(Két személlyel előadható vidám hangjáték. Szereplői a Riporter, műsorának vendége Győző, és néhány mellékalak, akiket a Győzőt alakító színész is eljátszhat.)

Riporter: Üdvözlöm Önöket az Oknyomozó Riporter mai adásában! Lakókörnyezetünk tisztaságáról készítünk körképet, ehhez szakértő vendégként meghívtam Vértelen Győzőt, a Lebegő munkacsoport vezetőjét, aki segít nekünk felfedni környezetromboló hanyagságainkat. Idilli kép fogad minket, ahogyan megérkezünk az ősfás parkba. Mókusokkal fogócskázó hajléktalanok, kis unokájuk nevét a padba véső, kedves nagymamák mindenütt. A kutya sétáltatók miatt jöttünk; vajon összeszedik-e kedvencük piszkát? Íme: egy harci kutyáját sétáltató ifjú hölgy, akinek kutyusa leguggol a nagydolgát intézni. Amíg megközelítjük őket, addig Győzőt kérdezem, mi az oka annak, hogy nálunk több az otthagyott kutyapiszok, mint máshol?

Győző (halk szavú, vékony és sápadt férfi): Ennek történelmi okai ismertek; várostromok idején nálunk sokáig az utcán hevertek az ellenség temetetlen holtjai. Hagyományaira büszke népünk a nemzeti nagyság szimbólumának tekinti, hogy ilyen mennyiségi és minőségi maradékok hevernek szerteszét, ugyan már senkinek nem kellenek, de mutatják gazdagságunkat. Egy mai, jól tartott házi kedvenc piszka felér egy, a középkorban legyőzött, ellenséges harcos temetetlen holttestével.

Riporter: Mire az eb végzett, mi is ideértünk. A hölgy éppen távozna, kutyája nyomait otthagyva. Hölgyem, miért nem szedi össze a kutya kakit? Bár kedvesen állunk előtte Győzővel, a fiatalasszony félreérthetetlen utasítást ad kutyájának a mi támadásunkra. Elnézést kérek a lihegésért, menekülés közben folytatom az Oknyomozó Riporter tudósítását. Összehangolom gyors futásom lépteit Győzőével, miközben kérdezem őt, mit lehet ez ügyben tenni?

Győző (szintén lihegve): A megoldást mi sem tudjuk, hiszen itt egy nemzet önbecsülése, végső soron pedig a nagysága a tét. Mert vajon elvárhattuk volna az utolsó erejéig harcoló hős ősapánktól, hogy a legyőzött ellenfelet a közterületen mindjárt szedje is össze, egy magánál tartott nejlonzsákba? Hiszen a nejlonzacskót bölcs eleink azért nem is használták, mert megvetették azt, ami nem természetes. Inkább feltalálták a marhabelet, abból készítettek zacskót. Ezt a problémát nem is javaslom túldimenzionálni, ugyanis a széklet, éppúgy mint a várostromló janicsár hullája, szerencsére: lebomló hulladék.

Riporter: Időközben le is ráztuk a játékos kutyust, aki inkább egy napközisekből álló, több szórakozást ígérő csoportnál állt meg mókázni. Úgy tudom kedves Győző, futás közben jelentősen megnő a kilégzett, környezetszennyező széndioxid mennyisége.

Győző: Igen, de mi a Lebegő Munkacsoport vezetőségében már gyakoroljuk az úgynevezett „diszkréciós légzéstechnikát”, e szerint kettő teljes belégzésre alkalmazunk egy kilégzést. Nyilatkozatainkat is nagyon halkan tesszük, a zajszennyezés miatt. A szép városképi látvány érdekében pedig mást nem tehetünk, mint hogy újrahasznosítható papírzacskót húzunk Emma nevű irodavezetőnk fejére.

Riporter: Ez remek, közben pedig megérkeztünk ide, a külvárosi illegális szemétlerakóhoz. Szorgos polgárok hordják ide autóikkal a háztartási és építési hulladékot. Széles vállú, fekete öltönyös urat látunk, csillogó luxusautójának csomagtartójából bekötött szájú szemeteszsákokat pakol ki. Észre is vette, hogy integetve közelítünk felé, rakná vissza a zsákokat, most meg a zakója belsejébe nyúl, aztán mégsem. Uram, üdvözlöm! Nem fél a büntetéstől?

Öltönyös úr: …khömm, izé, ez csak a konyhai hulladék, és ez nem is a ti ügyetek fiúk. Kinek dolgoztok? Megduplázom a pénzeteket!

Riporter: Győző, be tudná most éles helyzetben is mutatni a műsor előtt említett, békítő, nyugtató kommunikációs technikát ezzel a kedves úriemberrel?

Győző: Igen, ez egy kiváló alkalom! (Szokatlanul pattogós hangon.) Tisztelt uram, önt vagy bekísértetem a hatósággal a városházára, ahol a teljes vagyonelkobzás mellett egy skarlát betűt is ütnek a homlokára, vagy közmunka programunkban muskátlit ültet a volt szovjet laktanya területén. Természetesen ez utóbbi esetben is zároltatjuk a bankszámláit.  

Öltönyös úr: Hogyne fiacskám, csak telefonálok. (Idegen kiejtéssel, fojtott hangon) Halló, Ahmed? Gyertek a szemétlerakóhoz takarítani, mert kiszúrták, amikor az áruló Szergej darabjait kidobáltam.

Riporter: Nem teljesen értem, amit emberünk telefonál, egyébként is tiszteljük a személyiségi jogokat. A telefont elteszi, és most egy hatalmas pisztolyt húz elő, csak filmekben láttam ekkorát. Az egyik zsák száján a kötés kibomlik, és abból – atyaisten – egy véres kézfej esik a földre. Javaslom Győző, hogy ez esetben cikkcakkban szaladjunk!

Győző (versenyt liheg a süvítő golyózáporral): Ez esetben talán megbocsájtják nekünk, hogy meggondolatlan szaladgálásunk közben, a kizárólag errefelé őshonos Taktafakta Golyvás Mályva több példányát is eltapossuk.

Riporter (miközben a lövöldözés zaja elhalkul, és már a lábuk sem futva dobban): Elszaladtunk ugyan a rejtélyes és veszélyes idegen elől, de el is tévedtünk. Árnyas erdei tisztáson vagyunk, vakondtúrás nagyságú földkupacok (feltehetően vakondtúrások), és dombnyi színes, szeméthalmok között kék vizű tavacska búvik meg. Ahhoz a szimpatikus munkásemberhez vezet a léptünk, aki hanyagul a víz fölé lógatja tömlője végét, és abból iszapos, barna folyadékot enged a vízbe. (Erősödő motorhang, amely a háttérben továbbra is dübörög.) A tó vize habzik, és én nem habozok megkérdezni: mit folyat ide jóember?

Tóparti ember: Hova?

Riporter: De hiszen ön tartja kezében ezt a tömlőt, ebben azért megegyezhetünk.

Tóparti ember: Milyen tömlőt?

Riporter: Aminek a másik végén azt az erős járású szippantós autót látjuk, arra gondolok!

Tóparti ember: Ja ezt a tömlőt? Ezt valaki a kezembe adta, azzal, hogy fogjam, amíg visszajön. Arra ment, ha sietnek, még utol is érhetik!

Riporter: Köszönjük! Szaladjunk akkor Győző, ha ön is egyetért!

Győző: Feltétlenül! Azért is meg kell találnunk, mer tamíg az elkövetőt felkutatjuk, ennek az embernek nagyon el fog fáradni a keze.

Riporter: Ismét futunk hát, bár ez alkalommal nem üldöznek, nem is lőnek ránk. Sietve benézünk barlangok mélyére, gombák kalapja alá, és még úgynevezett rabsicok tanyájára is, legalábbis ez van a házikó ajtajára írva. Üdvözlöm az urakat, és kérdem: üdvözlöm önöket, és kérdem, hogy  egy környezeti bűnözőt keresünk, látták-e? Mutatják, hogy azon a tisztáson keressük. Talán mert a természetben élő emberek vidámak, a jó levegő, a folytonos piknik hangulat miatt, ezért csendül hangos hahota a hátunk mögött. Visszatértünk a kistavas tisztásra, de a szennyező jármű eltűnt. Csak remélni tudjuk, hogy nem bántotta a gazember azt a jó szándékú, fáradt kezű munkást. Ne adj isten, el is rabolhatta, hiszen itt nincs. Kedves Győző! Mit tanácsol műsorunk végén az Oknyomozó Riporter közönségének, az ehhez hasonló, társadalmi összefogást igénylő helyzetekre? Csak egészen kíméletesen, diszkréciós légzéssel mondja, hogy példát vehessünk mi is!

Győző (igyekszik nagy levegő vétellel, ritkábban kilélegezve beszélni, ettől a hangja egészen torz, a mondata végére majdnem megfullad): Beszéljenek helyettem inkább a híres osztmolán környezetvédő; Tuda Smorzsa eredeti nyelven idézett gondolatai: Tur kakti dur kakó, mei szmolor esetu, koszteren nerak, nevalo!

Riporter: Köszönöm megtisztelő figyelmüket! Jövő heti adásunkban politikusok megvesztegetési ügyeit járjuk körül. Tudják: a ránk jellemző megfontolt ravaszsággal! Viszontlátásra!