A MEZTELEN ÜGYNÖK Szórakoztató Irodalmi Magazin alkotóinak törzshelye...

      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


Aardvark
Aardvark irodalmi alkotásai
Alfredo Sagittarius
Alfredo Sagittarius irodalmi alkotásai
AlieNeetah
Alie irodalmi alkotásai
Andy Baron
Andy Baron irodalmi és grafikai alkotásai
Ardens
Ardens irodalmi alkotásai
A-G-Stone
A-G-Stone irodalmi alkotásai
Bori
Bori irodalmi alkotásai
Craz
Craz irodalmi alkotásai
damien
Damien irodalmi alkotásai
darklight
Darklight képzőművészeti témájú alkotásai
De_Profundis_Clamavi
Profundis irodalmi alkotásai
Dworks
Dworks grafikai alkotásai
Freeb
Freeb irodalmi alkotásai
Ili
Ili irodalmi alkotásai
kampeter
Kampeter írásos (prózai és verses) alkotásai
Krakatit
Krakatit rajzos alkotásai
Lehel
Lehel irodalmi alkotásai
LisaBlake
Lisa irodalmi alkotásai
Lylia
Lylia Bloom irodalmi alkotásai
Mab Tee
Mab Tee irodalmi alkotásai
maggoth
Maggoth irodalmi írásai
MasonMurray
MasonMurray irodalmi alkotásai
memphisraz
Memphisraz komoly és humoros írásai
menma
Menma irodalmi alkotásai
Mickey
Mickey Long irodalmi alkotásai
Mookus
Mookus irodalmi alkotásai
Ndy
Ndy irodalmi alkotásai
newenglandi87
Newenglandi87 irodalmi alkotásai
Nimretil
Nimretil irodalmi alkotásai
ordassykaroly
Miszter Ordassy irodalmi remekei. Abszurd és humor, elgondolkodtató és csak úgy...
pintyő
Pintyő irodalmi alkotásai
randolph
Randolph irodalmi alkotásai
Remete
Remete irodalmi alkotásai
Rozványi
Rozványi irodalmi alkotásai
Shaera
Shaera irodalmi alkotásai
szujonor
Szujó N. irodalmi alkotásai
Tejlor
Leslie Tejlor főképp rajzos alkotásai
Torkin
Torkin irodalmi és népszerűsítő tudományos írásai
tyllforest
tyllforest irodalmi alkotásai.
vilmosgal
Vilmosgal prózai alkotásai
Zora
Zora irodalmi alkotásai
MŰKEDVELŐ ALKOTÁS
FELHASZNÁLÓK által feltöltött alkotások
ITT IS FELTÖLTHETED ALKOTÁSODAT!
Ha nem találsz megfelelő kategóriát, töltsd fel ide és mi majd rendszerezzük! Ide azok is feltölthetnek, akik még nem regisztráltak...
      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG



Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0

      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


Tegyük-e az alkotásokhoz egyenként a rádióműsorba készített, onnan kiollózott hangoskönyveket?
Összes válasz: 31
      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


Belépési neved: Vendég · Felhasználói csoportod: "Vendégek"  Jó szórakozást, Vendég! · RSS 2017-12-18, 03:03:02
NYITÓLAP » ALKOTÁSOK TARTALMI LEÍRÁSSAL » » Bori [ Alkotás hozzáadása ]

Recsegj, Sokol, recsegj!

Az orromból folyt a vér, a térdem megduzzadt az ütésektől, a biciklim kormánya elgörbült, néhány küllő is eltört – így vánszorogtam el a Köpcösig. A fene se gondolta, hogy a nyikhaj iskolásokat, akiktől régebben olyan könnyen el lehetett venni a zsebpénzt és az okos telefont, újabban álruhás testőrök kísérik. Éppen csak sikerült kiszabadulnom a kezük közül, persze, úgy tekertem, mint az őrült; a blokkok közötti sikátorokban már elvesztették a nyomomat. Miután kifújtam magam, eszembe jutott, hogy baromira fáj minden porcikám, és hogy tulajdonképpen nincs miért sietnem: nem nagy dicsőség így a banda elé állni.
A fiúk a félig beomlott Zenka gyár udvarán vártak, egy ócska aragázban rakott tűz fölött szalonnát sütöttek. A rádióból dübörgött a manele. Néhányan egy rozsdás ezerháromszázas Dacia tetején kucorogtak. Olcsó sört ittak és bámulták az égen a repülőgépek kondenzcsíkjait. Röhögni kezdtek, amikor megláttak. Szorongva közeledtem feléjük, szégyelltem, hogy ezt a melót is elszúrtam. Valaki egy üveget nyújtott felém, meghúztam. A pálinka jólesően égette a torkomat.
A Köpcös középen állt és szigorú tekintettel végigmért. Körme fekete hegyével kipattintotta bicskájának pengéjét, levágott egy szalonnadarabkát, és rágni kezdte.
– Kapsz még egy hetet, Kispeti – vetette oda nekem. – Ha akkor sem lesz meg a pénz, felőlem itt dögölj meg ebben a patkányfészekben!
Bólintottam. Tudtam, ha nem sikerül megszerezni a négyezer lejt, nem visznek magukkal az angliai balhéra. Én pedig már mindennél jobban szerettem volna kikerülni ebből a csóréságból. Egy darabig még körülöttük tébláboltam, aztán elköszöntem, és a megrongált biciklit tolva elindultam.
Átvágtam a piactéren, majd az utat lerövidítve a folyóparti sétányon haladtam tovább. A folyó vizével és egy maréknyi fűcsomóval lesúroltam az arcomról meg a nyakamról a rászáradt vért.
Muszáj kigondolnom, hogyan szerezzek pénzt.
Egy darabig céltalanul ődöngtem a bérházak között. Magam sem tudom, hogyan keveredtem ki az ócskapiacra. A járdaszéleken kedélyesen tereferélő öregasszonyok árulták a kacatjaikat: játékokat, kötött sapkákat, nippeket, régi fényképeket, könyveket, és nylon ingeket.
Egyszer csak megpillantottam a Mobrát. Egy villanyoszlophoz lakatolva állt. A majd’ negyven éves, de szépen felújított román kismotort ezer közül is megismertem, azt hiszem, ez volt az egyetlen ilyen „püffögő” a városban. Tulajdonosa, Mihók bácsi a mi utcánk végében lakott egy olyan apró, régi házban, amelyik a blokkok közé ékelődve épphogy megúszta a lebontást a rendszerváltáskor. Az öreg nagy szaki volt, rengeteg alkatrészt hordott ki az ócskára, reméltem, hogy meg tudja javítani a bringámat is.
Nemsokára rábukkantam az árusok között. A pipáját szívta és a portékáját rendezgette. Csak akkor vett észre, amikor már előtte álltam. Éppen egy Sokol-403-as rádiót szerelt szét.
– Mi kéne, Kispeti? – kacsintott rám.
Nem bírtam azonnal felelni, mert furcsa érzésem támadt. Olyan deja vu-féleség vagy csak elbambultam, ki tudja. A tekintetemet nem tudtam levenni a kis zsebrádióról: tökéletesen épnek tűnt a bőrhuzat és a szíj is.
– Működik? – böktem ki.
– Meglehet – vonta meg a vállát az öreg. – Ám úgy látom, a cangádat jól összetörték.
Felocsúdtam, hogy a biciklire terelődött a szó.
– Ki lehet cserélni a kormányt?
– Ötven lejért megcsinálom. Ki tudod fizetni?
– Egy vasam sincs – feleltem.
Mihók bácsi megcsóválta a fejét. Elgondolkodva nézett rám.
– Kössünk egyezséget. Holnap délután eljöhetnél megmetszeni a szőlőmet, én meg cserébe megjavítom a biciklit. Mit szólsz?
Felszaladt a szemöldököm. Nini, a vén zsugori, egy fél napig dolgoztatna nyamvadt ötven lejért! Már éppen el akartam küldeni melegebb éghajlatra, amikor eszembe jutott valami.
– Rendben van – mondtam. – Holnap találkozunk.
A biciklit felkötöztük a Mobrára, aztán elbúcsúztunk.
Mindig az öreg Mihók ment haza a leghamarabb az ócskapiacról, és azt rebesgették róla, hogy egész szépen megél a javítgatásból. Valaha mérnökként dolgozott és állítólag magas a nyugdíja is. Mit csinál egy ilyen rozzant vénember ennyi pénzzel? Hiszen alig vásárol valamit, a kis kertjében mindent megtermel. Nem jár el sehová, és hozzá sem jár senki, csak Paticsné egy héten egyszer takarítani. Családja nincs. Az ilyen öregek évekig kuporgatnak a saját temetésükre. Mekkora ostobaság! Ha én egyszer meghalok, mi a fenét érdekel már engem, hogy ki fog eltemetni és miből? Ennek a vén Mihóknak valószínűleg kötegekben állhat sok száz vagy ezer leje a kredencbe vagy az ágymatracba rejtve. Észre se venné, ha elemelnék belőle egy keveset.
Egész éjjel a rabláson őröltem az agyam. Milyen ürüggyel jussak be a házba, hol keressem a pénzt? És mit csináljak, ha rajtakap az öreg? Az események végtelen számú verziója pergett le a szemem előtt. Reggel csatakosan, fejfájással kászálódtam ki az ágyból.
Az öcsém bekapcsolta a rádiót:
Nagy esők jönnek és elindulok, elmegyek innen messze,
A 67-es úton várhatsz rám dideregve…

Az ám, Cipő, nyugosztaljon az Isten! Elmegyek innen én is, Angliáig meg sem állok, gondoltam.
Majd ezt játszották egy másik adón:
Nem kérek és nem ígérek.
Nehezen, de csak megélek.
Elszórom az örökséget.
Rossz vér! Rossz vér!

Napközben a városban csavarogtam, és folyton a Deák Bill dalt dúdolgattam. Ahogy közeledett a délután, egyre inkább elfogott az idegesség. Húztam, halasztottam a dolgot, aztán megembereltem magam, és végül beállítottam az öreghez.
Vidáman csoszogott elém, beinvitált az udvarra.
– Gyere csak, Kispeti, itt a metszőolló, emitt meg a kész bicikli.
Valóban jó munkát végzett. A bringa jobban mutatott, mint újkorában, a kopott vázat még át is festette. Mihók bácsi időt sem hagyott, hogy megköszönjem, bement a házba a szerkentyűivel szöszmötölni. Néhány percig tanácstalanul álldogáltam. Aztán hátramentem a kertbe a szőlőhöz, és nekiláttam a dolognak.
Hamar végeztem a mindössze öt tőkével. Ha tudom, hogy ilyen könnyű lesz, tegnap nem dohogtam volna annyit miatta. Az ingujjammal megtöröltem a homlokom, és visszamentem a házhoz. Letettem a metszőollót az ablakpárkányra. Aztán meggondoltam magam: újra kézbe vettem az ollót és beléptem a házba.
A nappali közepén, egy nagy asztalon tucatnyi alkatrész és szerszám sorakozott. Megdobbant a szívem, mert ott volt a Sokol-403-as is. Megint jött a deja vu, ezúttal szédülés is környékezett.
– Már be is fejezted? – pillantott rám az öreg.
– Igen – feleltem rekedten, és kezemben az ollóval közelebb léptem.
A tekintetemet körbejárattam a szobában. A szokásos ódivatú bútorokkal volt berendezve: a szekrénypolcok agyonzsúfolva porcelánfigurákkal, horgolt csipkével, gyógyszeres dobozokkal. A vitrinben pedig egy fából faragott szelencét láttam. Biztos, hogy abban tartja a pénzt, gondoltam.
Újra a zsebrádióra néztem. És akkor bevillant a nagyapám. Egyszer réges-régen, ugyanígy ült egy konyhaasztalnál, előtte a Sokol-403. A szájából Bucegi cigaretta lógott és lázas igyekezettel próbálta megjavítani a szerkezetet – aminek egyébként semmi baja sem volt. A nagyapám, akinél akkoriban az Alzheimer első tünetei jelentkezhettek, szét- majd összeszerelte a tökéletesen ép rádiót, mert aznap este az unokája írását olvasták fel Miska bácsi határok nélküli levelesládájában, és ő meg akart róla bizonyosodni, hogy tökéletes a vétel. Nagyanyámmal félig dühösen, félig ijedten figyeltük. Már teljesen lemondtunk róla, hogy aznap este viszonthallhatjuk az általam írt történetet. Mamóka nagyon szégyenkezett, mert az egész szomszédság összesereglett a nagy eseményre. Az elnyűtt Sokol úgy tűnt, végül teljesen megadja magát, de nagyapám gyöngéden megütögette, és csak annyit mondott:
– Recsegj, Sokol, recsegj! – Csodák csodájára beindult a rádió, és remek volt a vétel.
Elfordítottam a fejem, hogy ne kelljen az öreg Mihók szemébe néznem, mert a szeme is szakasztott olyan kék volt, mint a nagyapámé.
– No, hát tetszik neked ez a kis rádió, mi? – kérdezte.
– Nem csúnya jószág – feleltem zavartan.
– Most elválik, hogy működik-e.
Az öreg bekapcsolta a rádiót. Tekergette a recés gombot, eleinte csak zörejek és sípolás hallatszott. Aztán:
Veszélyes út, amin jársz, veszélyes út, amin járok,
Egyszer te is hazatalálsz, egyszer én is hazatalálok.

A fenébe is, Cipő, ne csináld ezt velem! – gondoltam.
– Ez már döfi! – csettintett nagyot az öreg. – Elrecseg ez a világ végéig! Ugye, kölyök?
Örült gondoltatok cikáztak a fejemen. Nem kéne ennyit tökölnöm. A Köpcös is megmondta, hogy túl sokat rágódok a dolgokon, ez az én bajom. A vitrinre sandítottam.
– Jól van, Kispeti, várj csak, mutatok még neked valamit.
Mihók bácsi komótosan felállt, és a szekrény felé indult. Ha egy kicsit meglökném, elesne, talán elveszítené az eszméletét, én meg nyugodtan megnézhetném azt a szelencét. Az öreg leejtett egy szerszámot, és lehajolt érte. Ősz hajának egy tincse előrebukott, és a homlokába lógott. Az a ráncos tarkó… Most kéne csinálnom valamit. Most vagy soha. Miska bácsi, meg tudnád bocsátani, ha megtenném?
– Hát neked meg mi bajod van, Kispeti? Olyan fehér vagy, mint a mész.
– Semmi – hebegtem.
Nem értettem, hogy bénulhattam így meg, hogy állhatott meg az idő. Az öreg egy palackot és két poharat vett ki a szekrényből. A saját maga által készített borból töltött nekem.
– Semmi – ismételtem meg. – Csak ez a rádió… Nekünk is pont ilyenünk volt.
Megittuk a bort, megkínált cigarettával. Régi, kifakult képeket mutogatott, évek óta halott családtagjairól mesélt.
– Mennem kell – mondtam egy idő után, és letettem a metszőollót az asztalra.
– Hát akkor vidd magaddal ezt a Sokolt, legyen csak a tiéd. Az emlékek, no, igen, tudod az emlékek a legfontosabbak.
Valami köszönetfélét mormogtam, ahogy a vállamra kanyarítottam a zsebrádió hosszúra eresztett szíját. Mihók bácsi kikísért, kezet fogtunk, felpattantam a biciklire, és tekerni kezdtem hazafelé. Minden tagomba fáradtság kúszott.
Rohadj meg, Anglia, hát ezt is elszúrtam! Na, nem baj, hisz ráérek még külföldre kimenni. Mármint, ha egyáltalán akarok... Lehet, hogy keresek magamnak valami rendes melót idehaza.



Forrás:

Csoport: Bori | Hozzáadta: Bori (2014-05-17) | Szerző: E W

Megtekintések száma: 494 | Hozzászólások: 3 | Tag-ek(kulcsszavak): |
Összes hozzászólás: 1
0   Spam
1 Lehel   (2014-05-25 07:09:28)
A végén felcsendülhetne Presszertől a szól a rádió című sláger smile





Szólj hozzá, ha tetszett! Ha nem tetszett, akkor pedig azért...