Hol lakik a félelem:

Padláson és pincében

Eldugott helyeken

Álmod rejtekében

Lopakodik sebesen

Molly a legeslegjobb barátnőjénél játszott a padláson, mikor a szárnyat megtalálta. Ott volt hátul, a régi hajósláda mögött, becsúszva a fal mellé. A kislány nézte egy darabig a puha, fehér tollakat – nem igazán hasonlítottak a galambokéhoz. Pedig a freskókon és szentképeken mindig arra hasonlítanak az angyalszárnyak. Ennek azonban olyanok voltak a pihéi, akár a hópelyhek: csillag és sugár alakban, habosan bodorodtak, mint valami tollból készült csipke. Igazán szép lett volna, csak vastagon belepte a szürke por, és egy helyütt a moly is megrágta kicsit. Molly nagy nehezen kiráncigálta; majdnem akkora volt, mint ő maga, és meglepően könnyű. A végét, ahol egy hátnak kellett volna következnie, barnás réteg borította. Pár elszabadult pihe szállingózott a ferdén beszűrődő fénypászmában.

 – Mit találtál?  – bukkant fel barátnője, Glória a szakadozott paraván mögül.

 A fején mókásan billeget nagyanyja fiatalkori szalmakalapja. Meglazult, rózsaszín szalagja pont az orrára hullott.

 – Megtaláltam a szárnyadat – mutatta Molly büszkén.

 – Már miért lenne az enyém?  – prüszkölte ki arcából a szalagot Glória.  – Hiszen ez valódi, én meg nem vagyok se madár, se angyal.

Molly értetlenül nézett barátnőjére, kicsit meg is sértődött.

– Az igazi Glóriával sose barátkoztam volna, undok volt.

– Igazán? Szépen vagyunk!  És honnan vetted ezt a hülyeséget, hogy én másvalaki vagyok?

– Születésünk óta egymás mellett laktunk, ismertem azt a lányt. De ne mondd, hogy te nem emlékszel!

– De igen, tisztán emlékszem, hogy én Glória vagyok. Te pedig úgy látszik, túl sokat voltál a napon.

– Pedig ez biztos nagyon fájt – nézett le Molly a szárnyra, majd suta, fűrészelő mozdulatot tett a kezével: – Tudod, mikor…

– Elég ebből! – borzongott meg Glória. – Nem tudom, mi ütött ma beléd, de nem is érdekel! Én lementem rajzfilmet nézni, te meg maradj csak itt azzal a vacakkal!

– Lehet, hogy tévedtem! – kiabált távolodó barátnője után Molly. – Mert még mindig undok vagy!

– Aki mondja! – sziszegte vissza Glória a lépcsőről, aztán hagyta hangosan lecsukódni maga mögött a csapóajtót.

Molly egy örökkévalóságig maradt egyedül a padláson. A szárnyat ledobta a sarokba, majd felpróbálta a szalmakalapot, és illegette magát benne, meg énekelt a homályos tükör előtt. Nagyon unalmas volt így. Mikor lement a padlásról, látta, hogy a nappaliban még mindig megy a rajzfilm. Ezek szerint mégse telhetett el olyan szörnyen sok idő, ami alatt Glóriának feltétlen meg kellett volna bánnia, hogy úgy beszélt vele. Azért odament ő is, és egy szó nélkül lekucorodott az odakészített párnára. A rajzfilm után palacsintát ettek és narancslevet ittak, majd Molly hazament leckét csinálni. A szárnyról nem beszéltek.

Másnap Glória anyukája náluk kereste a lányát, mivel órák óta nem látta. Molly egész nap nem találkozott vele, így nem tudott segíteni. Barátnője estére se került elő, bár még Molly apukája is csatlakozott a keresőcsapathoz. De Glóriát nem találták meg, csak reggel a házukban: ott hevert a padláslépcső alján.

Molly átszökött hozzájuk, miközben anyukája telefonon újságolta a hírt. Furcsa volt belépni a házukba a barátnője nélkül, és hallani Glória anyukájának sírását a nagyszobából, ahogy rekedten ismételgeti: – Sose játszott egyedül a padláson, soha!

Egy dörmögő hang válaszolt neki, bizonyára Glória apukája: – Baleset volt! Csak azt a ragasztót nem értem, Istenem! Minek kente be vele a hátát? Istenem!

Aztán halkabban: – Baleset volt, drágám, senki nem tehet róla! Megbotlott, és rosszul esett le a lépcsőn…

Molly ugyanolyan csendesen osont ki a házból, ahogy érkezett, nem vette észre senki. Anyukájának se tűnt fel, hogy elment otthonról, még mindig telefonált, éppen arról beszélt valakivel, hogy milyen nehezen viseli ezt az ő kicsi lánya.

Pedig anyuci kicsi lánya nem igazán volt szomorú – talán egy picit, hiszen nem terem minden bokorban legeslegjobb barátnő. A padlásról viszont eltűnt a szárny.

Végül is mindenkinek haza kell térnie előbb-utóbb.

Az élet ment tovább mindenki számára, idővel még Glória szülei is belenyugodtak a veszteségbe. Mollynak abban az évben nem akadt másik legjobb barátja. De a következő év végén egy Elfrick nevű új fiú jött az osztályba. Hamar összebarátkoztak, iskola után általában Elfrickéknél játszottak.

Azon a napon a kertben vívtak fakardokkal, mert nemrég látták a Lancelot című filmet a moziban, és nagyon tetszett nekik. A lány kardja egy védés nyomán messzire berepült a sűrű borókabokrok közé, és ő utána mászott. A kesernyés illatú, zöld lombok takarásában egy igazi kard markolata állt ki az ágyásból. A tetején smaragd szikrázott, az ezüstbe furcsa jeleket véstek, melyek egy hegyes fülű alakot fogtak körbe.

– Mit találtál? – kiáltotta oda neki a fiú.

         – Semmit! – válaszolta Molly, és egy kis földet rúgott a markolatra.