A terem közepén, kör alakban elrendezett székeken foglaltak helyet a terápia résztvevői. Az aznapi foglalkozás ígéretesnek indult, a csoport összes tagja megjelent. A kis társaság figyelmesen hallgatta újonnan érkezett társukat, Drakula grófot, akit egykoron a világ egyik legfélelmetesebb lényeként tartottak számon. Ő volt minden ember rémületének garanciája, szörnyek példaképe. Amerre járt, riadt sikolyok kísérték lépteit, téboly ült ki bármelyik prédája arcára, hacsak megvillantotta borotvaéles szemfogát. Drakula szupersztár volt. Több tucat bestseller, horror film, szájról-szájra terjedő legenda hódolt előtte. Kicsik ágybapisilős rémálmainak hozója, az éjszakai utcák járókelőinek fantomja, a rémvilág bálványozott bestiája volt ő. De ma? A csoport tagjai meglepődve néztek össze, amikor a gróf egykori önmaga beteges, halvány árnyékaként lépett be a terembe. Tündöklése eltűnt, a játékos szikra kialudt szeméből, megsárgult agyara veszélytelenebb volt egy kiscica fogacskáinál. Szép, sápadt bőre, mely régen úgy ragyogott, akár a Hold, most ráncos volt, petyhüdt és szürke. Egy megtört vámpír állt előttük. Leáldozott csillag, kinek fénye már nem is pislákol. Drakula látványánál csak tragikus emlékei voltak szomorúbbak, melyeket az elmúlt időszakban kellett átélnie. Beszéd közben könnyeit nem is bírta visszatartani. Taknyos, piros orra előtt egyfolytában zsebkendőjét szorongatta, mellyel néha kisírt szemét is megtörölte. Nem tudta leigázni a karó, a szenteltvíz, se megannyi bűbáj. Akár egy főnix, mindig újjászületett. Úgy tűnt, nincs az a dolog a világon, ami végleg elpusztíthatja. S lám, végül mégis megsemmisült. De nem nemes véggel áldotta meg a sors. Csúfos, megalázó befejezést szánt neki, melyet még a leggonoszabb teremtmény sem kívánna ellenségének. Gimnáziumi szerelemre, zselézett hajra, a napfényben csillogó testre ítéltett. Most már léptei nyomát nem rémült sikolyok, hanem veszett tinilányok mámoros visítása kíséri, vámpír lénye szívecskék és flitterek koszorújába van foglalva, Van Helsing is letagadja, hogy egykoron ismerte. Tönkretették, megalázták, eltiporták. Odaveszett egy egész élet vérszívó munkája. A kiküszöbölhetetlen csorba hírnevén végzetes.

Drakula nehézkesen beszélt. Hangja néha elcsuklott, a sírógörcs vasmarokként szorongatta torkát. Látszólag még az emlékezés is fájdalmas volt, de úgy érezte, meg kell osztania másokkal a történetét, csak így nyerhet némi megnyugvást.

– Szörnyű, egyszerűen szavakkal kifejezhetetlen érzésekkel léptem ki a moziból. Körülöttem az emberek örömkönnyeiket törölgették, dícsérték azt a nyighajt, hogy milyen szexi meg érzéki. Tombolt bennem a düh. Meg kellett mutatnom ezeknek az ostoba halandóknak, hogy ki itt az úr. Velem nem packázhat egyetlen egy írónak hazudott liba sem! Ezért meglapultam egy sikátorban, támadásra készülve. Hamarosan arra járt egy lány. Előugrottam a sötétből, kivillantottam a fogamat, közben hangosan morogtam, tudjátok, olyan rekedtesen, félelmetesen. Erre a lány – ajka ismét legörbült – , erre a lány, mint valami őrült, örömében a nyakamba ugrott, és azt kérte, hogy vegyem feleségül. – Drakulából ismét előtört a zokogás. Székére rogyott, utolsó szavait csak nehezen tudta kinyögni.

 – Alig tudtam elmenekülni. Az az elmebeteg még egy maroknyi hajamat is kitépte. Sajnálom, nem tudom folytatni. Sajnálom.

Az öreg vámpír nedves zsebkendőjébe temetkezett, hogy kiadhassa magából minden megmaradt könnycseppjét.

Egy félszemű, fületlen, féregrágta zombiarc a semmibe meredve megszólalt: – Én is hasonlóképpen jártam. Bár esetem nem olyan tragikus, mint Drakuláé, érzem, hogy ugyanarra a sorsra jutok. Most komolyan, nézzetek rám! – fordult a többiekhez. – Úgy festek, mint aki egy darab zsenge agyacskát lecserélne egy barátnőre? Inkvizíció folyik itt, barátaim. És mi vagyunk a máglya rossz végén.  Mondom én nektek, senki sincs biztonságban. Hamarosan itt fog pityeregni Predator, mert rózsaszín tütübe öltöztetik, és szerelembe ejtik egy balerinával, a mutánsokból vegetáriánus melegeket csinálnak, akik felvonulásokon parádéznak a balzsamuborka jogaiért. Káosz és dögvész fog pusztítani!

A társaságon zaklatott sugdolózás hullámzott végig. Riadtan vágtak egymás szavába, egyre hangosabban beszéltek a baljós jelekről, melyek pusztulásukat hozzák. Drakula nem bírván türtőztetni magát, felkiáltott.

– A vámpírokról már a Disney csatornán is van sorozat.

Kitört a káosz. A szellemek megkergülve repdestek, a farkasemberek csecsemőpózba gömbölyödve, halkan vonyítottak, mint a kiskutyák, míg a démonok harciasan kántálták: „ Le az animékkel! Le Japánnal!”

– Elég legyen! Kérlek, hagyjátok abba! – próbált közbelépni az eddig csendben szemlélődő csoportvezető, Mumus. – Kérlek, higgyétek el, ez semmi jóra nem vezet!

– Épp ez a lényeg! – kiabálta a korábban szónokló zombi. – Nem akarjuk, hogy jóra vezessen. Mert mi nem vagyunk jók. És nem fogjuk engedni, hogy az a sok idióta sorozatgyilkos elorozza a dicsőségünket, Hollywood pedig tönkretegye a karrierünket. Lázadás! Lázadás!

Este jól nézz be az ágyad alá,  Alkonyat-rajongó! Vagy te, aki ha azt hallod, alien, az Avatar jut eszedbe. Gonosz boszorkák főzik le a húst a csontjaidról, akiknek nem Harry  Potter a vezére (őt már megették szemüvegestől). Bármerre futsz, bárhova bújsz, mindig lesz egy bosszúszomjas lény, aki annak ellenére, hogy a képernyőn szerethető, megtanítja neked, mi az a horror.