A MEZTELEN ÜGYNÖK Szórakoztató Irodalmi Magazin alkotóinak törzshelye...

      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


Aardvark
Aardvark irodalmi alkotásai
Alfredo Sagittarius
Alfredo Sagittarius irodalmi alkotásai
AlieNeetah
Alie irodalmi alkotásai
Andy Baron
Andy Baron irodalmi és grafikai alkotásai
Ardens
Ardens irodalmi alkotásai
A-G-Stone
A-G-Stone irodalmi alkotásai
Bori
Bori irodalmi alkotásai
Craz
Craz irodalmi alkotásai
damien
Damien irodalmi alkotásai
darklight
Darklight képzőművészeti témájú alkotásai
De_Profundis_Clamavi
Profundis irodalmi alkotásai
Dworks
Dworks grafikai alkotásai
Freeb
Freeb irodalmi alkotásai
Ili
Ili irodalmi alkotásai
kampeter
Kampeter írásos (prózai és verses) alkotásai
Krakatit
Krakatit rajzos alkotásai
Lehel
Lehel irodalmi alkotásai
LisaBlake
Lisa irodalmi alkotásai
Lylia
Lylia Bloom irodalmi alkotásai
Mab Tee
Mab Tee irodalmi alkotásai
maggoth
Maggoth irodalmi írásai
MasonMurray
MasonMurray irodalmi alkotásai
memphisraz
Memphisraz komoly és humoros írásai
menma
Menma irodalmi alkotásai
Mickey
Mickey Long irodalmi alkotásai
Mookus
Mookus irodalmi alkotásai
Ndy
Ndy irodalmi alkotásai
newenglandi87
Newenglandi87 irodalmi alkotásai
Nimretil
Nimretil irodalmi alkotásai
ordassykaroly
Miszter Ordassy irodalmi remekei. Abszurd és humor, elgondolkodtató és csak úgy...
pintyő
Pintyő irodalmi alkotásai
randolph
Randolph irodalmi alkotásai
Remete
Remete irodalmi alkotásai
Rozványi
Rozványi irodalmi alkotásai
Shaera
Shaera irodalmi alkotásai
szujonor
Szujó N. irodalmi alkotásai
Tejlor
Leslie Tejlor főképp rajzos alkotásai
Torkin
Torkin irodalmi és népszerűsítő tudományos írásai
tyllforest
tyllforest irodalmi alkotásai.
vilmosgal
Vilmosgal prózai alkotásai
Zora
Zora irodalmi alkotásai
MŰKEDVELŐ ALKOTÁS
FELHASZNÁLÓK által feltöltött alkotások
ITT IS FELTÖLTHETED ALKOTÁSODAT!
Ha nem találsz megfelelő kategóriát, töltsd fel ide és mi majd rendszerezzük! Ide azok is feltölthetnek, akik még nem regisztráltak...
      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG



Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0

      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


Tegyük-e az alkotásokhoz egyenként a rádióműsorba készített, onnan kiollózott hangoskönyveket?
Összes válasz: 31
      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


Belépési neved: Vendég · Felhasználói csoportod: "Vendégek"  Jó szórakozást, Vendég! · RSS 2018-12-11, 04:07:21
NYITÓLAP » ALKOTÁSOK TARTALMI LEÍRÁSSAL » » Bori [ Alkotás hozzáadása ]

A kősárkány
Hatan dolgoztunk a Rapu ipari bolygó ötvenhatos bányájában, és a kenyerünket zihánfejtéssel kerestük. Az ebből az ásványból nyert üzemanyag hajtotta a szövetségi hajókat, amelyek a galaxisok között utaztak. Amióta az emberiség felvette a kapcsolatot a kutániakkal, a Terra, a Kután és a Háder bázisállomásokká váltak. Megindult a csillagközi migráció: a vadidegen bolygókon új munkalehetőségek, új otthonok teremtődtek. Sokszor elgondoltam, hogy mi vitt rá engem a kivándorlásra: nem különösebben a bátorság, hanem inkább a szükség, mert odahaza a Terrán, már egy talpalatnyi hely sem maradt.
Idekinn az ember nem ember többé, hanem csak homo, azaz jövevény, alacsonyabb rendű faj, kétkezi munkás. Amikor idejöttünk, a legrosszabbra készültünk, de a valóság a legvadabb elképzeléseinket is túlszárnyalta. Éhbérért dolgoztunk, tűrtük a kocsányos fejű kutáni főnökök szidalmait, álmodtuk az örökké elérhetetlen álmokat arról, hogy egyszer saját telket veszünk a Rapun, amire házat építünk. Állatokként kezeltek bennünket, és egy idő után annak is éreztük magunkat.  A zihán kitermelése során erősen mérgező levegő keletkezett, mert minden vágásnál porlott az érc, az apró, kipattanó rögök és fémszemcsék miatt pedig védőszemüveget kellett hordani. Oxigénmaszk nem járt, aki mégis kérelmezte, annak a fizetéséből levegő-bérleti díjat vontak le.
Olyanok voltunk, mint az árnyék, fuldokolva köhögtünk, a testünk pedig korán elsorvadt a silány szintetikus tápláléktól. Hasonlítottunk a kövületekre, amelyek néha a lábunk elé hullottak; lassanként mi is mozdulatlan, halott lenyomatokká váltunk. Mindennapjaink átkozódással, keserűséggel teltek, mert gyűlöltük a sorsunkat, mégsem volt elég bátorságunk változtatni rajta. Ha az ember egyszer elindult egy úton, nehéz róla visszafordulni. Kezdtük elfelejteni, hogy miért is jöttünk ide, fásultan beletörődtünk mindenbe. Úgy hozzánk nőtt ez a fajta élet, mint a zihán a sziklás földkéreghez. Azt hittük, nincs remény arra, hogy újra emberré váljunk, de akkor megjelent köztünk a hetedik, aki mindent megváltoztatott. Fogalma sem volt a munkánkról, az életünkről, kétszer annyi idős volt, mint mi, jó ruhában járt, és azt mondták róla, nagyon gazdag. Naphosszat csak sétált, és nézelődött közöttünk. A sziklákat tapogatta. Kezdettől fogva gyűlöltük, pedig homo volt ő is, saját fajtánk, mégis, ingerülten figyeltük a szemünk sarkából, és bosszankodtunk, hogy a kutáni főnökökkel barátkozik.
Néhány nappal később én voltam, aki nem bírta tovább, és a munkavezetőtől megkérdezte:
– Mondd, Mikál, mit akar itt ez az ember?
– Geológus. A köveket, ásványokat kutatja.
– De hiszen nem fejtett még le egyetlen zihán rögöt sem!
– Nem is fog! Nem dolgozni jött ide!
– Eh, van képe elnézni, ahogy mi majd megszakadunk!
– Sokat fizetett a kutániaknak, így annyit nézelődhet, amennyit akar! De elég a fecsegésből, lódulj, munkára!
Egész éjszaka töprengtem, nem ment ki a fejemből ez a férfi. Miért van az, hogy míg körülötte mindenki keményen dolgozik, ő csak ölbe tett kézzel nézi? Talán észrevesz a kövekben olyasmit is, amit mi nem látunk? Minek jön le ide olyan valaki, aki gazdag, és a Terrán vagy a Marson igazi otthont hagyott hátra? Mit keres a Rapu ocsmány, mérgező bányájában, ahol a gyenge vájatok bármikor beomolhatnak? Ezzel a sok kérdéssel sehogy sem tudtam mit kezdeni. Bármit megadtam volna érte, hogy a sötét, nyirkos tárnáktól és az embert próbáló tizenöt órás műszakoktól mindörökre megszabaduljak. Nagy sokára aztán elaludtam. Egész nap aprítottam a zihánt. Sajgott a karom és a hátam, a kék por csípte a szememet. Úgy feküdtem, mint a tuskó, és hajnalban a bányakürtök vijjogó hangjára ébredtem. Félálomban öltözködtem, mikor egyszer csak belém hasított: aranyat keres! Hallottam, hogy nagyon ritkán aranyércet lehet találni a zihán erek közelében. „Szóval gazdag, de még nagyobb gazdagságra vágyik”, gondoltam és megundorodtam tőle. Ugyanazt a savanyú ízt kezdtem érezni a számban, és ugyanazt a mélyről jövő hányingert, mint amikor egy kutáni közömbös, nyálkás szemkocsányába kellett néznem.
Kétszeres erővel csákányoztam aznap az ércet, nyeltem a mérges port. Mögöttem Dáni, előttem Péter, mindketten elborult arccal dolgoztak, ütemes mozdulatokkal, mint a robotok. Föláztatta a földet a bányavíz, csak úgy fröcsögött ránk a sár. Munka közben láttam, hogy az idegen elhalad mellettünk. Ránk sem nézett, nem törődött a fülsiketítő csapkodásokkal, csak meredten figyelte a kőzeteket. Nem viselt oxigénmaszkot, és védőszemüveg sem volt rajta. „Ez bolond, teljesen bolond. Az arany elvette az eszét”, gondoltam. Ebédidőben sem jött oda hozzánk, hanem továbbra is a köveket vizsgálgatta. Ott nézte a legjobban, ahol én fejtettem. Bosszúsan rákiáltottam:
– Itt ugyan nem talál aranyat!
Megfordult, és csodálkozva rám bámult. Döbbenet futott át az arcán, semmi több. A többiek nem szóltak, lesütötték a szemüket. Az idegen nem válaszolt, csak a fejét csóválta. Aztán rendíthetetlen nyugalommal nézte tovább a köveket, miközben én belül reszkettem a dühtől.
Aznap hamarabb végeztünk, estére már följöhettünk a felszínre. Péter közös vacsorát javasolt, és mindenki adott bele valamicskét. Tüzet gyújtottunk a barakkváros szélén, és iszogattunk. A Rapu felszínén annyival volt jobb, hogy itt legalább lehetett lélegezni. Egyébként meg kopár, sivatagos táj vett körül bennünket, és bár víz folyt bőségesen, a folytonos kitermelés és az ipari szennyezés miatt a növények nem tudtak megtelepedni. Éppen csak végeztünk a vacsorával, amikor az az ember váratlanul mellettünk termett.
– Tudják meg, nem aranyat keresek odalenn!
Felálltam, hogy a szemébe nézzek, mert a bányában csak fejének körvonalát láthattam. Magas, fehér szakállú, kék szemű ember tekintett vissza rám. Olyan nyugodtan és mozdulatlanul állt előttünk, mint a Rapu hegyei.
– Akkor mit keres? – kérdeztem.
– Egy sárkányt. Egy kék sárkányt; olyan kéket, mint a zihán.
Megrökönyödve hallgattuk. Dáni felállt, legyintett, és keserűen kiköpött. Hazaindult; hamarosan eltűnt a sötét barakknégyszögek labirintusában. A Rapu két holdjának fénye megvilágította az idegen arcát, vonásainak keménységéből, tiszta, átható tekintetéből tudtuk: nem viccelt. Megsajnáltuk, hisz nyilvánvalóvá vált, hogy kötöznivaló bolond, csak éppen a jámborabb fajtából. Mikál szelíden győzködni kezdte:
– Három éve dolgozunk odalent, és soha, semmi érdekeset nem láttunk! Nincs ott sem arany, sem sárkány, csak az a büdös zihán!
– Elhiszem, hogy nem látták – felelte –, mert ahhoz, hogy valaki lássa, másféle szem kell. Maguk mind vakok, de ha majd kinyílik a szemük a valóságra, olyasmit fognak látni, ami nélkül többé nem tudnak majd élni.
„Eszelős, csendes, ártatlan bolond”, gondoltuk mindannyian. Nemigen tudtuk, mit mondhatnánk még neki, szabadulni akartunk a kellemetlen helyzetből. Szedelőzködni kezdtünk; jószerével köszönés nélkül ott hagytuk. Tovább akartam állni minél hamarabb, de az ember utánam szólt:
– Várjon… Maga... Egyedül maga láthatja!
Nem tudtam, mit feleljek, ingerült lettem.
– Nézze, nekem nincs időm efféle ostobaságokra – mordultam rá, de ő csak elmosolyodott.
– Azt hiszi, bolond vagyok. De három nap múlva a saját szemével fogja megpillantani a sárkányt!
– Nem lehet látni olyasmit, ami nincs!
– Látni és hallani fogja! Most még alszik a sárkány, de három nap múlva felébred. Ha nagyon figyel, már lehet hallani, ahogy a sziklák mögött mocorog. Próbálgatja, suhogtatja a szárnyait! El akar repülni! Én látom őt, a kőzeteken keresztül is. Halkan, félálomban morog, és olyan kék, mint a finomított zihán!
Lelkesen magyarázott, és teljesen összezavart. Nem tudtam, hogyan viselkedjek vele: durván gorombáskodjak, vagy megértően csitítgassam? Végül azt mondtam:
– Maga megengedheti, hogy sárkányokról képzelődjék, én nem. Nekem keményen kell dolgoznom a megélhetésért!
– A sárkány sokkal fontosabb! Ha a megélhetés megvan, utána már csak a sárkányra van szüksége az embernek!
Egy szót sem értettem a beszédéből, és igyekeztem minél messzebb kerülni tőle, mégis mágnesként vonzott az idegen hangja, a beszéde. Egész éjjel hánykolódtam, nem tudtam aludni. Egyfolytában a sárkányon járt az eszem; elképzeltem, ahogy mélyen, a kőzetekbe temetkezve alszik, tükörsima, kékesen csillogó pikkelyek borítják a testét. Ha kiterjeszti a szárnyát és fölrepül, a hátán elvihetne akárhová! Jól esett a bolond képzelődés, láttam magam a mesebeli szörnyeteg hátán lovagolni. Sírtam a tehetetlenségtől meg a fájdalomtól, és irigyeltem azt a férfit, hogy álmai vannak, hogy hisz valamiben. De vajon ellophatom-e egy másik ember álmát?
Másnap kedvetlenül, komoran dolgoztunk. A fejem zsongott, és lopva folyton az idegent figyeltem. Oreg és Dáni hirtelen viccelődni kezdtek:
– Nézd csak, azt hiszem megtaláltam a sárkányt! Mekkora karmai vannak, csak úgy kaparja a zihánrögöket!
– Hogy fújtat, tán még tüzet is okád! Vigyázz, meg ne pörköljön! – És durván röhögtek.
Rendes körülmények között én is bekapcsolódtam volna a tréfába, de a kősárkány képe addigra már túlságosan tisztán rajzolódott ki előttem. Gonosz aljasságnak éreztem ezt a gúnyolódást, szánalmasnak egy olyan szép és nemes gondolathoz képest, mint a kék sárkányé. Úgy fájtak a szavak, úgy belém martak, hogy sírni támadt kedvem. De az idegen nem jött zavarba. Hirtelen abbahagyta szokásos szemlélődését, és felénk fordult:
– A sárkány létezik, és maguk is tudják, hogy így van! Éppen úgy álmodnak róla, mint én, éppen úgy szükségük van rá, mint nekem! – Ránk nézett, olyan erős meggyőződéssel, hogy éreztük, igazsága van, olyan hatalma, amely nálunk sokkal nagyobb.
– Nekem nem kell a sárkány! – kiáltottam. – Elég nekem a kő, a zihán, meg ez a vájat! Ez az életem! – Ott akartam hagyni, de megragadta a karomat, és erélyesen rám szólt:
– Magának kell a legjobban tudnia: a sárkány mindennél fontosabb! Benne van, és belőle ered az élet! Tőle származik minden igazság! Csakis a sárkányban találhatnak igazi otthonra! Még két nap, és felébred! Akkor majd meglátják!
Reszkettem. Alig tudtam kiszabadítani magam a szorításából. A szavak felforrósították az agyamat, megfájdult a fejem. A többiek is összezavarodtak, ettől fogva nem csúfolták az idegent. Szánakozó pillantásokat vetettek rá, legyintettek, és visszatértek a munkájukhoz. Követtem a példájukat, de éreztem, valami megváltozott bennem.
A harmadik napon nem volt étvágyam. Nem ettem, nem ittam semmit, görcs szorongatta a gyomromat. Zsibbadt mindenem, alig bírtam megtartani a csákányt. Bárhogyan is próbáltam elhessegetni a zavaró gondolatokat, gyerekes izgatottság lett rajtam úrrá. „Ma lesz a napja”, motoszkált bennem, és vártam, hogy történjék valami. Igen, vártam a csodát. Aznap új vájatot jelöltek ki nekünk; nyirkos és sáros volt, alig adott ércet. Az idegen szemmel láthatóan feszülten viselkedett. Nyugtalanul járkált közöttünk, le-leszakadt tőlünk, előrement, nézegette a köveket, majd visszatért hozzánk. Aztán egyszer csak felkiáltott:
– Jöjjenek! Jöjjenek ide! Itt a sárkány, kinyitotta a szemét!
Senki nem mozdult, mindenki szótlanul maga elé meredt. Félredobtam a csákányt, és odafutottam hozzá.
– No, mutassa! – kiáltottam kihívóan, amikor odaértem.
– Hallja… ezt a morajlást?
Elcsendesedtünk, feszülten figyeltünk. Lélegzetvisszafojtva hallgatóztam.
– Ez csak a bányavíz! Valahol utat tört magának!
– Ez nem igaz, maga is tudja! Nézze meg azt a követ! Ott nyílik a sárkány szeme!
Közelebb mentem, megvizsgáltam a sziklát körös-körül. Egy hajszálnyi rés sem látszott rajta. De én akkor már az ő fülével halottam, az ő szemével láttam. Zúgott a fejem, a szívem a torkomban vert. Odabent vergődött a sárkány, mint valami börtönben; sóhajtott, nyögött, ki akart szabadulni. Az idegen úgy szorította a karomat, hogy már fájt. Hirtelen megérzetem, hogy egész testében összerándul.
– Ott van, nézze! Mozog! Már csak fel kell ébreszteni, hogy repülhessen! – kiáltotta, aztán lehunyta a szemét, és mondani kezdte: – Kőbölcsőd elhagyd, új életet megszülj, mutass igazságot, kínálj szabadságot! Vezess tiszta útra, biztos otthonokba! Elhoztam lovasod, ébredj fel és repülj!
Semmi másra nem emlékszem, csak az idegenre, aki a hatalmas robaj közepén felém fordult, és még utoljára rám nevetett:
– Tessék, felébresztettem neked, te vagy a Lovas, a többi most már rajtatok áll!
Mindent elborított a kékség, az orrom megtelt zihánporral, égett a bőröm, nyilallt az agyam, nem tudtam többé lélegezni. Beomlott az egész bánya, rengett és zúgott a föld gyomra, majd mindent betemetett a sötétség.
***
Az öntudatra ébredésünk utáni első napon az égbolton köröztünk láthatatlanul. Onnan néztük végig, ahogy a bolygófelszín pillanatról pillanatra megváltozik. „Szép belépő volt, kifordítottuk ezt a világot a sarkából!” kacagott rám a Kék Sárkány, miközben a hátán kapaszkodtam, és próbáltam magunkat egyensúlyban tartani. Láttuk, ahogy a bányából mindenkit sértetlenül kimentettek – kivéve engem. A felszínen egyetlen éjszaka alatt buja, a kék szín minden árnyalatában pompázó növényzet nőtt. A folyóvizek megtisztultak, a mérgező zihánnak nyoma sem maradt. Lesüllyedt mélyre, a bolygó belsejébe. Jó illattal gőzölgött a föld, könnyű volt a légzés. A sivatag helyén zsíros, fekete termőföld terjeszkedett. A Rapu nem ipari bolygó többé, hanem letelepedésre alkalmas, igazi otthon.
– Gyerünk – mondtam –, induljunk! Sok dolgunk van még!
Társam megértően bólintott, és sebesen kiröppentünk a csillagközi térbe. Megkezdtük nomád életünket. A Kék Sárkánynak sok teremtő magja volt még, és rengeteg sivár bolygó várta, hogy megtermékenyüljön, és igazi otthonná válhasson. Társaim, akik akkor a bányában velem együtt szenvedtek és túlélték az ébredésünket, tanúbizonyságot tettek a Kék Sárkány létezéséről. Az ő történeteik nyomán jöttek létre a Rapu teremtésmítoszai. Utunk során néha találkoztunk hozzánk hasonlókkal, mert az Ébresztő előttünk járt, és sorra felélesztette a kövekben alvó sárkányokat, és emberi testekbe zárt, öntudatlan lovasaikat. Így vándoroltunk évezredeken át, és benépesítettük a világegyetemet.




Forrás:

Csoport: Bori | Hozzáadta: Bori (2011-10-18) | Szerző: E W

Megtekintések száma: 745 | Hozzászólások: 6 | Tag-ek(kulcsszavak): |
Összes hozzászólás: 5
0   Spam
5 Bori   (2011-10-22 06:55:06)
Köszönöm, Mickey!
Juhé, úgy örülök, hogy tetszett! Az észrevételek jogosak, mindenképpen javítom majd őket. (Andy, majd szólj, mielőtt betennéd a következő számba, hogy a javított verziót küldjem át). happy

0   Spam
4 Mickey   (2011-10-21 20:51:48)
Nagyon jó! ( A végén csak mese lett belőle… biggrin )
Egyetlenegy észrevételem lenne: Ezt a mondatot: „Az ebből az ásványból nyert üzemanyag hajtotta a szövetségi hajókat, amelyek a galaxisok között utaztak” egy az egyben törölném. Végig úgy mesélsz, mintha egy idősíkban mozognál az olvasóval : Terra, Kután, Háder, Rapun, mind úgy írod, mintha ismernünk kellene. (és úgy érezzük, ismerjük is). Ha ezeket nem magyarázod a noviban, akkor a zihánt miért? A többi, azaz „erősen mérgező levegő keletkezett, mert minden vágásnál porlott az érc, az apró, kipattanó rögök és fémszemcsék miatt pedig védőszemüveget kellett hordani.” Okés, mert ilyen adatokat csak tényleg bányászok tudhatnak. A novi szempontjából teljesen mindegy, hogy mire használják a zihánt, ugyanúgy minthogy mi a koordinátája Kután-nak wink .
A novi viszont isteni! Gratula!
5*!

0   Spam
3 AndyBaron   (2011-10-18 21:44:37)
Ez az egyik kedvencem!
Jelenjen meg a MEZTELEN ÜGYNÖKBEN!
happy

0   Spam
2 Remete   (2011-10-18 20:55:54)
Persze! Az ihlet mindenkinél hullámzó, de azért rád többnyire az jellemző, hogy hajmeresztően ismeretlen vidékekre és gondolatok közé tudod elkalauzolni az embert. Nem akarok álszerénységet mutatni. Én is törekszem eredeti gondolatok kitalálására, átadására. Néha sikerül (remélem), de többnyire arra futja csupán a fejemnek legfeljebb, hogy szokatlan módon kapcsoljak össze olyan dolgokat, amelyek mások által is bemutatott valamik. Lényegesen ritkábban találok ki eredeti ötleteket, és ezt szeretném eltanulni, de tartok tőle, hogy ez nem tanulható, ez képesség dolga. angry

0   Spam
1 Remete   (2011-10-18 19:23:05)
Gratulálok Borika!
A megfoghatatlant megfogni! Ez tudás. Az álmodhatatlant megálmodni, az elmondhatatlant elmondani!
Ez egy szép sci-fi-mese! Egy ideig nem lehet tudni miről szól, aztán látni kezdünk valami különöset, végül tanúi leszünk egy új teremtésmítosz világra jöttének. Jellemző Rád, hogy mindig olyan dolgokkal tudsz meglepni, amelyek nem hasonlítanak semmire, és amelyek teljesen egyediek. Ez igazán irigylésre méltó a fantáziádban. Te mindig a járatlan úton indulsz, Tőled nem kapunk lerágott csontokat, Te mindig elől mész. Nem zavar, ha mögötted vagyok. Az zavarna, ha méltatlan lennél arra, hogy a sor elején menj, de inkább irigylésre méltó vagy.





Szólj hozzá, ha tetszett! Ha nem tetszett, akkor pedig azért...