A fiú gyanakodva nézett körül a tömegben. Nem értette, miért pont ide kellett megbeszélni a találkát.

Ezo-vásár! Az ilyen helyen hemzsegnek a lökött alakok, már vagy a harmadik kék lebernyeges „boszorkány” libbent el előtte öt percen belül.

Ingaárusok, auragyógyítók, gyanús kinézetű teák, és még gyanúsabb szagú füstölők, kristályok, gyógyító izék, és mindenféle hasonló dolog tarka egyvelege zsongította az ép eszét. Alig várta, hogy továbbinduljanak végre. Próbált közel maradni a bejárathoz, távolabb a tömegtől. Még csak az hiányzik, hogy valami szektás kiszemelje. Ha nem ömlött volna az eső, akkor inkább kint várt volna. Türelmetlenül pillantott az órájára: persze most az egyszer korán érkezett.

Kicsit ritkult körülötte a terep, éppen föllélegzett volna, mikor észrevette, hogy valaki nézi.

Egy hófehérbe öltözött idősebb nő indult meg felé, fülében összhangban csilingeltek a pentagrammák, a nyakában és karján lógó féldrágakő kalárisokkal. A fiú célzottan másfelé forduld, de ez a taktika sajnos nem jött be. A nő arcán tenyérviszketős-felsőbbrendű, megvilágosodott mosoly játszott, ahogy megszólította őt.

– Most van itt először kedves? Én minden évben eljövök.

A srác kimérten, és a lehető legmorcosabban bólintott. Hátha… De nem, a nő tovább beszélt hozzá.

– Már bocsánat, de látom, hogy nagyon sötét az aurája. Nem gondolt még csakratisztításra?

– Ma már fürödtem, köszönöm.

 A nő láthatóan még hírét sem hallotta az iróniának, bőszen magyarázni kezdte, hogyan kell a csakratisztítást érteni. Közben a felsőbbséges emelkedettség mosolya egyre szélesebb lett az arcán. Ezzel párhuzamosan a fiú behunyta a szemét. Sajnos a kéretlen oktató még mindig ott volt, mikor kinyitotta.

– Nincs rá szükségem – csillapította volna a belemelegedett megvilágosodottat.

A segítő szándékú hölgyemény azonban csak megértőn és idegesítően türelmesen bólogatott. Valamint közölte, hogy előző életükben már találkoztak, ezért fogadja el tőle a segítséget. A karma bizony nem dolgozódik le magától. Lám, Júdás is itt van még a földön, ráadásul Magyarországon reinkarnálódott, legalábbis az egyik újjászületése. Mivelhogy több van neki. Egyidejűleg…

– Nézze hölgyem, nincsen kedvem beszélgetni – próbálkozott a fiú utoljára.

– Bizonyára még nem érett meg rá, hogy tisztán lásson. De ez hamarosan elkerülhetetlen lesz ám, új korszak küszöbén állunk! Megkérem az őrangyalom, hogy járjon közben magáért.

A fiú mormogott valamit, amit akár köszönetfélének is lehetett érteni, a nő minden esetre ott hagyta végre megvilágosulatlan.

Az ifjú valahogy mégsem érezte úgy, hogy most aztán kimaradt valamiből, inkább elindult az ételes stand felé. Sajnos csak valami magvas izéket árultak. Mit nem adott volna egy jó szaftos hamburgerért! Beállt a Feng-shuis mellé, a lelógó szalagok és üvegdíszek jótékony takarásában viszonylag letaposás mentes övezetbe került. Ismét az óráját vizslatta: na most már itt kéne lennie…

 Egy raszta hajú, csontvázszerű nő meglökte, miközben élénk taglejtésekkel ecsetelte barátjának a léböjtkúra hasznos voltát. Az árus eközben egy pattanásos kamasznak bizonygatta a színes víz ivásának jótékony hatását a bőrre.

A fiú már enyhén szédült a tömegtől, az édeskés füstölő illat fojtogatón telepedett rá. Éppen harmadszorra akarta megnézni az óráját, mikor megszólalt mögötte a jól ismert hang.

– Jól mulattál?

– Pompás volt. Mehetünk? – fordult megkönnyebbülten a magas nő felé.

– Szerettem volna, ha látod ezt. Hasznos tapasztalat – nevettet a másik, míg kifelé indultak.

– Láttad azt a fehér ruhás nőt?

– Akkor sem venné észre a valóságot, ha átesne rajta.

A fiú kint megkönnyebbülten szívta magába tiszta eső illatot.

Visszanézett a vásár épületére.

– Hová megyünk? Bárhová csak el innen, ez maga a pokol.

– Ó nem, oda jövő héten megyünk – mosolygott rá a nő. - Most tovább egy másik világba, itt eleget időztünk, még rengeteg dolgunk van.

Mikor senki nem járt arra, befordultak a sarkon és eltűntek a levegőben megjelenő mágikus kapun át.