Klung-klung, hallani távol egy zárat, és Reccs! a tetőn. Sok a flepnis errefelé, akik nem tudnak a koponyájukon heverni, ha értik mire gondolok. Nem jó környék ez a hozzám hasonló átlagos pofának, aki szeretne itt nyugodtan éldegélni.

De ezeknek lehet ám beszélni, hogy hagyják abba! Régen elbántak velem, sok-sok évaddal ezelőtt, szőrtelen koponyám még őrzi a varratokat és vágásokat a szemem alatt, és a szám körül. Mostanság félnek tőlem. Nem, nem is igazán tőlem, inkább az apródjaimtól. Tőlük aztán lehet félnivalójuk. De még nekem is.

Klung-klung! Ami sok az mégiscsak sok! Ezek miatt a holdkórosok miatt nem tudok nyilatkozni apródjaimról. Mit kergetőznek már megint? Tegnap egy szakáll állított meg az ócska utcán. Azt mondta van egy kis űrutazása. Elküldtem a búsba! Nem mondom, jó hecc, ha egy kicsit felpörgetem magam, vagy föltornázom a muszklimat néhány tablettával, de ez a szakáll nagyon gyanúsan forgatta a szemét. Néhány számmal ezelőtt hoztak valami Jack-löttyöt egy lim-lom raktárból, ám annak semmi hatása nem volt. Ellenben a Gambol, az aztán tényleg bemászik az ember koponyájába egy jó űrutazás erejéig. A jó minőségűt pedig nem lehet ám minden jöttment szakálltól beszerezni.

Nincs mit tenni ebben a negyedben, de nekem elhihetik, nem jobb az „akárhányadik” utcában sem. Innen toronyházak és utcák grafikái látszanak, meg mindenféle törmelék. Általában szürke és mocskos az ég, és az évad vége felé tüzet kell gyújtani, hogy lássunk a sötétben. De most sincs sötét, ami jó, csak szélvihar tombol néha. Védett helyen kell tanyázni ilyenkor a törmelék miatt, és bár mindenki berreg és vakmerő a Gambol-tól, azért igazán meg lehet szédülni ettől a széltől. Amikor semmi szél nincs, lehet mászkálni. A tornyok felhőkbe burkolódznak. Mi pedig környékbeliek lógatjuk karunkat, lábunkat, ki-ki a csápját. Kinek, hogyan mutat a fizimiskája. Vannak egészen csinos kis pofák, de vannak undorítóak is. Van itt egy nagy bumfordi pofa, akit Óriásnak becéznek, mert háromszor akkora, mint én, a koponyája alatt azonban semmi nincsen. De nem szokásom karikírozni őt ezzel, mert tudom, hogy egy panel alatt összelapátolna azokkal a tepsinagy kezeivel. Persze nem értem ezt a névválasztást sem. Engem Gravitációnak hívnak a nehézkes járásom miatt. Eleinte nem tudtam miért, később rájöttem, miután utánajártam a vonatkozó maszlagnak. De ez akkor is marhaság! Sokkal jobban illene rám a Röntgenszemű. Mert időnként olyan a látásom, mint azoknak a gépeknek, amelyekkel sok-sok évaddal ezelőtt a tárgyak belsejét vizsgálták. Ez így igaz!

Egyszer egy igazán belevaló amazonnal voltam, tényleg. Hú, ha visszapörgetem koponyámban az amazont, mentem elfog az adrenalin. Annak a performansznak aztán minden egyes panelje élvezet volt. És akkor jött a rémálom! A csattanó kellős közepén, váratlanul megpillantottam az amazon belsejét, mert a performance közben röntgenlátásom lett - mindig ez van ha elkap az adrenalin -, és a csontjai félelmetes krikszkrakszok voltak, mint egy alakváltónak. ÁÁÁÁÁ! Ordítottam, de nem sokat tehettem: az apródok már be voltak töltve. Az alakváltó-amazon nálam maradt egy évadot. Néha megmutogatta undorító hártyás valóját, én pedig megfizettem érte a két falánk apróddal. Mert lelépett a bestia. A két szörnyszülöttet azért nálam felejtette.

Szóval nem értem ezt a névválasztás dolgot. Errefelé mindenki be van zsongva a Gamboltól és képregényektől, a performanszkról nem is beszélve. De legjobban a képregényhősöktől vagyok kiakadva. Lehet, hogy én átlagos képességeim miatt nem vagyok oda értük, nálam a szerényebb kosztümösök inkább játszanak. Fizi-maskarám is visszafogott hosszú sötét kabát és sötét gatya. A képregény olyan felkapott, mint a por. Ha aszály van, megy a gyilok érte. Akkor aztán klung-klung zavarják a csendet. Tegnap megjelent nálam egy ramaty pofa teljesen bekábulva. Képregényt akart. Csak egy oldalt adjál, hallod, könyörgött, ahogy ezek a ramaty pofák könyörögni szoktak. Megijedtem, mert a szeme vörösen agonizált, de aztán segítségemre jöttek az apródok. Falánk bestiák én mondom, de jó házőrzők. Elkergették a szarházit!

Rossz vicc! Mindenki a kosztümös pancserekért rajong, az összes pofa vasember akar lenni. Szerintem a képregények hazudnak. Ezek a pancserek makulátlan toronyházak között repkednek, grafikájuk elég kidolgozott. Némelyikük azért gyenge, akad azonban, aki repülni is tud és verekedni egyszerre. A valóságban ez sajnos nem így van. Mindenesetre jobb a csihi-puhi, mint a maszlag. Az üres sóder, hogy kit érdemes gyilokkal büntetni és kit nem. Meg az önbíráskodás-agymenés. Meg, hogy jön a gonosz, hiába teszünk ellene bármit. Ki ez a gonosz pofa? Mit akar?

A legjobbak mégis a világvége utáni víziók. Nem gagyik, mint azok a másik - pofozkodás a levegőben és utána performansz a kisasszonnyal - sztorik. Ezek sokkal élethűbbek. Mégis hiába jó a grafika a mai dolgokról meg minden, a szent meg ördög kérdés itt is előkerül. Hát had sztorizzak erről a szent meg ördög dologról:

Volt két jómadár, elég erős pofák, ahhoz, hogy jó nagydarab tömböket döntsenek romba. Ezek a pofák összekaptak valami piti kis ügyleten. Talán képregény állt a dolog mögött vagy por – ez a kettő lehetséges –, de más frekvenciák mást állítanak. Tulajdonképpen annyira erősek voltak, hogy nem bírtak egymással. Koponyájuk megtelt mindenféle ostoba kosztümös blablával aztán Blam-blam! – ment a gyilok.

Egyikük, a Vigyori kapucnis kabátot viselt, meg terepszínű gatyát. A fizimiskája, mintha páncélból lett volna, meg sem kottyant neki az ütleg. A másik, Izomagy vörös és fehér sávos, meg kék alapon fehér csillagos pelenkát hordott. Ennek a muszklija nagyon rendben volt. Nála erősebb pofát még életemben nem láttam.

Ilyen esetben nem lehet sokat tenni. Vannak módszerek, fogások, a gyilok megfelelő, ha éppen valami kevésbé erős szinten állnak, de nem ezeknél! Nem lehetett lecsillapítani egyiket sem.

A Maffiánál rendesen törték is a koponyájukat emiatt, nem tetszett nekik a két jómadár. A Maffia vezetője, a Mester pofa szétküldte a smasszereit az összes negyedbe, hogy kikiáltsák a köznépi prédikációt jóról és rosszról, mint a képregényekben. Smasszerei nagy dögök, persze kockafejűek, hosszú kabátban és kalapban, némelyik még az Óriásnál is nagyobb darab. Szóval jöttek ezek a smasszerek. Összeverbuváltak egy kis csoportot a negyedből, úgy két tucat senkiházit és engem, hogy elvigyenek nagyokos nagyfőnökük, a Mester elé.

Szélvihar tombolt, le kellett mennünk az undergroundba. Fáklyát gyújtottunk, a sameszek mentek előre. Előrelátóak voltak elődeink ezekkel a földbe fúrt lyukakkal. Jó szolgálatot tesznek szélviharban, ha el akarunk jutni A-ból B-be. Ennek azonban ára van: mindenféle alsóbbrendű lények élnek odalent, akik nem nézik jó szemmel, hogy a területükre lépünk. Kicsit megverekszünk velük. Ez a csőcselék nem egy nagy bagázs, csak élesek a karmaik és akkora agyaraik vannak, mint egy sörösüveg. Mondom, nem kell pánikba esni, mert a sameszek egy panel alatt szétkapálják őket. Régi renegátok ezek, nem kell félteni őket. Odafelé csak két embert vesztettünk. Ez egész jó arány.

A Mester HOTEL feliratú toronyház lyukas falából beszélt. Negyven-ötven jómadár lehetett a toronyház előtti platformon, köztük én is. Tele a tömeg flepnisekkel. Van egy-két különleges amazon is, de ki tudja melyikük alakváltó. Egy ragacsos csáp a vállamat nyalogatta a beszéd alatt.

– Áiiijj! Micsoda undorító alak! – megmagyarázhatatlan fizimiska állt mögöttem. Kerek nyílása rám vigyorgott. Az élményt a nyílás körüli csápok legyező mozgása tette teljessé. Olyan az állaga, mint a zselé, át lehetett látni rajta. Nem kértem ebből, inkább odébbálltam. Senki sem szereti a különcöket: mérgezők és rondák. Egy ilyen kisebbségivel nem szívesen húznék ujjat.

A Mester trónja oldsmobilból volt, nagy kerekekkel és kopott-piros fizi-maskarával. A nagyokos nagyfőnök fekete – fehér államügyésznek volt öltözve, mint a képregénybeli pofák. Feje, akárcsak a smasszereké, szinte teljesen szögletes és akárcsak a sameszeknek neki sincs haja. Csakhogy ő nem leplezi kalappal. Hatalmas ajkai voltak, amit mintha egyfolytában vörössel kenegetne. Az oldsmobilt körülállták a Mester cserkészei: agytrösztök, kevés muszklival (röntgenszem nélkül is látni lehet koponyájuk belsejét).

Az agytrösztök egy évadban többször is kijárnak a nagy vízhez és lemérik. Azt kampányolják, hogy évadról - évadra emelkedik. Ennél tartalmasabbal is lefoglalhatnák koponyájukat. Talán túl sok volt a Gambol injekcióból! De ezt nálam jobban tudják, hiszen a belövős változatot ők terjesztik. Évadonként két tucat Gambol ingyen, a többit vadászni kell. Én mondom, ha már rászoktattak a szerre, legalább terítsék nagyobb adagokban. Aztán ha üres a fémszekrény, lehet csencselni a guberátorokkal. A bolt persze nagyon rosszul áll a mi részünkről. A guberátor sok limlomot kér, meg képregényt a Gambol-ért. Ráadásul ez is rossz minőségű, sárga Gambol-por, nem az a csúcsszuper piros injekció, amit az agytrösztök terítenek. De mit lehet tenni? Lefogadom, hogy az agytrösztöknek is ettől lett ilyen nagy a koponyájuk, és ettől olyan ostobák, hogy folyton lemérjék a vízállást. Ó! Ennyi Gamboltól nekem is szétfröcskölne a tudatom meg minden.

Rossz vicc! Szóval ott álltak a Mester pofa körül ezek a mindenféle talpnyalók, adták neki a jobbnál jobb tippeket. A Mester elégedetlen volt az önbíráskodók miatt, de a koponyája akkorra már olyan vörössé vált, mint az égbolt az évad egy bizonyos szakában. Rengeteg blabla kijött belőle:

– Meg kell állítani ezeket a fékeveszett őrülteket, mielőtt lerombolják a planétámat!

– Ezért hívtál ide? – kérdezte valaki a hátam mögül. Megfordultam, hogy lássam, ki dumál. Egészen átlagos pofa a beledumáló, nem olyan otromba, mint az a moszat néhány oldallal korábban. Ennek rendes a muszklija és koponyája, meg a kosztümje is rendben. Csak kicsit sokat tömött magába, ez látszott a szemén és az orrán is: mindkettőből ömlött a vér. A nagyokos teljesen maga alatt:

– Ki volt az, kicsoda? Ragadjátok ki a tömegből!

Ráment három smasszer és Blam – blam! Crash! Neki egy üvegfalnak.

– Látjátok – folytatta a nagyokos –, így jár, aki nem tisztel bennünket. Aki nem adózik porral és képregénnyel. A Maffiának. Mert a Maffia örök, a Maffia az egyetlen… - itt mi is bekapcsolódunk, az egész platform egyszerre skandálta az unalmas beszédet.

– A Mester pedig a következő szavakat intézi hozzátok, drága híveim – így pergette tovább a sódert – LE AZ ÖNBÍRÁSKODÓKKAL!

Rossz vicc! Jön a regulás beszéd, hogy a két önbíráskodó ne legyen követendő példa, és a vetítés, hogy hamarosan kézre kerítik őket.