Amikor Zsola, a helyettesem szólt, hogy rá kellene néznem a gyerekeink történelem jegyzeteire, azt gondoltam, azért, mert dolgozat lesz töriből. Néha konzultálunk egyazon osztályba járó csemetéink tanulmányi előmeneteléről, ezért még elvégeztem ezt-azt az Időjáró Magazin retinára vetített kiadásának e heti teendői közül, majd sietség nélkül a szememre hívtam a gyerek digitális jegyzeteit. Kivezettem balra a léghoki szuperkupa összefoglalóját, és ránéztem a töri jegyzetre. Majdnem leestem a lebegő fotelomról, amikor a minap tárgyalt huszonegyedik század elejét olvastam, illetve amit arról a gyerek az órán beszkennelt. Az elmúlt évszázad végén még minden úgy volt, ahogyan addig ismertem, délszláv háború, iraki háború, ilyen, meg olyan háború. Aztán a tanár szerint –valamikor a kétezer tízes évek elején – beköszöntött a béke kora. Túlnépesedés persze, hogy volt (ez pompás három négyzetméteres főnöki irodám ablakából kinézve is látható), de béke és harmónia köszöntött az emberiségre. – Ez nem is így történt! – kiáltottam fel. – Csak néhány évtizede van béke! Felhívtam fülbe épített telefonomon Zsolát. – Olvasd tovább! – mondta rejtélyesen. – Megvárom. A tananyag szerint a nehezen induló, de egyre szélesebb körben olvasókra találó MEZTELEN ÜGYNÖK Szórakoztató Irodalmi Magazin volt ennek a folyamatnak a katalizátora. Az emberek egyre inkább érezni kezdték, hogy szélsőséges, agresszív indulataikat kiélhetik az irodalom virtuális világában is, és nem kell egymást harapdálniuk. – De hát ezt mi csináltuk! – hápogtam. – És egy mondat sincs rólunk említve. – És az a legdurvább – jelentette ki a barátom, – hogy mások észre sem vették, amikor megváltozott a történelem. Leteszteltem. Még Hajnalsugárka, a párom is azt mondta; mindig is ezt tanultuk az iskolában. – Hát, ha babérkoszorút nem is kapunk érte, legalább nagy jót tettünk az emberiségnek. – Figyelj főnök! – Zsola hangszínéből éreztem, hogy az ilyenkor szokásos ötletelése jön. – Mi lenne, ha áthoznánk az időjáraton a folyóirat főszerkesztőjét, és az írókat? Megünnepelnénk a dolgot, és legalább nekünk is megköszönné valaki. Elgondolkoztam ezen, de arra jutottam, hogy ne tegyük. – Ne tegyük! – mondtam neki is. – Csak összezavarnánk őket, aztán még elbaltáznák a dolgokat. Tudom is én, olyasféle novellákat írnának, amitől az emberek visszaszoknának a viszálykodáshoz. Meg aztán nem is hinnék el, hogy mi küldtük a fejükbe a témákat. Biztosan minden dicsőséget önmaguknak akarnak! Ne feledd, ezek még a huszadik században születtek, szinte barbárok. Szomorúan hallgattunk, aztán egy gyors vezényszóval bontottuk a vonalat. Az én vezényszavam a hokedli volt, ez a lebegő fotelek korában ismeretlenné vált kifejezés. Mindig jobb kedvre derített, amikor suttogva kimondtam: „hokedli”. Nem is bánkódtam már, amikor retinám deszktopjára visszaúsztattam a léghoki összefoglalóját, illetve amit közben a béta hetes szinaptikus agyrögzítőm felvett, hogy ne maradjak le semmiről. Még jó, mert Escobalt VII. a tesztoszterontól dagadó hermafrodita éppen egy hatalmas találatot varrt be Süsü hálójába, hogy csak úgy sistergett az antigrav labda nyomvonala...
...például egy hokedlin fekszek keresztbe, amíg ő tűsarkú cipős lábát nyugtatva a hátamon felolvas az Írók kortárs vizeken c. magasan művészi, háromszáz példányban nyomott szépirodalmi antológiából.
Igaz lehet, bár azt is mondják, hogy merjél nagyot gondolni, ezen az alapon meg csak szemtelenül merészet lehetne csinálni, nem ilyen beszoktatós lassú víz partot mos dolgot. Nem tudom, lenne okom betojni, de eddig csak annyi történt, hogy szembesültem azzal, miszerint nem lesz kasszasiker, de csinálni továbbra is van kedvem.
A hokedlit kihagyhatom, csak a párom pont az írás napján játszott el a vicces szóval, hogy milyen elhanyagolt szegény kis terminus, azért tettem bele, hogy nevessen.
Jó tudni, hogy milyen véleménnyel vagy rólunk, a barbár bandáról:) Egyébként mint előhang tetszik nekem, abba kötnék csak bele, hogy az a hokedlis dolog ott szerintem nem illeszkedik jól.
Na jó, azt akartam mondani XD Figyi! Én most fogtam bele ruhák eladásába. Szó, ami szó, elég rosszul megy. Már azon töprengtem, hogy abba hagyom, de minden tapasztalt eladó azt mondta, hogy várni kell, amíg az emberek megtudják, hogy egyáltalán foglalkozom ilyesmivel, és kialakul egy állandó vásárlói köröm. Ennél a magazinnál sincs ez másként. S ha a világot nem is fogja megváltoztatni, valamilyen nyomot tuti hagy maga után.
