2014

Harold az éjszakát kocsmájában tölti, eszméletlenre issza magát. Mikor Másnap felébred, vérvörös, kisírt szemekkel elindul, bár konkrét elképzelése nincs a hogyantovábbról. Gyomra görcsben, tudja hogy megalázták de nem tudja, hogyan kezelje, mit tegyen. Óriási feszültség dolgozik benne, úgy érzi ölni tudna. Egy világ omlott össze benne, hisz felesége árulta el, akivel már 10 éve együtt volt. Attól tart, hogy teljesen elhagyja magát, fél hogy előbb utóbb ebbe beleőrül. El akar menni, hogy belenézzen a férfi szemébe, mielőtt becsavarodna. Kilépve az ajtón egy csövest pillant meg, amint az a Menedék falára vizel.

Harold: -Ember! Végezd máshol a dolgod!
Csöves: -Minek mennék máshova, amikor pontosan ott vagyok ahol lennem kell.
Harold: -Mi?! Várj csak! Én már láttalak! Ott feküdtél a házam előtt. Ki vagy te?
Csöves: -Beszédem van veled Harold!
Harold: -Honnan tudod a nevem? Nem is ismersz, mit akarsz tőlem?!
Csöves: -Óóó ismerlek én, és tudom jól, hogy több vagy annál, mint amennyit magadról gondolsz. Te nem csak egy kis senki vagy! A feleségednek nincs igaza, te igen is képes vagy elérni amit akarsz!!
Harold: -Mi?! Honnan tudsz te rólam bármit is?!
Csöves: -Az nem fontos. A lényeg, hogy a feleséged egy ribanc, és elérte, hogy egy senkinek hidd magad. Pedig hálásnak kellene lenned, hogy megszabadultál tőle, és végre önmagad lehetsz!!
Harold: -Ki a fasz vagy te??!! Mit akarsz tőlem??!!
Csöves: -Téged tényleg ez érdekel?! Téged megaláztak ember!!! Te egy olyan ember vagy, akit a barátai bárhova követnének! Akire felnéznek! Tedd a kötelességed! Tedd, amit tenni akarsz azzal az emberrel, és a társaival!! Ne folytsd el magadban a dühöt! Az meg fog ölni. Ne válj olyanná, mint én!

Harold még mindig nem tudja hova tenni a dolgot, de végül csendben végig hallgatja az öreget, amint az hihetetlen vehemenciával győzködi. Már nem is nagyon izgatja, hogy ki lehet ő, és honnan tud róla ennyi mindent, egyre inkább igazat ad neki, valósággal issza az öreg szavait. Ezen felbuzdúlva előveszi telefonját, Fredet hívja. Mire visszapillant, a csöves már nincs ott, amin meglepődik ugyan, de nem tulajdonít neki különösebb jelentőséget. Megkéri barátját, hogy hívja össze a bandát, és találkozzanak a Menedékben este 8-kor.
Valamennyire összeszedi magát, hogy barátai ne lássák ilyen állapotban. A kétéségbeesettséget a düh, és a bosszúszomj váltja fel Harold lelkében, úgy dönt, nem mondja el a többieknek, ami vele történt. Beszédében cselekvésre sarkallja a bandát, nem hagyhatják válasz nélkül, hogy megszégyenítették őket, és gúnyt űztek belőlük. A csapat el is indul baseballütőkkel, vasrúdakkal felfegyverkezve az ellenfél közismert tartózkodási helyére, egy rövid sétatávolságra lévő kocsmába, hogy egy alapos verésben részesítsék őket. Odaérve Harold megpillantja azt a bizonyos férfit, amint az épp kimegy rágyújtani a hátsó udvarra. Látja, hogy társaiai bent iszogatnak az asztaloknál, be is küldi embereit, hogy jól elszórakozzanak a társasággal, ő maga pedig a férfi után megy. Bent a pubban minden a feje tetejére áll, törnek az üvegek, a csontok és a végtagok, a nagy kavarodásban Harold kihasználja az alkalmat és megmutatja magát riválisának: - Itt vagyok te rohadék! - A férfi gúnyos mosollyal az arcán feleli: - Örülök, hogy újra látlak...hogy van az asszony egyébként? - Harold szemei szinte lángolnak a dühtől, majd megradja a férfit: - Rossz emberrel kezdtél ki te tetű!! - Mondja neki, majd magához húzza egészen közelre. Zsebéből egy tőrt húz elő, amit bele is döf a férfi gyomrába, majd többször is megforgatja benne azt, hogy biztosra menjen. Leírhatatlan érzés fogja el, mintha eddigi élete egy darabkáját ölte volna meg, ami nyomasztóan hatott rá, mondhatni felszabadul. Nem ismerte saját magának ezt az oldalát eddig, ez valami új, valami ösztöni, ami legbelül ott lapult benne, és most szabadjára engedte, szinte könnyeket hullat örömében. Hirtelen sziréna hangra lesz figyelmes, felkapva fejét észreveszi, hogy Fred szemtanúja volt annak, amit tett. A rendőrök jelenléte eloszlatja a tömeget, mindenki menekül amerre lát, így a két férfi is, anélkül, hogy beszélni tudnának.
Az elégedettséget, és büszkeséget ami érzett, lassan a pánik váltja fel a hazasiető férfiban. Idegesen fel, s alá járkál nappalijában, néhány perc gondolkodás után pedig a menekülés mellett dönt; összeszedi legszükségesebb dolgait és elindul, közben telefonján beszél valakihez: - Most van rá szükségem, vészhelyzet van! Rendben, majd én elmegyek érte. 3 óra múlva ott vagyok. - Mondja, majd sietve a vasútállomás felé veszi az irányt.
Londonba érve felkeresi ismerősét, akivel korábban beszélt. A férfi ajtót nyit neki, beengedi. Látja, hogy Harold nagyon feszült. - Mi ez a nagy sietség? Mi a baj? - Kérdi tőle, de Harold finoman közli vele, hogy az nem az ő dolga, és átad neki egy kisebb összeget. - Megvannak a jegyek? - Kérdi. A férfi nem faggatja, elteszi a pénzt és odaadja neki a repjegyeket, amik Spanyolországba szólnak. - Kell egy fuvar a reptérre? - Kérdi tőle. Harold épp hogy elfogadja a segítséget, amikor a hírekben bemondják, hogy a szokatlanul erős vihar miatt eltörölték az összes járatot. Harold a hír hallatán, mint aki az utolsó reményét is elvesztette, összetépi, és kidobja a jegyeket, majd elhagyja a férfi lakását...
Ned és Zoe nagyon egymásra talált, a férfi mintha egy hiányzó darabkáját találta volna meg a nőben, egy lelkitársat aki végre megérti. Beszélgetésüket egy váratlan telefonhívás szakítja félbe. A férfi azon tűnődik, hogy ki keresheti ilyen későn, majd rápillantva a kijelzőre látja, hogy saját apartmanjából jön a hívás, ami azért furcsa, mert egyedül ő használja a lakást. Felveszi a telefont, majd kihangosítja azt, hogy éreztesse Zoeval bizalmát. Ideges hangon egy férfi szól bele suttogva: - Ned?? Allan vagyok, Caren barátja. Nagyon nagy baj van! Carennek volt kulcsa a lakásodhoz, és meg akart lepni téged a holnapi...vagyis mai ebéd előtt, ezért azt mondta, hogy töltsük itt az éjszakát. - Ned nem tudja kivenni Allan zavarodott beszédéből, hogy mi is történt, próbálja nyugtatni a férfit: - Allan! Higgadj le, vegyél egy nagy levegőt, és mondd el, hogy mi történt...kicsit beszélhetnél hangosabban is. - Allan ugyanolyan halkan és hadarva folytatja, mint előtte: - Nem tudok hangosabban beszélni, mert itt vannak! Itt vannak a lakásodban!! Betörtek hozzád!! - - Hogy mi?! Mit beszélsz?! És mi van Carennel?! Jól van?! - Reagál ilyedten, és üvöltve a férfi. - Őt elfogták, bent van velük a hálószobádban. Úgy hallottam, hogy az ottani széfedet próbálják kinyitni, és annak kombinációját akarják megtudni Carentől...bár elég furcsa akcentusuk van, nem biztos hogy jól hallottam. Szerintem lengyelek vagy oroszok lehetnek, hárman vannak. - mondja Allan, majd zokogva így folytatja: - Én...én el tudtam bújni a nappaliban mert nem vettek észre, nagyon sajnálom, de nem sok mindent tehettem volna ellenük. Téged hívtalak, nem a rendőröket, mert a nappalidban kokaint találtunk még a betörés előtt...és nem akartalak bajba sodorni. - Ned alig hiszi a fülének, továbbra is nagyon ki van akadva: - Te jó ég! Úr Isten! Kinyírom őket, ha bántják! - Kiabálja kikelve magából, majd miután valamennyire összeszedte gondolatait, a következőket mondja Allannnek: - Figyelj, szeretném ha lenyugodnál, hagyd abba a sírást...maradj ahol vagy, ne hívd a rendőröket. Azonnal indulok! - Mielőtt letenné a telefont, Allan még intenzívebb zokogással folytatja: - Siess kérlek! Siess!! Én...én...úgy hallottam, hogy meg is erőszakolták. - Ned nem szól semmit, nyel egy nagyot, és lecsapja a telefont. Néz maga elé, majd elordítva magát összetöri a szoba sarkában található tükröt a puszta öklével. Zoé végighallgatta Ned mellett az egész beszélgetést, és felajánlja segítségét a férfinak, szeretne velemenni, mivel ezt ő is személyes ügynek tekinti. Ráteszi kezét a vállára, és halkan odasúgja neki: - Ki kell nyírnunk ezeket a férgeket, engedd, hogy segítsek!...Kérlek! -, majd egy fegyvert elővéve táskájából folytatja: - Ezt odaadom neked. A tiéd. De még így is a segítségedre lehetek, vigyél magaddal! - Ned rövid tiltakozás után belátja, hogy a nőnek még hasznát veheti, és mivel megbízik benne elveszi a régi típusú revolvert, és elfogadja a segítséget. Rövid idő alatt oda is érnek a lakásra, belépve megtalálják Allant a nappaliban. Kicsti meglepődik Ned azon, hogy a férfi indiai, de nem foglalkozik vele, mivel minden perc számít. A konyhából Zoe eltesz egy kést, majd óvatosan az emeletre mennek. Nyögések hallatszanak a hálószobából, az ajtó résnyire nyitva van, amin annyit lehet látni, hogy 2 fegyver a dohányzó asztalon van hagyva. Ned jelzi a nőnak és a rémült Allannek, hogy háromra berontanak a szobába. A férfi egy gyors mozdulattal, a vállával belöki az ajtót, fegyverét a széfnél álló emberre fogja. Jobban körbenézve a szobában, sokkoló látvány tárul elé; látja, amint mozdulatlan húgával a két másik férfi épp szórakoztatja magát. A széfnél álló férfi hirtelen előhúz egy pisztolyt, de Ned a gyorsabb, fejbelövi a fickót, mire a két másik meztelenül elindul a dohányzóasztal felé. Az egyiket Zoe állítja meg, térddel eltalálja annak legféltettebb kincsét, majd leteperi a földre. Arccal a padlónak fordítja, és magassarkú, tűhegyes cipőjével beletapos a férfi hátába, mialatt a másikat Ned lábon lőve ártalmatlanítja. Allan könnyes arccal, megrémülve, megdermedve szemléli az eseményeket. Ned odasétál húgához, aki meztelenül, megalázva fekszik továbbra is mozdulatlanul a földön. Megnézi pulzusát, de nem észleli azt. Odahívja Allant, hogy ő is nézze meg, hisz ő orvosnak tanul. A férfi megállapítja, hogy Caren már pár órája biztosan halott, a nyakán lévő szorítás nyomokból ítélve megfojtották. A diagnózis felállítása után, az eddiginél is hangosabb zokogásban tör ki. Ned egészen másképp reagál a történtekre, nem sír, mintha lenyelné a fájdalmat, amit érez, tekintete annyira sátáni, hogy szinte puszta pillantásával ölni tudna. - Nem…ez nem a sírás ideje. Nem a gyászé. Ez most az igazságszolgáltatás ideje! - Mondja Allannek, majd szép, lassú léptekkel elindul a két megsebesült férfi felé. Zoe enyhe mosollyal az arcán bólogat, tudja, hogy mi következik most. - Bármennyire is szeretnék ebben résztvenni, ehhez csak is neked van egyedül jogod - Mondja, majd kihúzza cipőjét a földön fekvő férfi hátából, és odaadja a kést Nednek. A bosszúszomjas férfi megfordítja, majd alaposan megnézi magának. A meglőtt faszi ijedten szemléli, amint Ned leguggol társa elé, és jól megmarkolja annak még nem teljesen pettyhüdt testrészét. A két férfi sír, rimánkodik az életéért, Ned láthatóan minden percet kiélvez, hagyja, hogy a félelem teljesen átjárja mindkettejüket, ezért jobb kezével csak szép lassan húzogatja kését a földön fekvő nemiszerve körül, de nem ejt vele sebet. - Nézzed! Nézzed te köcsög!! - Ordítja Ned a másiknak, amiért az elfordította arcát. Amikor már úgy érzi eleget játszott, lassú, mély vágásokkal eltávolítja a szóban forgó testrészt, melynek tulajdonosa sokkos állapotba kerül, és elveszíti eszméletét. Mivel egyelőre nem tud mit kezdeni vele, ezért odasétál a másikhoz, kezében a hímtaggal, odaguggol hozzá is. - Kérem ne! Könyörgöm, engedjen el! Nem akartuk megölni a lányt! Esküszöm! - Rimánkodik neki, de Ned meg sem hallva szavait, csak a saját beteg gondolatait akarja rázudítani. - Ezt most szépen meg fogod enni! Hallod?! Egyed bazdmeg!! - Üvölti, majd belenyomja a férfi szájába, és nem hagyja neki, hogy kiköpje. A saját hányásában fekvő, vérző szájú embert végül késével megszabadítja beleitől, és ott hagyja elvérezni. A lassan magához térő első úriemberrel még nem végzett, érzi, hogy vele még tennivalója akad. Visszamegy hozzá, megragadja hajánál fogva, arcát társa felé fordítja, hogy lássa mit művelt vele. Ezután kutyapózban nekidönti a kanapénak, kését pedig teljes erejéből hátsófelének nyílásába vágja, majd megismétli még párszor a mozdulatsort egészen addig, amíg a férfi már nem vonyít tovább. - Jó érzés ugye? - Kérdi Zoe Nedtől pár perc néma csendet követően. – Leírhatatlan. - Jön a rövid válasz. Allan gyorsan kapkodja a levegőt, alig hiszi el, amit látott, talán még az eddiginél is jobban meg van rémülve, és teljesen kiakad: - Mit…mit tettél? Ti nem vagytok normálisak! Istenem! Ez nem fogja őt visszahozni! - Zoe odalép a nyáladzó, könnyező férfihoz, és a következőket mondja neki: - Te gyáva féreg! -, majd odafordul Nedhez, és így folytatja: - Neki is köszönheted, hogy a húgod meghalt! Ez nem történt volna meg, ha ez a szaros indi férfiként viselkedik! Ned szép lassan, tekintetében tele gyűlölettel odasétál a Allanhez. - Még is mit akart egy ilyen féreg az én kishúgomtól?! Azt hitted elég jó lehetsz neki?! Azt hitted, elég jó lehet egy kibaszott indián??!! Nesze! - Teszi fel neki sértő kérdéseit, majd kezébe nyomja a revolvert, miután 1 kivételével kiszedte belőle a golyókat, és megpörgette a tárat . - Kérlek, csak hagyjatok elmenni - Könyörög a megtört, sokkos állapotban lévő férfi. - Az nem fog megtörténni…mérget vehetsz rá. - Mondja Ned, aki még az utcáról bejövő sziréna hangjával sem foglalkozik, hanem tovább beszél: - Most szépen tedd oda a fejedhez és húzd meg a ravaszt, különben valami sokkal rosszabb fog veled történni, mint ezzel a két tetűvel. Allan reszket, továbbra is az életéért könyörög, de Ned nem enged: - Csináld! Vagy tudod mit? Adok neked egy esélyt...először célozz rám, és úgy húzd meg! Aztán te jössz! Rajta! Enyém az első kör! - Allan végül engedelmeskedik, odateszi a fegyvert Ned férjéhez. Közben Zoe csak áll, komoly tekintetetével a revolver szugerálja. A férfi meghúzza a ravaszt, viszont nem sül el. Ned és Zoe mosolyog, utóbbi tekintete továbbra is tárgyon van. - Most te jössz! Csináld! Vagy mutatsd meg, hogy egy kicsit is férfi vagy, és addig húzdd a ravaszt rám célozva, amíg ki nem nyírsz! Viszont ha így teszel, Zoe elevenen megnyúz téged. Na?! Hogy döntöttél? - Így Ned cinikusan, teljesen kikelve magából, szinte már az őrület határán. Allan továbbra is sír, látszólag már megbékélve sorsával, saját fejéhez nyomja a fegyvert. Már újja a ravaszon van, kész meghúzni azt. Mielőtt megtenné, valaki betöri a bejárati ajtót. - Itt a rendőrség! Senki ne mozduljon! - Hallják a lentről jövő hangokat. Ned elveszi a fegyvert a férfitól, és leüti vele, hogy ne adjon ki hangot. - Le kell lépnünk a tűzlépcsőn át! - Mondja Zoenak, de a nő csak áll ott egyhelyben. Ned odamegy az ajtóhoz, óvatosan kinéz rajta. Miután megállapítja, hogy a rendőrök még mindig az alsó szintet kutatják, szép lassan bezárja a hálószoba ajtaját. Mire visszafordul, már csak az eszméletlen Allan van a szobában, a nő szőrén-szálán eltűnt. - Zo...Zoe?! - Próbálja hívni eredménytelenül. Mivel nem időzhet sokáig, kinyitja az ablakot, kimászik rajta, majd lemegy a tűzlétrán, ami az épület mögötti parkolóba vezet. Gyorsan bepattan autójába, és elhajt...
Charles már a kórházban van, gyors eligazitást követően a recepcióstól, hamar megtalálja a kórtermet, ahol Jessica és Zack van. Egyelőre nem engedik be, kint kell várakoznia. Rövidesen kijön a doktor, a férfi azonnal le is támadja: - Hogy vannak?! Egy nő és egy kisfiú...a feleségem és a kisfiam. Azt mondták balesetet szenvedtek. - A kissé fáradtnak tűnő orvos így válaszol: - Őszinte leszek uram, nagyon rossz a helyzet. Vissza is kellene mennem, csak egy kis frissítőért jöttem ki...már órák óta küzdünk az életükért. - Charles nagyon elkeseredik, levegőt is alig kap. - Lehet tudni, hogy mi történt? - Kérdi miután egy kicsit összeszedi magát. - Állítólag nem a felesége volt a hibás, szinte a semmiből bukkant fel egy férfi az autójuk előtt a szemtanúk szerint, valószínűleg hajléktalan volt, aki épp pénzt kéregetett a forgalomban. A hölgy elrántotta a kormányt, és a szembejövő sávba sodródott. Az érkező teherautót viszont már nem tudta elkerülni, beléjük csapódott. – Közli a doktor, majd elnézést kér, és visszasiet a műtőbe.
Charles leül a terem bejárata melletti székbe, tehetetlenül várakozik, percről percre idegesebb, fejét fogva zokog. - Kérlek Uram, ne vedd el őket! - Motyogja halkan, majd órájára pillant. Eszébe jut, hogy Abigél pár óra múlva hazaér a kirándulásról, és még semmit sem tud arról, hogy mi történt édesanyjával és testvérével. Végre nyitódik az ajtó, Charles nem bírja már idegekkel, azonnal faggatni kezdi a kilépő orvost, aki szomorúan közli a férfivel a rossz hírt: - Nagyon sajnálom uram, de egyiküket sem tudtuk megmenteni. -, majd lehajtott fejjel arrébb áll, adva egy kis magánszférát a férfinak. Charles percekig sokkban van, mindenféle dolog kering most a fejében, legszívesebben ő maga is családja után menne. Engedélyt kér, hogy megnézhesse őket. Belépve, a rengeteg vér látványától megszédül, majd összeszedve bátorságát Jessica testéhez lép. A nő arca szinte a felismerhetetlenségig összezúzódott, egyedül újján lévő jeggyűrűje jelzi, hogy ez az élettelen tetem nem is olyan rég még szeretett felesége volt. A látszólag sértetlen Zacre pillantva végleg elszakad nála a cérna, már nem is sírás, ami a férfiből jön, hanem valami kínkeserves vonyítás. Jó néhány percig síratja még eltávozott szeretteit, majd abbahagyva a zokogást közli az orvossal, hogy a kislánya nem sokára hazaér, ezért mennie kell. Mielőtt kilépne az ajtón, még egy gyors kérdést intéz a férfihoz: - Lehet tudni, hogy mi történt a férfival, aki a balesetet okozta? - A doki megosztja Charlesszal, amit hallott: - Nem találták meg, mintha a föld nyelte volna el közvetlenül az eset után. -
Charles látszólag kicsit már megnyugodva, vezetés közben betelefonál a katonaságra, viszont ahelyett hogy elmondaná mi történt, közli, hogy holnap reggel megtartaná az elmaradt beszédet. A hazáig tartó út fennmaradó részében magában motyog a zavarodott ember, amit hazaérve, a nappaliban ülve is folytat: - Mi lesz vele? Ó Istenem, miért engedted ezt? Hogy fog ezen túllépni? Én hogy fogok? Nem vagyok rá képes. Nem tudom, hogy kell. Istenem! - Kis idő elteltével az érkező iskolabusz hangja szakítja meg a férfi önmarcangolását. Kinézve az ablakon látja, hogy Abigél fut a bejárati ajtó felé. Kinyitja neki az ajtót, elkeseredését hazug, erőltetett mosoly mögé rejti. A férfi nem képes elárulni lányának, hogy mi történt, azt hazudja neki, hogy kicsit később érnek haza, mert gond van a kocsival. Mivel későre jár, megkéri Abibgélt hogy vacsorázzon gyorsan, majd menjen fogat mosni és lefeküdni. Vacsora közben pár mondatban rövid élménybeszámolót tart a kirándulásról fejben teljesen máshol járó apjának a lány, majd felmegy az emeletre, miután jó éjszakát kívántak egymásnak. Charles is próbál aludni, de nem sikerül neki, ezért vissza kimegy a nappaliba, ahol magán kívűli állapotban újra motyogni kezd. Talán éjfél is elmúlt már, amikor Abigél kijön szobájából, hallva apja hangját lemegy a nappaliba, ahol a síró férfi látványa megrémiszti. - Valami baj van apa? Hol vannak anyuék? - kérdi a lány. –Valamit el kell mondanom kis lányom. Anyádról van szó és az öcsédről. - Mondja a férfi halkan, majd így folytatja: - Balesetet szenvedtek, és… és mindketten meghaltak. - Abigél megölelve apját hangos sírásban tör ki, nem érti, hogy miért pont az ő családjával történt ez. - Ne aggódj kincsem, tudok egy megoldást, ami mindent helyrehoz. – Mondja kislányának a férfi, Abigél lassan abbahagyja a sírást, pityeregve kérdez vissza: - Hogy? Milyen megoldást apa? - Charles gyermekét magához ölelve súgja a fülébe: - Érted teszem kincsem. Újra anyuékkal leszel. Ez az egyetlen megoldás…meg kell tennem. Aztán én is követlek hamarosan. - Abigél megrémül apja szavaitól. –Apa, mit akarsz tenni? Nem értem! Mit kell megtenned apa?! - Charles végig simítja lánya haját párszor, majd ringatni kezdi. - Csss kincsem, ne aggódj…minden rendben lesz. - Súgja neki, majd lassan a mellette lévő párnát Abigél arcára nyomja. A lány próbálja kezével megállítani apját, de túl gyenge ahhoz, hogy bármit is tegyen ellene. Végül megadja magát, keze lassan leereszkedik, kézfeje a földre huppan. A férfi ezután még percekig szorítja a párnát, majd visszaül a kanapéra, és csak bámul maga elé. A mellette fekvő holttestre rá sem pillant. Egészen pirkadatig ül mozdulatlanul, majd végül felveszi egyenruháját, elteszi szolgálati fegyverét, és elhagyja a házat…

2018

Harold: -Gyere csak be Fred. Mit hoztatok ma?
Fred: -Jelentem Harold parancsnok bő termésünk volt.
Harold: -Hagyd már ezt a hülyeséget! Mondtam már, hogy ne szólíts így. A legjobb barátom vagy, és a harcunk csak még jobban megerősíti a barátságunkat.
Fred: -Jól van Harold, csak nem akarom, hogy a többiek hallják, hogy barátként kezelsz engem. Még azt hinnék, nem tisztellek eléggé…pedig jobban tisztellek bárkinél.
Harold: -Ne aggódj miattuk…ennek a több ezer embernek szüksége van rám, mint vezetőre. Bármit megtennének, amit mondok, mert félnek. Félnek, mert nélkülem elvesznének. Te más vagy. Szükségem van rád, te vagy a jobb kezem. Ezt együtt értük el haver! Nézz körül!
Fred: -Tudom. Mind felnéznek rád, célt adtál nekik, életet ahelyett, hogy elvetted volna azt.
Harold: -Szóval a jelentés?
Fred: -Igen…szóval 10 nőt és 4 gyereket fogtunk el ma, ott vannak kint.
Harold: -Aha, látom…nem rossz felhozatal. Azt a kettőt vigyétek a többihez, a másik nyolccal pedig végezzetek. A gyerekeket egyelőre vigyétek hátra, ahol a többi is van.
Fred: -Értettem!

2014

Ned pár óra vezetés után korán reggelre végül megérkezik Londoni lakása elé, és leparkola mellette lévő utcában. Percekig csak ül bent az autóban, majd sírva fakad. Most síratja először halott húgát. Valamiért meggondolja magát, és ahelyett, hogy bemenne a lakásba, könnyes szemekkel, a kocsiból kiszállva elindul céltalanul előre. Hamarosan egy metrólejáróhoz érkezik, mivel már járnak a szerelvények, fogja magát, és lemegy a hosszú lépcsősoron. Jegyet vált, az első beérkező metróra fel is száll, nem mintha konkrét úticélja lenne, egyszerűen csak nem tudja, mihez kezdjen. A kabinban egyetlen ember van rajta kívül, egy díszegyenruhába öltözött katona. Ned látja, hogy a férfi nagyon maga alatt van, búskomoran, leszegett fejjel bámul maga elé, de nem igazán foglalkoztatja a dolog. Helyet foglal vele szemben. Rövidesen a következő állomásra érkezik a szerelvény, mindössze egy új utas száll fel. Mindketten felfigyelnek a rendkívül idegesnek tűnő, folyton az órájára pillantó kissé elhízott, kopasz férfira. - Ti meg mi a faszt bámultok? - Szól nekik oda alpári módon, majd letéve Liverpool címeres hátitáskáját, ő is leül. A másik kettő ügyet sem vet a férfi bunkó stílusára, csendben próbálják folytatni utukat. Charles feláll ülőhelyéről, ugyanis a következő megálló az ő végállomása is egyben, várja, hogy beérkezzenek. Mielőtt ez megtörténne, az egyik alagútban hirtelen megállnak a szerelvények, az utasok semmilyen információt nem kapnak arról, hogy mi történhetett. Az ajtók nem nyílnak.