Álmában egyedül ült egy váróteremben. Három szék sorakozott mellette, az egyik támlájára valaki egy kék pulóvert akasztott. Előtte kis, fa dohányzóasztal állt, fehér terítővel letakart lapján egy sebtében félredobott újság hevert. Lábát keresztbevetve ült, állát támasztó könyöke térdén pihent, másik kezének ujjai türelmetlenül doboltak alkarján. Felegyenesedett és felvette az újságot az asztalról. A borító teljesen üres volt. Kinyitotta, de csak újabb fehér oldalakat pillantott meg.

– Ugye most jár itt először?

A hangra ijedten kapta fel a fejét, nem hallotta, hogy bárki is belépett volna a váróterembe. Az asztal túloldalán egy szürke szmokingot viselő, jól fésült, szemüveges, középkorú férfi állt. Jellegtelen arcvonásait csak elálló fülei tették karakteressé. Talán ha máskülönben nem lett volna tökéletesen átlagos, akkor ezt az apróságot észre sem veszi az ember.

– Igen – hebegte.

– Akkor legjobb lesz, ha körbevezetem – mosolyodott el a férfi, és az ajtó felé intett. – Erre parancsoljon.

Az ajtó mögött hosszú folyosó tátongott, melynek bal oldali falából különböző méretű és formájú üvegablakok nyíltak. Mindegyik alján félkör alakú bevágás helyezkedett el, ezek éppen elég nagyok voltak ahhoz, hogy az ember egy apró tárgyat, mondjuk egy levelet, esetleg egy kisebb könyvet becsúsztasson.

– Ez itt a Rendelő – magyarázta a szürke szmokingos, mintha idegenvezető volna. – Nézze csak! Máris jön egy Rendelés.

A folyosó jobb oldalán feltárult egy ajtó, és egy szürkeruhás férfi lépett be rajta. Neki is tökéletesen közönséges vonásai voltak, valahogyan mégis más volt, mint az idegenvezető. Talán a fülei...

– Ő a megrendelő?

Az idegenvezető felnevetett.

– Nem! Isten ments! Ő csak egy Kézbesítő.

A Kézbesítő lehajtott fejjel sietett a folyosó túlsó végén található háromszög alakú ablakhoz, becsúsztatott egy papírfecnit, aztán kilépett a szemközti ajtón.

– Rendben, tehát ő kézbesíti a megrendeléseket. De pontosan mit lehet itt rendelni? – kérdezte az Álmodó.

– Hát Eseményeket. Mi mást lehetne? – mosolyodott el az idegenvezető és kényelmes léptekkel elindult a folyosó vége felé.

– Úgy érti, valami rendezvényt vagy ilyesmit?

Az idegenvezető megtorpant és fejét oldalra billentve az Álmodóra szegezte tekintetét.

– Nem. Úgy értem, Eseményeket, melyek a világodban történnek majd meg – jelentette ki komolyan. – Mindent, ami nálatok történik, előzőleg valaki itt rendelt meg.

– Tehát nektek köszönhetem, hogy az utcára kerültem – mondta dühösen.

– Nem, mi csak végrehajtunk – felelte nyugodtan a szmokingos, és intett, hogy menjenek tovább.

A következő terem leginkább dolgozószobára emlékeztetett. Középen apró íróasztal helyezkedett el, melyet teljesen beborított a szanaszét dobált cetlik tengere. Az asztal mellett szürke köpenyes öregúr ült. Kicsit olyan volt, mint az idegenvezető és a Kézbesítő, csak idősebb kiadásban.

– Ő kicsoda?

– A Történetíró. Ő írja meg az Eseményeket a Megrendelések alapján.

– Az összeset? – hitetlenkedett az Álmodó.

– Mi ezen a különös? – csodálkozott az idegenvezető. – Elvégre egy örökkévalósága van rá. Még csak sietnie sem kell.

– Tehát, ha jól értem, ő ír meg mindent, ami eztán megtörténik?

Az idegenvezető bólintott.

– Akkor ő találta ki, hogy ítéljenek el ártatlanul?

– Nem, dehogy, az a Megrendelő dolga. Ő csak megírja, amit megrendelnek tőle.

Az Álmodó zavarban volt. Szeretett volna találni valakit, akit felelősségre vonhat a történtekért. Ha nem a Történetíró, akkor nyilván ez a bizonyos Megrendelő áll majd a szörnyűségek hátterében.

– Ki a Megrendelő? – kérdezte szárazon.

Az idegenvezető ismét felnevetett, mintha csak egy értelmetlen kisgyermek bolondos kérdéseit hallgatná.

– Hát ti. Ki más lehetne?

– Mindenki a sajátját?

– Mondhatni igen, de azért ennyire nem egyszerű a helyzet – magyarázta az idegenvezető. – A rendeléseitek kihatnak más rendelésekre is. Ezért van szükség a Történetíróra.

– Tehát valaki más megrendelése miatt kerültem az utcára – ütötte tovább a vasat az Álmodó. Talán sikerül kiderítenie, ki volt az.

– Nem, az ön megrendelésében az áll, hogy nem akar tovább a cégének dolgozni – ábrándította ki az idegenvezető, majd a szemközti fal felé mutatott. – Látja azt az ajtót? Azon át viszik el a kész Történeteket, hogy apró Eseményekre bontsák. Ha az is megvan, akkor személyek szerint is át kell szortírozni. Így végül mindenki megkapja, amit megrendelt.

Az ajtó mögötti terem szomszédja szakasztott mása volt. Az asztal mellett itt is egy öregúr ült, annyi különbséggel, hogy ő nem írt, hanem cetliket válogatott. Innen már nem egy, hanem többtucatnyi ajtó vezetett tovább.

– Maga is itt dolgozik? – érdeklődött az Álmodó.

– Ó, igen. A Tapasztalati Ügyosztályon. Azzal foglalkozom, hogy az emberek hogyan élik meg az eseményeket, amiket megrendeltek. Ott van az irodám – mutatott az egyik ajtóra.

– Ezek szerint magánál lehet panaszt tenni?

– Nem, nem igazán – mosolyodott el kényszeredetten az idegenvezető, és elindult az irodája felé.

– Nemrég valakitől azt hallottam, hogy az események nem „jó” vagy „rossz” feliratú cetlivel érkeznek, és hogy csak rajtad áll, hogyan értékeled.

– Ez nem igaz – jelentette ki határozottan az idegenvezető.

– Úgy érti, a dolgok eredendően vagy jók, vagy rosszak, függetlenül attól, hogy ki mit gondol róluk?

– Nem – rázta a fejét az idegenvezető, és belökte irodája ajtaját. Odabent az előzőkhöz hasonló íróasztal ácsorgott, előtte futószalagon kis csomagocskák haladtak a szemközti falba vájt lyuk felé. Valaki mindegyikre egy apró cetlit ragasztott. – Ami azt illeti, az események fel vannak cetlizve.

Az Álmodó leemelte az egyik csomagot és elolvasta a cetlit:

Személy: Tóth Pál

Esemény: meghalt apa

Besorolás: átlagos

Érzelem: megkönnyebbülés

Előrendelt Esemény: örökösödés

– Na, ne! – hördült fel az Álmodó. – Életemben nem láttam még ilyen pocsék munkát! Hol itt az igazság?

– Már megbocsásson uram, de maguk rendelik meg – csattant fel az idegenvezető. – Ki vagyok én, hogy ítélkezzek a Megrendelések felett?

– Tehát nem írhatja át?

– Nem, de ha ez megnyugtatja, akkor elárulom, hogy Tóth Pál úr ezután egész életére boldogtalanságot rendel majd…

Az Álmodó felvett egy újabb csomagot. Ez állt a cetlin:

Személy: Jakab Ferenc

Esemény: kikapott a Fradi

Besorolás: tragédia

Érzelem: mély depresszió

Előrendelt esemény: lerészegedés

Az Álmodó kezdett egyre jobban kétségbe esni. Nem létezik, hogy…

– Ezt is magának rendelte valaki?

– Természetesen igen. Mindenki csak magának rendelhet.

„Mindenki csak magának rendelhet.” – visszhangoztak a szavak az Álmodó fejében. Hirtelen feltámadt benne a remény.

– Ezek szerint a saját csomagomat átírhatom?

– Természetesen. Nézze csak, éppen ott jön.

Személy: Álmodó

Esemény: megélhetőség elveszítése

Besorolás: feldolgozhatatlan tragédia

Érzelem: mély depresszió, halál utáni vágy

Előrendelt Esemény: öngyilkosság

Felkapott egy tollat az asztalról, és háromszor is áthúzta az „Esemény” feliratot. Semmi nem történt, a toll egyáltalán nem hagyott nyomot a papíron.

– Ez kifogyott – lökte félre a használhatatlan íróeszközt az Álmodó, és kotorászni kezdett az asztalon. Végül talált is egy másikat.

– Nem fogyott ki.

– Akkor? – nézett fel rá az Álmodó.

– Ezt az Eseményt már kiviteleztük. Nem lehet változtatni rajta.

Az Álmodó egy ideig csak bámult maga elé, aztán eszelősen elvigyorodott és írni kezdett.

– Köszönöm az idegenvezetést, nem is zavarnék tovább. Viszlát – azzal felébredt.

– Viszlát! – mondta a Tapasztalati Ügyosztály vezetője, és felvette a cetlit az asztalról. Elolvasta, majd gondosan felragasztotta a megfelelő csomagra. Óvatosan rátette a futószalagra, és folytatta a munkáját. A kis csomag elindult a fal felé, rajta az átírt cetlivel, melyen most ez állt:

Személy: Álmodó

Esemény: megélhetőség elveszítése

Besorolás: (feldolgozhatatlan tragédia) feldolgozható komédia

Érzelem: (mély depresszió, halál utáni vágy felszabadultság), életkedv visszanyerése

Előrendelt Esemény: (öngyilkosság) kijózanodás