"Minden idegszálunk megfeszült, és ez a túlsó parttól mért távolság fogyásával egyre fokozódott." "A kezdeti büszkeség nagyon hamar hideg izzadságcseppekké alakult át, amelyek legördülvén a gerincen, vészjóslóan arra ingereltek, hogy megfordítsuk a csónakot és eliszkoljunk, amilyen gyorsan csak lehet. " "(...)ha jól érzékelem, az ő fejében is éppen testet ölt a gondolat, hogy az eleinte szédületesen egyszerű és hősies tervünk kezd átalakulni vérfagyasztó kalanddá."
"A lépcsőházban vedlett a fal, jókora darabok hiányoztak a zöldesszürke vakolatból, jó részük a fal tövében hevert. Graffitik tömege, a földszinten gyanús, húgyszagú foltok. Félhomály volt, a spórolós, negyvenes égőket már régen kilopták vagy összetörték. Bár sokszor jobb a sötétség; itt eltakarja a mocskot, a fejekben: megkönnyíti az életet – gondolta Anna, miközben fásultan kapaszkodott fölfelé a visszhangos, kietlen lépcsőházban. Lassan haladt, de így is fáradtnak érezte magát, mire felért a másodikra, pedig a cekkere könnyű volt. Tizenkét deka parizer, fél kiló kenyér, két tojás és egy majdnem üres pénztárca nem nagy súly."
Végre tudom, miért bénulok le sokszor az írásban! A megoldásról gőzöm sincs, de aki felismeri a betegséget, az már félig-meddig meg is gyógyult… vagy mégsem?
Ó, századunk áldása és átka! Csomagolás Isten, hozzád szól e dal.
Imádom, amikor zseniális marketing- és eladásmesterek megálmodják, milyen csomagolástechnika hatására fogja az egyszerű halandó, önfeledt tülekedés közben, kifosztani az áruházakat, ha csodálatosan megtervezett termékük, a filteres tea megérkezik.
Önállóan is élvezhető részlet készülő regényemből. Időpont 1241 tavasza.
„Pont hozzám illene, szépek lennénk együtt! Átkarolná a derekamat, fejemet a vállára hajtanám… a fehér, csipkés blúzomat venném föl, a hajam kifésülve, egy kevés pirosító az arcomra… így sétálnánk a templomba. Lucát megölné az irigység, és megpukkadna, hiába van az a gyönyörűséges kék ruhája…”
Ekkor érezte meg a tapogatózó kezet a fenekén, és markolta meg durva férfikéz a mellét. Oszlár lopódzott mögé, és tette a szépet, a maga módján. Elől markolászó kezében ott billegett a gyöngyös hajpánt, hadd lássa ez a buta falusi leányka, milyen bőkezű világfi is ő.
– A tiéd lesz ez a kincs, és még sokennyi, csak tedd szét már végre a lábad. Ekkorát még úgy sem kaphattál ebben a szutyok faluban…
"Az engedelmesek csürhéjét nem büntetem gyávaságukért, de nem is jutalmazom. Ha elfogadták volna a szövetséget, a testvérünké válnak, akiért verekszünk, de nem ezt választották. Annyira nem kértek belőlünk, hogy a vademberek gyülekezetének neveztetek bennünket, pedig… – Csak egy szuverén ember véleménye volt, jogtalan mindenkit büntetni… – kiáltott valaki a szürkék közül, de hangja sikolyba fordult, amikor az egyik harcos odavágott a korbácsával. – Még egy szó, és megdöglesz, pincebogár! Ha a törzs főnöke beszél, a kutyák nem ugatnak! – Várkony helyeslően bólintott, és tiltón emelte fel kezét a harcos felé, jelezve, hogy nem kér további fenyítést. Elégnek érezhette a közbeszóló felhasított arcát, és az abból patakzó vért. – A mi világunkban tartalma van a szavaknak. A szürkék gyerek módján dobálóznak vele."
„Lehet vad az ember, kit nékem tartogatsz, Istenem, ha érzékeny lelkű,
és elfogadja bolondságaim. Naptól, széltől cserzett bőrű, és erős, ki
megvéd a bajtól, és gondoskodik rólam!”
"Meg kellene mindenkivel értetni, hogy értelmetlen ez a régimódi idegenkedés! Nem is tudom, hány nemzedék nőtt föl már a Levonulás óta. Tudatosítanunk kellene, hogy már más faj vagyunk! Valódi élelemre lenne szükségünk, legalábbis igazi fehérjére. Hónapok óta folynak a kísérletek, és az alanyok feltűnően jó kondícióban vannak. Igaz, egyet ki kellett végeztetnem mentális zavarok miatt, de mi, uralkodók, erős idegzetűek vagyunk, a delikvensek pedig, egyszerű testőrök lévén, nem képesek megfelelni ekkora kihívásnak. Őszintén elismerem, én magam sem tudtam ellenállni, és megkóstoltam néhány fogást. Uralkodói szavamra mondom, határozottan ízletesek. Kijelenthetem, a fűszersók csodákra képesek. Még a magamfajta ínyencekkel is azt hitetnek el, amit akarnak. De mi ez az ordenáré hangzavar?"
"az önzetlenségnek csak a korai társadalmakban van jelentősége, és ez a fejlődéssel fordítottan arányosan csökken. A XXI. században nincs rá szükség, de nem is létezik. Legalábbis társadalmi méretekben. A valamikori nemzetségben, rokoni kapcsolatban élők még törődtek egymással, ma már csak szülő a gyerekkel. Ha az utód felnő, elhagyja a családot, sajátot alapít, magára hagyva felmenőit, akikről az állam gondoskodik. Nincs tere az önfeláldozásnak. Sajnos, ez a fajta másokkal törődés csak a primitív népek sajátja."
"Ha egy idealizált lovag vetődne közénk, belenyomorodna a sok áldozatos tettbe, mégsem csiholna ki egy szikra viszonzást sem a modern emberből. Az élelmes, csak magára figyelő, mai zsivány röhögne a markába, gyűjtögetné a csóri pasi izzadságának cseppjeit, és eladná csodabalzsamnak. Sajnos teljesen életképtelen ma már az önzetlenség. Senki sem veti magát az ellenség elé. Nincs olyan nemes cél, ember, akiért feláldoznák magukat. A hősiesség nem trendi. Mekkorát röhögnének, ha rohamra vezényelné őket egy régimódi hős. "
"Se hősök, se lovagok nem várhatók. A francba, pedig ki tudnám bírni! Bezzeg őseink korában, amikor lovon élt a magyar! Odaálltak az ellenség elé, meghaltak, hogy társaik megmeneküljenek. Lószaguk lehetett… hm, vajon az milyen? Biztosan finom. Természetesen büdösek voltak az akkori srácok, de férfiasak, nem úgy, mint az én lehetőségeim. Illetve, ezek is büdösek, de legalább férfiatlanok, hihi. Kevés izom, sok duma. Hátha lecsusszan az a bugyi, pedig a frászt! Akkor és annak csusszan le, akinek én akarom."
Volt ott egy lány. Mindig egyedül állt, a többiektől távol. Olyan tizenöt-tizenhat éves lehetett. Gyerekesen fésült, hátközépig érő csigás, fekete hajú. Ruhája nem vallott gazdag szülőkre: szolid volt, enyhén kopott, de csikorgósan tiszta. Érződött rajta a rengeteg mosás. Vékonyka, de már nőies tini. Egzotikusan barna arca a klasszikus szépségeket idézte.
"– Aztán mifaszt keresel a helyemen, haverom? – kérdezte egy reszelős, sörben pácolt hang.
Kicsit megszeppentem, mert – bár nem voltam reszketős fajta – mégiscsak strigó terület volt ez, és hamar be lehetett nyelni egy bicskát, ha túlzottan királykodott az ember.
Felnéztem, de nem volt gond. Lehet hogy ez a faszi volt valamikor a stricik királya, de ez nem tegnap volt és nem is a közelmúltban. Ez az ürge egyértelműen maradék volt az élet nagy vályújában. Savanyúan büdös, dögszagú maradék. Gondolom, ötven körül lehetett, bár hetvennek látszott, löttyedt kihízott teste, véreres arca se volt egy malborómené. Egyszóval nem kellett rinyálnom."
Megvert kutyaként osonok ide, hogy életet szívjak a határtalanságodból. Nappal, erőm teljében nem tűnsz fontosnak, még meg is mosolygom az ötletet, hisz annyira gyerekes. Most fáradt vagyok, kiégett. Sok volt ez a nap, jó most veled!
"Pontos beszámolók hangzottak el kilesett titkos találkákról, intim méretekről, ágybéli ötletekről. Kibeszélték, hogy a férfiember egyáltalán nem normális, csupa gusztustalanságot szeret, viszont nagyon hálás tud lenni, ha bizonyos szokatlan dolgokat is megkaphat hites párjától."
Micsoda hülyeség, bemegyek és kész! Ez a XXI. Század,kérem, és közel a város, még hogy farkasember. Hihi, telihold van, de még nappal. Így is ér! Teljesülnek a feltételek, ha van farkashapsi, akkor elő kell bújnia. De nem fog, így tök ciki lenne, ha félnék!
„Széttaposlak te gané! Lassan
nyomom ki azt a dögszagú lelked, hogy gondolkodhass a múlt éjszakán. Szeretsz
kocsikázni, ugye? Bulik után levadászni pár kóbor állatot? Most miért nem
röhögsz, mocsok? Amikor a te csontjaid ropognak, már nem olyan mulatságos?”
„Hiszen csak egy kutya volt…
nyomorult, sz*ros kis dög!”
"Megmutatják ennek a maradi társadalomnak,lehet másként is: egyszerűbben, szelídebben,
biztonságosabban. Sőt, ami ennél is fontosabb, magukhoz emelnek egy vad fajt.
Primitív, küzdelmes létüket felváltja majd a – bölcs gazdáik vezette -,
rendezett nyugodt élet. Meghatottan nézte előtte bandukoló nyáját, mely tisztes
megélhetést adott családjának"
