Egészséges életmód - irónikus horror, csak felnőtteknek
– Korán van még – mormogta a férfi, mert félálomban, de inkább még
odaátról, a tudatalatti világából meghallotta a feleségét. A nő
mocorgott, aztán – fülének ismerős zörejekkel – az ágy alól, a lábával
kipiszkált papucsát csúsztatta a padlón. A lábfej bőre a papucs műanyag
talpán játszott egyszerű zeneművet.
A férfi összezárt szemhéját picit szétnyitva, szempilláinak fésűjén
keresztül beengedte a piros ledes óra számlapjának fényeit, hogy
megerősítse bizonyosságát; korán van még. A felesége nem válaszolt,
miközben kicsoszogott a hálóból, de hiszen nem is szoktak hajnalban
beszélgetni. Ki szokott?
Újra álomba merült, majd újra feleszmélt, valami kis idő telhetett
csak el. Ezúttal átlendült az álom és ébrenlét határán, mert szokatlan,
sőt vészt jósló zörejeket hallott. A párja megszokott csissz-csosszos,
papucsos közlekedése helyett súlyos, cuppanós végű dobbanásokat.
Parttalan gondolatai szétrebbentek és szívét jeges rémület szorította,
mint mikor gonosz rémálomból menekül a valóságba. Ki is pattant a
szeme, hogy megláthassa az itteni világ elfogadhatatlan tényállását, a
valaha elképzelhető legocsmányabb, legbizarrabb külsejű szörnyek
szörnyét!
A rémalak a szoba légterét betöltve araszolt felé; rothadó húsa
csimbókokban lógó szőrébe tapadt, ürülék szagú nyálkát kent mindenre,
amihez hozzáért. Mindazonáltal földöntúli, kékesfehér fény fogta körbe
ezt a testet. Hatalmas, cápafogakkal teli szájpadlásának rózsaszínje
meg-megvillant, ahogyan még mindig rágott. Szegény feleség kézfeje
néhány elroncsolt ínszalagon csüngött ki ebből a szájból és a rágás
ütemére lengett, a gyöngyházfénnyel lakkozott körmök játékosan
csillogtatták a szörnyeteg által kibocsájtott fényt.
A férfinak ideje sem maradt üvölteni, mert a legtermészetesebbnek
tűnő megnyugvás járta át zaklatott idegeit. Hogyan is különböztethető
meg a természetes megnyugvás a manipulálttól? A választól függetlenül,
ezt a higgadtságot az idegen sugallta, feromonokkal, rövidhullámú jelek
áramoltatásával, és az ilyen szörnyektől elvárható egyéb technikákkal.
Amíg az idegen a feleségen, a férfi az utolsó logikus gondolatán
rágódott, hogy mennyire irracionális nem félnie, nem belehalni a
rémületbe, de mintha lecsavarták volna lelke potméterét, úgy csitultak
el aggodalmai. Felkönyökölt az ágyban az ágyban felkönyöklés feltétlen
reflexével, úgy várta szörnyetegét.
Annak amorf testéből karmokkal csipkézett, kitinnel borított karja
bújt elő, miközben természetesen erről a testrészről is sűrű nyálka
csöpögött, de az ilyen történetekben több liter nyálka is elfolyhat.
Mellékesen. Megfogta a szabad takaró szélét, megemelte, majd
többemberes termetét meghazudtoló kecsességgel bebújt a paplan alá. A
matrac rugózata panaszosan nyikorogva ellenkezett, de ahogyan a
monstrum elhelyezkedett saját izzadmányának derékalját is bőségesen
kitermelve, az ágy végül is befogadta új gazdáját. Mit tehetett volna,
hiszen csak egy ágy volt.
A férfi is elfogadta az új helyzetet, az ágyhoz hasonlóan őneki sem
hagytak más választást. Az viszont sohasem tudható, hogy irányított
személyisége, vagy régi, házastársi frusztrációi okán tette, de kedvesen
megigazította, sőt bepöckölte a rakoncátlanul fityegő kézfejet a
résnyire nyíló szájüregbe. Ezután elégedett nyögdécseléssel a fal felé
fordult, hogy végre visszatérjen álmaihoz.
Az idegen soha sem türelmetlenkedett. A helyes életmód előírásait már
lárva korában megtanulta alkalmazni: kisebb vacsora után pihenni
térni, majd egy kiadós reggelivel kezdeni a napot, az csudajó! Ő maga
is mély és egészséges álomba merült.
Huh, már azt hittem, a szörny lesz az új felesége, a pacák meg "semmit nem vesz észre", hogy úgy mondjam. Csak a mosatlan gyűlik gyanúsan... De így se rossz, aranyos kis szösszenet, nem akar semmit, de azt mosolyogva.
Na, épp erre gondoltam! Mármint, hogy látom a vicsorgó arcodat, ahogy szinte megerőszakolod magad, hogy ne vágj át a groteszk irányba Szóval, nem azt mondtam, hogy nem vagy rá képes, hanem azt, hogy még nem találkoztam ilyennel - szóval, kösd fel a gatyád, mert a témában jó vagyok, és úgy megbírállak, ha odadod, hogy csak... hogy csak... hogy csak --- Hé, Damien, ne lovalld ennyire bele magad! -- bocs, ez a másik énem volt Szóval, kíváncsian várom, amint elkészült... Ja, és majd ha lesz időd, az Utolsó mammenoidot, amit egy-két hónapja átküldtem neked, megnézhetnéd - érdekel a véleményed. Meg pihen majd itt valamikorra a számodra egy antiutópiás - világelpusztulós novella, ami a szabvány témát tekintve azért tartalmaz eléggé szokatlan elemeket. A címe: Múlton át a jövő felé... Uff, én szóltam!
NA erre ráhibáztál, mert pont most írok egy kábé húszezer karakteres novit, ami egy antiutópikus (idegenek által megszállott) Földi környezetben bonyolódik. Pont igyekszem nem elmenni a groteszk irányába, bár néha úgy kell megerőszakolni magam, de a hosszú mondatok, meg a cselekedeteiken keresztül bemutatkozó szereplők abban is adva vannak. Alig várom, hogy Te, meg az a pár barátom olvassátok!
Oké. Nagyjából egyetértek azzal, amit írtál. Ez jó. Egyrészt mert te jól látod a dolgot, másrészt, mert én is jól látom magam. :-D
Hát, akkor lássuk:
Témaválasztásaid elvontak és érdekesek, valljuk be, nem sok ember fejéből pattannak ki ilyen dolgok. Szeretsz kerek, hosszú mondatokban írni, de a hosszúra nyúlt mondatok nem zavaróak, mert a szürreális világ elmesélését nem lehet két szóban leírni. Nem vagy földhözragadt és szárnyal a fantáziád, de főhőseidről sok mindent nem tudunk meg (néha még az indíttatásukat is csak a sorok mögül kell kiolvasni) - kivéve a történetbeli cselekedeteiket - így több mindent bízol rá az olvasó képzeletére. Jobban érzed magad a saját magad által teremtett díszletek között, irtózol tőle, hogy valami földi jövőben játszódó antiutópiát kelljen írnod. (Na jó, ez csak vicc volt, de nem olvastam tőled még olyat, ami szorosabban kötődött volna valami kézzelfogható, emberekről szóló jövőtörténettel.) A humort groteszk formában méred, ami néha mégis nevetésre ragadtat. Tény, hogy jól láthatóan kialakult egyéni stílusnak örvendesz, ami a jövő szempontjából nagyon jó jel. Csak így tovább!
A Te stílusod a kronológikus elmesélés, a hőseidet a saját jellemvonásaidból gyúrod össze (mondjuk mindenki), közérthetően narrálsz, egy csepp egyéni szóhasználattal. Vagy valami ilyesmi. A téma választásaid kalandosak, közel állnak hozzád a drámai konfliktusok. Egy kicsi, de az érthetőséget nem rontó humor mindig készenlétben van. Nem kapkodsz, inkább többet dolgozol, de a karaktereken nem spórolsz...Hajlamos vagy az olvasó túltájékoztatására (túlírás), de amikor annyi mindent szeretnél elmondani! Na, most cserébe Te az enyémet!
Kösz érte!
(Na jó, ez csak vicc volt, de nem olvastam tőled még olyat, ami szorosabban kötődött volna valami kézzelfogható, emberekről szóló jövőtörténettel.) A humort groteszk formában méred, ami néha mégis nevetésre ragadtat. Tény, hogy jól láthatóan kialakult egyéni stílusnak örvendesz, ami a jövő szempontjából nagyon jó jel. 