„Ez a lombik nekem Nagyon szűk és nagyon tág” Madách Imre: Az ember tragédiája
A kis, szürke madár apránként ugrándozva tette meg a távolságot: az ablakpárkányról indult a betonerkély széléig. Emrek megbabonázva figyelte, és azt kívánta, bárcsak minél tovább tartana a jelenség. A kisfiú odanyomta az orrát a kristálytiszta ablaküveghez, és bosszankodva tapasztalta, hogy az orrából gőzölgő leheletpára homályos réteget von az áttetsző felületre. Nem akarta letörölni, mert félt, hogy mozdulataival elijeszti a madarat. Álltak és nézték egymást. – Vigyázz! Gyere onnan! – A hangra Emrek összerezdült, és keserűen szemlélte csodálatának tárgyát, ahogy fölrebbenti a szárnyát és odébb röppen. – Most mi lesz vele, anya? – Mindjárt megérkeznek a tisztító robotok, ne félj! Nem is értem, hogyan juthatott be a kupola alá ez a szörnyeteg! – Nagyon veszélyes? – Igen! Mindenféle betegségeket terjeszt. Jól tudod, hogy nem szabad megérinteni! Ügyes voltál, hogy nem nyitottad ki az ablakot. Mira-yl-Partum büszkén simogatta meg fiának aranyszőke fejét. Lehajolt, hogy magához ölelje, de az utolsó pillanatban visszafogta magát. Szeme sarkából a neonlámpák fluoreszkáló csíkja fölül figyelő kamerák felé sandított, és nagyot sóhajtott. Ha észreveszik, hogy átlépi a megengedett érintkezési határt, még az is megeshet, hogy elveszik tőle a gyermekét, és a Szent Szolgálat Átnevelőbe viszik. Keveseknek hagyták jóvá, hogy ivadékát a régi módszerrel saját magában hordja ki, és a világra hozás után az otthonában, a maga erejéből nevelje mindössze hat évig. Utána minden gyermeket a nagy, közös nevelőintézetbe kellett adni, és soha többé nem találkozhattak szüleikkel. Mira tisztában volt kiváltságos helyzetével, és tudta, nem haragíthatja magára a Tanács tagjait. A legutóbbi lázadás óta az ősi családból származó arisztokratákat amúgy sem nézték jó szemmel, és az asszony életében először gyűlölte a vezetéknevét, mely oly sok keserűséget okozott neki. Az yl-Partum család tagjai ugyanis megrögzött bajkeverők hírében álltak. Végigverekedték az utóbbi kétszáz évet, és hevesen tiltakoztak, amikor az ötödik atomháború után megalakult a Tanács, amely kimondta az emberi fajra vonatkozó új jogszabályt: az ember felelőtlen lény, ezért soha többé nem dönthet szabadon a sorsáról. Szaporodás, életkörülmények, anyagi javak mennyisége: előre megszabott forgatókönyv szerint kerültek megvitatásra minden személy esetében. A társadalom elitje jókora engedményeket kapott, köztük Mira is, de ezt nem is annyira származásának, mint inkább tudásának köszönhette. A neves genetikus pótolhatatlan kutatómunkája látszólagos nyugalmat biztosított számára a magánéletét illetően, mindaddig, amíg nem lépte át a rendszer által fölállított szabályokat. Azonban Mira tudta, hogy a tudomány iránt érzett elkötelezettsége egyszer még bajt hozhat a fejére. Az új hatalom rossz szemmel nézte a technikai fejlődést, a felszabadító vallásosságot hirdette, és egyelőre csak az emberek szaporodására létrehozott lombikprogramot tekintette hasznos tevékenységnek. – Hová viszik a madarat? – kíváncsiskodott Emrek, miközben az erkélyen támadt mozgolódást figyelte. – A kihalt fajok házába. Védőháló jelent meg az ablak előtt, melyet egy robotkar egyre közelebb húzott, egészen addig, amíg bekerítette a rémülten verdeső szárnyast. Egyre kisebb teret engedett neki, végül pedig teljesen összezárt körülötte. Az így elfogott állatot végül egy zárt tartályba tette. Halk zümmögés hallatszott, majd leereszkedett a fémredőny, és csakhamar fehér hab borított el mindent az erkélyen. A házvezérlő számítógép megkezdte a fertőtlenítő programot. A sápadt, vézna kisfiú csalódottan ült az ágy szélére. – Lerajzolhatom? De tudod, úgy… színekkel! – kérdezte reménykedve. – Nem szabad, hallgass! – Mira ijedten pislogott a kamerák irányába. Igyekezett úgy tenni, mintha semmi különös nem történt volna. Megbánta, hogy előző nap titokban elővette a szekrényből a gyermekkora óta őrizgetett kincseket, és megmutatta őket a kisfiúnak. Sőt, annál is rosszabbat tett: engedte, hogy játsszon velük. A színes ceruzákat, a nem egységesen szabott ruhákat, az ismeretlen nyelven írt könyveket és a régi meséket törvény tiltotta. – Ha ez a madár bejutott, akkor valahol nyílás lehet a kupolán? – kérdezte Emrek. – Igen, megtörténhet, de majd a mérnökök megjavítják a hibát. – De ha valahol rés keletkezett, akkor bejut a piszkos levegő és a rossz vírus is a városba, igaz? Meg fogunk betegedni? – Reméljük, hogy nem. Ne gondolj erre! A kisfiú elmélázva nézte a tökéletesen fehér padlót. Aztán fölállt, közelebb ment az édesanyjához, és mosolyogva kijelentette: – Szerintem nem kell félni tőle! Nem hiszem, hogy behozta a rosszat. Tudod, milyen madár volt ez? – Na, milyen? – Egy igazi jóságmadár! Mira fölnevetett. Elfeledkezett magáról, fölkapta Emreket, és összevissza csókolta. Abban a pillanatban megszólalt a vészjelző. Átlépték a megengedett érintkezési határt. *** Lajtok Izer elnök szórakozottan bámulta a tükörsima falra vetített képeket, és fölöttébb bosszankodott azon, hogy a titkár erőszakos csöngetése nem hagyott alább. – Hát már egy perc nyugalma sem lehet az embernek! – ordította magából kikelve, amikor kinyitotta az ajtót. Legnagyobb megdöbbenésére a Tanács tagjai álltak előtte. Dartai Mikes, az Északi Tartományok vezetője határozottan lépett be a szobába. – Vészhelyzet van! – közölte fenyegető hangon, és utasította a számítógépet, hogy a szórakoztató jelenetek helyett a legutóbbi szeizmikus jelentéseket mutassa. A mintegy tucatnyi ember holtsápadtan, halálos csöndbe burkolózva állt Lajtok úr irodájában. – Ezek… Ezek valós adatok? – nyögte az elnök. – Kétszer is ellenőriztük. A számítások szerint alig pár napunk van hátra – felelte Omad Podor, a tudományos testület igazgatója. – Nem csoda, ha repedezni kezdett a kupola, mindenfelé rengéseket jeleztek – jegyezte meg Dartai Mikes. Hosszas töprengés után az elnök megkérdezte: – Mit mondanak a Látók? A Tanács tagjai összenéztek. Némelyek diadalmas, mások elkeseredett arcot vágtak. Egyikük elővette a tekercset, és fennhangon felolvasta: Őrhelyedet el ne hagyd, ez az Úr akarata. Új világ fog születni, melyben gazdagon osztom majd kincseimet a bátraknak és igazhitűeknek. – Nagyszerű. A prófécia azt mondja: nem lesz semmi baj. – Lajtok egykedvűen foglalta el a helyét a székben. Dartai Mikes megborzongott. Ökölbe szorult a keze, de igyekezett türtőztetni magát. Fojtott hangon megszólalt: – Úgy gondolom, fel kellene készítenünk a Hajót. Ki kell menekíteni annyi polgárt, ahányat csak tudunk! – Nem! A Hajó az egyetlen vízszállító eszközünk! – Ugyan már! Vizet lehet szállítani a Marsról kisebb teherszállítókkal is. Már ha lesz hova… Az elnök dühösen felugrott: – A prófécia nem hazudik! Talán kétségbe vonod Isten szavát? Jobban hiszel az ostoba számítógépeknek, mint a Szent Erőnek? Te… Eretnek! – A tanácstagok helyeslően bólogattak. Dartai Mikes nagyot nyelt és lehajtotta a fejét. Nem mert tovább ellenkezni a hatalmasabbakkal. *** Amióta Emrek visszajött a Szent Szolgálat Átnevelőből, igencsak megváltozott. Sápadtabb, hallgatagabb lett, és nem érzett kedvet a rajzoláshoz. Mira kérdéseire csak ímmel-ámmal válaszolgatott. Ha az anyja meg akarta érinteni, ijedten elhúzódott. – Csak Istent szabad szeretni ennyire! – közölte szemrehányóan. Mira majdnem felkiáltott, hogy nincs Isten, de az utolsó pillanatban meggondolta magát. Aztán egy reggelen nem szólt többé egy szót sem. Elfelhősödött tekintettel bámult maga elé, nem nyúlt az ételhez és nem nézett az édesanyjára. – Emrek! Ne ijessz így meg! Gyere, mondd el, mit álmodtál? – Mira hangja kétségbeesetten csengett. Valamit csináltak vele az Átnevelőben! Az én fiam nem ilyen volt! – gondolta. Dühösen jött-ment, elméjében össze-vissza csapongtak a gondolatok. Mit tegyen? Kihez forduljon? Ha bejelenti, hogy Emrek beteg, elviszik a kórházba, és az is lehet, hogy örökre elkülönítik. Eszébe jutott a madár. Azt mondják majd, fertőzést kapott el, és akkor soha többé nem láthatom! – rémüldözött. Úgy döntött, vár még egy napot. A következő reggelen a helyzet még sokkal rosszabb lett. A kisfiú már ki sem akart kelni az ágyból. Érthetetlen szavakat motyogott, és fennakadt szemmel a plafont bámulta merően. Mira reszketett a félelemtől, és gyöngéden rázogatta kisfiát. – Kelj föl! Ne tedd ezt! Látnak minket a kamerák, hamarosan észrevesznek, és akkor eljönnek érted! De Emrek nem válaszolt. Abban a pillanatban csöngettek. Mira zsibbadni kezdett, szédülés tört rá, és a földbe gyökerezett a lába. Néhány pillanat múlva azonban feltámadt benne őseinek dacos vére. Nem adom a fiamat! – határozta el magát, és eldöntötte, harcolni fog a legvégsőkig. Határozott léptekkel ment kinyitni az ajtót. Legnagyobb megdöbbenésére gyermekkori jóbarátja, Dartai Mikes állt előtte. – Megőrültél? – sziszegte Mira. – Ha meglátják, hogy egy yl-Partummal beszélsz… Mikes legyintett, és besurrant a szobába. Meglátta a gyermeket. – Mi baja? – kérdezte aggódóan. – Semmi különös. Sokat játszott, és elfáradt! – mondta Mira fennhangon, majd háttal állt a kamerának, és suttogóra fogta: – Nagyon félek, Mikes! Nem tudom, mi történt vele! – A tünetekből ítélve, Látó lesz belőle. Sokszor láttam ilyet: ha egy gyermek elkezdi az átalakulást, onnan nincs többé visszaút. Sápadtan álltak egymással szemben. Mira tudta, hogy óriási megtiszteltetés, ha valakinek a gyermekéből Látó lesz, és próféciáival az Isten akaratát közvetíti az emberiség vezetőinek. Ekkora áldás örök jómódba helyezhette az egész családot. De egy ilyen gyermek többé nem úgy érzett és beszélt, mint azelőtt, kómaszerű állapotából nem lehetett kizökkenteni, teste ösztönös aszkézisbe kezdett, és pár éven belül, ha szolgálatát befejezte, eltávozott az élők sorából. Mira régebben próbált engedélyt kérni a Látó gyermekek szövetmintáinak genetikai vizsgálatára, de mindezidáig megtagadták tőle, mivel a Látókat szent és érinthetetlen személyeknek nyilvánították, és holttestüket szertartásos körülmények között elégették. A rendes biológiai kutatásokhoz is alig kaptak már támogatást. Mira gyűlölettel gondolt az új elnökre, akit a próféciák egyöntetűen a világ vezetőjének javasoltak, és aki legfőbb feladatának azt tekintette, hogy a tudományt és a technikát teljesen visszaszorítsa, és az embereket Isten útjára vezesse. Aki közelebbről ismerte, tudta, hogy titokban élvezi a technika által nyújtott luxust, de erről országszerte tilos volt beszélni. Mira szeme könnybe lábadt. Szívesen lemondott volna a Látó gyermek anyjának járó kiváltságokról, csak visszakaphassa az élénk tekintetű, sokat kérdező és rajzolgató Emreket. Dartai Mikes közelebb lépett hozzá, és halkan odasúgta: – Nézd: azért jöttem, mert tartozom neked és a családodnak. A Dartaiak és az yl-Partumok sok háborúban verekedtek együtt, és sok szívességet tettek egymásnak. Én úgy tartom számon, barátok vagyunk, és ki kell állnunk egymás mellett! Mira összerezzent. Elméjébe régmúlt idők képei tolakodtak: gyermekként együtt játszottak Mikessel a nagy, piszkos folyó melletti palotában, és megfakult könyvek elfeledett írását próbálták megfejteni több-kevesebb sikerrel. Akkor még nem épült meg a kupola, ami a várost védje, nem létezett érintkezési határ és tüdejük szabadon lélegezte be a szúrós levegőt. Mégis sokkal egészségesebbnek érezték magukat. Mira a férfira nézett, és elszomorodott: sárgás, ráncos bőre valószínűtlenül törékeny ember benyomását keltette. Régi határozottságáról csak keskeny, szigorú szája és szögletes álla tanúsodott. Mira megrázta a fejét. – Mit akarsz? Valami Tanács- és vallásellenes összeesküvésbe akarsz belerángatni? Apám is belebukott, és a nagyapám is. Alig tudtam tisztára mosni a nevünket! És itt a fiam: miatta nem hibázhatok! – Muszáj segítened! Nincs mire tisztán tartani a neved, mert hamarosan az egész Föld elpusztul! Te tudós vagy, nézd meg ezt! – Dartai Mikes megmutatta neki a jelentéseket. Mira összevonta a szemöldökét, és érdeklődve tanulmányozta a számokat. Arcára kiült a döbbenet. Vendége még közelebb hajolt hozzá: – Az az ostoba elnök nem tesz semmit. Viszont én már mindent megszerveztem. Szólnod kell a régi családoknak, azoknak, akikkel jó kapcsolatban voltunk évszázadokon át! Legalább húsz embert segíts még összeszedni, ennyien fértek még be ugyanis a Hámadi teherhajóba. Igyekeznünk kell! – És hová mennénk? – Fogalmam sincs. De innen el! És még valami: csak egészséges embereket hozz! Mira yl-Partum idegesen harapdálta a szája szélét. Ekkor Emrek felült, csillogó, lázas szemmel az anyjára nézett, és így szólt: – Jóságmadár! Repüljünk, anya! Menjünk a jóságmadárral! – Azzal visszahanyatlott az ágyra, és mély álomba merült. Ha van Isten, most beszélt hozzám – gondolta Mira, és a hamuszürke Mikeshez fordult. – Rendben. Mikor és hol? – Éjfélkor, a régi dokkban. Ne késsetek! Vidámságot tettetve elbeszélgettek még egy darabig, aztán az Északi Tartomány vezetője sietősen eltávozott. *** Sápadt, reszkető emberek gyülekeztek a százhármas dokkban, az ócska teherszállító körül. Régi arcok, régi összeesküvők. Mira görcsösen szorongatta ölében a gyermeket, és gyanakodva pislogott körbe-körbe. Attól félt, hogy valaki követte. Összeszámolta az általa odahívott embereket, és megnyugodva látta, hogy hiánytalanul megérkeztek. Csak egészségeseket! – jutott eszébe Mikes szava, és még kétségbeesettebben ölelte Emreket. Tudta, megtette a magáét. Mikes tartozik annyival, hogy nem fog szólni egy eszméletlen kisfiú miatt – gondolta. Beszálltak, és elfoglalták helyüket a hideg, rossz szagú hajótestben. Dartai Mikes idegesen jött-ment, sürgette a pilótát, műholdképeket nézegetett. Néhányan sírtak, az idősebbek jajgatni kezdtek. Mira összeszorította a fogát, és arra gondolt, bármikor képes hátrahagyni a régi életét, ha ezzel megmentheti Emreket. Felbúgott alattuk a motor, és kisvártatva fölemelkedtek a levegőbe. Vagyunk. Élünk. Azok közé a kevesek közé tartozunk, akik megmenekülnek. De mi van, ha észrevesznek? És mi van, ha Mikes tévedett, és nem lesz semmilyen katasztrófa? Földönfutókká lettünk… – töprengett Mira. Borzongást érzett a szíve körül, a fogai kocogtak, és átjárta a halálfélelem. Nem tudott elszakadni a megbélyegzettség fájó gondolatától. Nem lesz senki, aki elítéljen. Messze innen új életet kezdünk – nyugtatta magát. Éppen elhagyták a Holdat, amikor Emrek kinyitotta a szemét, de anyjának simogatására és kedves szavaira nem reagált. Mira szeme megtelt könnyel. Mellette ősz hajú, madárcsontú asszony ült: Dartai Mikes édesanyja. – Csak nem egy Látó? – kérdezte kedvesen. – Nem! Nem akarom, hogy az legyen! Csak nem tudom meggyógyítani, félek, hogy örökké elveszítem! – tört ki Mirából a keserűség. Az asszony a fejét csóválta. – Itt csak ősi varázslat segíthet – mondta halkan. – Mit beszélsz? Miféle varázslat? De hiszen ez csak ostoba babona, és a törvény is tiltja! Mindenki őket nézte. – És ki tiltja meg? Ki mondja azt nekem, hogy nem tehetek azt, amit akarok, most, hogy elkezdődött az új életem?! – Mikes anyjának szikrázott a szeme. Közelebb hajolt a kisfiúhoz, és alaposan szemügyre vette. Aztán így szólt: – A gyermek elbújt, mert megijedt. Ez itt csak a teste, és azt nem lehet meggyógyítani, mert nem abban van a rossz. Várni kell, amíg visszatér. – Azt mondod, benne van a rossz? – Igen. Jártatok mostanában a kupolán kívül? – Nem. De egy madár… Bejutott valahogy, és hozzánk jött. A többiek ösztönösen hátrébb húzódtak tőlük. Senki nem tudta pontosan mi ez a betegség, csak úgy hívták: a rossz. Aki elkapta, pár nap múlva belehalt. A tudósok szerint a fertőzést a szennyezett vagy nem civilizált területeken terjesztette egy ismeretlen baktérium. Mások szerint lelki eredetű volt a dolog: Isten büntetése a hitehagyottaknak. – Értem. A fiad elrepült, mint egy madár. Azonban, vissza lehet hozni! – mondta az öregasszony. – Hogyan? Mit tegyek? – Mira izgatottan várta a megoldást. – Nagyon egyszerű: énekelned kell neki, hogy visszatérjen hozzád! Ez a legrégebbi módszer. Amikor énekelsz, a szavakra és önnön hangodra figyelj. Így összhangba jössz a saját magad által kibocsátott rezgésekkel. Ezt pedig mások is megérzik, ők is részeseivé lesznek a dolognak! Mondd utánam ezt az ősi, gyógyító varázséneket: Gólya, gólya, gilice, mitől véres a lábad? Egyik gyerek megvágta, másik gyerek gyógyítja. Síppal, dobbal, nádi hegedűvel! Mira nem értette a szavakat, és még soha nem énekelt, de bátran belevágott az új feladatba. Eleinte sután szólt a hangja, tele bizonytalansággal, aztán egyre könnyebbnek érezte az egészet. Rendületlenül énekelte a dalt Emreknek, és nem hagyta abba egy pillanatra sem. Nem vonta el a figyelmét, hogy az öregasszony kiszállt a duóból vagy, hogy a többiek izgatott kiáltozással szaladtak az ablakokhoz, és ki sírva, ki némán nézte végig a Föld látványos pusztulását. Akkor is énekelt, amikor elhagyták a naprendszert. Amikor megérkeztek Nova Terrára, Emrek kinyitotta a szemét, és az anyjára nézett. Tekintetébe visszaköltözött a régi kíváncsiság, és halkan dúdolta Mirával együtt: síppal, dobbal, nádi hegedűvel! A saját lábán lépett ki az űrhajóból, és az első dolog, amit új otthonukban megpillantott egy csapat tűzpiros gólya volt, ahogy a rozsdaszínű fák fölött röpültek fenségesen.
Forrás:
Csoport:
Bori |
Hozzáadta:
Bori
(2011-12-18)
|
Szerző: EW
Megtekintések
száma: 968
|
Hozzászólások:
17
|
Tag-ek(kulcsszavak):
|
Tetszett a novellád! Habár a történet nem igényel hosszabb kifejtést, maga a világ megérne még egy-két történetet. Hogy jutottak el ide, hogyan épül fel egy technikai társadalomra egy ilyen lelki-vallási bigott társadalom, esetleg mi lesz később a lázadókkal az új bolygón... Szóval, hajrá!
Szeretem a keretes történeteket. És hát az, ahogyan a madár értelmet nyer/ad ebben a történetben... az olyan szép. Kevés író van a nagyok közt, akiket teljesen irigylek (jó értelemben) Mindig az van, hogy tetszik ez vagy az, de összességében nem lennék ő. Téged azonban irigyellek... tetszik ahogyan hangulatot teremtesz, felépített világ van a történet mögött, a szereplők sem klisé-szagúak, és a mondanivalód is jelentős. Ez itt olyan novella, hogy néha egy regény sem mond vagy mutat többet. Gratulálok!
Randolph! Bár még sehol sem hallottam, hogy valaki - mondjuk Te - kisajátíthatta volna a helyes látásmódra vonatkozó "Biztos Ítélő" címet, felőlem dönts, ahogy akarsz, de hogy milyen véleményt alkotok bármiről, vagy bárkinek a látásmódjáról, az végképpen az én kompetenciám. Szóval amíg Te másokat minősítgetsz, talán más is minősíthet Téged. Nem?
Kedves Borika! Még Veled sem leszek túlzó és elhamarkodott. Nem mondtam ám, hogy a Nagyon Nagyok közé tartozol, csak azt, hogy ilyent ők írnak. Ha sok ilyent fogsz írni, akkor azért odatartozol majd előbb, utóbb. Persze, hogy nem tökéletes a novella. Senki sem ír tökéleteset, még a Nagyon NAGYOK sem. Szerintem ne húzz belőle, senki sem mondja, hogy bőbeszédű lennél. Szerintem ez így jó. Ha a hibákat, amiket Rudi említett mind kijavítottad, kicsit túl mentél a célon, mert bizony nem mindent látott jól. A kifordult szem eléggé köznyelvi fordulat, de az egészségügyben pontosan körbehatárolt dolgot jelent. Az önkívülethez tartozik. A "tudod jól, hogy" kérdésében is szubjektívnek találom a gondolatát, így azt javaslom, akár ki ajánl javításokat, ne cseréld feltétlenül ki a saját megfogalmazásodat! Akkor se, ha rólam van szó. Nem véletlenül hallgattam most. A felsorolt hibák közül összesen három az, ami teljesen egyértelműen hiba. További jó munkát. Írj sok jó sci-fit, mert szerintem nagyon megy neked!
...én meg szokásommal ellentétben monitorról olvastam, annyira kíváncsi lettem, hogy mivel jöttél. Nem mentem bekapcsolni a PC-t, hogy nyomtassak, egyből befaltam a laptop képernyőjéről. Imádom, hogy ilyen tartalmakat raktok fel, tökre minőségi cuccok, remélem "sima olvasók" is járnak nálunk!
Na, a csudába, az a visszaemlékezős rész utólagos betoldás De ha azt mondod nem kell, esküszöm, kihúzom Jáj, Andy, csak én mondtam, hogy sűrű, a többieknek nem volt ezzel problémájuk, csak nekem, hehe, ezt jól rád magyaráztam Amúgy meg kösz, hogy olvastad, izgultam ám, hogy tetszeni fog-e neked vagy nem.
Jó volt, tetszett! Egy kicsit tényleg tömör a sok infótól, de csak azért mondom, mert szóba hozta más is, valójában nem zavaró, mivel végig adagolod a tényeket. Akkor lenne probléma, ha átmennél túl érzelmesbe, akkor ütné egymást a kétféle tartalom, de így jó. Ráadásul felismerhető a stílusod, ez nagy dolog!
Bori, pont ez tetszett benne, hogy pár mondattal is el tudtam képzelni a világot. Persze ki lehet ezt dolgozni sokkal hosszabban is, de ennyivel is elérted, hogy teljesen érthető minden. Nem magyaráztad túl, egyszerű és remek! Hidd el, jó ez így, ahogy van! Viszont, ha mégis úgy döntesz, hogy bővitgetsz rajta, azt is szívesen fogom olvasni, az tuti
Köszönöm, Attilám a méltatást! De azért még nem vagyok a Nagyok közül való, távolról sem, és még nem léptem át teljesen a mesékből a sci-fibe, hehe. Ez sem tökéletes, de már javítgattam rajta egy keveset. Néha próbálkozom még, hátha bejön a sci-fi, és csak reménykedem, hogy sikerül. Köszönöm, hogy olvastál! Rudi: nagyon kösz, nagyon hasznosak voltak a meglátásaid! Már ki is javítottam őket. Amúgy meg azt érzem, nem elég, hogy ezt a világot, ezt a történelmet csak pár mondatban vetettem oda, bővebb kifejtésért kiált, de félek, akkor meg túlírnám az egészet. Szóval most még megtoldottam a szöveget itt-ott, de még mindig sűrűnek érzem, lehetne lazább, több kidolgozást a karakterek szintjén, csakhogy nem akarom nagyon elnyújtani meg túlmagyarázni. Még gondolkodom rajta. Ez már a sokadik átszerkesztett verzió, és a vágólapról olyan kompakt szöveget másol be, nem tudom már, mit csináljak, hogy ne ölje így a szemet, de a wordból nem tudom bemásolni, ott azt írja, túl nagy a szöveg és nem veszi be.
Letisztult, felesleges sallangok nélküli írás. A Nagyok írnak ilyent. A Nagyon Nagyok! Gratulálok Borika! Átlépésed a mese világából a sci-fi birodalmába nagyszerű. Úgy írsz, ahogyan kell. A párbeszédeid remekül vannak tömörítve, és a végével, a dallal bekéredzkedtél a lelkembe. Ha valaki azt találja mondani egy elvétett vesszőre, hogy Hatalmas Hiba! Ne törődj vele! Amit írtál, nagyszerű! Mindenki tudna itt-ott másképp fogalmazni egy mondatot, de attól ez az írás nem lesz szebb. Ilyen kevés hibát szerkesztetlen szövegben még nem láttam, de maga a novella nagyszerű. Gratulálok!
"az ablakpárkányról indulva a betonerkély széléig." - az elején nagyon sok a határozói igenév, itt például teljesen felesleges, simán "indult" "Mindenféle betegségeket terjeszt, jól tudod, hogy nem szabad megérinteni!" - ezt két mondatba tenném, az első vessző helyére egy ponttal. "felelték a többiek." - egyszerre? mind a két mondatot? "A Hajó az egyetlen vízszállító eszközünk, jól tudod, hogy a háború óta csak ez az egy cirkáló működik!" - az elnök láthatóan fölötte áll, ezért felesleges a "tudod jól, hogy". Nem kell magyaráznia semmit. "és kifordult szemfehérjével a plafont bámulta merően." - uh, ez horror. Gondolom nem fordult ki tényleg a szeme Inkább így: "fennakadt szemekkel bámulta a plafont", vagy valami hasonló. "mivel a Látók szent és érinthetetlen személyeknek nyilváníttatták" - a "Látókat" "ennyin fértek még be ugyanis a Hámadi teherhajóba." - "ennyien" "attól félve, hogy valaki követte." - szintén határozottabban: "attól félt, hogy" "nem civilizált területeken terjesztette egy ismeretlen baktérium okozta." - ezekbe én is belefutok, ha átírom a szöveget: vagy bentragad egy szó, vagy bentragad egy toldalék
Mindezt természetesen csak a legjobb szándékkal szedegettem össze, és most a lényeg: Szép kerek történet, a vége nagyon tetszett. Valamint tudsz olyat, amit én nem: megalkotni egy világot (történelemmel együtt) pár mondatból! Nagy nagy gratula! A sztori, ahogy reflektál a novella eleji idézetre, szintén zseniális. Szóval ezt jól összeraktad!
Szólj
hozzá, ha tetszett! Ha nem tetszett,
akkor pedig azért...
