Szipolyok

Csiba Tihamér a depresszió tüneteit mutatta. Ez pedig csak olyankor szokott előfordulni, amikor kezdett megéhezni. Utálta magát ezért, de tudta, ha nem csillapítja az ősi ösztönt, rossz vége lesz. Akkor valaki meghal. És mivel ő nem tud, az valaki más lesz.

Mint a szegény, szép reményű Marlaine. Az édes, húsos, francia kurtizán, akinek csak annyi bűne volt, hogy rávillantotta a foghíjas mosolyát Tihamérre. Vagyis Tihonra, mivel akkoriban éppen így hívták. Túl fiatal volt még, mohó. A véletlen okozta a lány halálát, nem ő. Nem és nem. Ő soha nem ölne embert szándékosan. Az a múltkori eset is csak azért volt, mert túl sokáig éheztette magát. Igyekezett felmenteni magát a bűn alól, hiszen az áldozat adóellenőr volt. A szerencsétlen ördög!

Mára már megtanulta, hogy a tudatos táplálkozás nagyon fontos. Pár napja jelentkeztek az első tünetek. Először csak arra figyelt fel, hogy a koporsó túl kényelmetlen. Itt is, ott is nyomta, ezért nem tudott aludni. Amikor hajnalban hazaért a munkából, hiába feküdt be a Csiba család kies kriptájában nyugvó koporsójába, képtelen volt álomba szenderülni. Céltalanul őgyelgett a temetőben. Kipróbálta az összes sírkövet a környéken, de mindegyik kényelmetlennek bizonyult.

Az álmatlanság miatt az életkedvét is elveszítette. Mindig hajlamos volt az önpusztításra. Amikor Indiában hasonló lelki állapotba került, felfalatta magát egy bengáli tigrissel. Ahhoz hasonlóan borzalmas újjáéledést soha nem tapasztalt. A tigris sem. Az amúgy is alacsony önértékelése ezek után tovább csökkent.

Néhány évtizede, amikor ebbe a városba keveredett, azt hitte, itt majd jó dolga lesz. Szerette az ilyen sikátorokkal szabdalt ódon épületeket, sötét utcákat. Tetszettek neki a barátságtalan, egymást semmibe vevő emberek. Külföldi orvostanhallgatónak adta ki magát. Egzotikus külseje vonzóan hatott a lányokra. Egymást váltották Tihamér ágyában. A régi szép idők, amikor még ágyra is futotta.

A kórházban dolgozott. Nem múlt el nap, hogy ne jutott volna valamilyen finom falathoz. Aztán valami megtört benne. Az orvostársak észrevették, hogy a betegei nem épülnek fel elég gyorsan, sőt, némelyiknek indokolatlanul rosszabbodott az állapota. Ha nem is rúgták ki, de a kollégák ellehetetlenítették. Felmondott.

Teljes egzisztenciacserét követően egy ideig az éjszakában dolgozott. Kezdetben taxisofőrként, de miután egy késes szatírt lerángatott egy éji hölgyről – mondván, az ő pályáján nincs helye más játékosnak – kapott egy ajánlatot. Ezután a pillangókra kellett vigyáznia az utcán. Néha neki is csurrant cseppent az általuk kínált szolgáltatásból, és olyankor levette a sápot is. Az apró sebeket a nyakon alig lehetett kiszúrni, és a lányok nem emlékeztek az egészből semmire. Ezért is maradt jó a híre, hiszen amire nem emlékeznek, az biztosan valami eget rengetően csodálatos dolog lehetett.

Jó néhány évig töretlen volt a népszerűsége, addig az éjszakáig, amikor elvágták a torkát. Sajnálatos módon több szemtanú is látta az esetet, ezért kénytelen volt meghalni. A szó szoros értelmében. Szép temetést rendeztek neki. Ő is ott volt. Persze, nem a koporsóban, mivel nem engedhette meg magának, hogy évekig ott rostokoljon, amíg a faanyag annyira elgyengül, hogy ki tudja magát vakarni onnan. A temetése után költözött be Csibáékhoz, egyben örökbe is fogadta őket.

Az orvosi gyakorlatát ezután a proszektúrán kamatoztatta, mint takarító. Az ember vámpírja azt gondolná, hogy a proszektúra terülj-terülj asztalka a Tihamér-féléknek, ám ez tévedés. A holtak vére cseppet sem hat üdítően, sőt, undort vált ki belőle. Néhanapján bekerül friss anyag is, de ez nagyon ritka eset. Hamar megbánta, hogy ezt az állást megpályázta. A látvány nem zavarta, hiszen maga is halott volt vagy százhatvan éve, de a napi ételadag nem volt fogára való. Illetve agyarára.

Az ottani légkör nem hatott jól a lelki világára. A helyzet pedig egyre rosszabbra fordult. Már kerülte az emberek társaságát. A proszektúrán nem volt nehéz, és mivel folyamatos éjszakai műszakban dolgozott, ezért az utcán is sikerült elkerülni a nemkívánatos találkozásokat. A négy lépés széles, nyolc lépés hosszú kripta volt a menedéke. Egyetlen vigasza a kis háziállata, Miki, a denevér volt. De már őt sem látta négy napja. Végső elkeseredésében gyertyát gyújtott Kovácsék síremlékén, szorosan mellé húzódott, és meredten bámulni kezdte a narancsszínű lángocskát, de ezt is hamar megunta. Kezével eloltotta a gyenge kis lángot. Beleborzongott a kéjes fájdalomba, amit csak a tűz tudott okozni számára. Fásultan felállt és elindult a várost jelző utcai fények irányába.

Viola megvető pillantást vetett az ágyban heverő kövér férfire.

– Igen, anya, nyugodj meg! Plombucival nem lesz gond. Elintézem.

A telefont a vállához szorítva a konyhába sétált, kinyitotta a hűtőt, majd az üres polcok láttán elhúzta a száját.

– Francba, nincs itthon kaja! – nyögte bele a telefonba, majd folytatta. – Ne aggódj, anyukám, meglesz a pénz a nyaralóra. Már egy része meg is van, még szerzek hozzá egy keveset és este odaadom. Ne otthon találkozzunk, inkább gyere el a Rózsaszín bárba, ide a sarokra. Medenceparti lesz, amire meghívott Diamond. Az új Picard bikinimet veszem fel, amit a múlt héten kaptam a Bucikámtól. Tudod, amin a sötétzöld sávok vannak.

Kitipegett műszőr bolyhos, magas sarkú papucsában az előtérbe, ahol a falra szerelt telefon mellett a közeli francia étterem étlapja volt kifüggesztve. Rózsaszín műkörmével végigfutott a listán, megtalálta kedvenc rántott sajtját sültkrumplival, majd választott még egy idegen nyelven írt szöveget. Közben a telefonnal a kezében bólogatott, néha a vonalba hümmögött, helyeselt, méltatlankodva felhorkant. Hogy el ne felejtse a sültkrumpli számát, gyorsan rövidre zárta a beszélgetést, kinyomta a telefont, és már pötyögte is a falon található papírról a telefonszámot.

– Hellóka! Viola vagyok. Kérnék egy huszonegyest, egy tizenhatost, meg egy hetvenkettest! És dobjon még hozzá két kólát, meg egy ír whiskyt is! Igen, a szokásos helyre.

A telefont a fali tartóba csúsztatta, a fürdőbe ment, ahol lerúgta a bolyhos papucsokat. Beállt a zuhany alá, és hosszasan folyatta magára a forró vizet. A csengetésre riadtan ugrott ki a víz alól, magára csavart egy puha törölközőt, és a hálón keresztül a bejárathoz indult.

Az ágyon fekvő férfi nyugtalanul forgolódni kezdett, mély hangon nyögdécselve próbált felkászálódni. Viola odalépett az ágyhoz, fölé hajolt, és egy csicsergős puszit nyomott az izzadt homlokra.

– Nyugodj meg, csak a kajafutár hozta a vacsoránkat! Majd én elintézem, pihenj csak tovább, Bucikám. Biztosan nagyon kifáradtál abban az oltári menetben.

A férfi helyeslően szusszantott, visszaalélt az ágyra, és ismét horkolásba kezdett.

Viola az előszobai tükörbe pillantva néhány tincset a helyére igazított a művészien csapzott, vizes hajzuhatagban. Kicsit lejjebb húzta a keblét fedő törölközőt, ajkát pirosra harapdálta, szemeit igézőre csillogósította, és kitárta a bejárati ajtót. Csalódottan morgott a túloldalon toporgó sildes sapkás lány láttán, elvette a csomagokat és a számlát, majd rácsapta az ajtót. Plombuci tárcájából kivett egy kisebb és egy nagyobb címletű bankjegyet. A kisebbet egy „Kösz!” kíséretében kinyújtotta a résnyire nyitott ajtón.

A konyhában mohón falni kezdte a sültkrumplit, mellé pár falat rántott sajtot is begyűrt. Legurította a két doboz kólát, és a csomagolást jó mélyen a kukába dugta, még pár papírtörlőt is fölé dobált. A francia nyelvű ételt tartalmazó dobozt kibontatlanul a hűtőbe tette. Pár sort firkantott egy papírdarabra, teleszórta az üzenetet finta szívecskékkel és egy rúzsnyommal. A hálóba settenkedett, kihozta fehér miniruháját és a bikinit. Magát a ruhába, a bikinit a kézitáskájába gyömöszölte, és hátra sem pillantva kislisszant az ajtón.

– Nem csodálom, hogy kirúgtak. Néztél mostanában tükörbe? Csak árnyéka vagy önmagadnak. Semmit sem csinálsz, semmihez nem értesz, már rég elittad azt a maradék eszed is, és ráadásul még impotens is vagy. A szó minden értelmében.

Zagyváné lemondóan sóhajtva legyintett az egykor jóképűnek mondott férje maradványai felett. Zagyvát háromnapi tivornya után a haverok segítették haza. Bármennyire tiltakozott, betuszkolták a lakás szűk ajtaján. Két kézzel és két lábbal is kitámasztott, de a haverok lefejtették az ujjait az ajtókeretről, és begyömöszölték a hálószobába. Csak jót akartak. Nem hitték el, hogy az asszony a sárkánynál is rosszabb. Pedig itt állt előtte az élő bizonyíték. Ha a felesége képes lett volna tüzet okádni, már lángba borult volna a háztömb.

– Nem is értem, hogy állhattam össze egy ilyen rakás szerencsétlenséggel. Hetek óta nem hoztál haza egyetlen fillért sem. Képtelen vagy eltartani a családodat. Azt mondták rád: „Hugikám, ez az Elek jó parti.”. Eszembe sem jutott, hogy ilyen szarházi alak vagy, aki semmire sem való. Egyedül a mi kis kincsünk miatt ért valamit ez az egész tortúra. Még jó, hogy gyereket azért tudtál csinálni. A mi drága kislányunk nélkül az összes együtt töltött év kárba veszett volna. De Viola megérte. Az eszemet szerencsére tőlem örökölte, tőled csak a szőke loknikat meg az égkék szemeket. De neki van annyi sütnivalója, hogy használni is tudja őket. Ezzel a Plombárral jól kifogta. Mindent megad neki, amire csak vágyik. Az ujja köré csavarta, mint egy zoknit. És addig nem engedi, amíg ki nem csavar belőle mindent.

Zagyva már alig figyelt oda a mellette ordítozó nőszemélyre. Az agya kikapcsolt, teljesen kiürített mindent, a szavak úgy szűrődtek el hozzá, mintha egy párna lett volna a fejére szorítva. Csak egy kis időt akart. Egy kicsi szünetet az üvöltözésben, hogy a szaggató fejfájás csillapodjon.

– Nehogy magad alá csinálj! Elmegyek, mert Viola akar velem találkozni. Meg kell beszélnünk egy dolgot. Nem szeretném, ha mire hazaérnék, elintéznéd a szobát. Jobb lesz, ha a kádban alszol, nem akarok szőnyeget súrolni...

Zagyva ájulás előtti utolsó gondolatai egy üveg Egri bikavér körül forogtak, amit pár héttel ezelőtt a bojler mögé rejtett. Aztán kellemes, sötét csend terült rá.

A megfigyelt személy a Rózsaszín bár előtt várakozott. Unalmában a rágóját rágta, felfújta, majd csócsálta tovább. Rózsaszínre színezett ajkai csábosan vonaglottak. Hosszú, aranybarna combját kihívóan villogtatta a miniruha hasítékán keresztül.

Egy kopott ruhás, nagydarab asszonyság sietett oda hozzá. Széles vásznú csípőjén kockás anyag feszült. Egészen közel húzódtak egymáshoz, sutyorogni kezdtek. A lemenő nap fénye elől az egyik napernyő alá húzódtak. Ott a fiatal lány alig láthatóan átcsúsztatott a kockás hátsójúnak egy köteg pénzt. Szabó viszont mindent jól látott. Az volt a feladata, hogy a legapróbb mozdulatokat is észrevegye, és lehetőleg le is fényképezze. A megbízó mindent tudni akart: mit csinál a lány, hol, mikor, kivel, és legfőképpen, mennyi pénzből. A mostani esetből következtetve nem csekély összeggel futkosott a pipike.

Viszont máris keresztül húzta a számítását. Éppen arra készült, hogy némi ellenszolgáltatásért cserébe kiplasztikázza a jelentéseket. Ám most, hogy a csaj odaadta a pénzt a vén szipirtyónak, a hosszú combok ellenére sem tűnt annyira csábítónak a lehetőség. Pedig ez a Plombár ideális fejőstehénnek tűnt.

Szabó vállat vonva elnyomta a cigarettacsikket a pad alján, amiről a szőke csinibabát tartotta szemmel. Felállt, gondosan leporolta a nadrágját, és komótosan elindult a szemközti utca irányába, hogy egy kis vargabetűt leírva visszatérjen, és ő is a medencepartiba vesse magát.

Viola végre elemében érezte magát. Élvezet borzongatta a tudattól, hogy sötétzöld bikinibe bújtatott, ruganyos testén a férfiszemek parkolópályára állnak. Barátnőjével sorra kapták a meghívásokat a különböző asztalokhoz, de még egyiket sem fogadták el. Diamond tudta, mire vár. A kiszemeltje eddig nem érkezett meg. Viola viszont csak abban biztos volt, hogy végre valami izgalomra vágyik.

A bárpultnál egy magas, jóképű férfin akadt meg a szeme. Sötét haja, kreol bőre és izzó, fekete szeme idegen származásra utalt. A lány csábos ajka széles mosolyra húzódott. Mindig vonzódott az arab kultúrához.

Kiemelkedett a medence vizéből, és víztől csöpögő testtel a pulthoz lejtett. A távolabbi asztalok egyikétől nyögés hallatszott. Egy bájmosolyt villantott arrafelé, de aztán figyelmét a becserkészendő arabra koncentrálta. A sötét idegenre mosolygott, aki komoran felmérte őt. Biztató jel volt, amikor egy halvány görbe jelent meg a fickó szája sarkában.

– Külföldi vagy? – kérdezte Viola.

A férfi széttárta a kezeit, tudtára adva, hogy egy szót sem ért.

– Akkor spichst du deutsch, vagy speak english, esetleg parlez-vous français? – ragozta tovább a szőkeség. – Csak azért, mert én nem, de ez téged ne zavarjon. Meghívsz egy italra?

Csábítóan pislogott a férfire, aki úgy tűnt továbbra sem érti, mit akar tőle, viszont közelről még veszélyesebbnek, egyben kívánatosabbnak tűnt.

– Olyan cuki vagy! Meg kell téged zabálni! Szóval inni kéne. Pia. Látom, nem érted. Whisky. Nem, nem is. Rum. Fehér.

A pasas végre kapiskálni kezdte, mit is akar. A pincérhez hajolt és franciául mondott neki valamit. Viola azonnal szerelmes lett. Jóképű, titokzatos és francia. Ennél jobb fogás nem akadhatott a horgán. Márpedig úgy tűnt, a halacska bekapta a csalit. A bárszékre csusszant, és mintegy véletlenül a férfi combjára ejtette hosszú körmű kacsóját. Csupasz combjait kecsesen egymásra helyezte és áldozata felé fordult.

Csiba Tihamér elégedett volt a Rózsaszín bár szolgáltatásaival. Nemcsak a Bloody Maryjük volt kitűnő, de a körülötte legyeskedő csinos szőkeség is elnyerte tetszését. Kívánatosan lüktetett a nyakán a verőér, és a lány kimondottan odaadónak tűnt. Vizes bikinijében fel-alá sétálgatott a bárpult és a medence között. Tihamér együtt érzőn gondolt a bárban összegyűlt férfiközönségre. Ezt a virágszálat ma este csak ő szakíthatja le.

A sokadik rum után a kicsike járása olyannyira légiessé vált, hogy már-már röptében kellett elkapnia. Összeborultak, mint a káposztalevelek. Tihamér érezte, itt az idő. Kicsalogatta a lányt a hátsó folyosóra. Szorosan magához vonta, ő készségesen a nyakába csimpaszkodott, és a derekára fonta hosszú lábait. A falnak támaszkodtak. Ajkuk csak pillanatokra vált el egymástól, de Tihamér érezte, ahogy az agyarak előtörnek. Le kellett szerelni a tüzes nőszemélyt. Nem volt idő játszadozásra, enni kellett. Úgy tett, mintha szájával elkalandozna a bársonyos bőrön, majd egy hirtelen oldalvágással a nyaki ütőérbe mélyesztette fogait. A lány elhaló sóhajba fúló sikolyt hallatott.

Tihamér furcsa bizsergést érzett a tarkójában. Hátrapillantott. Egy szürke rövidnadrágos, teniszzoknis lábat látott eltűnni a folyosó végén. A lány egyre gyengült. Eltépte magát tőle, a testet a padlóra csúsztatta. Végtagjait úgy rendezte el, mintha ültében csúszott volna le a falon, és a rosszullétet a töménytelen mennyiségű elfogyasztott rum okozta volna. A lány az elmúlt huszonnégy órából alig fog emlékezni bármire.

Elindult a teniszzokni után. Nem hagyhatta, hogy a titkát leleplezzék.

A bárban nem találta, így az utcán kutatott tovább. Az ajtónálló készségesen megmondta, merre tartott a barátja, aki néhány perccel korábban elhagyta az épületet. A parkban, egy vadgesztenyefa alatti padon talált rá a teniszzoknik tulajdonosára. A kissé kopaszodó, jelentéktelen öregúr elmélyülten tanulmányozta miniatűr fényképezőgépét, nem vette észre a közeledő, sötét figurát.

A vámpír egy laza tarkócsapással hatástalanította áldozatát. Nyaki verőerére csatlakozva annyi vért szívott ki, hogy a kíváncsiskodó ne emlékezzen az esetből semmire. A fickó vére nem volt túl jó ízű, valószínűleg a bárban elfogyasztott tonik miatt keserű mellékízt hagyott maga után. Az ájult férfit a padra ültette, és a parkon keresztül tovább sétált.

Még mindig éhes volt. Mivel nem akarta kivéreztetni a donorjait, soha nem lakott jól egy falatozás alkalmával. A főfogás mára megvolt, már csak egy kis desszerttel kellett volna lenyomatni. A sötét sikátorok felé vette az irányt. A szegényebb környéken könnyebben talált az éjszakában kódorgó, potenciális áldozatot.

Zagyva arra ébredt, hogy a tegnapi vacsora kifelé kívánkozik a gyomrából. Felült, és az ágy melletti rojtos szegélyű szőnyegre tálalt. Önundora mellé befurakodott a félelem. Elképzelte a házisárkányt, aki ezek után még cifrábban köszörüli majd a nyelvét rajta. Talán még a sodrófa is előkerül.

Bánatosan a fürdőbe iszkolt. Kimosdatta magát, szájat öblített, de a keserű íz ott maradt. A szőnyeget a kádhoz vontatta, belegyömöszölte és sikálni kezdte. Hasztalan. A vörösborral vegyített pörkölt foltja kivehetetlen volt.

Elkeseredetten a bojler mögé nyúlt. Magához vonta régi cimboráját, az Egri bikavért, és távozott a lakásból.

A haverokkal mindig a helyi kispiszkosban gyűltek össze, de milyen haverok azok, akik a sárkány karmai közé vetik az első adandó alkalommal. Ment, nem is tudta, merre. Néhány kortyot behörpölt a bikavérből, de amikor a járda imbolyogni kezdett a lába alatt, egy fal mellé heveredett. A palackot magához húzta, és még álmában is dédelgette, mint egy plüssmackót.

Hajnalodott, amikor mozgolódásra ébredt. Egy fekete ruhás alak hajolt fölé, éppen a bikavért készült kivenni a hóna alól.

– Héé! Megállj! Hát te is a véremet szívod?

A férfi titokzatosan mosolygott. A palackot a földre rakta, és Zagyva arcához emelte a kezét.

– Nyugodj meg! Nem fog fájni.

Az idegen ajkai közül három centis agyarak bukkantak elő. Zagyva Elek moccanni sem mert.

– Most meg akarsz ölni? – sipította fojtott hangon.

– Ugyan már! Csak megcsapollak. Olyan, mint az önkéntes véradás. Egy kis szúrás, nem is érezni. Nem emlékszel majd az egészből semmire.

– Rendben. Ez egész elfogadhatóan hangzik. De lehetne egy kérésem?

– Ki vele!

– Nem tudnád elintézni, hogy az utolsó húsz évre ne emlékezzek?

A vámpír homloka összeráncolódott a gondolkodástól.

– Talán menni fog.

Odahajolt Zagyva nyakához, és mohó kortyokkal nyelni kezdte a vérét. Aztán felkapta a fejét, és a donorra vigyorgott.

– Ez az igazi kettő az egyben. Jó évjáratot választottál! – cuppantott és folytatta az evést.

Miki, a denevér az utolsó hajnali röptét tette meg a sikátorban, amikor egy emberpároson akadt meg a pillantása. Azonnal felismerte gazdáját. Méltatlankodva fújkodott, prüszkölt.

– Az aljas vérszívó, hát nem ide is követett!? Rajtam akar élősködni, kiszipolyozni belőlem az utolsó szeretetmorzsákat is. De majd most megkapja a magáét!

Gondosan rákészült a támadásra. Bemérte a szöget, és útjára bocsátotta a légi csapást, ami nagy fröccsenéssel Csiba Tihamér tarkóján ért célba. Dolga végeztével megkönnyebbülten tovarepült.