Hol kezdődik a sztori vége? Kérdezte ordítva a hang a megafonba, majd átlényegülten folytatta: Nincsen vége... S akkor, senki nem értette. Mi is csak álltunk, ahogy a lábunkon kifért. Lágyan belém markoltál, én meg a könnyeidbe kapaszkodtam. Egy kis szoba volt. A tiéd. S a világ semmivé foszlott, mint a régi húzat azon a bizonyos zongorán. Verdit játszottam. Ebben a teljesen fatalista pillanatban éreztem, hogy hazaérkeztem. Akkor nem volt se kérdés, se válasz. Egyszerűen maga a pillanat, csak egy szemrebbenés. De te, utána is ott voltál.
...látom kigyomláltad! Az "álltunk, ahogy a lábunkon kifért" az nagyon bejövős! Nem egyformán tetszenek a verseid (néha összedobottnak érzek egyet-egyet, máskor részletek tetszenek belőlük nagyon, ilyesmi), de ez maradandó élményt okozó, vagyis nagggyon jó!
