A MEZTELEN ÜGYNÖK Szórakoztató Irodalmi Magazin alkotóinak törzshelye...

      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


Moderálásra váró alkotások
Elbírálásra váró alkotások
Elfogadott műkedvelő alkotás
Itt parkolnak azon felhasználók alkotásai, akik még kevés, vagy csiszolni való alkotást töltöttek fel. Ők azok a megbecsült tagjaink, akiket az "ALKOTÓK" közé még nem delegáltunk.
      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG



Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0

      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


Tegyük-e az alkotásokhoz egyenként a rádióműsorba készített, onnan kiollózott hangoskönyveket?
Összes válasz: 31
      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


Belépési neved: Vendég · Felhasználói csoportod: "Vendégek"  Jó szórakozást, Vendég! · RSS 2020-08-13, 08:21:42
NYITÓLAP » ALKOTÁSOK TARTALMI LEÍRÁSSAL » MŰKEDVELŐ ALKOTÁS » Elfogadott műkedvelő alkotás [ Alkotás hozzáadása ]

A keselyű regéje
A nap felkelt, és megvilágította a hómezőt. A nagy, havas pusztaság kihalt volt, és az életet csupán egy saskeselyű jelentette, amely egyre kisebb és kisebb köröket írt le egy pont felett. Majd lecsapott.
A táplálékot egy elpusztult rénszarvas húsa adta, amin már alig volt hús. A szarvas lábszáráról csippentett le nagyobb cafatokat. Mikor hirtelen trombitálás szállt a pusztán keresztül. A madár felkapta a fejét. Egy pár pillanatig hallgatózott, majd inkább visszatért a táplálékához. Majd egy újabb hangot, de most halálhörgést hozott a szél. Melybe más is belekeveredett.

- Hús – mondta az ősz hajú vadász, miközben a kőkésével felvágta az állat lábán lévő bőrt. Majd egy nyers csíkot vágott az így kibukkanó vörös húsból, és bekapta. A vadászcsapat tizennégy tagú volt. Zord tekintetű férfiak. A hatalmas mamutot még az éjszaka ejtették el. A szörnyeteg a jobb oldalára fordulva feküdt. A törzs főnöke, Hals büszkén figyelte, ahogy a harcosok halomba rendezik a húst és a bőröket.
- Este lakomát csapunk – mormogta elégedetten.
- Most ejtettük el az utolsót – lépett oda hozzá Orogom, a törzs másik vezetője. Az öregebb férfi volt az, aki a népet a lélek ösvényein vezette. Ő üdvözölte az újonnan szülötteket, és ő búcsúztatta az elmenőket.
De a törzsfőnöke indulatosan felé fordult.
- Akkor elmegyünk oda, ahova a Rézbőrűek mentek. Ott még vannak Élő Hegyek!
De Orogom megrázta a fejét.
- Azt a földet, amelyen ők elmentek már régen elöntötte a Nagy Víz.
Hals nem hitte el. Pedig a törzs látója elmondta. Ő volt az, aki olyan dolgokba is belelátott, ami nem itt, és nem most volt. Soha nem tévedett.
És ha nem lesz Élő Hegy, akkor a törzsére nélkülözés fog várni…
- Mit tanácsolsz?
A Látó megrázta a fejét.
- El kell mennünk innen. Most már semmi keresnivalónk itt.

Sokszor kelt fel a nap, és nyugodott le, mire a Keselyű Klán elment az Örök Jég földjéről. Először keletre vándoroltak, de a Sárga Folyó Népe elüldözte őket. A nagy pusztán vándoroltak, ahol az évek során számos törzstől tanultak.
Hosszú ideig egy földön éltek a Kovácsok népével, és megtanulták a fémek megmunkálását. De itt túl sokan lettek. Meg kellett küzdeniük a területért. A háború sokáig tartott, és ők vesztettek. Menniük kellett. Megérkeztek a Folyóközbe, ahol kisebb királyságok harcoltak az uralomért. Ezek közül kiemelkedett Agade és Nimrud városa. VIII. Nimród legyőzte a betörő Keselyű törzset, a csatában lévő érdemeik miatt meghagyta a szabadságukat, de rákényszerítette Tízezredik Hals főnökre, hogy harcoljon az ő zászlaja alatt. Innentől a Keselyüknek népe harcba indult a Nimródok uralma alatt.

- Pajzsokat össze! – ordította Sokadik Hals főnök.
- Pajzsokat össze! – kiáltotta utána Ferns. A Keselyűk csattogó hang kíséretében érintették össze a pajzsaikat, és képeztek így áthatolatlan falat. Ferns érezte a társainak a bűzét. Harcosok voltak. Ferns büszke volt, hogy a Keselyűk fekete páncélingjét, és lemezvértjét viselheti, mely szabadon hagyta a karjait. A fejét egy Élő Hegy koponyája alapján kovácsolt sisak fedte, az elején két elefántagyart formázó dísz volt.
- Nimród király azt parancsolta, hogy végezzünk, az összeesel! – kiáltotta Sokadik Hals főnök.
A válasz erre a harcosok dühödt és vérgőzös ordítása volt. Ötezer emberbőrbe bújt vadállat. Barbárok.
- És hogy a minósz fejét elvigyük neki – feltartotta a kezét, amiben egy díszes bárd volt -, nem engedhetjük, hogy ez a mocskos banda tovább fosztogassa Nimród városának szövetségeseit.
A sereg egy hosszú vonalban állt fel. Az előttük lévő hegyoldalban már gyülekeztek a minósz erői. Aranyos páncélú, délceg férfiak, akik előreszegezték a dárdáikat.
Krata szigetén voltak a Középső Tenger déli részén. A minósz a szörnyetegkirály, aki olyan nagy erővel rendelkezett, hogy a puszta kezével le tudta tépni egy harcos fejét. Nem tudni honnan jött, de a harcosai már egy jó ideje zaklatták a Középső Tenger partvidékét. Nimrud városa sikeresen visszaverte a támadásukat, és elfogta az egyik hajójukat, majd az alapján flottát épített.
A minósz erői megindultak. A sereg egy vonalba fejlődött fel, a dárdáikat előreszegezték, hogy felnyársalhassák a Keselyüket.
- Ismeritek Ötödik Hals főnök történetét. Amikor egymaga tartotta fel az utolsó… -
Hirtelen rájuk zúdult az ellenséges sereg minden ereje. Ferns, aki a törzsfő első fegyvertartója, érezte, hogy a domboldalon érkező harcosok minden ereje és lendülete a fegyvereikbe költözik. És ez az erő nyomta vissza őket. A combjaiban lévő izmok a fájdalomig feszültek, ahogy a bicepszében lévők is. Az egész teste egy nagy fájdalom volt. Szinte áthatolt csizmáján a sziget kavicsos talajának érdessége.
Egyszerre ordítottak fel a dühtől és a fájdalomtól. Miközben az ellenséges harcosoknak a sisakjuk T alakú nyílásán át kilátszott a harci lázban égő szemük. Tagbaszakadt emberek voltak ezek a harcosok: ez látszott is az erejükön, ahogy megpróbáltak rést ütni a pajzsfalon. Mindenüket beleadták.
Ferns karjain kidagadtak az izmok. Az ellenség katonái elkeseredetten felordítottak. Ahogy ők is.
- Most! – ordította Sokadik Hals főnök. A katonák egyszerre lendítették meg a pajzsaikat. Az izmaikban lévő erő parittyaként száguldott végig a karjukon. A pajzsokat tartó kezek hihetetlen erővel lendültek előre. Ez már a minósz dárdásainak sok volt.
A fegyvereik hangos reccsenések kíséretében törtek el, és az ellenfél harcosai hátra tántorodtak ettől. A Keselyűk ezt kihasználva kapták elő a kardjaikat, és rontottak előre.

Ferns egyre hátrébb és hátrébb húzódott, miközben a kék és piros lidércfényben égő múmiák elindultak felé a szűk folyosón. Előkapta a kardját. Azt a kardot, amit még a Kratai csatában forgatott.
Ezek a szörnyek még Nimrud régi királyainak voltak a porhüvelyei, de inkább árnyékaik voltak régi önmaguknak: Az egykor díszes temetési ruháikat az idő már rég foszlányokká rothasztotta, az egykor nemes arcok már csak összeszáradt koponyák voltak. A testükben démoni tűz munkálkodott, mely kék lángok formájában világított a szemükbe. A mozgásuk morbid módon emberi volt. Az egyik múmia kezében buzogányt szorongatott, a másik porhüvely csatabárdot tartott. Nimrud királyai mellé temették a kedvenc fegyvereiket.
Ferns maga elé tartotta kardját. Ha csak ezért hajózott keresztül a Középső Tengeren, és ezért vágott át a Sziklasíkon. Akkor nem adja magát…
Az elől haladó múmia felemelte a csatabárdját, de Ferns kivédte az ütést, majd visszacsapott. De az élőhalott hárította. Egy másik is előrelendült kardjával, a fiatal harcos hasa felé vágott. Ferns kikerülte. Hirtelen egy harmadik élőhulla is lecsapott rá balról. De a harcos számított rá, és visszavágott. A lénynek már csak a feje alsó része volt meg…

… Ferns kivédte a lándzsás kardjának csapását, majd egy vágást indított ellenfele nyaka felé, az védekezően felemelte a kardját, de Ferns belerúgott a férfi hasfalába. Az megtántorodott a fájdalomtól, és Ferns ezt használta ki; a következő pillanatban a katona vérét beitta a föld.
Hamarosan a Krata sziget partjának kavicsos homokját hullák borították, ahogy keselyű népének válogatott harcosai visszaszorították a minósz katonáit.
- TÁMADÁS! – menydörgött egy hang. Mindenki felnézett. A lény egy hegyen volt, és egy valóságos szörnyeteg: magasabb, mint bármelyik ember, a feje egy bikáé, és a fekete volt, éjfekete.
- Ott a szörnyetegkirály! – kiáltotta Hals főnök. A minósz felordított. A katonái felnéztek az urukra, majd vissza a Keselyükre. Majd egy inkább rémült, mint dühös kiáltás kíséretében elkezdtek újra rohanni a Keselyűk felé. Ferns felemelte a pajzsát, a közeledő harcos feje pont ütközött vele. Az arca megszűnt létezni Ferns pengéjének hála, egy másik csapást védett ki, és mért egy vízszintes ütést alulról a hónaljára. A férfi karja lerepült, aztán a feje következett. Egy szakállas harcos leteremtette az egyik katonát, és megadta neki a kegyelemdöfést. Egy ifjú egyszerre két harcossal küzdött, az egyiknek kettévágta a dárdáját, míg a másik fejét levágta a pajzsának éles szegélyével, és kivédte az életben maradt csapását a kardjával. Majd egyszerűen belevágta a pajzsát a hasába. Ez már nem hadsereg volt, hanem csürhe. Egyesek menekültek, míg mások makacsul felvették a harcot az egyre jobban előrenyomuló Keselyükkel.
Ferns hátba szúrta az egyiket, és kivédte egy másik csapását…

… a múmia egy vérfagyasztó üvöltés kíséretében rátámadt. Ferns lebukott a lény alabárdja elől, aztán hasba szúrta.
De az előretolta magát a kardján. Elvégre halott volt. Ferns azonnal eleresztette a kardot, és egy rúgással eltörte a hulla térdkalácsát. Az térdre esett. A feje a következő pillanatban már távol volt a testtől. De a szörnyeteg teste elindult a koponyája felé. Ferns egy másik lény karját vágta le, és elkerülte egy súlyos harci kalapács csapását. Visszahátrált a folyosón. Hol végtagokat vágott le, hol kivédte a múmiák csapásait.
De azok csak jöttek. A bennük égő állandó lidércfény kék izzásba borította a folyosót, megmutatva a most már üres fali fülkéket, amikben még a hullák aludták örök álmukat. Ott árválkodtak bennük a kincsek, melyek egykor a túlvilágon felhasználható vagyonként raktak a holttestek mellé. Hátralépett. Hirtelen azt érezte, hogy a jobb lába alatt lesüllyed a padló egy része. A plafon elkezdett veszettül rázkódni. Ferns elgurult a leszakadó mennyezet elől. Ami kilapított egy tucat élőhalottat…

… a hirtelen megjelenő árnyalak sötét tornádóként tépte szét az egymással viaskodó harcosokat. Majd a halott harcosok között elindult. Hamarosan alakot öltött a lény. A kezeiben egy hatalmas kétélű bárdot szorongatott, a szemeiben gonoszság csillogott, ahogy a fegyverével harcosokat vágott ketté, vagy taposta el őket. Nem válogatott. A saját katonáiból is véres pépet csinált.
Ferns dühödten felordított mikor meglátta, épp úgy mint Sokadik Hals főnök. A társai voltak. A barátai. Együtt mulattak, együtt harcoltak. A lény eltaposta az egyik katonáját, majd félbevágott egy másik rátámadó harcost. De Hals előbb érkezett meg…

… Ferns felmászott a trónterembe vezető létrán. Ezen a nyíláson vitték le a halottakat a kriptába. Bosszút akart. A minósz megölte a barátait, a vezérét, a népét. Sötét volt, de őt csak a bosszúvágy vitte előre. A hátán ott volt Sokadik Hals baltája, amit még a népe utolsó látója áldott meg. Látók már nincsenek. Az ő karjaiban halt meg az utolsó. Ő tőle tudta meg, hogy a minósz egy olyan ősi isteni faj utolsó képviselője, mely uralta a világ ezen részét még az ősidőkben, és hogy csak az égből hullott fém végezhet velük, amit megáldott az utolsó varázsló.
Hamarosan megérkezett a korhadt csapóajtóhoz. Megpróbálta felemelni, de túl nehéz volt. Újra megpróbálta, de nem ment. Majd harmadszorra. Hirtelen egy szőrös kar törte át a korhadt fát, és kapta el, a következő pillanatban már repült is, és elsötétült előtte a világ.

… a minósz és Hals főnök fegyverei összecsapódtak. Majd a szörnyeteg az idős férfi felé vágott, de az lebukott, és a lába felé támadott, de a lény hátraugrott. Majd megpróbálta eltiporni a főnököt. De az a korát meghazudtoló gyorsasággal hátraugrott. A minósz előrelépett…

…a tábortűz körül megivott sör emléke.
…a társai történetei.
…az együtt megvívott csaták.
… Ferns azonnal felkelt, amikor a minósz felemelte a lábát, hogy kilapítsa a harcost. Balra gurult, majd azonnal felugrott, és előrántotta a Főnökök Baltáját…

… Hals főnök kivédte a minósz csapását, majd a hasa felé ütött, eközben a szörnyetegkirály harcosai is odasereglettek, hogy segítsenek neki, de a minósz nem tartott igényt a segítségükre: körülötte szél támadt. Az égből fekete villámok csaptak le. A harcosok közül sokan lángra gyulladtak. Ferns megállt. Döbbenten figyelte a pusztítást…

… - Már láttam ezt a fegyvert – mondta a minósz. Ferns a minósz hasa felé csapott, de az kivédte a bárdjával. Majd a bikafejű lény felemelte a kezét, hirtelen egy lökéshullám taszította hátra a harcost. Érezte, ahogy a minósz varázslatának tüze lassan megtámadja a lelkét azzal fenyegetve, hogy elemészti…

… - A rég volt főnökök szelleme van ebben a fegyverben! – ordította Hals dühösen –, ez a balta adja a Keselyű népének erejét.
- Erő? – dörmögte a minósz. – Ez már régen csak egy isteni fémből készült vashulladék. Semmit sem ér ez egy isten áldása nélkül.
Hals újra csapásra emelte a fegyverét.
- Végeztél a harcosaimmal!- kiáltotta az öreg harcos, és magasra emelte a fegyverét.
A minósz hárította az ütést, aztán visszatámadott.
- Ti meg annak idején végeztetek a mi népünkkel! – bömbölte a minósz…

… a mellkasához szorította a baltát. Érezte, hogy valami különös erő önti el a lelkét, mely elmossa a sötét varázslatot. Felugrott, és szembe nézett az ellenségével. A minósz elindult felé.
- A Keselyű népének tagja vagy – ismerte fel a szörnyeteg.
Ferns felemelte a baltát.
- Nálam van a Főnökök Baltája – mondta büszkén a harcos.
A minósz arcáról nem tudott semmilyen érzelmet sem kiolvasni.
- Igen, az utolsó varázstárgy ebben a világban. Épp úgy, ahogy én vagyok az utolsó félisteni lény.
Ferns megkerülte a szörnyet.
- Miről beszélsz?
- Kezdetben a világban faunok, kentaurok, nimfák, titánok és minószok éltek. Aztán jött az ember, és mindenkit kiirtott. Én maradtam utolsónak ebből a világból – mondta a teremtmény. – Miután végeztettek az észak óriási macskáival, mozgó hegyeivel és egyszarvúival, mi felkeltünk ellenetek. Ti válaszul kiirtottátok az erdőinket, feltörtétek a földjeinket, kibányásztátok a hegyeink kincseit, és a barmaitokat a mezőinkre küldtétek. Ezek nélkül mi hamar kihaltunk. Kivéve engem.
- Hazudsz. – De a minósz odalépett hozzá, és megnézte a baltát. Ferns látta hogy a szörnyeteg valahogy megenyhült, ahogy meglátta a fegyvert.
- Ha elpusztítasz, akkor vége lesz ennek a világnak, de ha nem, akkor én válok lassan semmivé. Azt hittem, hogy ha hatalmat szerzek az emberek felett, akkor ezzel csak elodázom a véget. Pedig nem. Csak addig voltunk halhatatlanok amíg…
Ferns meglátta, hogy a minósz leengedte a bárdját tartó kezét. Ki kell használnia. És ki is használta. Felemelte a baltát…
A következő pillanatban a minósz hasán egy vágás jelent meg. A minósz megszólalt.
- Köszönöm – mondta - tudtam, hogy nem habozol, ha a túlélésetek a tét.
A minósz térdre esett. Ferns hátrébb állt.
- Félek, hogy ha ti fogjátok uralni a világot, akkor már semmi sem lesz ugyanaz. Háborúztok a hatalomért– mondta a haldokló élőlény -, de ez egy ilyen korszak lesz. Azt hittem, hogy ha ezeket az érzéseket a magamévá teszem, akkor legyőzhetlek titeket. De titeket nem lehet legyőzni…
Hirtelen fény jelent meg a sebéből, ami elnyelte a lény testét. Egy hatalmas villanásban eltűnt. Ferns odalépett. A kezében ott volt a Főnökök Baltája.

… - Nimród király halott. – mondta a minósz, – hamarosan vége lesz a ti korotoknak. A fiaitok, és lányaitok a rabszolgáim lesznek. A büntetésetek az lesz, hogy nektek kell felépíteni, azt, amit ti pusztítottatok el.
Visszavágott Halsnak.
- Te szörnyeteg! – ordította Hals.
Újból összecsaptak. Ferns gyáván egy szikla mögött bujkált. Így lesz vége a nemzetségének? Közbelépett volna, de nem mert.
A küzdelemből csak az egymással harcoló fém csattogását hallotta. Majd egy fájdalmas ordítást. A minósz eltűnt.

Ferns odarohant Hals főnök holttestéhez, és bosszút esküdött…
A Kratai csata után egy évvel, Ferns megnézte a nemrég megölt minósz hullájának helyét…
A Nimrud felett zsarnokoskodó Minósz legyőzése után Ferns, a Keselyű nemzetségének Nimrudban maradt harcosaival, keletre vándorolt, ahol királyságot alapított…
A királyság megalapítása után ötven évvel, Ferns a halálos ágyán tollba mondta a történetét, az ott ülő délről jött Írnoknak.
Ez volt a Keselyű Regéjének utolsó fejezete.

Forrás:

Csoport: Elfogadott műkedvelő alkotás | Hozzáadta: riddick222 (2011-11-18) | Szerző: E W

Megtekintések száma: 413 | Hozzászólások: 1 | Tag-ek(kulcsszavak): |
Összes hozzászólás: 1
0   Spam
1 Remete   (2011-11-18 21:29:26) [Anyag]
"rénszarvas húsa adta, amin már alig volt hús. "
"...nagyobb cafatokat. Mikor hirtelen trombitálás..." Gyakori hiba. Tegyél vesszőt, és másik mondatrész következhet. Nem "Mikor", hanem "amikor".
"...hozott a szél. Melybe más is..." Vessző, kisbetű!
Baromira szeretheted a húst. Jó kuncsaftja leszel egy belgyógyásznak. Az első két bekezdés 154 szó, ebből öt a hús. A szöveg 3.2 százaléka.
"elfogta az egyik hajójukat, majd az alapján flottát épített." A hajó alapján építették a flottát? Kivitték a partra az alapját, aztán sablonokat, eszközöket állítottak az alapra, és azon készítették az új hajókat? Modern szövegben lehetne a ..."tervrajzai alapján..." de ez nem modern szöveg. A határozott (az) névelő kezdte el kavarni a fejemben a gondolatokat. Írhattad volna, hogy annak alapján, de inkább a mintájára vagy bármi egyéb.
Onnan kezdve, hogy "A Minosz erői megindultak, jó nagy káosz van abban, hogy mikor ki mit csinál. Arról nem szólva, hogy szerintem a védelem soha sem zúdul sehova, hanem bevárja a rázúduló támadókat. A bicepszek tulajdonosáról most semmit sem tudok hirtelenében.
Ez a csataleírás nem eléggé tiszta. Több hibája van. Ha a kezedben lévő lándzsát addig nyomod a fal felé, hogy az eltörjön, a törés pillanatában orra esel, és nem hátra tántorodsz.
A ki-kit pofoz kérdése pont olyan megoldatlan, mint egy sokadik vonalbeli pofonos filmben. Nem tiszta, hogy ki püföli a másikat, és lehetne megfelelőbben részletezve az egész. Nem több részlet kell, hanem az, hogy értsem, a leírás alapján lássam. Jobban, mint egy vacak amerikai filmben.
Időzavar: Kratai szigetén támadnak, és előkapja a kardot, amit a Kratai csatában forgatott.
Ezek a szörnyek honnét keveredtek ide? A sci-fit az különbözteti meg a fantasytól, hogy itt nem akaszthatsz le a szögről menet közben új szereplőket, új csodaszereket, új zombikat. Az első bekezdés környékén felállítod a paramétereket, és nem piszkálod tovább.
A zombi ismereteim szerint nem múmia. A múmiák Egyiptomban élnek a sírkamrákban, és bebalzsamozták meg felöltöztették őket sok tucatnyi méter szövetbe a haláluk után.
"...A saját katonáiból is véres pépet csinált..." No most ez a rémkirály zombi, vagy sem. Ha az, akkor a saját katonái nem lehetnek véresek. Rosszul tudom? Zombik vérezhetnek? Mert, hogy véres pépet csinált belőlük.
"Hals újra csapásra emelte a fegyverét.
- Végeztél a harcosaimmal!- kiáltotta az öreg harcos, és magasra emelte a fegyverét. " Oké, hogy megismétled, de ettől sem lesz világosabb. Lehet, hogy figyelmetlen vagyok, lehet, hogy a sok összekapcsolhatatlan rész között elúszott a figyelmem, de még mindig nem tudom, ki Hals, ki Ferns. Ki a Minosz? Ki van a népemmel, ki van a népével, ki van a népükkel?
"Ferns felemelte a baltát.
- Nálam van a Főnökök Baltája – mondta büszkén a harcos."
Igen, de melyik harcos mondja ezt? Ferns, Hals vagy Minosz? És miért büszke, és miért mondja? Több kérdésem nincs.
"A Kratai csata után egy évvel, Ferns megnézte a nemrég megölt Minósz hullájának helyét… " Hogy múlik az idő! Semmit sem értek az egészből. Szerintem tényleg várj még a regényírással!
Próbálj meg rövid, egyszerű történeteket írni! Két - három szereplővel, világos cselekményvonallal, tanuld meg azt elérni, hogy az olvasó mindig tudja kiről beszélsz! Azt is meg kell tanulnod, hogy ha valami történik a novellában, akkor előbb vagy utóbb tudjam meg, miért történik. Legyenek összefüggések. Ha csak egymást irtják a szereplők, abból semmit sem értek. Engedd, hogy egy-két szereplővel megbarátkozzak, lássak belőle valamit azon az egy információn kívül is, hogy létezik, és verekszik.





Szólj hozzá, ha tetszett! Ha nem tetszett, akkor pedig azért...