A személyzeti panel vörösen vibráló kijelzője ébresztette. Dilan felnyögött, majd a konzolhoz lépve nyomogatni kezdte a parancsnoki kódokat. Addig ügyeskedett, míg a fúrófej háromdimenziós képe elő nem ugrott az EFI[*] adatbankjából.

– Mi a fene lehet már megint? – motyogta csak úgy magának, és a lakókamra közepén forgó szerkezeti rajz felé fordult.

Az EFI úgy értelmezte, hozzá intézik a kérdést.

– Azonosítatlan tárgy jelenléte a kitermelés területén – felelte megszokott, kellemesen lágy hangján.

– Mutasd a közelit! – Dilan megdörgölte a szemét, sóhajtott, kiropogtatta az ujjait, aztán visszahuppant az ágyra.

Semmi kedve nem volt egy újabb leállást végigcsinálni, így is több időt töltöttek a kietlen felszínen, mint szerette volna. Az Aquatic bányászhajó immár két hete rostokolt a gázóriást kísérő hold terméketlen talaján, és minden áldott nap akadt valami, amivel meg kellett küzdenie.

Az EFI egy kiszélesített spektrumú, véletlenszerű letapogatás alkalmával bukkant rá a kéreg alatt megbújó jégtömegre. Akkor már több hónapja kutattak víz után a feltérképezetlen, határ menti zónában. Számos kísérletük fulladt kudarcba, mire végre megtalálták, amit kerestek.

Bár a lelőhely nem várt gazdagsággal kecsegtetett, a fúrófej kihelyezése után jelentkező sorozatos problémák visszavetették a kezdeti lelkesedést.

– Mi az ördög ez? – Dilan fásult érdeklődéssel szemlélte a felnagyított kép bal alsó sarkában villogó foltot.

– Ismeretlen fémtárgy – hangzott az EFI válasza.

– Túl szabályosnak tűnik.

– Ikozaéder – pontosított rögtön a fedélzeti számítógép. – Nagy valószínűséggel mesterséges.

– Azonnal szólj a többieknek! – utasította Dilan, és öltözni kezdett. – Hívd őket a vezérlőbe!

– Értettem, parancsnok! – Azzal az EFI eltűntette a képet.

– Mi a rákfene ez a szar? – kerekedett el Köpcös szeme, amint belépett a vezérlő ajtaján.

A többiek, Jen, Rozsdás, Cyja és Filion már mind jelen voltak, és a fúrófej képének kinagyított mását bámulták.

­– Dunsztom sincs – vont vállat Dilan. – Az EFI szerint mesterséges.

– Pontosan nyolcvanhat egész hetvenhárom század százalék az esélye, parancsnok – duruzsolta a fedélzeti számítógép.

– Kösz a kiigazítást, cicus! – huppant le egy székre Köpcös, és lábát keresztbevetette az egyik konzolon.

– Nem értem a megszólítást, kérem, ismételje meg! – hangzott az illedelmes válasz.

– Felejtsd el! – mormogott a gépész. – Inkább azt mondd meg, Dilan, hogy emiatt kapcsoltunk le? Mert iszonyat sok időbe telik ismét erőt lehelni Dollyba, ha leáll, te is tudod.

– Örülnék, ha nem becézgetnél mindent és mindenkit – felelte Dilan. – Egyébként igen.

– Mi lehet ez, parancsnok? – hajolt közelebb a pirosan villogó folthoz Filion, az egyetlen kwart közöttük. – Olyan, mint egy gömb.

– Ikozaéder – helyesbített a számítógép.

– Köszönjük a közreműködést, EFI, ha gondunk lesz, szólunk. Addig is kapcsolj ki! – Dilan megdörgölte a tarkóját, és maga is kényelembe helyezkedett az egyik rozsdamentes acélszéken.

– Értettem, parancsnok! – hangzott fel ismét a kellemes hang, majd a kommunikációs rendszer szétkapcsolt.

– Végre, már kezdett idegesíteni – rötyögött Jen, és öklét Köpcöséhez bokszolta, miközben leült.

– Tudjuk, hogy kik járhattak itt korábban? – kérdezte Cyja. Közben észrevette, hogy Jen a melleit bámulja, ezért intett neki az egyetemes jelzéssel, majd keresztbe fonta a karját maga előtt.

– Az Alfa Tauri vonzáskörzete mindig is feltérképezetlen terület volt – morfondírozott Rozsdás, aki a legöregebb és egyben legtapasztaltabb űrjáróként kapott helyet a legénység tagjai között. – Ha ember járt volna erre, arról tudnánk.

– A kwartok a naprendszerek központi bolygóit részesítik előnyben – szólalt meg Filion, miután észrevette, hogy majdnem az összes tekintet rá szegeződik. – Nem hinném, hogy bármelyik fajtársam különösebb érdeklődést mutatott volna ez iránt a halott szikla iránt.

– Ha nem az emberek, és nem a kwartok, akkor kik? – kérdezte Köpcös. – De tudjátok, mit? Leszarom! Emiatt a rühes pattanás miatt megint kiesik fél napunk.

– Fogd vissza magad! – reccsent rá Dilan. – Mindannyian egy cipőben járunk.

– Az enyémben ugyan nem – bohóckodott Jen, és megejtett egy kacsintást Cyja felé.

– Le is vágnám a lábam! – replikázott a lány.

– Ha abbahagynátok a csipkelődést, foglalkozhatnánk a problémánkkal is – jegyezte meg Rozsdás.

– Köszönöm – biccentett Dilan az öregnek, és ismét átfutott a fején, mennyivel könnyebb lenne egy hivatásos hajón dolgozni. Nem kéne annyit bajlódnia a folyamatosan civódó legénységgel.

– Mindenképpen ki kell vizsgálnunk a tárgy eredetét – hajolt közelebb Filion a háromdimenziós képet kezelő konzolhoz, és kinagyította az alsó harmadot.

– Köpcös, te készítsd fel a fúrót az újraindításra! – adta ki a parancsot Dilan. – Jen, menj és segíts neki!

– Jobban szeretnék egy másik párt magamnak – sandított Cyja felé a mérnök.

– Nem kérdeztem – felelt Dilan jeges nyugalommal. – Ha ellenvetésed van, ellenőrizheted a hűtőrekeszeket, az amúgyis egyemberes meló.

– Jó lesz nekem Köpcössel – felelte Jen.

– Cyja, te velem jössz! Megvizsgáljuk az anomáliát testközelből – folytatta a parancsnok.

Jen füttyentett.

– Most már tedd magad takarékra! – küldött egy lesújtó pillantást a mérnök felé a lány.

Dilan rezzenéstelen arccal fejezte be a parancsok osztogatását, figyelmén kívül hagyva az újabb közjátékot.

– Rozsdás, te itt maradsz Filionnal, és a vezérlőből irányítasz majd minket, amíg kint leszünk! Filion, te pedig kezeled a hidraulikát. Valamiért az az érzésem, hogy nem fogjuk elbírni azt az izét ketten, szóval szükségünk lesz az emelőkar segítségére. Mindenki számára világos, mi a teendő?

Jen keze a magasba lendült.

 – Akkor dologra! – indította útjára embereit Dilan, mielőtt a mérnök akár egy szót is szólhatott volna.

– Parancsnok – sistergett Cyja hangja a férfi szkafanderének belsejében. – Azt hiszem, ezt látnia kell!

– Mi az? – kérdezte Dilan. Alig akasztotta be a kengyelt a vasszerkezet alá, máris elfogta egyfajta megmagyarázhatatlan izgalom, hogy nagy dolgok vannak készülőben.

– Valamilyen feliratnak nézem – hangzott a válasz.

A Dilan sisakján elhelyezett lámpa csupán a tárgy egyik oldalát világította be, Cyja pedig a túloldalon bajlódott az emelőszalag beillesztésével.

Két órába telt, mire kiolvasztották a jeget az objektum körül, és ismét fél órába, hogy kitalálják, hogyan lenne a legcélszerűbb kiemelni a kürtőből. Az oxigén rohamosan ürült mindkettejük tartájából, de a tartammérő mutatója még a narancssárgában volt, amikor Dilan átlibbent a túloldalra.

Az egyik laposabb részen valóban kidomborodott valami a hókristályok alatt. A férfi óvatosan végigsimított a felületen, hogy láthatóbbá tegye az írást.

– C… HO – kezdte betűzni a lány. – Nem! CHRO… és még valami.

– Majd megnézzük odafent – felelte Dilan, és hüvelykujjával a vágat kijárata felé bökött. – Remélem, Köpcös teljesen felhúzta a fúrófejet, különben megnyúzom.

Cyja kieresztett némi oxigént a sodródást szabályzó tartájából, és fellendült a magasba. Kis idő múlva hangja felzúgott a komban:

– A járat tiszta, parancsnok.

– Filion, hallottad? – kérdezte Dilan.

– Igen, parancsnok – hallatszott a kwart válasza. – Amint felér, megkezdem a kiemelést.

– Indulok.

Dilan ellökte magát a tárgytól. Szíve minden egyes méterrel hevesebben zakatolt a mellkasában.

Az objektum igencsak régi lehetett. Amint megérintette, érezte a porladó, még mindig fagyos rozsdát az ujjai hegyén.

Tekintve a tárgy méretét, Dilan a hangár egyik elkülönített részét választotta ki az elhelyezésére. Most mindannyian ott álltak a furcsán idegen, mégis teljesen hétköznapinak mondható szerkezet körül.

– EFI, tapogasd le a tárgyat, és mutasd a belső szerkezetét! – utasította a számítógépet.

A falba épített letapogató modul az űrhajó valamennyi helyiségében megtalálható volt. Alig fejezte be a mondatot, az infrasugarak egyből felragyogtak, és halványsárga derengésbe vonták az objektumot.

– Chronos – mormolta Cyja.

– Hogy? – eszmélt fel Rozsdás a szótlan merengésből, és a hang forrása felé fordult.

– Chronos – ismételte meg a lány. – Azt jelenti…

– Idő – fejezte be helyette az öreg.

– Lehet, hogy ez egy bomba? – morfondírozott Jen. Amikor észrevette a rá szegeződő ideges tekinteteket, nyomban hozzátette: – Csak egy kósza gondolat volt.

– Nincs kizárva – bólintott Dilan, és a vasburkolat felszínére helyezte a fülét. – Akármi legyen is, már jó ideje nem működhet. Mindenesetre biztos, ami biztos, ne érjetek hozzá, amíg az EFI be nem fejezi a letapogatást!

Köpcös, Filion és Cyja szinte egyszerre léptek hátra. Jen kaján vigyorral nyugtázta a többiek reakcióját. Rozsdás a gondolataiba merülve ácsorgott tovább a felirat mellett. A hosszú csöndet végül az EFI lágy hangja törte meg.

– A kép elkészült. – Azzal egy fehér fénnyel izzó ábra jelent meg a hangár matt fekete padlóján. – Az azonosítatlan tárgy síkmetszete. Kívánja látni a háromdimenziós képet, parancsnok?

– Egyelőre ez is megteszi – felelte Dilan, és elmerült a vonalak és síkidomok kusza halmazában.

– EFI, mi a legnagyobb valószínűsége a tárgy rendeltetésének? – tette fel a kérdést Filion.

– Rendeltetését tekintve hatvan egész harminckilenc század százalék eséllyel egy elektromos információtároló szerkezet – felelte a számítógép.

– Parancsnok – szólította meg Rozsdás a padlón világító ábra mellett guggoló férfit. – A panel, amin a felirat található…

– Igen? – kérdezte Dilan kissé ingerülten. Nem szívlelte, amikor az öreg affektálni kezdett.

– A csavarokból ítélve leszerelhető – fejezte be Rozsdás a mondatot.

– Miféle csavarok? – kérdezte Köpcös, és rámutatott a háromszög sarkain kidudorodó púpokra. – Ezek?

– Igen, régi szerkezet lehet – vont vállat az öreg, majd hátrébb lépett, hogy helyet adjon a gépésznek a vizsgálódásra.

Dilan a homlokára csapott.

– EFI, mi a valószínűsíthető kora az objektumnak? – tette fel a kérdést.

– Figyelembe véve a mélységi réteget, ahonnan kiemelésre került, továbbá a vasnak jégben való konzerválódását, és…

– Hagyd a rizsát! – vágott közbe Jen. – Mikori?

– Kilencvenkilenc egész nyolcvanhat század százalékban a Diaszpóra előtti időre datálható – válaszolta az EFI.

A beálló, döbbent csendet Rozsdás törte meg. Az öreg lába megremegett, majd hirtelen lehuppant a padlóra.

Szinte egyszerre kezdtek beszélni. Cyja kifejtette, mennyire hihetetlen a dolog, és hogy az EFI-vel lehet a gond, ha értelmetlen adatokat böfög fel a memóriájából. Jen Köpcössel kezdett vitatkozni, Rozsdás pedig megpróbálta a földről elsimítani a két izompacsirta közti szóváltást a lehető legkevesebb tekintéllyel.

Dilan Filiont bámulta. A kwart hosszúkás, kígyókéval rokon pupillája résnyire szűkült.

– Mire gondolsz? – lépett oda hozzá, kihasználva a zűrzavart.

– Az EFI még semmiben sem volt ennyire biztos – rázta meg a fejét Filion. – Úgy értem, az adatbankjába olyan tényezőket is betápláltak a megalkotói, amik az átlag fedélzeti computerek számára jelentéktelenek.

– Ez a különbség a civil bányászhajókban és az összes többiben – bólintott Dilan.

– Mi az esélye, hogy az EFI téved? – tette fel a kérdést a kwart mosolyogva.

– Hatvan százalék fölött, szinte semmi. Nem értem, hova akarsz kilyukadni.

– Miért alkottak volna meg egy ilyen bonyolult szerkezetet?

– Hogy a lehető legbiztosabb adatokat kaphassa a legénység, miközben vizet kutat az űrben – felelte Dilan, és kezdte kapizsgálni, mire gondolhat Filion.

Amióta az emberiség szétszóratott a galaxisban, és megvetette lábát a különböző bolygókon, a víz hiánycikké vált. Az élethez elengedhetetlen folyadék felváltotta a színesfém-kereskedelmet, és már a korai időkben megkezdődött a bányászhajók gyártása és kiküldése a végtelen űrbe, hogy jég után kutassanak. A gyakran igencsak mély rétegekben fellelhető hidrogénoxid megtalálásához elengedhetetlenné vált a fedélzeti számítógépek olykor már értelmetlennek tűnő specializációja. Mivel a katonai bárkák egyéb, a bányászattal nem szorosan összefüggő, kevésbé fontos feladatokat is elláttak, a civil hajók EFI-jei idővel sokkal precízebbek lettek a fegyverzetet is koordináló társaiknál. Figyelembe véve a számítógép bonyolult önellenőrző rendszerét, annak az esélye, hogy épp az övék romlana el, egyelő volt a nullával.

– Vagyis nincs értelme kételkedni – jegyezte meg Dilan hangosan a gondolatmenet végét.

– Ahogy mondod – bólintott Filion. – Ez az izé, akármi legyen is, a Földről származik.

Dilan még emlékezett a gyerekmesékre, melyek a Kék Bolygóról szóltak. Az egyik különösen sokat jelentett neki, anyja gyakran dúdolta a sötétben lefekvés előtt. III. Verg, a vándorkirály Földre vezető útját örökítették meg a versben, és az egyik strófára még így a hosszú évek távlatában is emlékezett.

„Hetekre jöttek egyre hónapok.

   S társammá vált száz meg száz ócska rög,

   ’Hogy sorban maradtak el az örök,

Halott bolygók gyűrűzte csillagok.

Mert én, ki bíztam, el nem indulok,

   Ha elő érzem ezt a torz jövőt!”

Ahogy felrémlettek benne a sorok, megborzongott az utolsó szavak csengésén. Hirtelen úgy érezte, hogy vannak dolgok, amiknek rejtve kell maradniuk az emberek előtt.

A mesék mind ugyanúgy kezdődtek, és nagyjából ugyanúgy értek véget. Egy kalandvágyó űrjáró felszerelte a legjobb hajóját, hogy megkeresse a vizekben gazdag ősi otthont, a Földet. Elérni azonban egyiknek sem sikerült. Amelyik nem fagyott meg magányosan az űr ismeretlen régióiban, az megszégyenülve tért vissza a Diaszpóra valamelyik határ menti kolóniájára, hogy kegyetlen tréfák céltáblájaként élje le maradék éveit.

Dilan sosem gondolta komolyan a meséket, és ő maga is bolondnak tartotta valamennyi hiszékeny hősét. De most, hogy ott állt karnyújtásnyira a Föld létezésének lehetséges bizonyítékától, elbizonytalanodott.

– EFI! – kiabálta túl a még mindig vitatkozó Jent és Köpcöst, mire mindketten elhallgattak. – Azt mondtad, ez egy információtároló szerkezet.

– Valószínűsíthetően az – helyeselt a számítógép.

– Van értelme – dörgölte meg a halántékát Rozsdás. – Chronos… idő… Feltehetően egy időkapszula.

– Mit gondolsz, EFI? Sikerülne kinyerned belőle valamennyi adatot? – tette fel a kérdést Dilan.

– Tekintve…

– Igen vagy nem – csapott a hangár falára ingerülten a férfi.

– Igen, parancsnok – felelte az EFI lágy hangon.

– Köpcös, nyisd fel ezt a Pandora szelencét, és kösd össze a számítógéppel! – adta ki az utasítást Dilan. – Én lefekszem. Ha kész vagy, ébressz fel!

Sok mindent kellett helyreraknia magában, és közben nem lett volna képes elviselni a többiek kétkedő tekintetét. Nem akarta, hogy bolondnak nézzék, de magában már eldöntötte a kérdést. Hitt az EFI-nek, hitt abban, hogy történelmi pillanatoknak lesznek tanúi, amennyiben sikerül feltárni a szerkezet titkait, mégsem volt képes felvállalni e gondolatokat a legénysége előtt. Neki józannak kellett maradnia minden élethelyzetben. Hogy is állhatna eléjük egy képtelen mesével a Kék Bolygóról, óceánokról, folyton hömpölygő folyókról! Ha más nem, a tények úgyis meggyőzik majd őket, gondolta, addig legalább kipihenheti magát.

Néhány óra múlva Rozsdás jelentkezett be a személyi hívón, és jelentette, hogy az EFI-nek nyolc órába telik, mire a Chronos első merevlemezének adatait feldolgozza. Dilan közölte az öreggel, hogy addig kezdjék újra a kitermelést, Jen pedig váltsa fel Köpcöst a fúrónál. A gépésznek is kijárt már egy jókora alvás, valamivel több mint egy napja lehetett ébren.

Újabb órák következtek. A várakozással terhes percek elnyúltak, és Dilan álomba merült. Kék hegyeket látott, fákat, városokat. Az égből víz hullott alá, melynek ököl nagyságú cseppjei megtelítették a lapos síkokat. Hullámzó tengerek fodrai csaptak fel az égre, és felhővé alakultak. A Földön állt.

Aztán fényt látott a horizonton, és egy egyre növekvő gyűrűt. Lángnyelvek falták a mezőkre, a városok elégtek, hegyek omlottak a mélybe. A víz eltűnt. Ami maradt, egy kiszáradt szikla volt csupán az űr óceánjában. Anyja ajkáról felzengett a jól ismert dal, és két szó visszhangzott újra meg újra a sötétben: halott bolygó… halott bolygó… halott…

Verejtékben úszva ébredt a személyi hívó ütemes zakatolására. Filion kereste, hogy az EFI elkészült.

Ismét megtelt a vezérlő. Egyikük sem akart lemaradni a különös felfedezésről, még Köpcös is ott gubbasztott ásítozva a többiek között.

– Mutasd! – Dilan szíve a torkában dobogott.

A helyiségben lassan halványulni kezdett a fény, és közben egy fehéren derengő üzenet sejlett fel előttük az asztal síkján.

– Az eljövendő nemzedékek részére – olvasta hangosan Rozsdás. – Azoknak, akik még képesek tanulni apáik hibáiból.

– Mi a frászt jelenthet ez? – hajolt közelebb Köpcös, mire az öreg megvonta a vállát.

– Rossz előérzetem van – Cyja arca holtsápadttá vált az alulról feltörő fényben.

– Tovább! – utasította Dilan az EFI-t.

Egy újabb felirat villant fel, olyan volt, mint egy fejezetcím.

– Földrajz – suttogta Rozsdás.

– Még tudunk olvasni – jegyezte meg morcosan Jen.

– Nem tudom elhinni – rázta meg a fejét Cyja. – Mi most tényleg egy üzenetet nézünk a Földről?

– Úgy érzed, mintha álmodnál – jegyezte meg Filion. Nem kérdés volt, hanem megállapítás, mely a kwart kifinomult empatikus érzékelőiből tört a felszínre.

– Ideje lenne beadnod a derekad! – csattant fel Jen, majd rögtön szélesre tárta a karját, amint leesett neki, hogy kétértelmű, amit mondott. – Most tényleg nem gondoltam semmi rosszra.

Ezzel egy időben a kép megváltozott az asztalon, és mindenkinek elakadt a lélegzete.

– Nézzétek! – hüledezett Rozsdás a dühöngő óceán láttán. – Gyönyörű!

A következő órában némán figyelték az EFI által közvetített mozgóképek diavetítését. Egyedül Dilan fészkelődött a székén. Időről időre eszébe jutott az álma, és akaratlanul is elfogta a nyugtalanság. Egyetértett Cyjával, valami nem volt rendben, és a kellemetlen érzést – akárhogy szerette volna, – nem tudta elűzni.

Amikor felemelte a fejét, hogy végignézzen a többiek arcán, Filion vizsgálódó tekintetével találta szembe magát. A kwart egyetlen pislogás nélkül figyelte őt.

Miután véget ért a vetítés, Dilan hat órás pihenőt rendelt el. A legénység kimerültnek látszott, és mindannyiuknak szüksége volt arra, hogy feldolgozzák a látottakat.

Dilan utasítására az EFI hozzálátott a további memóriaegységek vizsgálatához.

– Kívánja, parancsnok, az ismételt kivonatolást? – hangzott az utolsó kérdése a gépnek, mielőtt napokra elhallgatott volna.

– Úgy érted, amit eddig láttunk, az csupán a töredéke azoknak az információknak, amik feldolgozásra kerültek? – kerekedett el a szeme a férfinek.

– Megállapítása helyes, parancsnok.

– Akkor készítsd el a kivonatot, és közben mutasd a többit a már meglévő adatokból!

Dilan visszaült a helyére, és az asztal lapja újra felragyogott.

– Tedd ki nagyba! – sóhajtott a férfi, mire a kép felugrott a levegőbe, majd mintegy fél méterrel az asztal fölött függőlegesbe fordult.

Térképek lebegtek előtte, legtöbbjükön kék foltokkal, amik a vizet jelezték. Havas fennsíkokat látott, melyeket folyók követtek, és rengeteg erdő, mező, teli bokrokkal, virágokkal.

Dilan csak egyetlen egyszer jutott el a ritka hidropónikus kertek egyikébe a Noxon. A földalatti kolónián neoncsövekből áradó, éles fényben fonnyadoztak az általa akkor még csodálatosnak tartott fák, amik mostanra inkább tűntek satnya cserjéknek a képeken feltűnő narancsligetekhez képest.

Hihetetlennek, és egyben borzasztónak hatott az a fajta bőség, ami sütött a filmekről. Elképzelni sem tudta, hogy volt képes elfelejteni az ember a Kék Bolygó csodáját. Hirtelen felsajdult a szíve, ahogy eszébe jutottak a gyerekkori történetek, melyek hősei oly erősen vágyakoztak elérni azt, ami neki szinte az ölébe hullott. A dalokban szereplő vándorok már egyáltalán nem tűntek bolondnak a szemében.

A vezérlő ajtaja felszisszent, és a hang visszatérítette a jelenbe. Filion lépett be hozzá.

– Úgy gondoltam, szükséged lehet rám – ült le mellé, és tekintetét a lebegő képre emelte. – Ez lenne hát a fajod bölcsője? Igazán szép.

– Tegnapig azt hittem, csak mese – vont vállat Dilan.

– Ne tégy úgy, mintha ilyen könnyedén vennéd a dolog – mosolygott a kwart.

– Néha utálom, hogy belelátsz másokba! – sóhajtott Dilan, és hátradőlt a széken. – Nem, nem vagyok érzéketlen a témával kapcsolatban, de ugyanakkor nem szabad semmit sem elkapkodnunk, hiszen ez az egész a fajunk lényegét érinti.

– Ezért jöttem – bólintott Filion. – Számomra semmit sem jelent a Föld, azonban tiszteletben tartom, hogy számotokra mekkora jelentőséggel bír.

– Mit gondolsz, a többiek hogyan állnak a helyzethez? – fordult hirtelen a kwart felé a férfi.

– Jen és Köpcös izgatott, de nem gondolnak tovább a saját érdekeiken. Rengeteg vizet látnak a dologban, semmi többet. Cyja szkeptikus. Még mindig azt hiszi, valami ócska tréfa áldozata. Rozsdással ellenben egész más a helyzet. Az öreg lelkében a hírnév és az elismertség vetettek magot, szemében többször is észrevettem a megszállottság árnyékát, miközben a diákat néztük.

–  Folyamatosan figyelsz minket, igaz? – kérdezte kissé epésen Dilan.

– Kívülállóként nem nehéz – vont vállat Filion. – No meg az ember nem nagyon képes elrejteni az érzéseit, ellentétben a kwartokkal. Igazán könnyű megcsapolni titeket.

– Félek, hogy nem azt kapjuk ettől az egésztől, amire vágyunk – váltott témát a férfi néhány másodpercnyi szünet után.

– Mire gondolsz?

– Arra, hogy nem tartom véletlennek azt, hogy eddig senki sem talált kézzel fogható bizonyítékot a Föld létezésére – fakadt ki Dilan. – Mi van, ha valami szörnyűség történt, és az emberiség megpróbálta elfelejteni az egészet? Mi van, ha nem szabadna emlékeznünk rá?

­– Folytasd, kérlek! Érdekes, amit mondasz. – Filion jellegzetesen intett a kezével.

– Több tárgyi emléknek kellett volna fennmaradnia az évszázadok során. Túl kevés a tény, és annál több a találgatás, a hiedelem. Ilyet nem tesz ok nélkül egy egész faj, nem törli ki az emlékeit egy világról, ami ráadásul a szülőbolygója.

– Teljesen egyetértek – bólintott a kwart. – Egy ideális planéta, ahol ennyi víz van, több mint tökéletes a fajod számára.

– Hát éppen ez az! – állt fel ingerülten Dilan. – Miért éltünk volna szükségben évszázadokon át, ha a Föld ott volt nekünk mindvégig?

– Azt hiszem, tudom a választ, barátom – gondolkodott hangosan Filion. – Ám meg kell várnunk, amíg az EFI végez az adatok feldolgozásával. Ha jól sejtem, minden kérdésedre választ kapunk akkor, és a kétségeid is szertefoszlatja majd a bizonyosság.

– Rettegek attól, hogy mi lesz ennek a vége – vallotta be halkan Dilan, és egy érintéssel kikapcsolta a vetítőlapot.

A következő napok várakozással teltek. Időközben a raktér megtelt, és a fúrófejet gondosan visszaemelték a hajó gyomrába. Voltak percek, amikor Dilan azon kapta magát, hogy elmereng a kitermelés helyén maradt kürtő fekete foltján. Olyan érzése támadt mindig, mintha a pokol szájába bámulna a hold felszínén sötétlő üregen keresztül.

Jen és Köpcös valóban jól viselte a dolgot, egyszerű emberek lévén már a Föld vizeinek kiaknázási műveletén vitatkoztak. Hogyan lehetne a leghatékonyabban elszállítani a kolóniákra, mennyi hajóra lenne szükségük. Meg sem fordult a fejükben, hogy le is telepedhetnének a bolygón, sőt, nyolcvan telephely összes emberét is magukkal vihetnék, még akkor is kényelmesen elélnének a felszínen.

Cyja ellenben egyre csendesebb lett, és gyakran látta, amint a lány Rozsdás monológjait hallgatja a folyosókon. Az öreg különböző mesedélutánokat tartott neki arról, hogy kevés ember hisz kisgyermek kora óta a Föld létezésében, ám ő mindvégig ezen hóbortos figurák közé tartozott. Fennhangon tervezgette előadássorozatát a különböző neves egyetemek előadótermeiben, holott még jószerével semmit sem tudott újdonsült kutatásának tárgyáról.

Dilan egyre kimerültebbé vált. Filionnal való beszélgetései során pedig a maradék ereje is elveszett. A kwart minduntalan átrágta vele a problémát töviről hegyire, de a végeredmény ugyanaz maradt. Feltevésük szerint a Föld víziója nem maradt több délibábnál. Ha létezett is valaha, elpusztult vagy – ami még rosszabb,– maga az ember tette tönkre.

A parancsnok már éppen azon volt, hogy közölje elméleteit a legénység többi tagjával, amikor az EFI bejelentkezett.

A vezérlőben szikrázott a feszültség.

– Biológia – közölte a számítógép, és az asztalt színes élőlények mozgóképei töltötték be.

– Nézzétek! – bökött Cyja az egyik sarokba, arcát napok óta először mosoly ragyogta be. – Víz alatt repülő madarak.

– Halak – pontosított az EFI. – Hal. A gerincesek törzsének egyik osztálya, még a Diaszpóra előtt időkben kihalt valamennyi egyede. A hal természetes közege a víz. Reanimációjának kísérleteire először a Grothon-bázison került sor. Tápanyagértékét felváltotta a szintetikus ikranix, mely elnevezés az állat genetikai részleteinek átadására szolgáló petékre utal.

Cyja elnevette magát, a többiek is mosolyogtak. Feloldódott a hangulat.

Végigpörgették a filmeket, a legérdekesebbeknél elidőztek. Egy-egy visszataszító vagy éppen abszurd kinézetű állatnál vicceket fabrikáltak a látványból. Ez utóbbiban Jen jeleskedett leginkább, és úgy tűnt, a kapcsolata is rendeződik a legénység egyetlen női tagjával, mert Cyja valamennyi megjegyzésén felkacagott.

Dilan már-már el is felejtette aggodalmait, és átadta magát a felvillanó képek megállíthatatlanul sodródó árjának, amikor újabb fejezetcím jelent meg a vetítőn.

A történelmi adatbázist képező felvételek nem adtak okot az örömködésre. Szinte másról sem szólt az egész, mint háborúkról, fajgyűlöletről, vérengzésről. Mindezek mellett eltörpültek a művészeti alkotásokról szóló sorozatok. Dilan időről időre lopva Filionra nézett, ám a kwart arcáról képtelenségnek tűnt leolvasni bármilyen érzelmet. Pedig kíváncsi lett volna, mit gondol ezek után egy idegen faj képviselője az emberekről.

A történelmet az ipar követte. Az őskori vívmányok érdekesnek bizonyultak, ám a gyárak szennyezőanyag-kibocsátásairól szóló rész valamennyiük szívébe markolt. A baleseteket és a félresikerült találmányok kísérleteit egyszerűen átpörgették.

A vallásról szóló adatbázis a különböző nézetek bemutatásával kezdődött, majd ez is átfordult egyfajta groteszk őrületbe. Az inkvizíció, a felekezeti háborúk, a dzsihád, a megszállottan erőszakos hitgyakorlás fertője egyáltalán nem illett össze az általuk kialakított képekkel.

Ahogy teltek az órák, a legénység úgy lett egyre hallgatagabb, ingerültebb. Egyedül Rozsdás látszott nyugodtnak, na meg persze Filion. A kegyelemdöfést azonban az utolsó adathalmaz jelentette. A címe egyszerű volt: Végítélet.

Mire befejezték a vetítést, a Földből nem maradt más, csak egy rothadó, savas szikla.

– Kívánja megtekinteni a részletes változatot, parancsnok? – tette fel a kérdést az EFI.

Az újra felerősödő fényben Dilan Cyja könnyektől nedves arcát vette észre elsőnek. Jen lehajtott fejjel roskadt magába a székén, nyoma sem maradt annak a vidám fickónak, aki órákkal korábban élcelődött egy kacsacsőrű emlősnek nevezett, rég kipusztult fajon. Köpcös és Rozsdás maga elé meredve, megigézetten bámulta a padlót. Filion hümmögött.

– Köszönjük szépen, EFI – felelte Dilan. – Ennyi elég lesz mára.

– Ahogy óhajtja, parancsnok – hangzott az illedelmes válasz.

– Most mihez kezdjünk? – tette fel a kérdést Rozsdás, de a fejét nem emelte fel.

– Azt hiszem, csak egy dolgot tehetünk – sóhajtott Dilan.

– Erről nem tudhat senki – szipogott Cyja, ugyanakkor megpróbálta eltűntetni a könnyeket az arcáról. – Éreztem, hogy ez lesz. Tudtam! Túl szép lett volna, hogy igaz legyen.

– Nem tudtál te semmit! – dörrent rá Jen. – Hiszen az elején milyen jókat nevettünk, a rák vigye el! Ez nem igazság!

– De – felelte lágyan a kwart. – Ez az egyetlen igazság.

– Mit tudsz te? – ordított rá Jen. – Semmi közöd az egészhez! Anyád sohasem mesélt neked a Földről!

Elhallgattak. Legközelebb Dilan szólalt meg, amikor már úgy érezte, lecsillapodtak a kedélyek. Utasította az EFI-t, hogy törölje az adatokat, amiket a Chronosról mentett át a memóriájába.

Valamivel kevesebb, mint három óra múlva Dilan ismét kint találta magát az űrben. Hogy hogyan vette fel a szkafandert, vagy miket mondott az eltelt időben, homályos ködbe veszett. Feje zsongott a koponyáját feszítő gondolatoktól.

– Eresztheted! – hallotta Köpcös hangját a sisakba szerelt hangszóróból.

A hidraulikus kar végtelen lassúsággal merült alá a holdba vájt járatba, a végén, mint egy hatalmas uvula, ott himbálózott a Chronos. Dilan megkönnyebbült, amint a fémtest eltűnt a fekete lyukban, és a feje is mintha kitisztult volna.

– Menj le, engedd ki a kengyeleket, aztán szereljük be a gyutacsokat! – szólt oda Köpcösnek, aki felemelt hüvelykujjal jelezte, hogy értette a parancsot.

A mintegy fél méterrel a kürtő szája alatt ott sorakoztak a robbanótöltetek. Dilan nem tartotta valami jó ötletnek a dolgot, Filion azonban meggyőzte.

A Chronos által tárolt információk egyszerű nyilvánosságra hozatala beláthatatlan következményekkel járt volna, azzal azonban egyetértett, hogy a kapszula titka nem tagadható meg azoktól, akik véletlenül bukkannak rá.

A kwart érvelése szerint, mindenkinek magának kell eldöntenie, mire használja fel a megszerzett tudást, ám vannak esetek, amikor nem lehet dönteni mások nevében. Olyankor hajlani kell arra, hogy a nem tudás boldogít.

***

Dilan egész életében megőrizte a Chronos vaslemezei alatt megbújó borzalmakat, és hitt abban, hogy az Aquatic bányászhajó akkori legénysége is hasonlóképpen cselekedett az évek során.

Viszont akarva-akaratlanul, bizonyos időközönként utat tört benne a gondolat, hogy visszamegy a kietlen holdra.

Álmában sokszor kiásta a kapszulát, de amikor felnyitotta, állandóan az anyja fejét találta benne újra és újra, amint végtelenített üzemmódban dalolja III. Verg, a vándorkirály történetének vészjósló strófáját.

„Hetekre jöttek egyre hónapok.

   S társammá vált száz meg száz ócska rög,

   ’Hogy sorban maradtak el az örök,

Halott bolygók gyűrűzte csillagok.

Mert én, ki bíztam, el nem indulok,

   Ha elő érzem ezt a torz jövőt!”

Olyankor mindig zihálva ébredt.