– Látod ezt a forradást, itt a bal vállamnál? – kérdezte, miután visszahelyezte az asztalra az immáron üres söröskorsót.

– Aha – fókuszáltam tekintetem az adott pontra, ami ennyi alkohol elfogyasztása után nem kis teljesítmény volt.

– Egy haramia kardjától származik. Figyelmetlen voltam a küzdelem végén, így volt lehetősége megsebezni. De bosszút álltam rajta, mert megnyúztam, és a bőrét kiakasztottam egy út menti fatörzsre – summázta a visszaemlékezést, miközben kért még két korsóval.

Én is kértem magamnak eggyel.

– De van ám máshol is sebhelyem! – folytatta beszélgetőpartnerem a téma ecsetelését.

– Igen, és hol? – adtam alá a lovat, de nem ült fel, ennyi elfogyasztott sör után maradt a széken.

– Itt ni, a jobb bicepszemen – szemléltette a mondott helyet, pont amikor a kocsmárosné visszaért a kért rendeléssel.

– Aha – közöltem, hogy észrevettem. – Még egy gazfickó? – vetettem érdeklődő pillantást.

– Nem, nem. Ezek griff karomnyomok. De megbánta ám a bestia! Lenyúztam a szőrét, és eladtam a tavaszi vásáron. De ez még nem minden – lendült bele, majd felhúzta a lábszárán szakadt nadrágját.

– Nem semmi – közöltem, mert tényleg láttam valamit, bár kissé homályosan, amit csakis a kocsma gyenge világítása okozhatott.

– Sárkány – súgta felém, és közben nagy szemekkel bólogatott.

– Nagy sárkány volt?

– Hajaj, de még mekkora!

– Meg is nyúztad?

– Hülye – érkezett a válasz, és mintha megsértődött volna.

– Bocsánat, de én nem igazán értek az ilyen harcolós dolgokhoz – mentegetőztem, majd rendeltem még sört, amitől láthatóan megenyhült irányomban.

– Neked persze nincsenek ilyesfajta sebeid! – nagyképűsködött tovább, de én határozottan közbevetettem, hogy:

– Hát, izé…

– Nocsak, hadlám’! – biztatott, de nekem elég volt az elfogyasztott ital is a bátorsághoz. Vigyorogva húztam fel az inget hordóhasamról.

– Újujúj! – váltotta ki belőle a látvány. – Ez nagyon fájhatott… Hogyan szerezted?

– Részegen próbáltam meglékelni egy dinnyét – válaszoltam, és benyakaltam a maradék fél korsó habzó italt.