Recsegős férfihang visszhangzott a levegőben. Mindenhol hallható volt.
Szavait egy-egy lantpendítéssel kísérte. Lenn, a völgyben rengeteg ember
gyűlt össze, szinte taposták egymást. Középütt több vitéz szaladt, s
turbános janicsárok próbálták útjukat állni. Néha felharsant egy-egy
lelkes kiáltás a tömegből, de a férfihang rendületlenül beszélt tovább;
lelkesen kommentálva az utolsó perceket.
Kurjantások, kiáltások vegyültek az
erdő hangjaival. A fokosok fejének összekoccanása messzire visszhangzott a fák
között. Két vadász feszült egymásnak. Két ember, kik végsőkig elszánták
magukat. Ez már nem holmi erőpróba volt a zsákmány fölött, hanem életre-halálra
vívott harc egy lány szerelméért.
A temetőben sokan összegyűltek. A család, a barátok, közeli s távoli
ismerősök. A tömeg apraja-nagyja felöltötte a fekete ruháját, szépen
kiöltözve jelent meg a szertartáson; kivétel nélkül egy emberként
hallgatták a pap szavait, melyeket a jelenlévőkhöz intézett, de arról a
valakiről szóltak, aki most ott feküdt a koporsóban. Az éjfekete láda
fedele még nyitva volt, s a benne fekvő békésen pihent… látszólag.
Felsejlett a hajnal, vörösen izzott az égbolt. A
vadász felültette Illangót a lóra, maga pedig gyalogszerrel vezette a
paripát. Azon a lápos vidéken, ahol most voltak, mindenképpen vezetni
kellett a lovat, nehogy belelépjen olyan zsombékba, ami hirtelen a
mélybe rántaná. De még így is megtörténhet a baj.
Valahol a Kaukázusban, a Kazár Birodalom határától délre...
„Hej, rege rejtem...”
Csak Csaba királyfi csillagösvényének sejtelmes fénye világította meg a
végtelennek tűnő erdőket. Nem messze a hegy csúcsától, dobpergés hangja
úszott a fák között. Egy rejtett tisztáson tűz lobbant, kellemes
fenyőillat terjengett a levegőben. Táltosok ülték körül a meleget adó
lángokat.
