Kedves barátom, drága harcostársam!

A múlt hónapban rájöttem, hogy az életem nem csak játék és mese, nem csak önfeledt hempergés az örök napos – akarom mondani sötét – oldalon, hanem folytonos küzdelem és megmérettetés. És erőpróba. És hányattatás.

Ezt egyre jobban érzem mostanság. Sorra vetődnek fel olyan problémák, amiről mindezidáig nem is álmodtam. Két hete még sikerként könyveltem el, hogy megnyitottam varázsboltomat nem messze a főtértől, de máris több probléma adódott.

Először is az üzlettulajdonos hájas kereskedő azonnal megemelte a bérleti díjat, mihelyst beindult a forgalom. Arra hivatkozott, hogy nem használ az ő hírnevének az, amit én művelek. Kérdésemre, hogy mit is műveltem így nyitás után két nappal, kitérő választ adott. Látszott rajta, hogy csak a kifogásokat keresi, csak még több pénzt akar tőlem kicsikarni.

Ez még semmi, mert két nap múlva újra akart próbálkozni. A boltban lezajló rögtönzött párbeszéd végére kezdtem kicsit mérges lenni, de utolsó érveim szemmel láthatóan nagy hatással voltak rá. Mindig is hasznos dolognak tartottam, hogy többféle tűzgolyó varázslatot is elsajátítottam.

Furcsák ezek a városi népek. Az ember azt hinné, hogy békében élnek annak a jókora kőből rakott falnak a védelmében. Ez nem így van, nagyobb itt az ármánykodás, mint a műkedvelő boszorkányok havonkénti tábortüzes összejövetelén. Bár az én szempontomból ennek csak örülnöm kellene, hiszen már az első nap három mérgezett tőrt eladtam.

Azután itt van a következő probléma, a famulus kérdésköre. Ugyanis elhatároztam, ha már kereskedelemre adtam a fejem, reklám szempontjából jól jön egy saját kabalaállat. Abban a pillanatban nem is gondoltam, hogy ezzel a megpróbáltatások mekkora özönét zúdítom magamra.

Az első állat egy varangy volt, megtermett szürkésbarna példány. A múltkori Setét Varázs Konferencián, ahol veled is kellemesen elbeszélgettem, az egyik északról jött mágusnak is hasonló házi kedvence volt. Sajnos az enyém csak pár órán keresztül tölthette be feladatát. A közrejátszó zord külső körülmények áldozatává vált. Azaz egy betérő vásárló, egy testesebb asszonyság óvatlanul ráült. De kifeszített bőre jól mutat otthon, a kandallóm feletti falon. Mármint a varangynak a bőre. (Nem könnyű ez a levélírás, de ígérem, igyekszem.)

A második egy kaméleon. Tudod ezek olyan teremtmények, hogy pillanatokon belül fel tudják venni a környezetük színeit. Szegény olyan élethűen olvadt bele az egyik asztalba, hogy mit sem sejtve rápakoltam úgy tíz darab vaskos könyvet. E számára szörnyű benyomás következtében már nem maradt hű az életéhez. Kifeszített bőre jól mutat otthon, a kandallóm feletti falon a varangy mellett.

Ezután egy nyúl következett. Olyan kedves fehér szőrpamacs, viccesen ficánkoló orral. Egy vásárló – aki csak egy mérgezett tőrért ugrott be – meg is jegyezte, hogy talán túl szelíd, így nem illik igazán az üzletembe. Ezért elhatároztam, hogy készítek neki egy főzetet, amitől kicsit agresszívabb lesz. Csak sajnos túladagoltam benne a tavaszi vérfüvet. Így kifeszített bőre jól mutat otthon, a kandallóm feletti falon, a varangy és a kaméleon alatt.

Negyedik famulusom egy macska lett. Éppen a tízóraira csomagolt saját készítésű szendvicseimet fogyasztottam a bolt ajtajában ácsorogva, amikor odasomfordált hozzám, és a pisztrángos kenyeremmel kezdett el szemezni. Elég girhesnek tűnt, ezért megsajnáltam, és vetettem elé pár falatot. Ezen olyannyira fellelkesedett, hogy furcsa hangon brümmögni kezdett, majd utána az üzlet belsejébe is követett. Később adtam neki az ebédemből, majd mivel még mindig éhesnek látszott, a maradékba belekevertem a már lejárt szavatosságú növényi komponenseimet is, hogy ne vesszenek kárba. Talán itt hibáztam. Mindenesetre kifeszített bőre jól mutat otthon, a kandallóm feletti falon, a nyúl mellett, a varangy és a kaméleon alatt.

A változatosság kedvéért megint szereztem egy macskát. Először is egy kulccsal zárható szekrénybe pakoltam a megmaradt növényeket, hogy ne forduljon elő újabb galiba. Utána tőröket kezdtem válogatni, mivel szélvész gyorsan terjed el híre az én speciális fegyvereimnek. Aznap a készlet igencsak megcsappant, ezért készítettem egy adag mérget is. Zárás utánra hagytam a teendőt, hogy a tőrök felületére felvigyem az addigra nyúlós állagúra sűrűsödött folyadékot. Ez persze kényes feladat volt, nagy körültekintést igényelt. A művelet előtt tehát körültekintettem, így fedeztem fel a macskadögöt. A lökött cirmos ugyanis belelefetyelt a titkos recept szerint készült kotyvalékba. Kifeszített bőre jól mutat otthon, a kandallóm feletti falon, fajtársa szomszédságában, a varangy és a kaméleon alatt.

Azért se adtam fel, újfent macskával próbálkoztam. Kiötlöttem, hogyha akasztok rá egy csengettyűt, akkor majd nem tud észrevétlenül olyan helyre lopózni, ami számára életveszélyes. Mikor már sokadszorra hozta rám a frászt a hirtelen megszólaló csengő, rövid fogócska után kézre kerítettem őkelmét, és ráolvastam egy mozdulatlanná tévő varázst. Aznap már nem bosszantott többé a csilingelés. Két nap múlva jutott újra eszembe, de addigra már elhalálozott. Kifeszített bőre jól mutat otthon, a kandallóm feletti falon, a varangy és a kaméleon, a nyúl és a másik két macska alatt.

Utolsó kísérletképpen beszereztem még egyet, egy nagyobb termetű kandúrt. Úgy látszott, vele sikerrel járok. Napközben ugyanis nyugton maradt, kerülte a mérget tartalmazó tálat, és a próba kedvéért az asztalra kirakott nagy adag vérfüvet se majszolta el. Éjszaka azonban eget rengető vernyákolásba kezdett, legszebb álmomból riasztva fel. Azt nagyon nem szeretem, ha éjjel felébresztenek.

Kifeszített bundája ezért jól mutat a kandallóm felett, a varangy, a kaméleon, a nyúl és a többi macska társaságában, csak a tűzgolyók perzselte lyukak rontják kissé az összhatást.

Ebből is láthatod, miféle problémákkal kerültem szembe az elmúlt napokban. De nem adom fel, haladok tovább, szebb jövő felé.

üdvözlettel: barátod és harcostársad, Kókuszpók sk.

ui.: Nincs véletlenül elfekvőben pár felesleges tőröd, vagy macskád?