Jégszilánkos, vadregényes tájon –
Oda repít minden éjjel álmom.
Hegygerincek csúcsát besüti a holdfény,
A szirten... Farkas? Vagy ember? Micsoda lény?
Valaha tán ember volt, de rég nem az már,
A kopott kövű szirten holdkeltére vár.
Hollók szavára jött a messzi északról,
Hollók szavára árnyas erdők alól.

Lámpások gyúlnak a sötét erdő mélyén,
Egy lány eltévedt a farkasok éjjelén.
Nézte a fehér bundájú, szép fenevadat,
Mézédes szavára örökké ott maradt.
Az árnyak között kísértetszép menet –
A falka régi, jó barátot temet.
Hollók szavára jött a messzi északról,
Hollók szavára árnyas erdők alól.

Látom magam előtt most is, mint rég,
Kérem, maradjon egy kicsit még.
Szellemként suhan tova az éjben,
Eltűnik a halálsötét mélyben.
Gyilkos harag, szörnyű vágy –
Sokat öltem, igaz vád.
Hollók szavára jöttem messzi északról,
Hollók szavára árnyas erdők alól.

Emlék: mint hópehely kavarog,
Szemembe a csúf igazság morog.
Sosem voltam farkas, csak állat,
Hiába is vontam rá vállat.
Megőrzöm Őt, a fehér lidércet,
Nyugtalanul nézem a kopott bércet.
Hollók szavára jöttem messzi északról,
Hollók szavára árnyas erdők alól.

Sok évvel ezelőtt, téli éjszakán,
Farkasfalka szeme vigyázott reám.
Én magam is farkas lettem, befogadtak,
Éjjelenként vonyítással álomba ringattak.
Magam voltam az a lány is, tudom,
Az egész nagyvilág lett ablakom.
Hollók szavára jöttem messzi északról,
Hollók szavára árnyas erdők alól.

Fekete holló, fehér a farkas –
Légy jó fiú, inkább hallgass!
Légy jó, ne félj, nem bántalak,
Nyugodtan jobban csúszik a falat.
Ma itt te leszel az ebéd,
Hiába is lennél csak vendég.
Hollók szavára jöttem messzi északról,
Hollók szavára árnyas erdők alól.

Farkas voltam a zöldellő erdők árnyán,
Repültem a legvadabb szelek szárnyán.
Szarvas, nyúl tőlem nem menekült,
Jajszavuk az éjben riasztó kürt.
Farkas rohan át az erdőkön,
Dalol a nagy hegytetőkön.
Hollók szavára jött a messzi északról,
Hollók szavára árnyas erdők alól.

A szikrázó jégmezőn is farkas voltam,
Az ezüst holdnak én örömmel daloltam.
Meghallgatott, elringatott szürke szeme,
Kereklő arca, s én szépet álmodtam vele.
Ezüst szikrát vetett a farkas lépte,
Nem maradt, a Hold hiába kérte.
Hollók szavára jött a messzi északról,
Hollók szavára árnyas erdők alól.

A végtelen pusztán is farkas voltam,
A horizonton túlig is elfutottam.
Versenyt futottam én a száguldó széllel,
Este hűs szellő fürdetett a kéjjel.
Miért? Ezt kérdezed? Naiv gyermek!
Ereidben a vér jó okkal dermed.
Hollók szavára jöttem messzi északról,
Hollók szavára árnyas erdők alól.

Halott vagyok, mindörökre itt nyugszom,
Farkaslélekkel mégsincs soha nyugtom.
Bejártam a világot, örökké vándoroltam,
A szép Holdnak én mindenütt daloltam.
Hisz hollók szava kísért, bármerre jártam,
Eljött végre értem, kire oly régóta vártam.
Fehér bundáját, izzó szemét láttam utoljára,
Lelkemet az övével engedtem útjára.

Ez volt a mesém, farkasok múltja,
Kezem fáradtan hanyatlik a húrra.
Tapsvihar nem zeng, értetlen szemek,
Életem homokja lassan lepereg.
Értem is eljön a fehér, büszke farkas,
Míg zeng a dal, ne beszélj, csak hallgass.
Hollók szavára jöttem messzi északról,
Hollók szavára árnyas erdők alól.