Középföldei bárdolatlanok

És most következzék egy tündérmesei eposz, tragédiában eldalolva! Rímképlete: A, áh, nincs is.

Lidérc király, nazgul király,

Léptet sötét lován:

Hobbitfalvára is betér

Az Egy Gyűrű után.

Van-e ott Frodó? És vén Bilbó?

Samu a kertben jó kövér?

Mit toporog Tarisznyádi,

A zsáklak küszöbén?

Samu, az istenverte félc,

Akinek öregét

Faggatom, mint a barom,

Mert már leléptek rég.

Nazgul! Valóban, a hobbit,

S a Gyűrű erre ment!

Töbörlyukban már azonban,

Csak hűlt helyére lelsz.

Samu, az istenverte félc,

Oly boldogan gagyog

Tündéket és más népeket,

Meglátogatni fog.

Nazgúl király, lidérc király

Léptet sötét lován:

Morgul tőrt vet, amerre ment,

A Széltető fokán.

Völgyzugoly volt a vár neve,

Hol hobbitunk megállt;

Elrond bácsi, a vár ura,

Vendégli, s ez király!

Vadat és halat, s mi jó falat

Szem-szájnak ingere,

Sürgő csoport, száz tünde hord,

Hogy nézni is tereh;

S mind, akiket e kontines,

Országi küldtek el,

Megjelent a nagy tanácsban

Hol telt lett a terem.

Ti urak, ti urak! Hát a Gyűrűt,

Senki sem venné fel?

Hatalom és más badarság?

Ej, jobb kifogás kel!

Ugyan kedves Boromirom,

Hát nem mondtuk el rég?

Egy Gyűrűvel az ujjadon,

a pusztulásba mégy.

„Ti urak, ti urak, hitvány ebek!

Hát tünde tán az úr?

Gyűrű csakis törpét illet!” –

S a Gyűrű felé nyúl.

Egymásra néz a sok vitéz,

Vendég, s elf urak;

Orcáikon mint félelem,

Sápadt el a harag.

Szó bennszakad, hang fennakad,

Lehellet megszegik. –

Ajtó megől fehér Gandalf,

mágus emelkedik.

Itt van Elrond, ki a Gyűrűt

Elviszi, mind az agg;

S Frodó némán előrelép,

Amint hátára csap.

Fegyver csörög, láncing zörög,

A csapat lóra száll,

Északra megy a társaság,

a Caradhrason át.

Délre mentek nem északra –

Helyesbít a lektor.

Ha korrekt ének kell neked,

Olvass inkább mástol.

Ah! Lágyan kél az esti szél

A szakadék felé;

Szürke Gandalf és a Balrog,

Zuhan éppen belé.

Lórienen átmennek még,

De vajon minek?

Ez a strófa úgyis más lett,

Mint a többiek.

De vakmerőn s hívatlanúl

Előjönnek a fák,

Elkobozzák Szarumántól,

Orthanc magas tornyát.

„Elhullt csatában a derék –

No halld meg, Szarumán:

Neved ki diccsel ejtené,

Nem él már ezután.

Emlékezz, sírj a padon még!

No halld meg Szarumán:

Átkot fejedre, s minden bajt,

Mint Gandalf mondta már.

Meglátom én! - S parancsot ád

Mágus rettenetest:

Palantírral dobálja meg,

Ki ellenére tesz.

Katonái száguldanak,

Mordor felé, tova.

Vagy azt nem mondtam volna el,

Hogy kerültek oda?

Nazgul király, lidérc király

Repül szárnyas lován;

Csak hát ő is meglepett volt,

A kihagyás okán.

Gollam, bizony, dalolva ment

Lángsírba ezután:

De ott is csak azt bírta mondani, hogy Drágaszágom.

A történet így nem kerek,

De ím egy extra fejezet!

Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal

Mordor utcáin ez?

Felköttetem az ork-majort,

Ha bosszant bármi nesz!

Ha, ha! elő síp, dob, zene!

Szóljon harsona:

Fülembe zúgja átkait

A DVD-k sora.

De túl zenén, túl síp-dobon,

Riadó kürtön át:

Sokat kaszál Peter Jackson

A három résszel ám.