A MEZTELEN ÜGYNÖK Szórakoztató Irodalmi Magazin alkotóinak törzshelye...

      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


Aardvark
Aardvark irodalmi alkotásai
Alfredo Sagittarius
Alfredo Sagittarius irodalmi alkotásai
AlieNeetah
Alie irodalmi alkotásai
Andy Baron
Andy Baron irodalmi és grafikai alkotásai
Ardens
Ardens irodalmi alkotásai
A-G-Stone
A-G-Stone irodalmi alkotásai
Bori
Bori irodalmi alkotásai
Craz
Craz irodalmi alkotásai
damien
Damien irodalmi alkotásai
darklight
Darklight képzőművészeti témájú alkotásai
De_Profundis_Clamavi
Profundis irodalmi alkotásai
Dworks
Dworks grafikai alkotásai
Freeb
Freeb irodalmi alkotásai
Ili
Ili irodalmi alkotásai
kampeter
Kampeter írásos (prózai és verses) alkotásai
Krakatit
Krakatit rajzos alkotásai
Lehel
Lehel irodalmi alkotásai
LisaBlake
Lisa irodalmi alkotásai
Lylia
Lylia Bloom irodalmi alkotásai
Mab Tee
Mab Tee irodalmi alkotásai
maggoth
Maggoth irodalmi írásai
MasonMurray
MasonMurray irodalmi alkotásai
memphisraz
Memphisraz komoly és humoros írásai
menma
Menma irodalmi alkotásai
Mickey
Mickey Long irodalmi alkotásai
Mookus
Mookus irodalmi alkotásai
Ndy
Ndy irodalmi alkotásai
newenglandi87
Newenglandi87 irodalmi alkotásai
Nimretil
Nimretil irodalmi alkotásai
ordassykaroly
Miszter Ordassy irodalmi remekei. Abszurd és humor, elgondolkodtató és csak úgy...
pintyő
Pintyő irodalmi alkotásai
randolph
Randolph irodalmi alkotásai
Remete
Remete irodalmi alkotásai
Rozványi
Rozványi irodalmi alkotásai
Shaera
Shaera irodalmi alkotásai
szujonor
Szujó N. irodalmi alkotásai
Tejlor
Leslie Tejlor főképp rajzos alkotásai
Torkin
Torkin irodalmi és népszerűsítő tudományos írásai
tyllforest
tyllforest irodalmi alkotásai.
vilmosgal
Vilmosgal prózai alkotásai
Zora
Zora irodalmi alkotásai
MŰKEDVELŐ ALKOTÁS
FELHASZNÁLÓK által feltöltött alkotások
ITT IS FELTÖLTHETED ALKOTÁSODAT!
Ha nem találsz megfelelő kategóriát, töltsd fel ide és mi majd rendszerezzük! Ide azok is feltölthetnek, akik még nem regisztráltak...
      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG



Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0

      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


Tegyük-e az alkotásokhoz egyenként a rádióműsorba készített, onnan kiollózott hangoskönyveket?
Összes válasz: 31
      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


Belépési neved: Vendég · Felhasználói csoportod: "Vendégek"  Jó szórakozást, Vendég! · RSS 2018-12-11, 05:37:26
NYITÓLAP » ALKOTÁSOK TARTALMI LEÍRÁSSAL » » Nimretil [ Alkotás hozzáadása ]

Schralf macskája


A macskákat mindig is kiváló ballisztikus tulajdonságaikért szerettem, bár lehet, hogy ezúttal kicsit túllőttem a célon. Mármint a macskát. Belátom, hibáztam, de ez mindenkivel előfordul. Biztos nem én vagyok az egyetlen, aki egy félresikerült ferde hajítással felborította a világ kényes egyensúlyát! Mentségemre legyen mondva, a düh vezérelt, melynek levezetésére egy tökéletes parabola ívét leíró házi kedvenc éppen alkalmasnak látszott. De kezdjük inkább az elején! A történet kezdetéről pusztán homályos emlékeim maradtak. Régi barátom látogatott meg aznap, Schralf, a Szürke Mágus. Korábban megfogadtam, hogy csak és kizárólag alkalomadtán piálok. Nem könnyű így az élet. Kevés az ünnep, és olyan nehéz mindennap találni valakit, akinek a meghívása alkalomnak minősül. Már csaknem kifogytam a lehetséges vendégekből, mikor megmentőm, a Szürke Eminenciás kopogtatás gyanánt kis híján beverte az ajtómat göcsörtös botjával. Azonnal visszanyeltem feltörni készülő haragomat, mikor köszönés helyett közölte a jó hírt:

– Közeleg a világvége, de még van hitelem a kocsmában. Leugrunk?

– Inkább sétáljunk – feleltem, és úgy is tettünk. A Veres Sárkányban kezdtünk, ahol Zöld Tóni már túlesett az alkoholos befolyásoltság mérsékelt Stádiumán, és gyűlölte az egész Világot, mert Hitelt nem kapott. Én viszont, a magam szerény, csendes és békeszerető mivoltában nem bírtam elviselni a kötekedő részegeket, ezért a fogadós háromnapos, megfelelően száraz zsemléjével úgy vágtam kupán a fickót, hogy belefejelt Schralf kupájába, kiborítva egyfelől a sört, másfelől a mágust, aki jogos felháborodását egy ippont érő dobással fejezte ki. Ennek következtében Tóni egy asztalt felborított, egy másikat magával rántott. A kocsma törzsközönsége a helyzetet teljesen félreértve, bennünket hibáztatott, de mi futottunk gyorsabban.

A „számos-túrát” a tönkösi Arany Sügérben folytattuk. Ott mérték a Keleti Fertály legjobb sörét, persze még Tata idejében, aki, ahogy illik, árpából főzte a nedűt. Schralf számos szép emléket dédelgetett a régi szép idők Békés Italáról, így nem csoda, hogy amikor megkóstolta a búza és kukorica keverékéből erjesztett löttyöt, amit sörként csapoltak a kupájába, az egészet a kocsmáros arcába köpte. Ahogy ismerem, még néhány cifra megjegyzéssel is megtoldotta volna a véleménynyilvánítás e nem túl eredeti, és még kevéssé népszerű formáját, de az amúgy békés, kést csak a legvégső esetben használó helyiek legalább nyolc pengét hajítottak felé. Schralf felemelte a kezét, mire a dobótőrök megálltak a levegőben. Az egyiket csodálkozó, már-már gyermeki pillantással nézegetve a kezébe vette, majd leejtette, mire a többi fegyver is a földre zuhant. Ezt már nem hagyhattam annyiban.

– Tűnjünk innen! – rángattam az ajtó felé. – Ez egy másik film – fűztem hozzá suta magyarázatként. Többre nem maradt időm, mert a vendégek összeszedték magukat, továbbá az asztal-, illetve a széklábakat, és úgy indultak felénk, miként anno az Earp fivérek és Doc Holliday az Ok Corralba. Nyakunkba kaptuk tehát a lábunk, és meg sem álltunk a Pajkos Póniig, ahol a néhány liter vörösbor hígítására szolgáló töméntelen rum mellett már békésen eltársaloghattunk.

Schralf mindig szívesen csacsogott egyetemi éveiről. Most azonban valami egészen másról kezdett hadoválni. Az első pár szó kimaradt, feloldódott a vörösborban, akár a rum. Néhány összefüggéstelen mondatfoszlányt még elengedtem a fülem mellett, végül csak felvettem Schralf elbeszélésének fonalát: –… egyértelmű tehát, hogy amennyiben a Sötét Úr elszabadul, vagy elpusztítja a világot, vagy nem. E két tulajdonság jellemzi. Jelen pillanatban kevert állapotban van, azaz el is pusztítja, meg nem is. Ellenben, ha valamilyen úton sikerül megfigyelni, akkor e kettőség megtörik, és a szuperpozíció összeroppan. Abban a pillanatban dől majd el a világ sorsa. Valahogy így – mondta Schralf, majd felállt az asztalra. – Ne félj! Nem éneklek, sem Holdról, sem tehénről – folytatta rendületlenül, bár kissé imbolyogva –, legalábbis egyelőre nem – fűzte hozzá a bajusza alatt. – Most csak azt modellezem, merre is dől.

És e pillanatban eldőlt. No, nem a világ sorsa, csak Schralf, a szemléltető. Először úgy tűnt, előre bukik, aztán jobbra dőlt, balra dőlt, végül a hegedülő Tücsök koma terebélyes kedvesének gömbölyded idomai közé huppant. Bezsebelte a mutatványért járó pofonokat, aztán egy villantás kíséretében visszatért az asztalomhoz.

– Láttad? – kérdezte

– A szívecskéket az alsógatyádon? Szerintem mindenki látta.

– Hogy jobbra, vagy balra.

– Balra.

– Az baj. Ha a kismintán végzett modell helyesen jelzi előre a folyamatokat, nagy gázban vagyunk. De haladjunk csak sorjában.

Schralf, ahogy ígérte sorban kiürítette az előtte álló poharakat. Eközben az sem zavarta, hogy az én boromat is megitta. Egy húzásra, ahogy illik, aztán folytatta:

– Ifjúkoromban kezdtem a kutatást. Akkoriban még a Birodalmi Mágus Egyetemen voltam levelezős hallgatóinas. A legtöbb akadályt sikerrel vettem. Kiváló eredménnyel vizsgáztam Bűvészetekből, Ámítástechnikából és A Világvége Előrejelzéséből. Elsőre meglett a Bevezetés a Kvantummágiába és a Kvantummágia Maga is. A legtöbb varázsló ezeknél vérzik el, nagyon kevesen jutnak el a Kivezetés a Kvantummágiából-ig. Csak azt sajnálom, hogy Közgazdaságtanból viszont háromszor is  meghúztak…

Nem részletezem. Schralf órákig tudott mesélni a vizsgáiról, most is ezt tette. Még a poharáról is elfeledkezett, no meg a borról. Persze csak addig, amíg hirtelen csuklani nem kezdett. Ekkor ivott egy kortyot, majd hozzám fordult – Hol is tartottam?

– A Sötét Úr kvantummechanikájánál. De volt szó macskagyilkos törpsisakról is – feleltem beletörődve sorsomba.

– Már emlékszem! – ujjongott Schralf, mintha csak megütötte volna a főnyereményt, majd ismét felugrott az asztal tetejére. A szomszédos székekről sorra elmenekültek a formásabb nőszemélyek. A kevésbé formásak viszont közelebb húzódtak. – Ha nem tudnák, számos prófécia jelzi előre a világ pustulását…

– Pusztulását – vetette közbe egy jól értesült törp, aki Schralf megsemmisítő pillantását látva, meghunyászkodva vonult vissza a söréhez. Mit mondjak, irigyeltem. A bor egyre elviselhetetlenebb volt, és nekünk sajna más nem adatott.

– Pustulását – végszavazott Schralf, majd a társaság óriási megrökönyödésére énekelni kezdett:

 

Száll a macska, átok rája,
Hegyi törpe sisakjára.
Villa repül, ó sírhattok!
Bajnok ébred, mágus dadog.

Közeleg a világ vége,
Elmehettek a fenébe!
Humor, s gegek mind hiába,
Elmehettek a pi... álni!

 

– Az segít? – kérdezte félszegen valaki, mire Schralf durván ráförmedt: – Nem! Az pi…, az pi..., az pia! Szomjat olt, de világvégi tűzvihar ellen nem használ. Viszont ha elegendő mennyiség lötyög a hasadban, meg sem érzed, mikor elég…sz.

– Ennyi épp elég volt egy napra – gondoltam – Schralf bármennyit is iszik, nem fog ettől világosabban beszélni. Ezt persze nem volt nehéz észrevenni. Már akadozott a nyelve. Meg akart lepni bennünket egy jövendöléssel, de sehol nem találta szükséges szavakat. Végül valahogy, tán egy dallamhoz kötötten kinyögött egy sort:

– Milyen volt cirmossága, nem tudom már…

Itt aztán vége is volt. Egy időre legalábbis. Szavai (el)fáradtak, földre hulltak az útjukon, énekelni viszont úgy látszik még tudott, erre utalt legalábbis a következő többé-kevésbé helyesen eldalolt részlet:

– Repül a macska már, ki tudja hol áll meg?

Aztán, mielőtt bárki közbeavatkozhatott volna, folytatta:

 

Föl-földobott cirmos, törpödre hullva
Kicsi világom, újra meg újra
A cica törpsisakra zuhan.

 

Nem nagyon vettem le, mit is akar ezzel, viszont láttam, hogy bár a mágus hangja egy hajnalt köszöntő kappant is megszégyenített volna, a közönség egyre elégedetlenebb a produkcióval, ezért aztán megkíséreltem lecibálni az asztalról. Hiba volt. Schralf rám nézett. A látvány kijózanította. – A gyűjteményed, a gyűjteményed kimaradt! – förmedt rám, és már dalolt is tovább:

 

Elrepült a macska, és ahol leszálla,
Az egész világnak lesz szörnyű halála!
Főmágusunk dúl-fúl, villakészlet repül,
Úgy gondolja ettől, tán jobb kedvre derül.

 

Ezzel vége is volt. Leginkább a dalnoknak, akit alig tudtam kimenteni az egyre morózusabb rajongók gyűrűjéből. Bár igaz, ami igaz, e hölgyek és urak az adott esetben a kiontott vérre gerjedtek volna. Szerencsére Schrafnak elég ereje maradt egy újabb villantásra, ami – hitünk szerint – egyenesen hazarepített bennünket.

Másnap délben félkómásan ébredtem. Fájt a fejem, a gyomrom émelygett. Sralf a kandalló előtt pipázott, komor gondolataiba merült, alig akart észrevenni.

– Tegnap este furcsa dolgokat kezdtél el mesélni a villagyűjteményemről – mondtam, mert rémlett valami ilyesmi. – Aztán elhallgattál, mert összeakadt a nyelved, később énekeltél, de azzal sem mentünk sokra, végül menekülés közben mintha azt mondtad volna: jobb nappalra hagyni az ilyesmit.

– Több okból – felelte a mágus. – Egyrészt, mert magam sem tudtam, mit akarok ezzel, másrészt reméltem, hogy addigra kijózanodom. – Komótos mozdulattal a szájához emelte pipáját, és beleszívott. – Hol a fenében vagyunk? – minden szótagot felköhögött füstpamacs kísért.

Úgy döntöttem, leülök, és csak utána foglalkozom a kérdéssel. A kis dobozkát, amit eddig a kezemben szorongattam, magam mellé tettem a szőnyegre. Lövésem sem volt, mit keresett nálam a villagyűjteményem. Pláne, ha nincs is semmi jelentősége. Visszapörgettem az eseményeket: magamhoz tértem, kiszáradt a szám, hányingerem volt, és majd széthasadt a fejem. Sralf a kan… Nincs is kandallóm!

– Hol a fenében vagyunk? – tettem fel én is a költői kérdést.

Közelgő léptek zaja ütötte meg fülemet. Sralffal egyszerre fordultunk a szélesre tárt ablakok felé.

Jó pár száz lépéssel arrébb egy kéményseprő pont ekkor húzta fel magát a tetőre, és azon bosszankodott, hogy miért nem tudnak elég hosszú létrát a rendelkezésére bocsátani. A következő pillanatban kétségbeesett ordításra lett figyelmes. Lassú, kimért mozdulattal fordult meg, de még így is látta, ahogy két elmebeteg őrült kiveti magát a főmágus tornyának tízedik emeleti szobájából.

– Hülye toronyugrók! – morogta fejcsóválva, és nekilátott előpakolni szerszámait. Pár pillanat múlva már el is felejtette az egészet, ám ekkor sokkal súlyosabb problémája adódott.

Tizenöt perccel később a főtéren álltam, csurom vizesen, és Schralfra vártam, aki valahogyan a folyó másik oldalán sodródott partra. Kicsit zavart, hogy a tréfás kedvű járókelők ujjal mutogatnak rám, ezért behúzódtam egy néptelen sikátorba. Nem hiába varázsló Schralf, valahogy csak megtalál majd.

Kis híján kiugrottam vizes bakancsomból, mikor váratlanul valami hozzáért a nadrágomhoz. Egy macska! Na, még ez is. Meglendítettem a lábamat, az idő lelassult, a macska elnyújtott nyávogás kíséretében szállt a főtér felé. Mint valami rossz rémálomban, a szomszédos épület mögül egy apró, szürke szakállas törp lépett elő. Tűhegyes sisakjának útja éppen a kritikus időben keresztezte a cirmos röppályáját.

A város főmágusa felettébb morcos hangulatban ébredt. Alig aludt pár órát, és akkor is mindenféle baromságot álmodott. Ráadásul mindegyik álmában fogadós volt. Egyszer arcon köpte valaki, aztán szétverték a kocsmáját. Egy másik alkalommal egy szívecskés alsónadrágot viselő mágus ugrált az egyik asztalán, és a holdat átugró tehenekről énekelt.

Végre nyugodtan pihenhetett volna, ám ekkor megérezte kedvenc macskája halálát. Járt már így, jól emlékezett, mennyire hasogatott a feje előző famulusa elveszítésekor. Dühödten császkált fel-alá tornyában, hátha összefut valakivel, akit jól lekiabálhat, de egy teremtett lélekkel sem találkozott. Mióta beavatta tanítványait a jövőbelátás rejtelmeibe, mindig rendre eltűntek, amikor szüksége lett volna rájuk. Végül pillantása egy idegen objektumon akadt meg. A kandallóval szemben, a földre dobva apró doboz hevert. Biztos valamelyik felelőtlen inasa hagyta itt.

– Ezt még a jóisten is felrúgásra teremthette – gondolta a varázsló, és egy jól irányzott mozdulattal kirepítette a dobozt a nyitott ablakon.

A villagyűjteményem, mert mi más lehetett volna, egyenesen felém szállt. Én csak álltam és bámultam meredten. Tegnap este még azt hittem, Schralf csak részegen gajdol valami ártalmatlan baromságot, s most látnom kellett, amint a doboz alig félhüvelyknyire kerüli el a fejemet és szétcsattan a kövezeten. – El kellett volna kapnom! – suhant át az agyamon a gondolat, miközben a dobozból hatalmas sárga böhömök törtek elő, s hozzákezdtek a világ módszeres lebontásához.

Schralf persze nem hagyta annyiban a dolgot. Valahogy elkapott a téren és időn át, és heves ütlegek formájában fejezte ki rosszallását. Szerencsére ebből alig éreztem valamit, de azért kezem ökölbe szorult. Szerettem volna visszaütni. A fenébe is, nem olyan egyszerű megmenteni a világot! Vajon hányan jutottak hasonló sorsra? Hány hős végezte a kukában, csak mert senki nem zúgott be helyette a Végzet Katlanába, vagy rosszkor rúgott fel egy feneette macskát? Schralf lassan végzett a varázslattal. Az idő visszapörgött, és egyszerre megértettem: kaptam még egy esélyt. A következő pillanatban megint a sikátorban álltam. Mindenre tisztán emlékeztem, ami sokkal rosszabbnak bizonyult annál, amikor azt sem tudtam, fiú vagyok-e vagy lány. A lábam kihasználta pillanatnyi zavaromat, és röppályára állította a hozzádörgölőző macskát.

Káromkodás helyett Sralf szavai ötlöttek eszembe. Azonnal becsuktam a szemem, kezemet fülemre szorítottam, ezzel kizárva minden megfigyelésre alkalmas mérőeszközt. Állni látszott az idő, a főmágus macskája élet és halál kvantummechanikai szuperpozíciójában lebegett, sorsa összefonódott egy potenciálisan macskagyilkos törpsisakkal. Ha most kinyitom a szemem, a macska vagy meghal, vagy megél. Vajon egy fél valószínűséggel halott, fél valószínűséggel élő macska elegendő a világ megmentéséhez? És ha igen, meddig kell itt állnom becsukott szemmel?

Valami megbökte a hasamat, mire óvatosan lenéztem.

– Elnézést uram, azt hiszem, rám ejtette a kiscicáját – udvariaskodott a törpe.

– A fenébe a kicseszett kvantummechanikával! – kiáltottam, de ekkor már repült is felém a villagyűjtemény. Dino Zoffot megszégyenítő vetődéssel kaptam utána, és… és a következő pillanatban ott találtam magam a kvantummechanika szuperpozíciójában. Most rajtam áll vagy bukik a világ sorsa. Heisenberg szerint – mondja Schrödinger – ha most hirtelen rám nézne, attól a tekintettől a doboz tényleg szétcsattan, vagy a tényleg egyben marad. Hát kérem szépen – mondta Schrödinger –, én ebből egy szót sem hiszek.”

És Te nyájas olvasó?



Forrás:

Csoport: Nimretil | Hozzáadta: Nimretil (2012-11-23) | Szerző: E W

Megtekintések száma: 722 | Hozzászólások: 7 | Tag-ek(kulcsszavak): |
Összes hozzászólás: 6
0   Spam
6 Nimretil   (2012-12-17 20:37:27)
Köszönöm! (Társszerzőm nevében is.) biggrin

0   Spam
5 Bori   (2012-12-08 21:14:06)
Jó lett, tetszett, ügyesek vagytok! Én is mostanában társszerzősködtem valakivel, nagyon jó kis élmény volt, úgyhogy tudom, mit jelent egy ilyet jól megírni. Gratula, szépen egybesimult a két stílus!

0   Spam
4 Shaera   (2012-12-02 20:48:30)
Én is próbálkoztam már, elég régen, de annak sem lett fényes eredménye. Vagy legalábbis idő előtt feladtuk a dolgot...

0   Spam
3 AndyBaron   (2012-11-30 22:20:28)
Én még soha nem írtam semmit mással közösen, hacsak a kiskamaszkori sci-fi regény kezdeményt nem számolom, amit a Viktor nevű barátommal kezdtünk. Nemrégiben a kezembe került, az milyen bájos szörnyűség! wacko

0   Spam
2 Nimretil   (2012-11-30 22:11:35)
Haha! biggrin Jó lett a kép, köszi.

Ami az összhangot illeti, én elsőre azt hittem, nagyon elüt majd a kettőnk stílusa. Amúgy a szöveget össze-vissza ollóztuk össze, ezért teljesen káosz, hogy melyik mondatot éppen ki írta.

0   Spam
1 Shaera   (2012-11-26 01:55:17)
Huhuh, nem rossz! Micsoda összhang smile





Szólj hozzá, ha tetszett! Ha nem tetszett, akkor pedig azért...