Rix
fásult szemmel nézett ki a sisak plexijén keresztül a sötét világűrbe. A
lehető legközelebb lépett az ablakhoz, és a néhány száz méterrel a hajó
mellett lebegő furcsa tárgyat bámulta. Innen úgy tűnt, akár emberkéz is
alkothatta volna az ismeretlen valamit, de Rix tudta, hogy ez nem így
van. Még egyszer végignézett a kecses, arany testen, majd hirtelen –
mint aki ördögöt látott –, elkapta a tekintetét.
Az átkozott! – gondolta. – Mintha vigyorogna.
Nagyon
fáradtnak érezte magát. A halk, mély zúgás, amely megzavarta a
gondolkodását, most mintha felerősödött volna egy pillanatra.
Megpróbálta megfogni a fejét, de a rideg műanyag meggátolta ebben.
Gépiesen hátrébb lépett, maga elé emelte a kezeit: a fehér kesztyűkön
kezdett megszáradni a vér. A társai vére.
Elfordult
az ablaktól, közben végig azon morfondírozott, miért kellett így
történnie. Egy órája értek vissza az idegen objektumról, amikor Tanya,
az űrbiológus és Pier, aki a mérnöki felügyelet mellett a kapitányi
funkciókat is ellátta, furcsán kezdett viselkedni. Nem sokkal utána
elszabadult a pokol. Most, hogy részletesen átgondolta a történteket,
arra jutott: elképzelhető, hogy odaát, a levegőben lehetett valami, neki
pedig talán csak a ruhába szerelt aktív részecske-szűrő mentette meg az
életét.
Valahogy
már az odaérkezésükkor furcsának találta, hogy egy valószínűleg réges
rég a semmi közepén álló űrhajóban hogyan lehet tökéletes minőségű
levegő. Ráadásul olyan nitrogén-oxigén elegy, amely emberi belégzésre is
alkalmas. Ő úgy döntött, nem kockáztat, de a társai sokkal
meggondolatlanabbak voltak: a kedvező értékeket látva levették a
sisakjukat – végleg megpecsételve a saját sorsukat.
Amikor
aztán visszatértek a látogatásról, neki hátra kellett mennie a
raktárba, ahol előírásszerűen viselni kellett a szkafandert. Elvégezte a
készletek rutinellenőrzését, de mire elkészült és visszajött, már
elkezdődött a végzetes változás.
Igazság szerint teljesen meg volt rémülve. Nem hibáztatta magát, hogy kicsúszott a kezéből az irányítás.
Ránézett
a szeme sarkából jól látható digitális kijelzőre, ami azt mutatta, hogy
még negyed órára elég levegő maradt az oxigéntartályban. Nem hezitált
tovább: úgy tervezte, első lépésként lecseréli a palackot, majd az
űrkomppal biztonságos távolságra manőverezik a hajótól, és
távirányítóval kinyitja a zsilipeket. Az abszolút nulla fog hatékonyan
elvégzi majd a csírátlanítást, ő pedig szépen visszatér a hajóhoz, és
visszaindul a bázisra.
Ahogy
az űrkomphoz vezető folyosó felé indult, véletlenül belerúgott Tanya
holttestébe, aki felhúzott sisakrostéllyal feküdt a padlón. Fején már
sötét színűvé vált az alvadt vér. Rix őrültségnek tartotta, de úgy
látta, a lány halott szemei egyenesen rá merednek. Végül lehajolt, és
lezárta őket.
Átbotorkált a
vezérlőtermen, közben Pier maradványaira pillantott. A férfi
kulcscsontjából mereven ágaskodott ki a piros tűzvédelmi fejsze.
Egy pillanatra elszorult a torka… Szerette őket. Legalább úgy, mint a családját.
Meg kellett tenned! – futott át az agyán. Nem volt más lehetőség…
Forró könnyek csorogtak
végig az arcán keveredve az orrából kifolyó váladékkal. Egy pillanatra
ösztönösen meg akarta törölni a szemét, de eztán eszébe jutott, mit
kockáztatna, ha beengedné az űrhajó levegőjét. A sisak belső része
határozottan párásodni kezdett, de az apró ventillátorok felzümmögtek,
megkezdve a levegő páratartalmának alapállapotba állítását.
A fejében újra
felhangoztak a sikolyok. Visszaemlékezett Tanya arcára, amit eltorzított
a téboly és a félelem. Nem tudta megmondani, pontosan mit is láthatott a
lány, de a kiabálásból és a hagymázas beszédfoszlányokból levonta a
következtetést: a tudatát támadta meg valami, ami teljesen
elhomályosította a valóság érzékelését.
Kilépett a folyosóra.
Hirtelen ismét zúgni kezdett a feje, és megszédült. Megállt egy
pillanatra, nekitámaszkodott a rideg acélfalnak, majd a múló rosszullét
után továbbindult a zsilipkamrák felé. Mielőtt belépett volna az ajtón,
hirtelen megjelent előtte a kép, amelyen Pier vadállatias ordítással,
vicsorgó fogakkal Tanyának esik, ledöntve a lányt a lábáról. Újra
lejátszódott előtte, ahogy a férfi kezeivel erősen megmarkolja Tanya
torkát, és szorítani kezdi.
Rix
elméjébe örökre belevésődött Pier arca: a férfi szeme sárgásan dülledt
ki az üregéből, szája szélére pedig kiült a véres hab.
Kétszer
próbálta leszedni Piert a lányról, de a férfi erejét megsokszorozta az
őrület. Cselekednie kellett. Amikor lesújtott a fejszével, lehunyta a
szemét, de az érzés így is ott maradt a tagjaiban. Biztos volt abban,
soha nem fogja elfelejteni, ahogy az éles eszköz roppanó hanggal átvágja
a kulcscsontot, majd zökkenve megáll a gerincoszlopban.
Tanyát
sokkal nehezebb volt megölnie. Mindig tudta magáról, hogy érez valamit a
lány iránt, de amikor Tanya hörögve, emberi mivoltából teljesen
kifordulva rátámadt, hirtelen mindent elfelejtett. A bekapcsolt
plazmavágó – ami a Tanya övéről került elő, és ami veszélyes közelségbe
került a beleihez –, megégette az űrruhája külső részét, a keserű
tapasztalat pedig visszarántotta őt a valóságba. A túlélő ösztön átvette
teste felett az irányítást. Végül megragadta a lány karját, kicsavarta a
kezéből az eszközt, majd a fejét többször beleverte az indítópultba.
Tanya halk nyögések és enyhe rángás közepette lehelte ki lelkét.
Rix
megrázta a fejét, és kinyitotta a zsilipajtót. A halk szisszenést
követően azonnal feltárult előtte a kis helyiség. Odalépett a tartalék
szkafanderekhez, majd az egyikről lecsatolta a tartályt. Egy pillanatra
összeszedte magát, kioldotta a ruhájára szerelt gyorscsatlakozót, és
lelökte magáról a használhatatlan terhet, amely hangos döndüléssel
csapódott a padlóhoz. Miközben az új palackot csatolta a helyére,
akaratlanul is visszatartotta a lélegzetét. Annak ellenére tett így,
hogy a csonkból a nyomáscsökkentő szelep miatt semmiképp sem törhetett
volna be a helyiség levegője.
Fújt
egy nagyot, aztán beszállt a kompba, és kinyitott a zsilipet. A kis
rakéták enyhe lökésétől hajtva a szerkezet elszakadt az űrhajótól.
Biztonságos távolságba kormányozta a járművet, és megállt. Beütötte a
főzsilip-kapu vésznyitó kódját, lassan a bevitelgomb fölé vitte a kezét,
de egyelőre nem adta ki a parancsot. Végignézett a kecses hajótesten,
amely ilyen messze repítette őket az ismert világ peremétől. Annak
idején mindannyian tisztában voltak vele, hogy a küldetés az
ismeretlenbe veszélyes, de pozitív gondolatokkal telve indultak útnak.
Aztán néhány hónapnyi utazással a hátuk mögött meglátták a furcsa
tárgyat, amely majdnem keresztezte az útvonalukat. Pier azonnal
izgatottá vált, és megpróbált kapcsolatba lépni az idegen valamivel, de
odaátról senki sem válaszolt. Szerencsétlenségükre úgy döntöttek, hogy
átmennek, de végül nem találtak semmit. Az egész szerkezet egy régóta
elhagyatott, halott űrhajó benyomását keltette.
Hirtelen
visszatért a valóságba. Éppen meg akarta nyomni kapcsológombot, amikor a
fejében lévő alapzúgás ugrásszerűen felerősödött. A fejéhez kapta a kezét, száját pedig üvöltés hagyta el. Szédülni kezdett, a szeme előtt
vörös karikák ugráltak. Aztán hirtelen megszűnt a fájdalom, ő pedig
fátyolos tekintettel kinézett az oldalsó ablakon. Egy pillanatra jeges
rémület markolt a szívébe: az idegen űrhajó közvetlenül mellette
lebegett. Az élmény olyan valóságosnak tűnt Rix számára, hogy egy
pillanatra biztos volt benne, ez a valóság. Lehunyta a szemét, hogy
megszabaduljon az érzéki csalódástól. Amikor újra kikémlelt az ablakon, a
rideg fémtestet ugyanabban a pozícióban látta, mint ahogyan rátaláltak.
Egy pillanatra összeszorult a gyomra.
Lehet, hogy mégsem fertőzés változtatta a társaimat dühöngő őrültté?
– A kérdés betöltötte az egész elméjét, de mindez nem volt több mint
feltételezés. Ha esetleg így van, és ő csak azért van még életben, mert
kissé ellenállóbb az ismeretlen valamivel szemben, akkor sem tehet
semmit.
Megnyomta a
bevitelgombot. A zsilipajtó komótosan feltárult, Rix pedig ebből a
távolságból is jól látta, ahogy a nyomáskülönbség hatására a rögzítetlen
tárgyak kiröppennek az űrbe. Kisvártatva megjelent a látómezőjében egy
műanyag sámli, néhány papírpohár és tányér, majd nem sokkal később
megjelent Pier és Tanya teste. A két halott valamilyen módon
összeakadhatott a kifelé úton, mert olyan szorosan simultak egymáshoz,
mintha ölelésben forrnának össze. Rix megpillantotta Tanya arcát, aztán
elkapta a tekintetét, mert nem akarta látni, ahogy a nyomáskülönbség
hatására összeroppan az arc. Nem erre szeretett volna emlékezni. A
tárgyak végül lassan tovalebegtek, ő pedig becsukta az ajtót. Arra
gondolt, vár még néhány percet, mire a légnyomás helyreáll, és
visszatérhet a hajóra.
Hirtelen
újra felerősödött a fejében a zúgás. Az mentális ütés pörölyként
taglózta le, valahol az eszméletvesztés és az ébrenlét szintje között
egyensúlyozott. Megszűnt számára a tapasztalható világ, a fejében pedig
képek villantak fel. Végtelen galaxisokat látott, melyekből villódzó
fények törtek fel, színkavalkádba borítva a környezetüket. A kép
megrázkódott, és egy óriási fekete lyukat pillantott meg maga előtt,
mely átláthatatlan örvényébe szippantotta a környezetét. Csillagok
jelentek meg a látóterében, melyek káprázatosan ragyogtak, majd vörös
óriássá fúvódtak fel, hogy végül fehér törpévé zsugorodjanak – mindez
másodpercek alatt játszódott le.
Egy pillanatra még
visszatért a valóságba. Fátyolos tekintettel ránézett a távolban nyugodt
és sérthetetlen monumentumként álló idegen járműre. Most már biztos
volt benne, hogy ő sem kerüli el a többiek sorsát. Arra gondolt, talán
lehet azon az űrhajón valami, amit ők egyszerűen nem tudnak befogadni és
feldolgozni. Amihez az emberi agy kevés. Elboruló elméjével arra
jutott, a tárgy valószínűleg valamilyen jelet próbál volna sugározni
feléjük, amit ők nem értettek meg. Aztán újabb búgást érzett a fejében, a
zsibbasztó erő pedig újra magával ragadta. Zuhanni kezdett lefelé a
semmibe, és közben sikított, ahogyan csak a torkán kifért. Végtelen
számsorozatok villantak fel az elméjében, a körülötte lévő tér
szétfolyt, aztán újra összeállt teljes egésszé, Rix pedig végleg
megszűnt Rixnek lenni: csak egy elméjét vesztett báb maradt, aki
teljesen elvesztette a kontrollt a teste felett.
Eszement vigyorral és kidülledt szemmel kormányozta a siklót az űrhajó irányába.
Forrás:
Csoport:
damien |
Hozzáadta:
damien
(2011-08-02)
|
Szerző: EW
Megtekintések
száma: 964
|
Hozzászólások:
11
|
Tag-ek(kulcsszavak):
|
Elemzés 2. része (valszeg úgy látszik majd, hogy ez van feljebb, így az eggyel lejjebbi hozzászólással kezdődik a míting.) "Az egész szerkezet egy régóta elhagyatott, halott űrhajó benyomását keltette." Na ez tökre nem kellő mondat, ráadásul nem keltett semmilyen spekulatív benyomást, hanem egyszerűen elhagyott, halott, de ezt már úgyis tudjuk. Mondjuk ez a rész inkább sorrendileg az elejére kellene, márhogy a visszaemlékezés elejére, mielőtt még azt pergeti le, amikor átmennek. Akkor emlékezzen erre, itt már zavaró. "A kép megrázkódott, és egy óriási fekete lyukat pillantott meg maga előtt, mely átláthatatlan örvényébe szippantotta a környezetét." Ezzel a mondattal is bajom van. Elaludt a mozigépész, azért rázkódik a kép? Na mindegy nem is ez a baj, hanem a képhalmozás, elég egy minden fényt, és tárgyat magába rántó fekete lyuk. "Elboruló elméjével arra jutott, a tárgy valószínűleg valamilyen jelet próbál volna sugározni feléjük, amit ők nem értettek meg. Aztán újabb búgást érzett a fejében, a zsibbasztó erő pedig újra magával ragadta." Ezt, hogy a tárgy valamilyen jelet próbál volna, csak elírtad, de a köv. mondatban a búgás nem kéne (nem telefon:) ) ,inkább aztán újra zúgni kezdett a feje. Itt is pld, minek magyarázod el, hogy mit érzett a fejében, már rég benne vagyunk abban, amit ő érez, fantáziál. Az egyébként jó mondat, hogy Rix megszűnt Rixnek lenni. Szóval tényleg túlírsz, igazad volt, bár nem te mondtad, te csak elmondtad, hogy mondják rólad:) Sokszor használsz végletes fogalmakat: pillanatra, végül, hirtelen. Sok felesleges névelőd is van. A sztori nem annyira eredtei, inkább egy életkép kalandos éltű jövőbeni űrhajósok nehéz sorsú pályafutásából. Az ötlet az, hogy Rix drámáját megjelenítsd, szerintem, ha az elején jobban megfogod a sci-fi olvasó figyelmét (például azzal, hogy legalább az ő emlékeiben időrendi sorban haladva, nem csapongva felidéződnek az események), akkor eljuthatsz ehhez a tragikus megőrüléses kifejlethez. Így is oda jutunk, de nincs novella íve. Summa: két probléma, a csapongás az emlékeiben, és (valóban) a túlírás.Na most aztán alapos voltam, Ghoul nélkül is, nem?
Most már be kell vallanom, hogy a Ghoult tollal a kézben olvastam, firkáltam is benne, de azt most egészen egyszerűen nem találom, de ezt az űröst, legalábbis a két napja összefirkált lapom alapján akkor megkritizálom: Emberkéz alkotta ismeretlen valamit - én utálom használni a "valamit" ill, használom, de visszaolvasáskor kihúzom, mert irodalmiatlan, legyen helyette objektum. A halk zúgás most mintha felerősödött volna, mivel visszaemlékszik, legyen végig múltidő, nem kell a most. Maga elé emelte a kezeit: a fehér kesztyűkön kezdett megszáradni a vér. Névelőömlés, majd páros szerv, inkább: maga elé emelte kezeit: a fehér kesztyűjén kezdett megszáradni a vér. Most, hogy részletesen átgondolta a történteket... Megint a mostozás, helyette: részletesen átgondolva a történteket. A részecskeszűrős bekezdés sztem teljesen felesleges, megakassza a sztorit, még logikátlan is, hiszen minden szakafander jellegű ruha fel van ilyennel szerelve. Először azt hittem, hogy csak az ő ruhájába szereltek ilyet, aztán kiderült, hogy hiába van feltehetően mindenkiébe, itt nem ez a technikai felszerelés a fontos, hanem hogy egyáltalán levették a védősisakot, ő meg nem. Szóval itt elég lenne két mondat (jé, akkor tényleg túlírsz), hogy furcsállotta a belélegezhető levegőt, meg hogy a többiek levették, ő nem. Visszatér a hajóhoz, és visszatér a bázisra. Szóism. Aztán tipikusan túlírt mondat(most már meg is vagyok győzve): A sisak belső része határozottan párásodni kezdett, de az apró ventillátorok felzümmögtek, megkezdve a levegő páratartalmának alapállapotba állítását. Gondolkoztam, ehelyett hogy szóljon ez a mondat, aztán rájöttem, lehet, hogy nem is kell. Talán annyi, a hangulatkeltés miatt: ...a gondolat hatására, mintha a sisak belseje be is párásodott volna. Az a hagymázas mondat sem kellene, helyette: nem tudhatta, mit látott a lány, de zavaros, összefüggéstelen szavakat kiabált, amiből kiderült, hogy valami megtámadta az elméjét. Pier szeme ...szája szélén pedig kiült a véres hab. Kiülni az arckifejezésre szokott például a döbbenet, de egy testnedv ne üljön ki sehova, helyette: szájából véres hab bugyborékolt. A túlélő ösztön átvette teste felett az irányítást...A megszemélyesítés élettelen dolgokat ruház fel élő tulajdonságokkal, de az ösztön az egy fogalom, tehát még ahhoz hasonlítva sem jó, mint pld. a szíve átvette az agyától a teste feletti uralmat (csak egy példa). Inkább gondolkodás nélkül, önvédelemből kezdett cselekedni, amikor kicsavarta a lány kezéből az eszközt és elagyabugyálta. Tanya halk nyögéssel lehelte ki a lelkét. Nálad: lehelte ki lelkét, na ide meg pont kell egy névelő. Kinyitotta az ajtót. A halk szisszenés... Ide se kell "a", csak halk szisszenés. A főzsilip kapu vésznyitó kódját, ezt tagolni kell vesszővel, vagy inkább: a főzsilip kapujának vésznyitó kódját. Annak idején mindannyian tisztában voltak vele... a mondat végén nagyon gáz az a pozitív gondolkodás, egyrészt a céges marketing kisajátította ezt a fogalmat, de amúgy is irodalmiatalan, inkább: ...a küldetés az ismeretlenbe veszélyes, de akkoriban inkább emelkedett hangulatban voltak, amíg meg nem látták a furcsa űrbéli objektumot... ...úgy döntöttek átmennek, de végül nem találtak semmit...A végül fölösleges, a sztorinak, és a megpróbáltatásaiknak is ez csak a kezdete volt, húzd ki.
Gyakorlatilag ennyi volt ebben a történetben. De tervezem, hogy hasonló témájú űrös sztorikat nyomok majd később. Egyébként grat a publikációkhoz az Ügynökben.
Kinyomtattam, mert még van egy kis vállalkozáshoz kapcsolódó papírmunkám, és csak ez után tudom olvasni. A Ghoulból, és a Hullamosóból fogok nézni példát arra, amit mondtam a másik novinál, azt is megpróbálom holnapra...
Szólj
hozzá, ha tetszett! Ha nem tetszett,
akkor pedig azért...
