Varga Zsuzsi; ő lett az első komoly nőm, húszéves koromban. Szuzinak hívták az ismerősei, de én, hogy kilógjak a sorból Sziszának. Sokszor Szuzisziszának.

Egyedül élt amikor megismerkedtünk. Érett, formás nősténynek láttam, olyan jó csajnak, hogy fel sem fogtam miért engem akar. Negyvenöt volt, nemrég vált el és minden engem akkor izgató ügyhöz értett - szex reggel, délben, este. Odaköltöztem, arra szeretett ébredni, ha fölé térdelve a farkam a szájába raktam. Állati módon is keféltünk, meg finom tantrásan is – azt sem tudtam akkor, mi az – és nagyon kedvesen passzolt a teste az enyémhez. És neki is rengeteg könyve volt!

Ifjúkori zsengéimet, novelláimat őszinte érdeklődéssel olvasta, ki is adatta volna a kiadóval, ahol dolgozott, de nem tudott rábeszélni – a becsvágyamat azt nem ébresztette fel, tudod, hogy milyen gyanakvó vagyok e téren, még a saját írói sikereimre is ferdén pislantok. Viszont a férfiasságom az ficánkolt! Azt szerette, amikor szex közben nézem, odáig volt a csillogó tekintetemtől! Márpedig a vele töltött idő – a kapcsolat első felében – szinte csak szexből állt. Mindennap elment dolgozni, biztatott, hogy addig írjak, de én ehelyett csapnivaló háztartásbeliként a lakásban tettem-vettem. Főztem és olvastam, meg videóztam, hiszen azelőtt még csak álmodni sem mertem egy saját videomagnóról, Sziszának meg százszámra filmek is voltak hozzá!  Szóval elment az a néhány hónap, keresztüllebegtem a naptáron, pont leszartam, hogy ki és mit gondol.

Szisza elkezdte berendezni a kapcsolatunkat. Én nem tudtam, hogy ebben mi a rossz, de ki akartam bújni a kötelességek alól. Mindaz, amit vidáman megcsináltam volna neki, ha nem kezd el kedvesen motiválni, most már ellenkezést váltott ki belőlem. Az ember nem ismeri magát, még érettebb korában sem, melegre hideget iszik, pedig hasmenése lesz tőle. Vagy mondjuk este bezabál, mert egész nap nem evett rendesen, pedig attól kövéredik a legjobban. Felbosszantja magát a híreken, mintha kötelező lenne híreket olvasnia és még sorolhatnám. Ne is csodálkozz, hogy nem tudtam huszonévesen, mitől kezdek hülyén viselkedni!

Az önként vállalt házitündér kedvem a nőm finom akaratoskodásával együtt fogyogatott, inkább elmentem esténként a hasonlóan felelőtlen barátaimmal. Ő nem is nevezte meg a barátaimat, mindig gyűjtőnéven, mint „felelőtleneket” említette az egész bagázst. Habár az én társaságom csupa intelligens iszákosból állt, mégiscsak nagy részegségekbe torkollottunk. Mindig olyan művelt, kulturált ivászatnak indult, de vagy egy borozóban, vagy valakinek a lakótelepi konyhájában találtam magam és akkoriban nem szabtam határokat a bulizásnak. Ez biztosan nagyon elszomorította a nőmet, de még így is segíteni akart. El is tartott, de nagyvonalúságában soha nem vágta a fejemhez, ráadásul igazi szerelemmel szeretett, most már tudom. Még mindig jól éreztem magam vele, de ha addig teljesen elkötelezettnek látszottam, eddigre már egy átlagos széltoló formáját hoztam. Még így is működött a dolog, megvárt hajnalban, szeretkeztünk legalább annyit, mint az elején és szellemileg is jó társam volt.

Amikor aztán gyereket akart, nálam elszakadt a cérna. Nem úgy, hogy pukk – elszakad, hanem egy-két hónap alatt elfeslett. Én meg szépen, a feslés vége fele becsajoztam egy korombeli puncival. Akkor már majdnem egy éve laktam nála!

Kicsit veszekedtünk, illetve én próbáltam sokat, de ő inkább csak szomorkodott. Igazából még akkor is jót akart, mert engedett elmenni, pedig sírt miattam jó párszor. Nem volt az előző rossz házasságából gyereke, biztosan kellettem mint génanyag és apának is látni szeretett volna. Mennyire nem akartam megérteni!

Hát én kemény voltam, de tudod, hogy jó a szívem, úgyhogy ez is ilyen tudatalatti keménykedés volt, nem engedtem meg magamnak, hogy a biológiai küldetésemtől eltántorítsanak. A küldetésem arról szólt, hogy azután néhány évvel egy korombeli anyával babázzunk le és ez persze meg is lett, de hiszen a nagyobbik fiamat ismered is...

Aztán évek múlva a kisgyerekemmel, meg a feleségemmel kisvasutaztunk a hegyekben, ott láttam őt. Már sokkal idősebbnek és fáradtabbnak néztem, kevésbé hasonlított az emlékeim nőjére, de a korához képest – amit gyorsan ki is számoltam – még mindig jó testű, szuggesztív arcú. Más ötvenes madámokkal csacsogott, tramplik és öregek voltak őhozzá képest, kolléganői lehettek.

Észrevett. Nem tudom, hogy abból az irányból én mennyivel látszottam idősebbnek, hiszen a köztünk levő korkülönbség matematikai alapon ugyanannyi maradt. Talán pont olyan tejfelesszájúnak látszottam a magam harmincegy-két évével...

Senkinek nem tűnt fel abból semmi. Szisza elpirult és szerelmesen nézett én pedig pont olyan hülyén viselkedtem, mint egy évtizeddel korábban. Még tartott az érzéketlen butaságom, hogy védelmezzen, hiszen éppen a biológiai küldetésemen ügyködtem, mint apuka. Annyi azért működött, hogy zavarba jöttem, ezért inkább gyorsan elkezdtem a gyerkőccel játszani. A gyerek vevő a különleges energiákra, ezért le is foglaltuk egymást picsi-pacsi ügyben. Mire ismét kerestem a szememmel, leszálltak és az ablakból sem láttam mást, csak a pilisi fákat visszafele futni. Tökéletesen bunkónak tartottam magam, ez a bunkóságtudat azért beszivárgott a világképembe.

Nem gondoltam rá mindennap, talán minden hétre sem jutott ilyen gondolatom, inkább kampányszerűen megrohantak az emlékek és ahogy idősödtem, egyre több hálát éreztem Varga Zsuzsi felé áramlani a nem tudom milyen szervemből. Mert, hogy a hála is valamilyen energia, akkor pedig valamelyik mirigy is részt vesz az előállításában. Látom, hogy tetszik az okfejtésem és ez félre is viszi a sztorit. Persze, igazad van: én vagyok a század játékmestere a szófonásban, de ha ezt elkezdtem elmesélni, akkor rendesen végigmondom! A végére leesik az állad, csak figyelj, innen alulról egyébként olyan a cicid, mint egy hívogató hegy kilátóval a csúcsán!

Szóval ez a hála materializálódott, meg egy csomó minden elkallódott emlék is  visszajött. Ha láttam érettebb nőket kihívóan viselkedni, arról is beugrott az emléke, meg amikor rávillantottam azt a csillogó szemű nézésemet valami csajra, arról is. Sőt, a csillogó szem magamtól eszembe se jutott volna, azt a fogalmat ő találta ki nekem!

Negyvenöt évesen befészkelte a fejembe magát az a tennivaló, hogy fel kellene kutatnom: él-e még? Pont annyi idősen, mint ahogyan őt megismertem. Hiába is láttam egyszer öregebbnek és hiába tudtam az eszemmel, hogy már nyolcvan éves néni, a középkorú Szusziszisza lépett elő a mozivásznamra, ha elindítottam a vetítést. Kapuzárási hisztim az nem volt, meg hát sportos, jóképű fickóként rendben van a csajozós életem, mégis be-beugrottak a sok évvel ezelőtti bő levű szexbirkózások, azok az általam tökéletesen átélt altesti élmények. A puncijára pont úgy emlékeztem, mintha azzal a puncival feküdtem volna le az előző estén! Még vitáztam is magamban, hogy mit mondhatnék egy nyolcvan éves néninek, ha él egyáltalán. Egy nyolcvan éves puncinak...

Na, elkezdtem kutatni az internetet, de ezzel a hétköznapi Varga névvel nem jutottam előrébb. Aztán feladtam. Aztán megint nekiestem. Meg is lett az eredménye a szívósságomnak, a munkahelyét, a már régen megszűnt kiadót is beírogattam ide-oda, közösségi oldalak keresőjébe és találtam egy kolléganőt, egy hetvenéves nagymamit. Internetképes volt a néni, mert válaszolt a levelemre egy telefonszámmal, a mobilon pedig elmondta – megdobbant a szívem rendesen –, hogy él még a Varga Zsuzsi, de rossz bőrben fogom találni. Kórházban volt és azt is elmondta, hogy melyikben.

Hihetetlen belső monológok és vívódások után egy hétköznap délelőtt látogatóba indultam. Vittem a Március című könyvemből – amit te is úgy szeretsz –, meg a kötelező bonbonocskát. Sportos, jóképű középkorú férfiként, nap (illetve szolárium) barnítottan, a kopaszodást is meg lehet nekem bocsájtani. Irodalmat szeretők között ismert arccal – ilyen fizimiskával készültem meglátogatni a kórházi elfekvőt.

Na jó, átéreztem a helyzet abszurditását, de tudod, hogy mennyi különleges hülyeséget csináltam már életemben, bírom az extrém kalandokat. És közben én sem vagyok már fiatal, oké, hogy ráverek egy tizest a korosztályomra, de közelebb vagyok a nyolcvanhoz, mint a húszhoz! Rohadt matek, mi?

Ott álltam a kórterem előtt a folyosón, egy kicsit nézelődtem, erőt gyűjtöttem, odébb tébláboltam egy járókeretes nagyanyó útjából, aztán benyitottam. Egyedül volt egy kétágyas szobában, aludt és arra kezdett csak mocorogni, hogy betettem magam után az ajtót. A félhomályos szobában álldogáltam, határozatlanul, mint egy kamasz, ő pedig lassan ébredezett. Alig-alig ismertem fel a ráncos öregasszony arcában Szuszi mosolyát, pedig amikor végre rám nézett elmosolyodott. Sovány volt, ősz haja öreg néni frizurába göndörödött. Tiszta, otthoni rózsaszínű köntöst viselt, szerethették a nővérkék, mert az egész szoba, az ágynemű, minden tiszta és lakájos volt. Zsuzsi bőre gyűrött és ráncos, az arca a szeménél és szájánál ezer ránccal szűkült össze, de összességében nem lehetett csúnyának mondani. A Szuszisziszaság, ami csak számomra létezett, a találkozás pillanatában időtlenül folytatódott tovább.  

– Szia! – mondtam egyszerűen.

– Köszönöm! – Ő csak ennyit mondott. A hangja alig változott.

Egy kicsit hallgattunk. Én az ágyhoz léptem, ő pedig megpróbált felülni, gyengén és lassan mozgott, közben végig őriztük a szemkontaktust.

Most már nem fogok többet magyarázkodni, hogy miért és hogyan tartottam meg magamban ezt a szexuális vonzalmat egy nyolcvan éves emberrel, már az előbb mentegetőztem miatta. A lényeg az, hogy bizsergett mindenem, kellemetlennek nem mondható nyomás volt a mellkasomon, talán az arcom is elvörösödött. Mondom: mint egy kamasznak!

– Börtön már a világ nekem, de hamarosan megszököm. – Azzal a szókészlettel beszélt, ami akkoriban is úgy lenyűgözött, amit csak az irodalmat ismerő emberek tudnak ilyen jártasan alkalmazni. – És végre eljöttél! Tudod, nekem már ez az utolsó ismert címem!

– Hoztam egyet a könyveim közül – mondtam ügyetlenül.

Kedvesen kinevetett: – Ha benyúlsz az éjjeliszekrénybe, találsz vagy tízet!

Először vettem le róla a tekintetemet, hogy hitetlenkedve benyúljak abba a kis szekrénybe, és valóban ott voltak a könyveim: a Káromkodók, a Daragaluska, a Március és a többi.

– Az jó, ha valamelyikből kettő van, az egyiket el tudod adni az antikváriumban – poénkodtam és nevettünk.

– Nyisd csak ki valamelyiket! – utasított.

Miért is ne? A Márciust, az ő példányát kinyitottam. Az egész könyv ki volt jegyzetelve! Oldalakon semmi, aztán néhány lap teleírva, itt-ott postit matricák. Szórendi, alakzati észrevételek, egy lap meg külön a szedési hibákkal. Minden kötetben marad hiba, de ennyi nem, ez személyes ízekre szedés volt.

– Sokat használod a létigéket, túl sok a „volt”! – Mondta, én pedig nem vitatkoztam.

Azt vettem észre, hogy a hibákkal egyenlő arányban a Zsuzsinak tetsző dolgok is ki voltak emelve.

Aztán megint hallgattunk.

Tudod, hogy egy ennyire idős ember is lehet szerelmes? Ő az volt! Persze, hogy voltak kapcsolatai utánam is, de mégis engem tartott a férfinak. A komolytalan, nyeretlen csikót, aki akkor voltam és a bűnbánó negyvenes kamaszt, aki meg ekkor. És ez bennem is feltekerte a takaréklángot. Ne nézz ilyen döbbenten!

Figyelj, mondtam, hogy le fog esni az állad, ha idáig eljutok. Azért vagyunk együtt, mert te sokkal több vagy egy átlagos puncinál, okos és kedves, tartsd meg ezt a szokásod lécci! És biztosan olvastál már hasonló sztorit, nem egyet tudnék mondani az irodalomból, csak ezt most az élet írta.

Igen: szeretkeztünk!

Bezártam az ajtót és levetkőztem. Zsuzsi kézkrémét használtam síkosításra. Nagyon óvatosan hatoltam belé és finoman mozogtam. Nem volt az ágyékának szorítása és a csípőjét sem mozgathattam durván, olyan volt, mintha összetolt bútorok között húzogattam volna a farkamat, de mégis felülmúlhatatlanul spirituális élményben részesített. Egy picit könnyezve sírt közben, de le nem vette volna rólam a tekintetét! Csillogtam neki a szememmel. Az óvatos öreguras mozgás miatt legalább fél óráig tartott az aktus, de egyikünket sem érdekelt az idő.

Talán törlesztettem akkor, bepótoltam a kimaradt évtizedeket, közben talán elég idős is voltam hozzá, hogy ne azt nézzem, amit látok! Az orgazmust is hihetetlenül elnyújtottam ezzel a figyelmes mozgással, hosszan ejakuláltam, nem kételkedve abban, hogy neki is jó. Még tartottam magam sokáig fölötte, meg-megtörölve a könnyes arcát. Aztán csak azt kérte, hogy térdeljek fel az ágyon és nézhessen.

Nem sokat beszélgettünk ezután. Felöltöztem, megtörölgettem a sovány, csontos szeméremtestét egy benedvesített kéztörlővel, felitatgattam a kifolyt anyagot és a rongyot egy nejlonban magamhoz vettem, hogy ne legyen neki kellemetlen az ápolónője előtt.  Megsimogattam, megpusziltam. És otthagytam, de mosolygott, talán el is aludt addigra, mire kiléptem a szobából.

Az autóban úgy sírtam, mint egy gyerek. Tudtam, hogy semmi helytelent nem követtem el, sőt! De sírtam, hüppögve vettem a levegőt, az egész testemet ólomsúly nyomta, a világ körülöttem tök idegenné és fehér fénnyel színtelenítetté vált.

Amikor kezdett elérni hozzám a parkolóban körülvevő mozgás, amikor eljutott a tudatomig, hogy legalább tucatnyian bámultak már be a kocsimba, akkor feleszméltem. Méltatlannak éreztem, hogy azt hihetik: azért sírok a kórház előtt, mert meghalt valakim. Lenéztem az embereket, amiért csak ilyen sémákban képesek gondolkodni és ez a lenézés átsegített. Ez olyan jó kis ismert érzés, ebbe lehetett kapaszkodni, így össze is szedtem magam és elhajtottam.

Az ezt követő hónapban kétszer is felhívtam a kórházat és érdeklődtem az újra elhagyott kedvesemről. Vagyis nem hagytam el, ezúttal nem, egyszerűen otthagytam és ez nem olyan durva. Mindegy: a második érdeklődésre közölték, hogy Varga Zsuzsanna elhunyt.

Akkor már semmi katartikusat nem éreztem, az valahogy rendben valónak látszott. A budapesti temetőknél van egy ilyen információs szolgálat, ott meg elmondták, hogy hamvasztva helyezték örök nyugalomra itt és itt. Volt egy öccse, gondolom az intézte.

Simogatsz? Nagyon aranyos vagy, köszönöm!

Tudod, ha a másik oldalon lennék, mármint ott a kórházban én senkit sem várnék oda! Nem is kerülhetek olyan helyzetbe, mert ismered az álláspontomat: nem várom meg a leépülést.
Persze, igazad van, ezek csak szavak, majd kipróbálhatom magam, ha rám kerül a sor, de nem is ezért mondom... És tudod, a hála pont annak a napnak a szintjén maradt, egy ilyen hálamérővel simán tízest mérhetnél, vagy százast, attól függően, mi a max kalibráció rajta!

Hogy te eljönnél? És szeretkeznél velem az elfekvőben? Vagy a diliházban, mert biztosan oda kerülök! Te mondod mindig, hogy dilis vagyok!

Figyelj, nem is kell innen messzire másznom, pont jól helyezkedek el egy altesti puszilkodáshoz...