Ránk csapódott a reményteli ősz,
mint a kávézacc a hideg konyhakőre
S amúgy is, minden olyan szeriőz
Pohár tea mellett ülsz és remegsz tőle

Elgondolkozunk a létigéken
A múlt, jelen, jövő összefolyni látszik
Egymásba nyílnak, mint kéz a kézben
a létezés végtelen, szikár órái

Még egyet töltesz, hangosan szürcsölsz
Én meg, egy száraz falevélen merengek,
Tudom, hogy néha sokat kell tűrnöd
Valami ősi, fatalista szerepben.