Kezdtem megint megbánni a dolgot. No nem azért, mintha meggondoltam volna magam, de egy sárkány mégiscsak sárkány, és talán jobb lenne egy szemet gyönyörködtető zuhanás után szétloccsanni a lenti homályon túl hívogató szirteken, mint a felébresztett bestia karmai közé keveredni. De már nem fordulhattam vissza, így vettem egy-két nagy lélegzetet, majd lassan közelebb araszoltam a sziklapárkányon.

Erre persze az éjjeli szellő is feltámadt, mintha nem lenne elég bajom nélküle. Ráadásul – csakis bosszantásomra – furcsa hangokat hozott szárnyain, duplán rám hozva a frászt. Először is, hogy mi lehet ez a mocorgásgyanús neszezés ott elől. Másodszor – ha már szellők szárnyáról van szó – tudatosította velem a makacs gondolat, hogy igenis a közelben tartózkodik még valaki, aki szintén rendelkezik szárnyakkal. Valamint hegyes és pengeéles karmokkal. No meg egy olyan tekintélyes méretű fogsorral, amit egyáltalán nem növényevésre hozott létre az evolúció, avagy ahogy a maradiak gondolják, nem legelgetésre teremtett a sárkányok istene.

Erre persze rögtön eszembe jutott az a furcsa történet, amit a múlt héten hallottam fél füllel a Nyakonöntött Próbagoblin pincetermében. A szomszéd asztalnál ugyanis négy törpe beszélgetett, a szót akkor éppen a leghosszabb szakállú vitte. Emígyen: „A legutolsó mérések szerint a bálnaisten a fejétől a farkáig pontosan tíz egységnyi hosszúságú, a farkától a fejéig pedig tizenegy. Ennek az anomáliának több oka lehet. 1., A suhanc ateista tudósokból álló kutatócsoport annyira meglepődött azon, hogy a tervezett plankton- és gyümölcszabáló buli helyett – melyet egy olyan távoli partszakasz mellett terveztek megtartani, ahol egy nagyobb folyó torkollik az óceánba, amely az odavezető útja során az utolsó kilométereit egy gyümölcsfák alkotta kiterjedt erdőn keresztül teszi meg, és véletlenül pont akkorra esett a gyümölcshullás időszaka, mikor is a fák szemenként belepotyogtatják az illető folyóba a túlérett, erjedő finomságokat – mégiscsak belebotlottak az istenükbe, hogy hiba csúszott a mérések pontosságába. 2., A mérőműszerek hitelesítése során léphetett fel valami gubanc. 3., Az istenek mégiscsak kiszámíthatatlanok, avagy (meg)mérhetetlenek.” Kis csend keletkezett, melynek során a törpék megemésztették a hallottakat, majd a legöregebb összegezte a tanulságot: „Akkor igyunk a gyümölcsfákra.”

Ezek után ismét megpróbáltam a feladatomra összpontosítani, és egy speciális technikával késleltetni a hasonló módon felbukkanó ugyancsak érdekes, ámbátor igen figyelemelterelő gondolatokat.

Vásári mutatványosokat megszégyenítő felelőtlenséggel tipegtem hát tovább, nem törődve olyas kisstílű bosszantó jelenségekkel, mint a hideg veríték csörgedezése a hátam közepén, valamint pár fokkal langyosabb kistestvére csordogálása az orrom hegye felé.

Percek kérdése lehetett, mikor csúszik meg jobbik, vagy rosszabbik bal lábam, kellő lendülettel berúgva a majdani leesésemhez vezető ösvény olajozott kapuját. Már éppen kezdtem örvendezni azon, hogy milyen jól halogatom a balszerencsés pillanatot, amikor begörcsölt a talpam.

Az érdekes hang kicsit hasonlított egy repedt teáskanna által kibocsátotthoz, amikor a benne forrongó víz méltányolja a nem várt kiutat – mondják páran, hogy érdemesebb elszívni, mint áztatgatni –, de egy kicsit arra is, amikor megzavarsz egy alvó csíkos morcsákot, ami előbb kábán pislog párat, majd sziszeg, mielőtt megkarmol, avagy beléd harap. Nem semmi, hogy én adtam ki.

Miközben csendben nyöszörögtem a jópár négyzetcentiméternyi helyen, azon ábrándoztam, hogy nyakig merülök a forró vízben a Nyakonöntött Próbagoblin melegvizes medencéjében, és hagyom, hogy a föld mélyéről feltörő termálvíz kényeztesse fáradt testemet.

Egy hirtelen támadt széllökés billentett ki álmodozásomból, tehát szorgalmasan kapartam a falat néminemű fogódzó után tapogatva. Persze közben féllábon izegve, forradalmian új balettmozdulatokat bemutatva. Kár hogy a közelben, sőt a látótávolságon belül tartózkodó koerográfusok száma erősen a nullához konvergálódott.

Szerencsére nem szakadt le alattam a harmadik dimenzióból oly keveset szolgáltató perem, így két-három hirtelen felindulásból elkövetett kíntorna mutatvány végrehajtása után végre-valahára elértem a titkos barlangbejáratot.

Gyorsan besasszéztam a koromsötétbe, és tekintélyes mennyiségű levegőt elhasználva felsóhajtottam.

Ezek után máris szemrevételezhettem tükörképemet – mire nem jó egy ekkora sárkányszem –, amint megkönnyebbülten ácsorog, mivel újra szilárd talajt érez lába alatt, majd ahogy a szokásos reakcióidő elteltével megmutatkoznak rajta a pánik első jelei.

Kétségbeesett ötlettől vezérelve felemeltem kitárt ujjú tenyeremet, és egy lassú és határozottnak szánt mozdulattal elhúztam a sárkány szeme előtt balról a csipásabbik vége felé, miközben ezt motyogtam ugyanolyan határozottsági hatásfokkal: Jó kis sárkány. Nem bánt a sárkány.

Nem is rossz próbálkozás – szólalt meg egy igéző női hang a fejemben, olyan érzetet keltve, hogy most megfogja a grabancánál azt a játékos kiskutyát, egy kicsit megrázza, majd visszaemeli a kerítés mögé, ahonnan elcsatangolt. Igazán értékelem – kacsintott rám a szörnyeteg, miközben bólogatva követtem lecsukódó, majd felpattanó szemhéját pár lépés távolságból.

Kínos vigyor fagyott arcomra, és erőteljesen azon gondolkodtam, mit is tehetnék abban az ügyben, hogy kicsit még meghosszabbítsam evilágon való tartózkodásom időintervallumát. Persze felesleges volt ezen töprengenem.

Hess! – fújt rám, a szörnyenszép bestia, miáltal egy szempillantás alatt úgy tíz méterrel találtam magam a barlangbejárattól, persze abba az irányba, ahol a sziklapadló már nem szabott gátat a gravitációnak olyan csekélységgel, mint a fent tartás, mivel az a földrajzi terület már egyáltalán nem tartozott a barlanghoz. Így minden további fenntartás nélkül megállapíthattam, hogy immár lefelé szállingózok a szakadékban a szabad ég alatt, mint egy játékosan hulldogáló falevél, vagy mint egy rét felett tovalibbenő tollpihe?

Hát egyáltalán nem. Inkább úgy, mint egy nagyobb darab, lendületes iramban magasságvesztő kő.

Elkönyveltem magamban, hogy a kettesszámú kísérletem is szánalomra méltó kudarcot vallott, így hát a zuhanás közben gyorsan elszámoltam négyig, majd meghúztam a gondosan összehajtogatott selyemernyő kioldózsinórját.