Kyruga igazi mezei boszorkány volt. Először lápi boszorkány akart lenni, de amikor másfél évvel ezelőtt harmadszor ébredt arra, hogy a fáradságos munkával felépített kunyhója ismét süllyedni kezdett, belátta, előnyösebb a mezei boszorkány lét.

Egy tűnődő pillantást vetett eddigi lakhelyére, amely már csak pár centivel volt magasabb nála, majd beletörődő sóhajjal kezdett neki a kipakolásnak. Pár óra alatt végzett, nosztalgiázva (huszonakárhány évének teljes lendületével) nézte a saját kézzel felhúzott – hármas számú – épületet, majd a húsz méterrel mellette süllyedő kettes számút. A legrégebbi kunyhójának már csak a teteje látszott ki, a sártengerből.

 Később valaki megemlítette neki, hogy cölöpökre kellett volna építkeznie. Ezt nem értette, ugyanis egyik nap kipróbálta, de a mocsárra lerakott (vízszintesen elhelyezett) farönköket pár óra alatt lehúzta a szürke iszap kérlelhetetlen keze.

A mező szélére épített négyes számú kunyhó viszont igazán formásra sikeredett. Olyan kimondottan boszorkányosra. Sokat töprengett rajta, hogy ő maga miként lehetne szintén boszorkányos kinézetű.

Mert inkább hasonlított egy kardtáncosra (legalábbis ahogy ő képzelte el), ami nem jó, mivel szeretett volna sablonos boszorkány lenni. Két hete nagy lépést tett ezen irányba, ugyanis rájött, miként javíthatna a helyzeten. Elhatározta, hogy púpos lesz. Nagyon büszkévé tette, amikor sikerült, mert nem kis munkájába telt, míg hosszú ideig végzett speciális tornamutatványoknak köszönhetően végre meghúzódott a hátizma.

Ezt két tükör segítségével elégedetten szemrevételezte, majd vetett egy pillantást profiljára is. Rendben lévőnek találta, ezért kacsintott egyet a tükörképének. Az pár gondolatnyi késéssel visszakacsintott.

Kyruga szeme zöld volt, árnyalata a boszorkány hangulatától függött. Amikor vidám kedvű, vidámzöld; amikor mérges, mérgeszöld; amikor megijedt, sápadtzöld, amikor aludt, akkor ezt nem lehetett megállapítani. Viszont erős érzelemkitörések alkalmával apró vörös foltok vándoroltak a haragoszöldben, mint gyorsan nyíló rózsák.

Legutóbb ezt a nem mindennapi jelenséget Ubul váltotta ki belőle, aki – először és utoljára – a kunyhóban tüzeskedett. Ubul a sárkányfélék családjába tartozott, sőt mi több Kyruga családjába is – mely így már két főt számlált. Fülétől a farkáig úgy nyolcvan centis lehetett, a farkától a feje búbjáig nyolcvanöt. De nem lehetett pontosan lemérni, mert állandóan mocorgott. Büntetésül meg kellett fürdenie, amit igen zokon vett.

Házisárkány létére igen bátor volt, és emellett hasznos házőrző. Fogott már például elbizakodott betörőt, eltévedt manót, rövidebb nyakú zebrapintyet, és egyszer egy egeret is, de azzal nem tudott igazán mit kezdeni. Mindenesetre egy kecses mozdulattal a levegőbe emelte, kilőtt rá egy lángcsóvát, majd szőröstül-bőrüstül-kormostul elfogyasztotta. Persze csak kint a kunyhó előtt, okulva az emlékezetes fürdésből.

Kyruga a közeli városba eredetileg csak medvecsapdáért indult. Útközben jutott eszébe, hogy be kell ugrania a szenesemberhez is – ugyanis nála szokta beszerezni azokat a hasábszerű széndarabokat, amik nagyszerűen megfeleltek, ha kisebb idéző kört kellett rajzolnia. Nem messze a főtértől felfedezett egy új boltot, oda is betért. Bent elmerült a különféle szárított növényi komponensek szemlélésében, így kissé váratlanul érte a mögötte megszólaló hang.

– Szép sárkányod van, nincs sok gond vele?

– Kell hozzá egy kis türelem – felelte Kyruga miközben szemrevételezte az üzlet tulajdonosát. – Ilyen gyenge lenne az álcázó ráolvasás? – vakargatta meg Ubul füle tövénél az érzékeny pikkelyeket, a sárkány elégedetten nyújtózott a válán.

– Ja, nem, csak a bolt biztonsági rendszere jelzett nekem – a varázsló tétován keresni kezdett valamit fekete köpenye jókora külső zsebében. – Szereti az egereket?

– Mindig hordasz magaddal elhunyt rágcsálókat? – érdeklődött a boszi, mikor beszélgető partnere a farkánál fogva kihúzott a zsebéből egy termetes példányt.

– Ja, nem, csak a legutóbbi famulusom fogott egy párat másodállásban.

– A legutóbbi? – húzta fel jobb szemöldökét Kyruga.

– Sajnos balesetet szenvedett – merengett a setét alak. – Belemászott a teleportációs elven működő szemétkidobómba.

– És nem találtad meg a szemét között?

– Ja, de, de csak az első felét, a másik itt maradt.

– Aha, így érthető – summázta a zöld szemű boszorkány. – Van vérfüved?

– Ja. Friss, vagy szárított? Komponensnek, vagy varázsitalba főzni?

– Szárítva, ha lehet.

– Sokan keresik, és nehéz beszerezni, mert általában mocsarakban fordul elő.

– Nekem mondod? A múltkori vérfű beszerzésem során iszappakolást kellett végeznem.

– Ja… hogy mit, iszappakolást? – értetlenkedett a bolttulajdonos.

–Aha. Sajnos megcsúsztam, bele a mocsárba, és a rám ragadt, de feleslegesnek ítélt sármennyiséget visszapakoltam a helyére – válaszolta magyarázólag a boszi.

–Ja, de, ja – fejezte ki magát érthetően Kókuszpók, majd – szintén érthetően – inkább elment a kérdéses növényért, hátrahagyva a döglött egeret, az azt szemlélő házisárkányt és az ártatlanul mosolygó mezei boszorkányt.

Kyruga húsz perc elteltével távozott egy nagy adag szárított vérfűvel, a jóllakott Ubullal, valamint egy új tapasztalattal, ami egy setét varázsló kommunikációs képességével állt kapcsolatban.

A medvecsapda már igencsak húzta Kyruga vállát, de azzal lelkesítette magát, hogy egy fertály órán belül hazaérnek. Ubul is fáradtan repkedett – a láthatatlanná tévő varázs már lefoszlott róla, csak a város falai között volt rá szükség, a kisebb-nagyobb bonyodalmak elkerülése végett.

Pár hónapja például egy napfényes délutánon Gyökháromnak, amikor kilépett a Nyakonöntött Próbagoblin főbejáratán, egy döglött galamb esett a fejére. Szegény dombi törpét ez annyira meglepte, hogy még káromkodni is elfelejtett. (Így a közelében elhelyezkedő esetleges fültanúk lemaradtak egy olyan mondatról, mint például: Ó, hogy az a ragyás bányarém cikcakkozza ki a füledet, aki vasárnap – mert akkor még a bányászok se dolgoznak – betér egy a bánya titkos vészkijáratához közel eső falu kis kocsmájába – persze kisebb riadalmat keltve, de a kocsmáros megnyugtatja a törzsvendégeit, hogy nem kell annyira berezelni, hátha csak italozni tért be a kedves idős hölgy –, hátha talál ott egy szabadnapos bányászt, de mivel a kocsma bányásztartalma erősen közelít a nullához – csak egy ember iszogat ott, aki volt valaha a föld alatt, de akkor is csak azért, mert fogadtak idióta haverjaival, hogy eltölt egy éjszakát a kastély kriptájában, de vesztett, és azóta irtózik a gondolattól is, hogy lejjebb helyezkedjen el, mint amikor részegen, négykézláb közlekedik hazafelé egy-egy jól sikerült határozottan görbe este után –, letesz riogató szándékáról és csak egy korsó manópálinkát rendel a jelenlévők nagy örömére, de ne egyszerű cikcakkokkal tegye, hanem vigyen bele a műveletbe valamilyen népi motívumot, hogy hosszú távon emlékezetes maradjon az a cakkozás.) Pláne, amikor a döglött galamb fogta magát, lassan a levegőbe emelkedett, és kis darabok kezdtek eltünedezni belőle. A törpe tátott szájjal figyelte a galambfogyatkozást, majd legyintett egyet, és visszafordult még egy korsó sörért.

Ubul ezek után le lett tiltva a galambokról is.

Tehát a medvecsapda már igencsak húzta Kyruga vállát, s miközben azon gondolkodott, hogy a medvéknek miért is kell olyan tolakodóknak lenniük, lódobogást hallott. Azaz nem is. Lópata dobogást inkább.

Az úton úgy ötven méterre feltűnt egy vágtató lovas, egy kóbor fehér lovag szőke lovon. Meglengette méretes pallosát és így kiáltott:

– Megmentelek, ó drága hölgy, ama bestia karmai közül!

Kyruga amint megpillantotta a kóbor fehér lovagot (szőke lovon), azon nyomban valami furcsát érzett. Hirtelen nem is tudta eldönteni, hogy mi is ez, csak bámulta a vágtázva közelgő fehér lovagot (szőke lovon).

Kyruga amint megpillantotta a kóbor fehér lovagot (szőke lovon), azon nyomban valami furcsát érzett. Hirtelen nem is tudta eldönteni, hogy mi is ez, csak bámulta a vágtázva közelgő fehér lovagot (szőke lovon).

Kyruga amint megpillantotta a kóbor fehér lovagot (szőke lovon), azon nyomban valami furcsát érzett. Hirtelen nem is tudta eldönteni, hogy mi is ez, csak bámulta a vágtázva közelgő fehér lovagot (szőke lovon).

Aztán már csak arra riadt, hogy a lovag lefékez előtte, és Ubult felé hadonászik fegyverével. Ezt persze nem hagyhatta, így gyorsan mozdulatlanná változtatta.

Pár perc múlva nagy nehézségek árán keresztbe fektette a kővé tett kóbor fehér lovagot a szőke közlekedési eszközén, nekitámasztotta a medvecsapdát, és megfogva a kantárszárat hazaindult.

A kunyhó előtt kikötötte a szőke lovat egy közeli fához, majd adott neki néhány tüskés ágat egy nemrég kiszáradt rózsabokorról, mert valamiért azt hitte, hogy azt szeretik a lovak.

A medvecsapdát a kunyhó mellé, a kővé tett kóbor fehér lovagot a kinti asztalra fektette. Kíváncsiságból megkopogtatta a fehér páncélt, de az a fizikai kölcsönhatás során kőként viselkedett, csakúgy, mint maga a lovag.

Bement tehát a kunyhóba a visszaváltoztató varázsitalért.

Végül az egész italos ládát kihozta, de hiába pakolta ki az összeset, kőből visszaváltoztatót nem talált közte. Volt ott háromheti kancsalságot okozó ital, hasfájás elleni ital, hasfájást okozó ital, hajnövesztő ital, kopaszságot okozó ital, békává változtató ital, békából visszaváltoztató ital, szerelmi bájital, kijózanító ital, valamint Kyruga Kisebb Idézési Segéditala, (persze utóbbi saját találmány), csak a keresett varázsital nem.

Sóhajtva állt fel, majd nem sokára egy könyvvel tért vissza. Ez állt a borítóján: Keserű élettapasztalataim, avagy intelmek egy kezdő (ez a szó két határozott vonallal keresztben áthúzva) haladó boszorkány számára.

Ubul közelről élve a kínálkozó lehetőséggel, hogy gazdája nem figyelt rá, szemügyre vette mindegyik fiolát, sőt meg is szagolgatta.

Kyruga kinyitotta a könyvet, majd a Ne építs mocsárban házat, és a Ne egyél skjakjgombát – tényleg keserű alá beírta, hogy: Ne változtass elhamarkodottan senkit kővé, ha nem vagy biztos benne, hogy van otthon visszaváltoztató varázsitalod.

A szőke ló nyerítésére – aki megszúrta a nyelvét egy rózsatüskével – felnézett, és észrevette, amint kedvenc sárkánya éppen a szerelmi bájital feliratú üvegcsébe próbál belelefetyelni.

Kyruga erre elmosolyodott, és bár ugyan nem ugrott be neki azonnal a kővé tett kóbor fehér lovagot érintő probléma megoldása, de legalább rájött, hogyan keletkeztek a pegazusok.