A MEZTELEN ÜGYNÖK Szórakoztató Irodalmi Magazin alkotóinak törzshelye...
Az oldalt a uCoz rendszer működteti

      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG



Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0

      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


Tegyük-e az alkotásokhoz egyenként a rádióműsorba készített, onnan kiollózott hangoskönyveket?
Összes válasz: 31
      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


Belépési neved: Vendég  Felhasználói csoportod: "Vendégek"  Jó szórakozást, Vendég!
Aardvark - Boros György László

Boros György László a nevem, és 1962-ben születtem, szóval nem vagyok már fiatal. A művészet számos ága érdekel, tanultam fényképészetet, játszottam együttesben, részt vettem irodalmi klubokban, báboztam tölcséres fakanálbábokkal, írtam dalt, verset, novellát, kisregényt, komédiát és musicalt is. Komolyan csak az utóbbi néhány évben vettem a kezembe tollat, illetve klaviatúrát, hogy működik-e, majd kiderül. Addig is lelkesen rovom a szavakat, de bármilyen téma is kerüljön ki a kezem alól, sosem hagyom, hogy a történet kerekedjen felül, mert ami engem igazán érdekel, az a benne szereplő ember.

____________________________________________________________________________________________
Andy Baron - Botta András


Negyvenhárom évesen írtam be a virtuális törzskönyvembe az "Andy Baron" nevet, pont a MEZTELEN ÜGYNÖK kedvéért, amit íróként, illusztrátorként, és tulajdonosként indítottam útjára, begyűjtve hozzá néhány írótársat is. Ez előtt csak egy néven futottam, Botta Andrásként. Lehet, hogy még több is lesz, ha majd valami teljesen más témájú alkotással jelentkezem, mondjuk szerelmes prózával. Andrea Netovább legyen akkor a nevem!
Eddig nem művészi témákban vállalkoztam, olyan sokat, hogy elfelejtettem boldogan alkotni. Amikor ez a felismerés rám szakadt, akkor elhatároztam, hogy csak azért is művészesdit fogok játszani, még ha a fél világgal szembe is kerülök e miatt. Mire rájöttem, hogy nem érdemes szembekerülni senkivel, mert akkor megint csak a régi nótákat kell hallgatnom, addigra már szembe kerültem a fél világgal megint és szóltak azok a dalok. Merthogy kiderült: az ilyen fajta irodalom nem hoz nagy elismeréseket, még akkor sem, ha jól csináljuk. Sebaj, szerencsére a régi vállalkozásaimat nem számoltam fel teljesen...

____________________________________________________________________________________________
Bori - Bökös Borbála :

Bökös Borbála vagyok, gyerekkorom óta könyvmoly, és lelkes amatőr író. Sok mindennel foglalkozom egyszerre, amelyek közül talán az írás áll az első helyen, de ugyanúgy meghatározzák az életemet a jó filmek, zenék és képek (festészet, fotográfia). Lelkes lokálpatrióta is vagyok, számomra a szülővárosom (Nagyvárad) a világ közepe. Szakmám és hivatásom szerint is tanár vagyok, és mindeközben véget nem érő tanulás az életem: folyamatosan tanulok a diákjaimtól, a környezetemtől, a barátaimtól és mindenkitől, akivel csak kapcsolatba kerülök. Mindenben a tökéletességre törekszem, persze tudom, ezt a legnehezebb megvalósítani, de igyekszem, hogy bármi, amibe belefogok – tanítás, írás, festés – a lehető legjobb színvonalú legyen.


____________________________________________________________________________________________
Chelloveck - Kollárik Péter

Kollárik Péternek hívnak, internetes becenevem Chelloveck, mely név alatt az azonos című blogzint szerkesztem. Monsterkid vagyok a hatvanas évek Amerikájából; jelentéktelen részlet, hogy '73-ban születtem és Magyarországon élek. Műfordítással foglalkozom, valamint a klasszikus fantasztikus filmek és a számítógép előtti filmtrükkök donkihótéja vagyok, a stop motion animáció félig-hivatalos nagykövete. Jelenleg a legendás trükkfilmes ikon, Ray Harryhausen életrajzán dolgozom.

__________________________________________
__________________________________________________

Craz – Varga Tamás József

Eddigi sikereim:
A múlt évszázadban első helyezést értem el a Miskolci Tavaszi Diáknapok irodalmi pályázatán.
Később szereztem két első és több második-harmadik helyezést a Túlélők Földje Bárdversenyein. Így megjelent több versem a közben már megszűnt Alanori Krónikában - nem, nem azért szűnt meg, mert én is bekerültem. (Bár később, miután egy novellámat Sheenard kirakta a régi Mysterious Universe honlapra, az is megszűnt, úgyhogy reszkess
MEZTELEN ÜGYNÖK)
Valamint enyém lett az V. Lidércfény Pályázat, avagy "A sötét varázslók élete nem csak játék és szórakozás" humoros kategóriájának III. helye.
Megjelent tizenhat novellám. Nem csak a szerkesztők rémálmaiban, ha túl sokat ettek lefekvés előtt. Bizony akadt olyan ember széles e határon, aki nem átallotta őket ki is nyomtatni.
És sikerült nemrég egy dobozt is kinyitnom, amiből sört és ihletett merítettem ezen
bejegyzéshez.

____________________________________________________________________________________________
damien
– Damien Grove

Harminchárom éves mérnök vagyok, feleségemmel is  három éves kisfiammal Győrben élek. Az írással 2009 nyarán kezdtem el foglalkozni, és rövid idő alatt kiderült, hogy ezután nem tudok majd élni nélküle. Már a kezdeti időkben is írtam pályázatokra, amelyeken különböző sikereket értem el (Dobogós helyektől a megjelenésig). Jelent meg írásom szépirodalmi antológiában, országos havilapban és az Avana Arcképcsarnok hasábjain is több alkalommal. Jelen pillanatban írókurzuson sajátítom el a szakma csinját-bínját, mert mióta egyre többet tanulok és megértek ebből a mesterségből, egyre jobban rá kell jönnöm, milyen keveset tudok.
Örülök, hogy csatlakozhattam az irjunk.hu közösségéhez, ahol rengeteg ismerős alkotóval együtt szórakoztathatjuk azokat, akik érdeklődnek az irodalom és a kultúra után.


____________________________________________________________________________________________
Maggoth - Bukros Zsolt:

A nevem Bukros Zsolt, 1971. 08. 01-én születtem, és már egészen fiatal koromban eldöntöttem, hogy egyszer író szeretnék lenni, ha nagy leszek. Kedvenc zsánerem a sci-fi és a fantasy, de az irodalom egyéb műfajaitól sem ódzkodom. Mára eljutottam arra pontra, hogy rájöjjek, talán sosem jutok el arra a szintre, hogy jó író (vagy, hogy egyáltalán igazi író) legyek. De azért próbálkozom. :)


____________________________________________________________________________________________
De Profundis Clamavi - Urbánszki László:


Hétköznapi nevem Urbánszki László. 57 éves pályaelhagyó hajózó üzemmérnök vagyok. Tizenkét évet hajóztam a Dunán (fedélzetmester, kormányos, szekund), majd batikoló, később faműves vállalkozó lettem és vagyok. Kölyökkoromtól olvasok szenvedélyesen, tíz éve zenét is hallgatok hasonló lelkesedéssel. Egy erdei tanyán élek, feleségemmel és négy gyermekemmel. Írni 08’ tavaszán kezdtem. Megjelentem néhány antológiában, magazinban, újságban (hozzávetőlegesen 14 alkalommal), de komolyabb sikerem még nem volt. Most, 2011 szeptemberében adják ki első, önálló történelmi antológiámat: Tűzben égsz majd címmel, a Historium kiadó jóvoltából. Felkérésem van történelmi regény írására is, 2012-es megjelenéssel. A realista szépirodalom és a kalandos történelem vonz, szépírói áthallásokkal. Korom ellenére lelkes, útkeresőnek érzem magam.