Első fejezet, amelyben megismerkedünk hősünkkel, látunk egy hibrid autót, és azt is halljuk, hogy nem borozunk már többet a gangon
– Ne féljen, nem olyan bonyolult a dolog. – Bizonyára, de én nem igen értek ezekhez a számítógépekhez. – Nem kell megijedni, ripsz-ropsz megszokja majd – sóhajtott a parkolóház segéd művezetője, és ezredszerre is elátkozta a főnökség üzletpolitikáját, miszerint jó az olcsó külföldi munkaerő, legyen szó akár szőröstalpú hobbitokról, akár erről a begyepesedett hegyi törpéről itt. – Az a lényeg, hogyha egy kocsi megáll a sorompónál, a monitoron megjelenik, hogy mennyi ideje jött be a bejárati kapun, és hogy hány aranyat kell fizetnie. – Aha – hangzott a nem túl meggyőző felelet, miközben a törpe erősen összpontosított a villódzó képernyőre. – És ha megnyomom ezt a jobb oldali furcsa billentyűt a klaviatúrán, akkor… – Akkor majd jól orrba vágom – motyogta az ork, aki mindössze négy hónap alatt érte el a segéd művezetői fokozatot – ami átlagosnál jóval gyorsabb előmenetel –, de már kezdte bánni, hogy belépésekor nem a fenti mozi jegyszedői állását választotta. – Hogy mit?
– Elmagyarázom még egyszer, jó? Megáll az autó a sorompónál, az érzékelő
leolvassa a bejáratnál felhelyezett rúnát, ami tartalmazza az érkezési
időpontot. Ezzel egy időben a képernyő közepén kiíródik, hogy a kedves
vendégnek mennyit kell fizetnie. Maga elveszi a pénzt, ami után
megnyomja ezt a gombot – látja, direkt más színű, mint a többi –, majd
átadja az elismervényt, és feltekeri a sorompót. Érthető?
– Értem én, kérem – jött a válasz az ork dereka magasságából, aki arra gondolt, hogy jaj mamám.
– Munkakezdéskor igényelhet az öltözőben egy párnát, hogy a székről jól lássa a monitort.
– Ez praktikus dolog. Úgy érzem, meg fogok barátkozni ezzel a kattogó
micsodával – paskolta meg a halknak nem mondható gépház titán borítását,
ami kongó hangot adott. – Továbbá szigorúan tilos a gépet munkaidőben saját célra felhasználni, legyen ez akár magán jellegű villanymélek megtekintése, avagy lengén öltözött szakállas törpehölgyek képeinek böngészése a hálón – darálta el a betanult szöveget az ork, s már előre jóleső érzés töltötte el, amikor belegondolt, hogy úgyis rajtakapja a törpét valamelyik éjszakai ellenőrzésen. – Persze, persze – ígérte a törpe, de nem nézett fel a segéd művezetőre, nehogy az felfigyeljen szemének furcsa csillogására. – Tessék meg is mutatom, hogy kell csinálni – mondta az ork, amikor meghallották a közeledő puttyogást. Egy hibrid (elektromos-mágikus) meghajtású, vadonatúj limuzin közeledett az emeletről levezető rámpán, a lehúzott ablaka mögül hangos zene áradt. Ha az életben nincs már több móka, meghalunk, mintha nem volna több dolgunk a világban, s édes lenne a halál, hát ilyen értelembe énekeljük el azt, hogy vége, nem járunk ki többet rétre, nem úszunk többet a strandon, és nem borozunk már többet a gangon… A törpe leesett állal figyelte a csillogó autót, ami tökéletesen megfelelt a legújabb káros anyag kibocsátási normáknak, sőt a gyártó cég üzletpolitikai szempontból ügyes húzással málnaillatú lila füstöt vezetett a kipufogórendszerbe, ami elnyomta a mágikus elven működő motorrészből származó kellemetlen kénkőszagot. – Szép napot, egy arany húsz lesz – lépett az ork a kocsi ablakához. – Köszönöm – nyújtott át a sofőr másfél aranyat. A törpe mosolyogva nézte amint a segéd művezető zsebre rakja a pénzt, majd feltekeri a sorompót, és álmodozni kezdett az új, jövedelmező állásáról.
Második fejezet, amelyben hősünk megkezdi munkálkodását, eleinte minden rendben folyik, de utána sajnos színre lép egy piercinges jótündér
Másnap este törpénk az öltözőben felvette szolgálati párnáját, és hóna alá csapva elkacsázott a parkolóőri bódé felé. Remélte kellemesen fog telni az első éjszakája. Nem így lett. Eleinte minden rendben folyt, rúnaleolvasás, fizetés, gombnyomás, sorompótekerés; fel, le. Később minden rendben haladt, rúnaleolvasás, fizetés, gombnyomás, sorompótekerés; fel, le. Azután minden rendben történt, rúnaleolvasás, fizetés, gombnyomás, sorompótekerés; fel, le. Öt perc múlva viszont kezdtek a dolgok bonyolódni. Egy kis, piros színű, városi autó gördült a bódé elé. Hősünk megnézte a monitoron, hogy egy arany harmincat kell kérnie, majd kilépve a szolgálati helyiségéből észrevette, hogy defektes a jobb első kerék. – Elnézést, de akad egy kis probléma – hajolt közelebb az elsötétített ablaküveghez. – Igen, és mi lenne az? – szólt hozzá egy dallamos hang, s mikor a sötétített üveg leereszkedett, a törpe megpillantotta gyerekkora kedvenc mesekönyvének legszebb illusztrációját. Azaz, abban a könyvben ábrázolták így a jótündéreket. – Hát, izé… gondolom kilyukadt – felelte a törpe, nagyokat pislogva. – Hogyan? – Talán egy szög lehetett – mélázott hősünk miközben elmerült a tetszetős dekoltázs szemrevételezésében. – Nem értem. Mi is pontosan az ön problémája? – Nekem már csak egy problémám van – motyogta a törpe a szakállába. Majd észbe kapva közölte a tényt, miszerint: – Kilyukadt a kocsi jobb első kereke, defektes. – Tud kereket cserélni? – kérdezte a jótündér, miután kiszállt, és nyugtázta a kerék állapotát. – Biztos, eddig még nem próbáltam – közölte a törpe egy köldök piercinggel, ami tíz centire hintázott az orra előtt. – Akkor talán a csomagtartóban keresse – fordította irányba a nálánál fele akkora parkolóőrt. – De inkább kiveszem én – határozta el (talán azért mert a törpe nem érné fel a csomagtartót), s behajolva az autó hátuljába, túlságosan hosszú ideig matatott a pótkerék után. A törpe ezt természetesen nem vette észre, mert el volt foglalva annak a látványnak a tanulmányozásával, amit a jótündér kutakodása során egyre feljebb csúszó szoknya tárt föl. – Á, meg is van! – nyomta a törpe kezébe a kereket, aki kicsit megroggyant, de hősiesen arrébb cipelte pár métert. Remélem boldogul vele – nyújtott át egy csavarkulcsot, majd amikor hősünk nekilátott az autószerelésnek, nyugtalanul körülnézett. – Nem lehet olyan bonyolult a dolog – vigyorgott a talajmenti nagyszakállú, és erőlködve próbálta meglazítani az első csavart az ötből. – Ó, köszönöm kedves megmentőm! – lelkendezett húsz perc múlva a jótündér, és csábos mosolyt vetett a lihegő, olajfoltos alakra. – De most látom csak, ez a kerék is lapos. Nem baj, kell lennie valahol egy pumpának – közölte lelkesen, s máris a törpe kezébe nyomta a fellelt célszerszámot. – Száztizennyolc, száztizenkilenc, százhúsz – motyogta hősünk, s máris látta, hogy úgy fél úton járhat a jobb első kerék keménnyé tételében. – Száznyolcvanhét, száznyolcvannyolc, száznyolcvankilenc – lihegte, majd mielőtt folytatta pumpálást, elhessegetett a szeme elől pár virgonc lila karikát. – Kettőszázharmincnyolc, kettőszázharminckilenc, kettőszáznegyven – sóhajtotta, és remegő kezekkel átnyújtotta a pumpát a jótündérnek, aki gyorsan bedobta azt a hátsó ülésre, majd kifizette az egy arany harmincat, és csikorgó gumikkal elhajtott. A törpe két perccel később fedezte fel, hogy kirabolták.
Harmadik fejezet, amelyben bemutatjuk hősünk első éjszakájának a további történéseit, melyben eleinte minden rendben folyik, csakhogy utána megjelenik egy szemüveges gnóm
Ezután minden rendben folyt, rúnaleolvasás, fizetés, gombnyomás, sorompótekerés; fel, le. Később minden rendben haladt, rúnaleolvasás, fizetés, gombnyomás, sorompótekerés; fel, le. Azután minden rendben történt, rúnaleolvasás, fizetés, gombnyomás, sorompótekerés; fel, le. Hősünk szolgálati párnáján ücsörögve éppen elmerült az önsajnálat cuppogós mocsarában (egy arra járó játékos kedvű mocsári szörny megbökdöste a bambán bámuló törpét, mire kis levegőbuborékok jöttek ki a szakállas önsajnáló orrából, és ez tetszett neki, mert továbbbökdöste, hogy még több apró gömböcskét csaljon elő a mókásan kistermetű alakból), mikor egy újabb autó érkezett távozni. Ütött-kopott, karcos járgány volt, volánjánál egy szemüveges gnóm mocorgott, aprót keresett farmernadrágja zsebében. – Mennyivel tartozom? – kérdezte a búskomoran odazombizó törpét. – Kilencszázhetvenkilenc arany – közölte az, maga elé pislogva. – Hogy mivan? – értetlenkedett a gnóm. – Kilencszázhetvenkilenc arany – jött az ismétlés, mintha csak egy gombot nyomtak volna meg egy szakállas automatán. – Szórakozol velem picinyem? – pattant ki a kocsiból a szemüveges alak, és így mindjárt látszott, hogy legalább négy centivel túlnőtte hősünket, bár összességében jóval nyüzügébbnek tűnt. – Megnézhetem még egyszer – sóhajtott fel az első napos őr, és visszaslattyogott a bódéba. – A gép szerint ön két éve, négy hónapja, három napja, és tizennyolc órája parkol itt. Kérem fizessen kilencszázhetvenkilenc aranyat. – Na ide figyelj, te agyalágyult kerti kerámiabohóc! Szerinted több mint két évet parkoltam itt? Ez a nyavalyás tákolmány akkor még csak nem is létezett. Másfél éve nyitott meg, te elfuserált szőrös tenyerű madárijesztő, aki csak a gólyatöcsök seggéig érsz! – De ez van a monitoron – mentegetőzött az imént agyalágyult kerti kerámiabohócnak, sőt mi több elfuserált szőrös tenyerű madárijesztő, aki csak a gólyatöcsök seggéig érsz-nek nevezett nem is szőrös tenyerű humanoid. – Tudod mit? Egy fityinget se kapsz tőlem! Nesze! – rúgott bele a számítógépház titán borításába, majd sántikálva eltotyogott a sorompóig, nagy lendülettel feltekerte azt, majd bevágódott a járgányába, elővette mobiltelefonját a kesztyűtartóból, és csikorgó kerekekkel távozott. Negyedik fejezet (amely némely türelmetlen olvasónk számára eláruljuk, hogy egyben az utolsó is, (sőt még a legrövidebb is)), amelyben szó esik kesergésről, csapódásról, kikászálódásról, négy (azaz majdnem öt) pillantásról, valamint magunkba szívhatjuk eme történet eszmei esszenciáját is, mint döglött tengeri szivacs a pultra kicsöpögött, és/vagy kiömlött/kiöntött kevés összetevős, de annál nagyobb alkohol tartalmú löttyöt, amely szivacsot egy ork csapos tartja a kezében a Nyakonöntött Próbagoblinhoz címzett műintézetben, mert bizony a véletlenek talán nem csak véletlen közbejátszására ebben a tetszetős világban is létezik egy ilyen nevű hely
– A francba – kesergett hősünk húsz perc múlva, és még mindig a számítógépbe próbált életet nyomkodni, mert az megsérülhetett a gnóm csattanós találata után, mivel a monitor csak sárgán vibrált azóta. Ekkor újabb gépjármű érkezett, majd mivel több ajtócsapódást is hallott, a törpe kíváncsian tekintett ki a bódéból. Első pillantása a zöld színű Trabantra esett. Második pillantása a kikászálódott négy termetes ogréra. Harmadik pillantása a felnyíló csomagtartóra. Negyedik pillantása az ogrék kezébe kerülő alumínium pingpongütőkre, amiket nagy átéléssel lóbálni kezdtek. Ötödik pillantása nem volt, mert inkább becsukta a szemét.
Megjegyzés: Kedves olvasó a pingpong mérkőzések szabályai igen csak eltérőek ebben a világban, különbség van például a játéktér, a részvevők száma, az ütők súlya, kialakítása, és a kötelező orvosi ellátás kérdéskörében.
– Jaj mamám – morogta a törpe, és felvette a nyúlcipőt, mert kezdett ráébredni, hogy ez a munka nem biztos, hogy neki való.
Forrás:
Csoport:
Craz |
Hozzáadta:
Craz
(2012-01-08)
|
Szerző: EW
Megtekintések
száma: 835
|
Hozzászólások:
4
|
Tag-ek(kulcsszavak):
|
Szegény törpincs! Valódi személyekkel való hasonlóság ugye a véletlen műve? Mert ha van ilyen - a hányatott sorsú parkolóőr élethelyzetében a sajátjára ismerő - személy, akkor az nagyon megmérgesedik, és ez okból megivás módszerével elfogyaszt még egy sört, és dühében jól begurul! A mosdóba...
Szólj
hozzá, ha tetszett! Ha nem tetszett,
akkor pedig azért...
Zseniális repertoárodban rejlik a finom utalásos kipellengérezés is... remek... remek! 
Már olvastam, de megint jót derültem. Talaj menti törpe... 
