Lemeztelenedve fekszem lábaid előtt Szemed mint két jéghideg lándzsa átjárja a testem Tudom a tegnaptól, hogy ma már sajna nem jő E szép tíz órás hajnalon amire várni se kellett.
S közben nem nő az akarat, mint alkoholban a vér Szívem pamut paplan alatt tárja szét két kezét Agyamban túlteng a bravúrosan állított kép Ha te nem jösz mint hegy, majd fogom magam és megyek én
Vagy tán mégsem megyek, hisz megdől a falat Mi torkomon csúszott, de aztán ott is maradt
És fuldokolva mit ér a lét? Te vagy a föld, én meg a lég.
