- Hogy érzi magát nálunk, Mr. Höglund? - kérdezte Himenville pirospozsgás polgármestere, Stuart Graham.

A szólított férfi, aki a harmincas évei közepén járt és szőke hajával, kék szemével tőről metszett svédnek nézett ki, diszkréten böffentett egyet, majd elismerően csettintett. Ez nem csoda, hiszen túl voltak a hét fogásos vacsorán, amelyet nem sokkal korábban megelőzött egy négyfogásos ebéd. A jófajta amerikai sör pedig csodát tud tenni a gyomor elnehezülése esetén.

A köpcös polgármester bátorítóan elnevette magát, majd barátian hátba veregette a svédet. Az asztaltársaság többi tagja, akik vezető személyiségek voltak a városkában, igazi amerikai módjára fogpasztareklám-mosolyt öltöttek.

- Hát hogyan is érezhetném magam másképpen, mint veszettül jól? - tette fel a költői kérdést a svéd, akiben erősen dolgozott az elfogyasztott tekintélyes mennyiségű whisky, valamint a rengeteg sör.

Az amerikaiak úgy nevettek egyszerre, mintha évekig gyakorolták volna. Elégedettségük nem ismert határokat. Stefan Höglund ugyanis a világhíres Ericsson cég képviselője volt, aki azt jött a kies Himenville-be vizsgálni, hogy vajon érdemes-e nekik mobiltelefon-gyártó üzemet létesíteniük. A városka még az általános amerikai gazdasági növekedés idején is kimaradt a jóból, a mostani válságos időkben pedig egyenesen a tönk szélén táncolt. A munkanélküliség egyre csak nőtt, a fejlesztések évek óta várattak magukra. A jövő évi helyhatósági választásokon Graham esélyei jócskán lecsökkentek.

Amennyiben azonban ez a jókötésű svéd megfelelő hírekkel szolgál a főnökeinek, akkor korszerű üzem létesül a városkában, ami szinte teljes egészében felszámolhatja a munkanélküliséget, jó közhangulatot teremthet, nem beszélve a büszkeségről. Graham és csapata számára Stefan Höglund maga volt a megváltó. Így aztán természetesen minden földi jóval elhalmozták, oly kedvességgel vették körül, hogy amilyennel talán magát Barack Obamát sem vették volna.

Himenville egyetlen valamire való panziója ki lett csinosítva, az étterem szakácsa kitett magáért. Mindenki Höglund kívánságait leste. Ő pedig élt a helyzettel, hagyta, hogy a korrupció előnyös oldala átmenetileg boldoggá tegye. Meggyőződése volt, hogy az etetés és itatás még nem minden. Ahogy elnézte a szánalmasan pedálozó városi méltóságokat, további élményekre számíthatott.

Nem is csalatkozott.

Majdnem éjfél volt már, amikor feltántorgott a második emeleti szobába. Az ajtó előtt Graham még a kezét szorongatta és arról áradozott, hogy ő személy szerint mennyire, de mennyire imádja a svédeket. Höglund két csuklás között megértően bólogatott, majd mintegy sormintaként néha átölelte a teljesen belelkesült polgármestert.

A sokadik végső búcsú után Graham cinkosan kacsintott, mire a szomszédos szobából kilépett egy huszonéves lány, aki mindössze egy könnyen átlátható köpenyt viselt és egyébként fel volt szerelve mindennel, amivel csak egy korabeli nő fel lehet szerelve. Szemmel láthatóan ő volt a városka büszkesége, aki repianyagként a kedves vendégek megelégedettségét szolgálja.

- Bonnie, bemutatom Mr. Höglundot! - Intett oda távozóban Graham. - Mr. Höglund... Stefan barátom, a hölgy pedig Bonnie! Érezzétek jól magatokat!

Bonnie csábosan a svédre mosolygott és a folyosó gyér világításában kivillantotta ennivaló combjait. - Helló! - búgta olyan hangon, mintha most ért volna vissza egy tízéves antarktiszi expedícióról, ahol hímet legfeljebb pingvinben láthatott.

- Üdv, drágám! - vigyorgott rá Höglund.

- Van még hely az ágyadban? - érdeklődött a bombázó, majd olyan mozdulatokkal kezdett közelíteni, amivel bármilyen castingon megkapta volna a főszerepet. - Úgy intézzük - biccentett a szerencsés üzletember, majd készségesen kitárta az ajtót a nő előtt.

Bonnie győzelme, valamint a polgármestertől várható anyagi ellenszolgáltatás tudatában úgy vonult be a szobába, hogy már erre a mozdulatsorra megkaphatta volna a pornó Oscart...

Stefan Höglund tudta mit kell tennie ilyenkor egy férfinak. Bezárta az ajtót, ráfordította a kulcsot, aztán amúgy macsósan vetkőzni kezdett...

---

A reggel ugyan napsütéses és madárfüttyös volt, ám a svéd számára korántsem volt kellemes. Az elfogyasztott töménytelen mennyiségű szesz és ennivaló hatására émelygett a gyomra és vadul lüktetett a feje. Másnapos volt. A szenvedést csak hangyányit enyhítette Bonnie emléke, aki jó lokálpatrióta módjára minden kívánságát teljesítette.

Olyan nap volt mögötte, amely a dőzsölésről szólt. Mindent megkapott, amit egy férfi megkaphatott. Elégedett lehetett volna és jó híreket vihetett volna a főnökeinek, ha ő valóban Stefan Höglund lett volna.

De ő valójában Martin Clancy volt, aki életében nem járt Svédországban. Ennél fogva az Ericssonnál sem dolgozott sohasem Clancy egyszerű szélhámos volt, aki kiadta magát Stefan Höglundnak. Az igazi svéd mostanra minden bizonnyal magához tért az országúti gyorsbüfé egyik férfivécében.

Ő, vagyis Martin Clancy stoppolt, Höglund pedig felvette. Beszélgettek. A svéd roppant elővigyázatlan volt, lelkesen beszélt magáról és a munkájáról. A régóta takarékon élő Clancy pedig szagot fogott. Meglátta a remek lehetőséget. A kockázat egészen minimális volt, a kilátások pedig gyönyörűek. Nagyon jól tudta, hogy egy ilyen látogatás alkalmával a vendégeket tejben-vajban fürösztik. Eltervezte, hogy másnap egyszerűen felszívódik, eltűnik a balfenéken. Előtte azonban szerez magának egy jó napot.

Így is történt. Megálltak egy szendvicsre, elmentek együtt a vécére, és ott egyszerűen leütötte a svédet, akit aztán megkötözött. A száját betömte, igyekezett úgy intézni, hogy hosszú órákon keresztül ne találják meg. Mire az akció híre ide elér, ő már túl lesz árkon-bokron.

- Mr. Höglund? - hallott egy férfihangot az ajtó mögül.

- Igen, tessék!

- Morrison vagyok, a panzió társtulajdonosa. Válthatnék néhány szót Önnel?

Clancy eltöprengett. A pasas hangja nem úgy csengett, mint aki tudja a cserét. Semmi rossz nem származhat abból, ha vált vele néhány szót. Utána úgyis felöltözik, beül az elegáns Volvóba és már itt sincs...

- Jöjjön be, Morrison! - kiáltott hát, de azért a takarót az orráig húzta, jelezve, hogy pihenne még.

A Morrison nevezetű fickó sokkal inkább hasonlított egy kivénhedt kommandósra, mint egy világvégi városka panziójának társtulajdonosára.

- Jó reggelt, Mr. Höglund! - mondta mosolytalanul.

- Jó reggelt! - válaszolt Clancy a takaró alól. - Miben segíthetek?

- Semmiben - ingatta a fejét Morrison, majd előhúzott a belső zsebéből egy hangtompítóval ellátott pisztolyt.

- Ez afféle helyi folklór? - tudakolta a szélhámos, akinek a lelkébe gyorsan beköltözött a halálfélelem.

- Vegye annak - bólintott a fegyveres, majd kétszer meghúzta a ravaszt.

Martin Clancy, alias Stefan Höglund küldetése ezzel örökre véget ért...

---

Az igazi Stefan Höglund elégedett mosollyal olvasta a másnapi újságot a reptéren. Minden lap beszámolt arról, hogy egy ismeretlen elkövető két lövéssel végzett egy magát svéd üzletembernek kiadó amerikai szélhámossal. Az indíték ismeretlen, mivel a személycseréről a helyiek is csak jóval később értesültek, tehát az ő bosszújuk nem lehetett. Mellesleg a Himenville-i elöljárókon röhög a környék, amiért bedőltek egy jöttmentnek. Graham és csapata legszívesebben a föld alá bújna szégyenében. Höglund mosolya azonban csak átmeneti volt. Belegondolt, hogy nem sok hiányzott ahhoz, hogy az ő temetéséről kelljen gondoskodnia a rokonságnak. Nagyon félt az úttól, mert tudta, hogy a szervezet csak erre vár, az általuk küldött bérgyilkos amerikai földön könnyebben utolérheti. A kölcsön visszafizetésének határideje lejárt. A maffia pedig kevés haladékot adott, ő pedig jelenleg fizetésképtelen volt. Ha nem vállalja ezt a munkát, a főnökei kirúgják.

De mivel más miatt is jönnie kellett az Államokba, kénytelen volt vállalni a kockázatot. Elvállalta hát és közben egyfolytában azon agyalt, hogyan tudná megúszni a Himenville-i látogatást. Imádkozott, hogy történjen valami, ami új mederbe tereli a dolgokat. Épségben haza kellett jutnia, mert az igazi küldetés teljesítéséért csinos kis összeg üti a markát.

Az élet a kezére játszott. Felvette azt a szakadt stoppost, akiben meglátta a potenciális áldozatot. Nem győzte telebeszélni a fejét, hogy milyen nagyszerű élmények várnak rá. Mindent úgy intézett, hogy a szerencsétlen átvehesse a szerepét. Már-már saját magát ütötte le, mivel a fickó eléggé gyámoltalan volt.

Höglund a visszaemlékezést követően összehajtotta az újságot, majd a feltűnést kerülve, óvatosan megtapogatta a zakója bélésébe varrt kicsiny zacskókat, amelyekben az a fehér por lapult, amely Martin Clancy mellett túlélésének másik záloga volt…