|
Mindenki
számára
világos ugyebár, hogy a sci-fi nem műfaj, hanem
tematika. A műfaj az a regény meg a novella – vagy például
az elbeszélő költemény. Márpedig a tudományos
fantasztikum, úgy vettem észre, ez utóbbi műfajban
igencsak hiányt szenved minálunk. Ezt az űrt hivatott
betölteni fordulatokban bővelkedő elbeszélő költeményem,
amit még 2009 augusztusában kezdtem írni, de azóta nem
folytattam, mert gecilusta vagyok.
Tapló Jani kalandozásai a világűrben
I.
Dekkoltunk a kéglimben,
négy-öt mihaszna baromállat,
Tévét néztünk s
köpdöstük a héjait a
szotyolának.
„Űrexpedíció indul
csütörtökön, jövő héten;
Elhagyják a
Naprendszert is.” – Én meg velük
megyek szépen!
Ez lesz ám a nagy
utazás, teljesül a régi álom,
Telefirkálom a Holdat,
a Marsot meg lepisálom.
Tóni spanom összevonja
szemöldökét velem szembe:
– De már megvan a
legénység, most mondták a
CNN-be!
– Kit érdekel! Majd
megoldom! Van énnekem eszem
jó sok,
Hős akarok én is lenni,
mint a köcsög űrhajósok.
Minden héten más
sztármodellt szopatok; majd
akkor ugass!
Elbringázok Houstonba
oszt fölszállok mint
potyautas!
Úgy is tettem.
Megtörtént a kilövés még szerda
éjjel,
Megfogadtam, ha valaki
feltartóztat, ütöm
széjjel.
Amikor az űr hidege
lehűtötte hajónk burkát,
Elhúztam a zsilipajtót,
s megküldtem pár szaftos
turhát.
Reméltem, hogy
eltalálok a falumban néhány
házat,
Majd a raktárban
kerestem szkafandert, hogy meg
ne fázzak.
Mikor a Föld akkora
volt már csak, mint egy
söralátét,
Úgy döntöttem, elszívok
egy tigriscsíkos
szofiánét.
Vesztemre nem
megszólalt a füstjelző a
fedélzeten?
Húsz perce sem utazunk,
de már lebuktam. Szegény
fejem!
A parancsnok azonnal a
kilétemet feszegette,
Kicsaptam a répámat
oszt közöltem, hogy nesze,
vedd be.
II.
Köpni-nyelni nem tudtak
a faszikáim nagy
hirtelen,
Aligha volt ötletük,
hogy ezek után mi lesz
velem.
Megfordulni
képtelenség, s tudtam, hogy a fagyos
űrbe
Kituszkolni úgysem
bírna ez a néhány nyiszlett
ürge.
Űrjárőr sincs a
közelben, kint csak tenger
csillag ragyog;
Nem eshetik bántódásom.
Látják, milyen kemény
vagyok.
Komisz helyzetbe
hozhattam ezt a rangos
testületet,
Súgtak-búgtak, s percek
múltán szemlátomást
megszületett
Végül sorsomról a
döntés: – Ez aztán a bátor
beszéd! –
így szól hozzám a
parancsnok, s nyújtja felém
kérges kezét.
– Csapjál bele, édes
fiam, helyén van a szived,
látom,
Tucatnyian voltunk, ám
a létszám immár
tizenhárom!
Bemutatkoztak a srácok,
volt köztük svéd, orosz,
angol,
Én közben egy nagy zöld
taknyot kotortam ki
orrlikamból.
S míg lelkesen
ecsetelték, mért nem leszek én
itt tétlen,
Tökeimet vakargattam
többé-kevésbé diszkréten.
Majd a fő-fő okostojás
is szólásra emelkedik:
– Küldetésünk felemelő.
Első úticélunk pedig…
Fülrepesztő szirénazaj
tépte ketté a mondatot,
Rám egy istentelen
saller ádáz erejével hatott.
Ámde láttam, minden
gyerek telefosta a
szkafandert,
A parancsnok hangjára
meg égnek állott a hajam,
mert:
– Ismeretlen repülő
tárgy keresztezi
röppályánkat!
Elfogó hadművelet!
Minden más feladat még
várhat!
Robotkarok húzták be az
üveghengert a raktérbe.
– Kocsifeltörésben
mindig spíler voltam! Skacok,
félre! –
jelentkeztem, s láttam,
míg a doboz zárját
baszkuráltam,
Nem földi lény fekszik
benn a koporsónyi
kapszulában.
Döglött vagy csak
döglik? Egy fix: istenfélő
keresztényre
Ráhozná a hideglelést
utunk első eredménye.
Nem kispályás ez a
lelet, és ami a hab a tortán,
Nőnemű az idegen lény!
(Basszus de
megkamatyolnám!)
Tüske haja okkersárga,
arca színe ibolyakék,
Lehunyt szeme, fitos
orra, csókos szája mind
csodaszép.
Testhezálló űrruhában
formás popó, három csecs…
Nem valóság ez, csak
álom, mint egy Kokó – Tyson
meccs!
|
