A MEZTELEN ÜGYNÖK Szórakoztató Irodalmi Magazin alkotóinak törzshelye...

      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


Aardvark
Aardvark irodalmi alkotásai
Alfredo Sagittarius
Alfredo Sagittarius irodalmi alkotásai
AlieNeetah
Alie irodalmi alkotásai
Andy Baron
Andy Baron irodalmi és grafikai alkotásai
Ardens
Ardens irodalmi alkotásai
A-G-Stone
A-G-Stone irodalmi alkotásai
Bori
Bori irodalmi alkotásai
Craz
Craz irodalmi alkotásai
damien
Damien irodalmi alkotásai
darklight
Darklight képzőművészeti témájú alkotásai
De_Profundis_Clamavi
Profundis irodalmi alkotásai
Dworks
Dworks grafikai alkotásai
Freeb
Freeb irodalmi alkotásai
Ili
Ili irodalmi alkotásai
kampeter
Kampeter írásos (prózai és verses) alkotásai
Krakatit
Krakatit rajzos alkotásai
Lehel
Lehel irodalmi alkotásai
LisaBlake
Lisa irodalmi alkotásai
Lylia
Lylia Bloom irodalmi alkotásai
Mab Tee
Mab Tee irodalmi alkotásai
maggoth
Maggoth irodalmi írásai
MasonMurray
MasonMurray irodalmi alkotásai
memphisraz
Memphisraz komoly és humoros írásai
menma
Menma irodalmi alkotásai
Mickey
Mickey Long irodalmi alkotásai
Mookus
Mookus irodalmi alkotásai
Ndy
Ndy irodalmi alkotásai
newenglandi87
Newenglandi87 irodalmi alkotásai
Nimretil
Nimretil irodalmi alkotásai
ordassykaroly
Miszter Ordassy irodalmi remekei. Abszurd és humor, elgondolkodtató és csak úgy...
pintyő
Pintyő irodalmi alkotásai
randolph
Randolph irodalmi alkotásai
Remete
Remete irodalmi alkotásai
Rozványi
Rozványi irodalmi alkotásai
Shaera
Shaera irodalmi alkotásai
szujonor
Szujó N. irodalmi alkotásai
Tejlor
Leslie Tejlor főképp rajzos alkotásai
Torkin
Torkin irodalmi és népszerűsítő tudományos írásai
tyllforest
tyllforest irodalmi alkotásai.
vilmosgal
Vilmosgal prózai alkotásai
Zora
Zora irodalmi alkotásai
MŰKEDVELŐ ALKOTÁS
FELHASZNÁLÓK által feltöltött alkotások
ITT IS FELTÖLTHETED ALKOTÁSODAT!
Ha nem találsz megfelelő kategóriát, töltsd fel ide és mi majd rendszerezzük! Ide azok is feltölthetnek, akik még nem regisztráltak...
      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG



Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0

      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


Tegyük-e az alkotásokhoz egyenként a rádióműsorba készített, onnan kiollózott hangoskönyveket?
Összes válasz: 30
      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


Belépési neved: Vendég · Felhasználói csoportod: "Vendégek"  Jó szórakozást, Vendég! · RSS 2017-10-22, 02:45:15
NYITÓLAP » ALKOTÁSOK TARTALMI LEÍRÁSSAL » » menma [ Alkotás hozzáadása ]

Kupula 2. rész

Este a termeszlábúak ünnepi lakomát rendeztek. A hangulat remek volt, az asztal pedig roskadásig teli finomabbnál-finomabb ételekkel. Evés közben az emberek derűsen cseverésztek, nevetgéltek, s közben megbeszélték, milyen változásokat fognak hozni Kupulán. Azonnal egyhangú döntést hoztak a királyi titulus eltörléséről. Soha többé nem lehet egyeduralom, minden társadalmi csoportra egy elnök fog jutni, s a maszkos gárdába való  bekerülésnél a tisztesség és becsületesség lesz a mérce. Továbbá eldöntötték, hogy a tintanyűvők – akik most közvetlenül alattuk helyezkedtek el – több előjogot fognak kapni, a vastagnyakúaknak pedig kötelező lesz az iskola elvégzése és a túlkapások miatt rendszeres megfigyelés alatt fogják tartani mindegyiket. A letűnt korszak vezetőinek sorsáról, úgy határoztak, később tanácskoznak.

Egy fiatalember felállt és megkocogtatta poharát. Szólni kívánt. Az ünnepi asztal moraja alábbhagyott, érdeklődő tekintetek sora tapadt rá.

– Ne haragudjatok, hogy megzavarlak titeket, de lenne egy javaslatom. – Senki nem szólt közbe, így megköszörülte torkát és folytatta. – Szerintem el  kellene törölni a maszkos gárdát, és helyette létrehozni valami újat, ami a jó változást jelképezi még a nevében is.

– A fiúnak igaza van! – hallatszott az asztal különböző pontjairól. Mindenki helyeslően bólogatott. Már csak a név kitalálása maradt hátra. Csend támadt. Mindenki gondolkodni kezdett, de az első öt javaslatot a többség elutasította. 

– És mi lenne, ha mentoroknak hívnánk őket? – kérdezte félénken egy fiatal nő. – Édesanyám tanár volt, s halála előtt rám hagyott  egy szótárt. Abban volt ez a szó. A mentor azt a személyt jelenti, aki védelmez, támogat és oltalmaz. Nem ilyennek kellett volna lennie a maszkosoknak is?

A reggel szónokló pap elmosolyodott. 

– De igen, gyermekem. Nos, barátaim, mit szóltok az új névhez? – kérdezte a többi termeszlábút. Az emberek tapsviharral válaszoltak. Elismerően fütyültek, kurjongattak.

– Erre igyunk! – ajánlotta valaki, s megöntötték mindenkinek az este harmadik pohár borát.

Júra nem akart többet inni, így csak aprót kortyolt a vérvörös nedűből, de már égette a torkát, így hamar az asztalon lévő utolsó szelet kenyér után nyúlt. Ám a puha kovászos finomság helyett egy másik ember kezébe ütközött. Meglepődve nézett fel egy fiatal fiúcskára, aki mosolygósan ketté törte a szelet kenyeret és megosztotta vele.

Amikor  a világ a feje tetejére állt, sok termeszlábú a palotába került. Senkinek sem volt joga kitessékelni a másikat, hiszen egyenlőek voltak, egyenlő jogokkal, így hirdetményt adtak ki. Aki szeretné, Kupula csúcsán elfoglalhatja bármelyik telket, de ha úgy akarja, maradhat a palotában is. Néhányan kaptak az alkalmon, s elhagyták Kupula olümposzát, de a termeszlábúak jórésze úgy vélte, hogy neki is ugyanúgy jár a legpompásabb ágy, a legdrágább aranytányér, s az alapvető királyi kényelem, mint bárkinek, talán még jobban. Júra is legszivesebben keresett volna magának egy kis házat a folyó mentén, ahol békességben leélheti hátralévő napjait, de azt akarta, hogy Rizi a lehető legjobbat kapja, s hol másutt lehetne jobb dolga valakinek, mint egy királyi fellegvárban?! A termeszlábúak nem zúgolódtak a helyhiány miatt. Ha kellett, többen is megosztottak egyetlen szobát, vidáman azt mondogatva: „ Sok jó ember kis helyen is elfér”.

Telt-múlt az idő, lassan mindenki berendezkedett, s otthonának érezte a palotát. Ám egy otthonnak csak egy házigazdája lehet, aki ott jár és kel, ahol akar, s azt teszi uradalmában, amit kedve megkíván. Sokan voltak ezen a véleményen, így hát napról-napra egyre több vita visszhangja verődött vissza a nem alpári beszédhez szokott falakról, annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban jelentősen megcsappant a becses épület lakóinak száma. Néhányan – más megoldást nem ismerve – gyakran összeverekedtek, s akkor nem érdekelte őket sem az ötezer éves antik váza, sem a zafíros tükör, de még mások épsége sem. Júra hozzászokott az ilyen fajta megoldásokhoz, de az már őt is zavarta, hogy rendszeressé váltak a hajnalig tartó ivászatok, a fület süketítő lárma, a nyilvános paráználkodás, és a felbecsülhetetlen történelmi kincsek semmibevétele. Abba az asztalba, amely a világ első fájából készült,  most szívecskék voltak belekaristolva, szerelmes üzenetek és káromkodások, a nagy történelmi hősök mellszobrai mocskosan árválkodtak a sarokban, Király egykori kelyhébe pedig bosszúból rendszeresen belevizeltek.  Már a vacsorák sem voltak olyan meghittek, mint megérkezésükkor. Az emberek különféle társaságokba tömörültek,s egy idő után más csoportok tagjainak nem is köszöntek. Voltak olyanok, akik a sport miatt döntöttek úgy, hogy mától csak azért, mert másnak szurkolnak, utálni fogják egymást.  De akadtak ennél cifrább okok is. Utálták azt, aki nem az aktuális elvárásoknak megfelelő személlyel osztotta meg az ágyát, kinézték a másként öltözködőket és gondolkodókat, de még arra is ellenszenvvel néztek, akinek sötétebb volt a bőrszíne vagy másképp képzelte el Istent. Júrának korábban nem volt ideje észrevenni az ilyen bugyuta ellentéteket, s különösebben nem is érdekelték megannyi baja mellett, de amióta elegendő szabadsággal rendelkezett, gondolatai ezeken a problémákon jártak. Szeretett volna megoldást találni a harcokra, hogy békében éljenek, hiszen mégiscsak mindnyájan emberek. Ám ezen gyermeteg rétegződések mindegyike eltörpült ama mozgosítás mellett, amelyet három ambíciózusabb termeszlábú kezdeményezett. Júra hajlott kora és csekély értelme révén nem tudta megjegyezni a nevüket, így beceneveket aggatott rájuk. Okos, Erős és Ravasz. Ez a három termeszlábú erős politikai párbajozásba kezdett. Belevetették magukat az igazgatásba, s amikor idejük csak engedte, folyton szónokoltak a többieknek, akik persze mindig azzal értettek egyet, akit az adott percben hallgattak. 

Az aznapi vacsora közben is politikai szópárbaj alakult ki, így az egykori bányásznak, akit mára már nyugdíjaztak, elment az étvágya. Eltolta maga mellől tányérját és szobájába indult. Talán észre sem veszi Rizit a sarokban üldögélve, ha a lány el nem tüsszenti magát.

– Hát te meg mit csinálsz itt? – kérdezte. Unokája törökülésben trónolt a földön és egy kuka tartalmát válogatta.

– Papó, nézz csak ide! Mennyi finom étel és mindet kidobták! – sajnálkozott, felmutatva egy egész csirkecombot és egy szétlapított  tortaszeletet.

– Nem kéne ebben a mocsokban turkálnod. Gyere, mossuk meg a kezedet és menjünk aludni.

Rizi még vetett egy utolsó sajnálkozó pillantást a kidobott finomságokra, majd visszavonult nagyapjával. 

Reggel Júra a szalonban ült és újságot olvasott, amikor megszólalt a kapucsengő. A hatalmas kongások felverték a fél palotát, követelve a látogatóknak kijáró figyelmet. Kisvártatva ajtót nyitottak. A küszöbön két görnyedt hátú koldus állt, markukat könyörgően előre tartva. Szánalomért és némi betevőért vállalták a veszélyes utat, és szöktek fel Kupula csúcsára. Júra érdeklődve nézett végig a vendégeken. Egy fiatal, ruházata alapján jelentéktelen közkatona állt ott, baljánál pedig egy terhes asszony. Duóként nyöszörögték ugyanazt. „Kérem, szánjon meg. Adjon egy kis elemózsiát”.  Okos és Erős egyszerre indultak a kincstárhoz, némi anyagi támogatásért. Okos a terhes nőnek kívánt átadni egy kis zacskónyi zöld követ, míg Erős a katonának. Amikor tudatosult mindkettejükben a másik adakozási szándéka, farkasszemet nézve álltak szembe.

– A katonának fogjuk adni a pénzt, mert háborúban ő véd meg minket – mondta Erős.

– Az anyának adjuk a köveket, hogy  felnevelhesse a gyerekét, és  gyarapítsa populációnkat – érvelt Okos.

– Nem lehetne mindkettejüknek adni? – kérdezte naívan egy bámészkodó.

– Ne légy ostoba! Akkor nekünk mi marad? – Több tucat termeszlábú támadta le azonnal.

A koldusok arcába csapták az ajtót, és gyűlést rendeltek el, mégis kinek adakozzanak. Lázas érvelések vettek kezdetet. Hol Okos pártja kerekedett felül, hol pedig Erősé. Újra és újra szavaztak, de a végén az állandó döntetlenek  miatt holtpontra jutottak. Egymást túlkiabálva káromolták és vádolták a másikat, tolvajnak titulálták és árulónak, míg végül elszabadultak az indulatok és verekedés tört ki. Mindenki az első  kezébe akadó tárggyal ütötte a vele leghamarabb szembejövőt, már azzal sem törődve, ha alig egy órája még meghitten beszélgettek.

Ravasz felordított. –  A kincstárba! – vezérszavára azonnal megszűnt az ideákért folytatott harc, minden termeszlábút összekovácsolt egy erősebb hatalom, a kapzsiság.  Egymást taposva rontottak be a hatalmas terembe, nadrágjukba, cipőjükbe, szájukba tömködték a zöld köveket. Júra is csatlakozott, hogy megkaparinthassa a jussát. Mélyen belemarkolt  a többszáz kőhalom egyikébe, de életében először nem örült annak, hogy pénzt tudhat a magáénak. Belebámult a tenyerébe, végigszemlélte a kisebb vagyont érő zöld rakást, és elkomorult. A kövek mocskosak voltak.  Nem csillogtak, mint annak idején a bányában, mégcsak nem is fénylettek. Júra undorodva a földre dobta mindegyiket, tenyerét hevesen megdörzsölte nadrágjában, letisztítva bőréről a koszt. Taszítónak találta az egész termet, a szegény ember agyával fel sem fogható gazdagságot, de az émelygésig halmozott bőségnél csak termeszlábú társait és saját magát találta undorítóbbnak. Mint aki egy rossz álomból ébredt, elmélyéről felszállt a mohó köd, és eszébe jutott unokája. Rémülten rohant ki a kincstárból, hátra hagyva harácsoló társait, és Rizi keresésére indult.  Átfésülte egész Kupula csúcsát, de napszállta után sem akadt a nyomára.  Engedett abszurd gondolatának, és régi otthonukba vette az irányt. Épp a Lépcsőn igyekezett lemászni, amikor látta, amint két vastagnyakú a mélybe próbálja taszítani Erőst, mellettük gúnyosan mosolyogva pedig Ravasz ácsorog. Júra ekkor értette meg, hogy az elmúlt időben miért voltak kevesebben a palotában. Nem volt szó költözésekről, ahogyan azt néhányan állították. Így szabadultak meg vetélytársaiktól, a túl gyengéktől és a haszontalanoktól is, akiket újra Kupula legmélyén akartak tudni.  Három lépcsőfok után Júrát már egyáltalán nem foglalkoztatták a csúcson látottak, azért imádkozott, hogy Rizit épségben megtalálja.    

Már teljesen besötétedett, mire a lány nyomára akadt. Eszméletlenül feküdt egy sikátorban, elszakított  blúzban, véres szoknyában.  

– Drága kislányom, mi történt veled? – Az összevert lány elé borult. Siratta, csókolgatta, élesztgette, míg végül Rizi nehézkesen felnyitotta a szemét.

– Papó, úgy sajnálom, hogy elszöktem. Csak haza akartam menni – pityergett a lányka.

– Ki tette ezt veled, drága gyermekem?  

–  Az a fiú a bányából.  Papó, úgy fájt! 

Júra mellkasából keserves nyögés tört fel, de azonnal magába is fojtotta zaklatottságát, nehogy megrémissze Rizit. A karjaiba vette a lányt és kórházba vitte.

– Hölgyem, kérem! Segítsen! –  fordult izgatottan a kórház recepcióján üldögélő nővérhez. –  Az unokám... A... az unokámat megerőszakolták és megverték. 

A nővér pillantást sem vetett a sérültre, úgy kérdezte Júrától: –  Van betegbiztosítása?

–  Mi? –  döbbent le Júra.

– Azt kérdeztem, van-e a nőnek betegbiztosítása? –  kérdezte ingerülten, amiért ismételnie kell önmagát. 

– Az nincsen, de kérem, hívjon már egy orvost! Csak vizsgálják meg, hogy nincs-e komoly baja.                                                                     

A nővért továbbra sem érdekelte, mit mond az öreg, kisétált a pult mögül, majd egész közel lépett hozzá, félreérthetetlenül mutatva fehér köpenyét félig beterítő hatalmas zsebére.

– Az orvosé még nagyobb –  vigyorgott. 

– De nekem nincs pénzem.

– Az a maga problémája –  közölte hűvösen a nő, majd  –  mintha Júra, karjában a sebesült lánnyal már nem is volna ott, – elment kávézni. 

– Papó, kérlek, ne menjünk vissza a palotába –  könyörgött bágyadtan Rizi.

– Ne aggódj, gyermekem! Haza megyünk.

Néhány hónap elteltével Júra épp a bányában robotolt, jobbjánál unokája segédkezett, amikor a hangszórókból ünnepi ceremónia hangjai zendültek fel. Megkoronázták Kupula új, mindenható vezérét, Ravaszt, akit aznaptól Császárnak hívtak.  Rizi értetlenül nagyapjára csodálkozott.

– De Papó, még a palotában nem azt mondták, hogy mindenki egyforma és a világ megváltozott?                                                              

Júra megsimogatta Rizi gömbölyödő hasát.

– Talán majd egyszer, gyermekem! – mondta, majd folytatta a munkát.
 

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                   



Forrás:

Csoport: menma | Hozzáadta: menma (2014-03-08) | Szerző: E W

Megtekintések száma: 245 | Hozzászólások: 2 | Tag-ek(kulcsszavak): |
Összes hozzászólás: 2
0   Spam
2 menma   (2014-04-12 20:35:40)
Örülök, hogy érthető, mivel van húzva párhuzam. Az észrevételt köszönöm, javítani fogom.

0   Spam
1 AndyBaron   (2014-04-12 15:49:43)
Csak belekaptam egy kicsit (hogy találjak valami hibát ebben a szomorúnak is felfogható elbeszélésedben):
– Az a maga problémája –  közölte hűvösen a nő, majd  –  mintha Júra,
karjában a sebesült lánnyal már nem is volna ott, – elment kávézni.
Rossz helyen van a vessző itt:
"nem is volna ott, – elment"
Egyébként tetszett! Nagyon aktuális!
smile





Szólj hozzá, ha tetszett! Ha nem tetszett, akkor pedig azért...