James Herbert ’48 című regényének műélvezeti bemutatása

James Herbert 1943-ban született, Londonban, művészi főiskolát végzett, rajzolt, rockzenekarban játszott és könyvművészettel foglalkozott. Első regénye, az 1974-ben megjelent Patkányok című horror, bár sokáig eredménytelenül házalt vele a kiadóknál, végül előkelő nevet vívott ki számára az angol szerzők körében és nagy közönségsikert aratott. Magyarul megjelent művei: az említett Patkányok, Az odú, A préda, Sötét titkok háza, Senki sem hű hozzád, valamint az e cikkben tárgyalt ’48. 

A regénynek alcíme is van: Rohanj, vagy meghalsz. Az Alexandránál jelent meg 2004-ben, szép, keménykötésű borítóval ellátott formában, Kuttor Erzsébet igényes fordításában. Elütéssel, formai hibákkal nem találkoztam, kellemes kivitele miatt örömmel tartottam a kezemben és a polcomon a kötetet. A szerzőről az eddig tőle olvasottak alapján csak nagyrabecsüléssel tudok beszélni, sokáig tartogattam ezt a regényét, hogy valami ihletettebb pillanatban tegyem magamévá és jelentem, két éjszakai, lefekvés előtti olvasással befaltam (még ha az elalvás hajnalra is tolódott emiatt).

Nathaniel Hoke, a főszereplő az amerikai Visconsinban született és cseperedett férfivá. Édesanyja, az Angliából a szüleivel áttelepült és fiatalon szobalányként dolgozó Peg megszökött Josephhel. Winonában, a férfi városában kötöttek azon nyomban házasságot, egy évre rá pedig megszületett Nathaniel. A kisfiú már tízéves korában a repülők szerelmese lett, a szülei pedig azt az egyességet kötötték vele, hogy ha az iskolát nem hanyagolja, akkor kifizetik a repülés óráit. Később a farmerek közössége által megvásárolt permetező gépet is ő vezette.

1938-ban édesanyja meghalt rákban, egy évre rá az édesapjának – Nathaniel így gondolta – megszakadt a szíve a bánattól és infarktusban megbetegedve utánahalt.

A fiú tizennyolc évesen egyedül maradt, kerékpár versenyekből és légi bemutatós repülésekből tartotta fenn magát..

Amikor Európában kitört a háború, de az Egyesült Államok még nem lépett be, akkor lelkes pilóták csoportja megalakította az Első Amerikai Sasok Századát. Magánemberek pénzével és titkos kormánytámogatással Kanadán keresztül vadászgépeket vittek Angliába, hogy segíthessenek a Királyi Légierőnek a Harmadik Birodalom ellen. Hoke azonnal beállt, amikor tudomást szerzett róluk.

A fiatal tisztek a londoni Savoy Hotelben kaptak ellátást, onnan mentek bevetésre és az egyik szállóvendéggel, egy magányos nővel ott érte utol Nathanielt a szerelem is.

Mindezeket csak a majd háromszáz oldalas regény közepén tudhatjuk meg, amikor a félig lerombolt és szinte teljesen elnéptelenedett Londonban lakó főhős új és újabb túlélő csatáinak bemutatásán túl vagyunk.

Ugyanis Hitler 1944-es V1-es szárnyas rakétákkal végrehajtott csapása után ebben az alternatív történelemben még egy szörnyű csapás éri a szövetségeseket. Biológiai fegyverrel megtöltött V2-es rakétákkal hajtanak végre támadást az eszement, bosszúszomjas nácik. Ezektől a lakosság nagy része azonnal szörnyethal, egy kisebb részük néhány évig agonizál a lassú halált hozó vénás elzáródástól. Ezzel a néhányszáz szerencsétlennel játszik katonásdit a város maradékai között az egykori náci szimpatizáns Lord Hubble. A milíciának egyik fontos feladata, hogy hősünket elkapják. Hoke abba a legkisebb csoportba tartozik, akiknek a vére AB negatív. Őrájuk nem hatott a fertőzés és néhány, e vércsoporthoz tartozó sorstársával fut össze Hoke, hogy aztán együtt meneküljenek.

Az önmagából kivetkőzött lordnak beteges meggyőződésévé válik, hogy megmentse magát Hoke vérével, egy teljes vércserét végrehajtva. Mi olvasók és a normálisnak megmaradt emberek tudják, hogy már a középkorban is folytak ilyen kísérletek, és csak azok élték túl, aki véletlenül azonos vércsoporthoz tartoztak, bár erről akkor még semmit sem tudtak. Az önjelölt vezért ez nem érdekli, isten segítségét kérve és embereinek csodát ígérve vezeti fekete inges haldokló seregét.

A regény közepén a menekülők megpihennek a Savoy Hotel maradék pompáját élvezve, akkor meséli el ki-ki a saját történetét, hogy aztán újra kezdődjön az ámokfutás a halott városon keresztül. Hogy mi történt a világ többi részén, azt sem a szereplők, sem az olvasó nem tudja a regény címét is adó ’48-ban, de a menekülők úgyis csak a túléléssel foglalkoznak. Ebben a főszereplőnek van a legnagyobb rutinja, a Savoy, mint főbázis mellett London különböző helyein rendezett be támaszpontokat, ezekben rejtett el fegyvereket, élelmiszert és üzemanyagot. A korlátlan készleteket rejtő várost úgy ismeri, mint a tenyerét, hiszen már három éve harcol a megtébolyodott vénemberrel, vagy éppen menekül annak félig zombivá vált emberei elől. Ebben a regényben több mázsányi lőszert eldurrantanak, bizony mindkét oldalra jut halál, vagy sebesülés, csak amíg a haldokló őrültek nem félnek a végtől, az egészségeseknek pont annyi életösztönük maradt, mint a háború előtt.

Számomra már a szerzőtől megszokott fordulat, hogy egy igazi jellemmel felruházott kutya barátot is írt a főhős mellé, ugyanis Hoke egyetlen bizalmasa Cagney, egy keverék eb, akinek a történetben fontos szerep jut. Nagy könyv kedvencem Herbert Préda című regénye (ezzel foglalkoztam már a MEZTELEN ÜGYNÖK egyik rádióműsorában), amiben egy szintén keverék kutya mondja el thrillerbe hajló kálváriáját egyes szám, első személyben. Gondolom hát, hogy James Herbert a kutyák nagy barátja, ami nálam újabb jópontot jelent!

Szintén csillagot érdemel tőlem a milliónyi holttest, a pusztulás – a körülményekhez képest – ízléses, de kellőképp megrázó bemutatása, ha majd megint antiutópiát írok, fogok emlékezni az útmutatására.

A regény első felében végigfutnak a metró alagútjain, gyújtóbombát használó üldözőik elől. A világvége metróalagútjainak kísérteties bemutatásával Herbert tíz évvel megelőzte az általam szintén nagyra becsült orosz Glukhovskyt, aki a moszkvai metróban rekedt, atomháborút túlélő embereknek szentelt két regényt. Az egyiket, a Metro 2033 címűt már egy cikkben be is mutattam, úgy tűnik vonzódok a világvége témájához, mert az is nagyon bejött. Abban az orosz medve fiai egy kis realisztikus visszafogottsággal szenvednek, míg Herbertnél több a tűz, az érzelmek magasabb hőfokon égnek. Hoke amúgy egy pókerarcú, megkeseredett fickó, de már az elején kiderül, hogy igazi jószívű, igazságos jenki, aki nagy morgolódva, de mindig a gyengék védelmezőjévé válik.

Van ebben a regényben árulás, bajtársiasság, szerelem és hősiesség, azzal a James Herbertes elbeszélő tudománnyal előadva, ami hihetetlenül élővé és valósághűvé teszi a karaktereket. Nem csak a főszereplő jellemfejlődésének vagyunk az olvasói, hanem a többi fontos szereplő is a történettel együtt nemesedik, vagy hanyatlik morálisan. Közben végig életben tartja ezt a halott világot ennek a néhány embernek a tettereje. Olyan katarzist kapunk a végére, amitől a könyv a kezünkhöz tapad!

Készakarva nem mondom el a történet végét, de még a közepét sem, ha valakinek kedvet csináltam hozzá, még könyvesboltban, antikváriumban megkeresheti.