Az őrzésünkre bízott terület egyik raktárajtajánál guggoltunk mind a
négyen. Charlie, akit csak Popeynek szoktunk szólítani hatalmas alkarja
miatt. Mellette Denis, akinek soha nem állt be a szája, és néha annyira
idegesítően tudott viselkedni, hogy kinyílt a bicska a csizmámban. Végül
az öreg Robert, aki szolgálatvezető volt köztünk, mert neki volt a
legtöbb csillaga. Még most is a hóna alatt szorongatta a konyakosüveget.
– Michael! – fordult felém Denis. - Te is hallod, amit én?
A fülemmel rátapadtam az ajtóra. Valami mocorgást én is hallottam valahonnan.
– Ez csak Popeynek a gyomra… – azonosítottam be a zaj forrását, és lemondóan legyintettem. – Tudhatnád, hogy időre eszik!
Mintha ez lett volna a jel, Charlie az órájára nézett, és elővett a zsebéből egy csokit. Ráérősen elkezdte majszolgatni.
– Robert, mit tegyünk? – tekintettem az öregre. – Mmmmiééé'? – fókuszált rám nagy nehezen vizenyős, kék szemével. Néhány pillanat múlva, sikerült is neki. – Valaki van bent! Ez biztos! El kellene fognunk!
Robert
felemelte a mutatóujját, majd ugyanazzal a lendülettel hanyatt
vágódott. A konyakosüveget apai szeretettel a kezében szorongatta.
– Denis! – néztem a társamra. – Te már voltál katona, mit tettetek ilyen helyzetben? – Az úgy volt, mondom, hogy bevágtunk három gránátot, mondom, és belőttünk vagy két tárat, mondom – vigyorgott önelégülten. – És utána? – Utána, mondom, megint bedobtunk két gránátot! –
Na jó, viselkedjünk profiként, ahogy egy biztonsági őrhöz illik.
Valakinek be kell menni megnézni, mi ez a zaj?! – summáztam, összehúztam
a szemöldököm, és Popeyre néztem. Ráböktem a mutatóujjammal, majd az
ajtó felé. Popey viszonzásul a kinyújtott karhajlatába csapott a másik
kezével.
Denisre néztem, de ő egyre csak az öreget próbálta élesztgetni. Mélyről jövő sóhajtás után, odaszóltam.
– Neked jut az a megtisztelő feladat, hogy felderítsd, ki van odabent, és feltartsd, amíg odaérünk. –
Rendben van, bízd csak rám! – suttogta, és a bejárat elé lopózott.
Hirtelen felrántotta az ajtót, ami hangosan tiltakozva nyikorgott. Be
sem nézett, hanem erőből, azonnal behajította a gumibotot. – NORMÁLIS VAGY?! – integettem neki vadul. – Mit csinálsz?
Denis megszeppenve nézett rám.
– Hát, hát… –
Te balfácán! A gumibot leltárban van, most már tényleg be kell menni
valakinek! – csaptam a homlokomra. – Popey, te vagy a legjobb
fizikumban, te jössz!
A szokásos választ kaptam tőle.
– Nem igaz, milyen pipogya alakokkal vagyok körbevéve, ez benne lesz a Szolgálati Naplóban – fakadtam ki. – Akkor bemegyek én!
A többiek egyetértően bólogattak. Robert közben gyermeki szeretettel szlopálta a vodka ízű anyatejet.
Óvatosan
kinyitottam az ajtót, és bebukfenceztem. Vagyis annak szántam, de a
küszöböt valaki megemelte a fontos pillanatban, így arccal előre
végigszántottam a betont. A raktárban csend uralkodott, ha nem számítjuk
az összeszorított fogaim közt kiáramló levegő sípolását, majd a fojtott
káromkodásomat.
– Gyertek be! – suttogtam hátramaradt társaimnak. – Mennék én, mondom, de valakinek biztosítani kell a terepet idekint – suttogta vissza Denis. – És Popey? – húztam fel a szemöldököm. – Ő viszont engem biztosít – majd egy kis szünet után folytatta: – Robert pedig az utánpótlást. –
Az biztos – mormogtam, és tényleg kezdett elegem lenni a mai napból.
Óvatosan, centiméterről centiméterre haladtam előre a kihalt teremben,
mégis sikerült egy meghatározhatatlan állagú, penetráns illatú valamibe
beleosonnom. – Tudtam, hogy Franky lesz – rémlett fel előttem a
szolgálati kutyának befogott kóbor eb loncsos képe. Reméltem, hogy a
vérnyomásom nem most akarja megdönteni a világcsúcsot. Megvártam, amíg
az üstdobra hangszerelt XII. szimfónia lehalkul a fülemben, és tovább
indultam. Néhány pillanat és konténer múlva ismét hangokat hallottam az
egyik eldugott szeglet felől. Elővigyázatosan dugtam ki a fejem a sarok
mögül, és úgy maradtam.
Apró, alig másfél méteres lény állt velem
szemben. Aránytalanul nagy volt a feje, és hosszú, térdig érő kezében
tartotta a gumibotot. A bőre hullasápadt volt. Én pedig azonnal
felvettem vele a bőrszín-versenyt.
– Igazolja magát! – jutott eszembe az első épkézláb mondat, amit a fejembe vertek a kiképzésen.
Az apróság felemelte a kezét, göcsörtös ujja fényleni kezdet, és csak annyit mondott.
– Haza…
Igaza
volt, tényleg haza kellett volna már mennem. De a váltás nem jött be,
és sorsolásos alapon nekem kellett bent maradnom. Tudtam, hogy húzós
lesz a negyvennyolc óra szolgálat, de azt álmomban sem gondoltam volna,
hogy hallucinálni is fogok. Ráadásul, a jövő héten ismét bent kell
maradnom. Megint negyvennyolc óra…
Az eszmefuttatás egy pillanat
alatt játszódott le a fejemben, addig, amíg a kiskrapek a mellkasomhoz
nem tartotta világító ujját.
A testemen átcsapó elektromos kisülés egészen a falig csapott. Ha én ezt a bátyámnak, Stevennek elmesélem, nem fogja elhinni…
Egy
pillanatra még láttam, hogy a nagyfejű beleharap a gumibotba, majd
hirtelen feketeség burkolt be, és elvesztettem az eszméletemet…
Franky
féltő nyalakodására keltem fel, és sajnos addigra már jó néhány deci
nyálszeretet lefolyt a nyakamon. Nem tudtam, meddig voltam eszméletlen,
így ösztönszerűen néztem a csuklómra. Meglepődve konstatáltam, hogy egy
órát elvesztettem! Pedig egy drága Casio volt…
A kutya nyakát
simogatva léptem ki a raktár ajtaján. A többiek még mindig egymást
biztosították, Robert pedig annyira vigyázott az utánpótlásra, hogy
elfogyott. Popey az épület melletti bálákon vette ki hivatalos, négy
órás pihenőjét.
– Én mentem volna utánad – mondta tényleg Denis –, de valakinek idekint is lenni kell, mondom.
Nem szóltam semmit. Ismertem az anyját, kedves asszony volt.
Elgondolkozva
ültem a kényelmetlen forgószékben, és az íróasztalon heverő füzetet
néztem. A fehér lapok csalogatva fénylettek a neonlámpa villódzó
fényében. Egy sóhajtással előrehajoltam, és elkezdtem írni:
Szolgálati napló 1982. február. 1.
Szolgálatban lévők: Denis Cochran Robert Leary Charlie Jones Michael Spielberg
Szolgálati időnk alatt különleges esemény nem történt.
A szolgálat átadott: 1 db lámpa, 3 db poroltó, 4 db gumibot (az egyik sérült)…
Forrás:
Csoport:
Mickey |
Hozzáadta:
Mickey
(2011-06-26)
|
Szerző: EW
Megtekintések
száma: 951
|
Hozzászólások:
2
|
Tag-ek(kulcsszavak):
|
