A hülye hirdetés az én ötletem volt, de azért agyafúrt ötletekben  Bacsi is jó. Amikor annak a pöcs punknak a chopper bringáját megfújtuk, például Bacsi találta ki, hogy vegyek egy zacskónyi almát a közértben.  A barátom elcsípte a gagyi biciklizárat az erővágóval, amit az arc ki is szúrt a kirakat belső oldaláról, mert vásárolni is csak úgy mert, hogy fél szemmel a cajgát figyelte. Eldobta a kosarát és zúzott ki, de csak a pénztáron keresztül tudott rohanni, én meg teljesen véletlenül ott szórtam ki az almákat a fotocellás ajtóban, és le is hajoltam összeszedegetni. Nem tehettem róla, hogy elfoglaltam az egész kijáratot, a gyümölcsöt össze kellett gyűjteni, ezért mire átkűzdve magát a nagy testemen kijutott, már nem volt bicaja. A kerékpár tulajdonviszonyai addigra pont megváltoztak.

Szóval az említett hirdetés egyszerű ökörködésnek indult, nem gondoltam, hogy ekkora ügy pumpálódik belőle.  Annak idején, amikor ezt-azt el kellett passzolni, nyittattam egy bankszámlát a félhülye Verigával, és beregisztráltam a nevével a Vatera internetes piacterére. Ment is a biznisz, lenyúlt bringákat, telefonokat, néha egy-egy laptopot  adtam el a balek nevében, bukta nuku, a lé meg dőlt hozzánk. A Bacsival nagy költségvetésű bulikat rendeztünk akkoriban.

Az ötletet erre a tini bálványra, az Espíre alapoztam. Annyira bosszantott, amikor mutatták a tévében a gizda fejét, és ahogyan körülzsongták a bigék. Nyálas egy alak, tré zenét nyomat, gondoltam itt az idő egy kis szívatásra, talán még valaki fizet is érte. Bementem a WestEndbe, és a nyilvános wi-fin tettem fel egy hirdetést a mindenre használható Vaterára:

Eladó Espíből egy darab!

Eladó egy darab kondom, használt. A kíváló sztárművész:  Espí örökítő anyagát tartalmazza, egy házibulin szerezem meg, közvetlenul az aktus után.  Az anyag más testnedvekkel nem érintkezett, nem testüregből visszanyert, kizárólag az eredeti óvszerben tároltam, hűtőszekrényben.  Átvétel a belvárosban, személyesen.

Genetikai vizsgálattal igazolható az anyag eredetisége, de ahhoz más, bizonyíthatóan a sztártól származó mintára is szükség van. Ennek beszerzését is vállalom!

A képhez feltettem a kis vigyori portréját, az árhoz pedig kilencezer kilencszáz forintot írtam. Ezt méltányosnak, sőt olcsónak mondanám, tekintve, hogy spermavadászként, egy új, veszélyes szakma első képviselőjeként igen kurrens terméket dobtam a piacra. 

Még azon ültő helyemben felhívtam a haverokat; nézzék meg, és röhögjenek. Aznap este mennem kellett a Bengához melózni, ez el is tartott egy napig, mert nem piskóta behajtási ügyet kellett realizálni. A Vaterás dolgot a nagy meló közepette szinte el is felejtettem.

Két nappal később üldögéltem a Király utcai kéróban, éppen sóval hintettem a rántottámat, amikor csiripelt a Nokia, amiben a kamu SIM kártyám volt. Ezt második telóként tartom, a seftes ügyekre, eddig mindig pénz jött a házhoz, ha ezen jelentkeztek, ezért kíváncsian vettem  fel.

 – Haló! – visszhangozta köszöntésemet a fiatal nő. – Ha te vagy Veriga01, akkor leütöttem a terméket.

Egy kis időre szükségem volt, amíg elvonatkoztattam a tojásrántottámtól elvárt ízes örömöktől, és leesett, mit akar a bige. Kereskedelmi rutinom nem engedte, hogy a vevőnek nemet mondjak.

– Igen, megvan a termék, holnap átvehető a Ferenciek terén.

– Lécci, lécci, nekem már ma kellene! – A kiscsaj affektált, én meg belegyeztem.

– Rendben, megoldjuk, ugyanaz a hely, az idő ma, tizenöt óra.

– Akkor mikor? – kérdezte az agytröszt.

– Háromkor – mondtam elképedve.

Kávét csináltam a kis pillangómnak, azzal ébresztettem, és el is mondtam neki a tényállást. Zsu a gyors megoldások leánya volt, mert kellemes gyártási eljárással készítettünk is egy ilyen terméket. A leírtak szerinti kiszerelésben, csak épp az én beltartalmammal. Állítom, hogy bármire is kellett a dilinyós vevőnek, jobb anyagot prezentálok Espínél, már ha van neki olyan.  

A csajszi pont amilyet vártam, szőke, festett, barátnővel érkező, vihogó. Hűtőtáskában vittük a cuccot Bacsival a nagyobb hatás kedvéért,  úgy néztünk ki, mint két veszélyes anyag szállító valamilyen akciófilmben. Összetekertem a koton szárát, és be is csomagoltam külön egy műanyag edénykébe. A mai napig nem tudom, hogy mire kellett neki, de vette, vitte boldogan. Szétröhögtük hazáig az agyunkat, és el is meséltük emailben fűnek-fának.    

Részemről a dolog le is lett volna zárva, úgy hittem, hogy már a Vateráról is lekerült. Mivelhogy megvették.

A sztori viszont önálló életre kelt, mert a vevőm, vagy valaki a környezetéből  eltette a Vaterás linket, ami pont úgy nézett ki, mint újkorában, annyi változás történt vele, hogy az apró betűvel olvasható, „az árverés befejezve” szöveg is megjelent. Feltették valamelyik jópofának a Facebook-jára, és odaírták a telefonszámomat, hogy nálam lehet folyamatosan kapni. Mert ahol egy adagot forgalmaznak, ott bizonyára több is akad!

El is kezdtük Bacsival az adagokat legyártani, ebben Zsu, a kis lepkém csak olykor-olykor tudott besegíteni, mert ő napközben szundikálta ki magából rúdtáncos szakmájának éjszakai fáradalmait. Sok magányos munkaórát töltöttem el akkoriban, amolyan bedolgozóként működtem. Váltott kézzel találtam fogást magamon, közben nagy mennyiségű folyadék fogyasztásával, és prosztatám kiváló egészségi állapotának köszönhetően, hat-hét porciót is előállítottam. Bacsi is hozzátette a magáét, az üzlet pedig virult, le is mondtuk azokon a napokon kidobói szereplésünket a Triplában,mert ez többször annyit hozott a konyhára.

Vevőink között szinte csak tini lányokat üdvözölhettünk. Két esetben kályha forróságú buzgányt, de hogy azoknak mire kellett? Az egyik leányka igényelte a DNS vizsgálatot is, fogalma sem volt, hogy mi az, de hálásan fogadta Veriga levágott tincsét, amelynek színe megegyezett Espí hajszínével. Ez lett az egyes mintavételi anyag, így magyaráztam neki, ő pedig az ajkához szorította az összegumizott hajszálakat, és kifizetett még ötezer forintot.

A strébereknek mondom, hogy a személyiségi jogokat tojtuk le magasról, mert ujjgyakorlat volt ez ahhoz képest, mint amikor kétezeregy-kettőben tucatszámra vettem fel a moziban videókamerával a filmeket. Ha akkor nem tiszteltük az alkotókat, most sem, meg hát én nagyon senkit se tisztelek. A Benga ez alól kivétel, mert ő nagyobb nálam.

Szóval így nyomtuk az ipart, csak a kis lepkém panaszkodott, hogy a lepedő akrobatikai potenciálomat eltékozlom, hiába, mert a biznisz az biznisz.

Rutinból kaptam fel csirpegő Nokiámat vasárnap délelőtt, vártam az újabb megrendelést. Fiatal férfi hallózott.

– Halló, te árulod az Espí cuccát?

– Ma tíz órakor a Ferenciek terén át tudom adni, szerencsés vagy, csak ez az egy darab van per pill – löktem fáradtan a marketing dumát.

– Félreértesz haver, én vagyok Espí – mondta önérzetesen.

– Basszus – szaladt ki a számon. – Akkor nem veszed meg? Gondolom neked van elég…

– Figyelj öreg! – Az ő hangja is fáradtan szólt. – Nem akarok semmi balhét, csak azt kellene tudnom, hogy melyik bulin nyúltad le a cuccot. Pénteken a várban, vagy tegnap este?

Ejha, ettől felébredtem. Az emberfia nem lesz rögtön poénos kedvében, ha csak három órát tudott pihizni, de azért nekem van egy humorkapcsolóm, valahol az agyamban, és ez most működésbe is lépett.

– Pénteken – vallottam be a bűnbánás hangján. – Te mire emlékszel abból a partiból?

– Hát volt az a szőke, nagymellű, az megvolt, a többiről már nem jön be se kép, se hang, úgy eláztam, de hát te is láttad, ha ott voltál. Te melyik csapattal jöttél?

– Én a rendezőkkel voltam, de persze végig téged figyeltelek.

– Bocs haver, hogy nem tudom ki vagy – mondta, és már biztos lehettem benne, hogy életem egyik főművét segíti megvalósítani. – Szeretném feltűnés nélkül megvenni, hogy lezárhassuk ezt a dolgot. A dupláját is kifizetem, csak szedd le a netről, jó?

– Hát cimbora – folytattam keményebben az alkut –, az nem lesz egyszerű, költségek, meg minden...

– Mennyit akarsz?

– Nem szeretném, ha zsarolásnak gondolnád, de a bulvárlapokat nagyon is érdekelné ez a mi megegyezésünk, miért kellene elszegényednem miattad? Kétszázezer!

– Hát te nem vagy semmi – mondta lemondóan. – Rendben, de azt  a DNS mintás cuccot is hozd el, jó? Azt is pénteken nyúltad?

– Azt még múlt héten – vallottam be, hiszen tényleg az előző héten vágtam a Veriga fejéről a hajat.

Megegyeztünk az átadás időpontjáról és a helyéről, aztán csá, meg cső; elbúcsúztunk, mint két üzlettárs.

Mit mondjak, vidám napnak néztünk elébe: Bacsi hozta az anyagot, én a genetikai mintát, Zsu pedig feltette a kis kamerát a töltőre.

A kávézóban gyönyörű, éles fények voltak a felvételhez, amit kis pillangóm a kávéscsészéje mögül intézett. A tinisztár igazi balek volt, adta a vagányat, meg a jópofát, pedig láthatóan betojt a hárommal magasabb súlycsoportunktól. Kedvesen megegyeztünk, kezet is ráztunk, azzal a kezünkkel, amivel azelőtt az anyagot kinyertük. Fontos az ilyen ügyekben, hogy a kuncsaft a teljes izomkapacitást lássa, ha esetleg a későbbiekben reklamálhatnékja támad, ebben az évszakban jól is érvényesült az ötvenes karomra feszülő sztreccspoló. Megkönnyebbülten távozott, vitte a saját örökítő anyagát, mi pedig marha jól szórakoztunk.

Hát még azok az olvasók, akik megvásárolták a Chili Magazin következő számát, ahol ez a történet képekkel illusztrálva megjelent. Öt kilót kértem a laptól, igen méltányos árat egy ilyen tanulságos sztoriért.

Mindig a csúcson kell abbahagyni, ezt az elvet vallom, ezért ezt az üzleti vállalkozást abba is hagytuk. Meg aztán közröhejjé váló emberről vagy jót, vagy semmit, nem igaz?