A MEZTELEN ÜGYNÖK Szórakoztató Irodalmi Magazin alkotóinak törzshelye...

      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


Aardvark
Aardvark irodalmi alkotásai
Alfredo Sagittarius
Alfredo Sagittarius irodalmi alkotásai
AlieNeetah
Alie irodalmi alkotásai
Andy Baron
Andy Baron irodalmi és grafikai alkotásai
Ardens
Ardens irodalmi alkotásai
A-G-Stone
A-G-Stone irodalmi alkotásai
Bori
Bori irodalmi alkotásai
Craz
Craz irodalmi alkotásai
damien
Damien irodalmi alkotásai
darklight
Darklight képzőművészeti témájú alkotásai
De_Profundis_Clamavi
Profundis irodalmi alkotásai
Dworks
Dworks grafikai alkotásai
Freeb
Freeb irodalmi alkotásai
Ili
Ili irodalmi alkotásai
kampeter
Kampeter írásos (prózai és verses) alkotásai
Krakatit
Krakatit rajzos alkotásai
Lehel
Lehel irodalmi alkotásai
LisaBlake
Lisa irodalmi alkotásai
Lylia
Lylia Bloom irodalmi alkotásai
Mab Tee
Mab Tee irodalmi alkotásai
maggoth
Maggoth irodalmi írásai
MasonMurray
MasonMurray irodalmi alkotásai
memphisraz
Memphisraz komoly és humoros írásai
menma
Menma irodalmi alkotásai
Mickey
Mickey Long irodalmi alkotásai
Mookus
Mookus irodalmi alkotásai
Ndy
Ndy irodalmi alkotásai
newenglandi87
Newenglandi87 irodalmi alkotásai
Nimretil
Nimretil irodalmi alkotásai
ordassykaroly
Miszter Ordassy irodalmi remekei. Abszurd és humor, elgondolkodtató és csak úgy...
pintyő
Pintyő irodalmi alkotásai
randolph
Randolph irodalmi alkotásai
Remete
Remete irodalmi alkotásai
Rozványi
Rozványi irodalmi alkotásai
Shaera
Shaera irodalmi alkotásai
szujonor
Szujó N. irodalmi alkotásai
Tejlor
Leslie Tejlor főképp rajzos alkotásai
Torkin
Torkin irodalmi és népszerűsítő tudományos írásai
tyllforest
tyllforest irodalmi alkotásai.
vilmosgal
Vilmosgal prózai alkotásai
Zora
Zora irodalmi alkotásai
MŰKEDVELŐ ALKOTÁS
FELHASZNÁLÓK által feltöltött alkotások
ITT IS FELTÖLTHETED ALKOTÁSODAT!
Ha nem találsz megfelelő kategóriát, töltsd fel ide és mi majd rendszerezzük! Ide azok is feltölthetnek, akik még nem regisztráltak...
      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG



Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0

      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


Tegyük-e az alkotásokhoz egyenként a rádióműsorba készített, onnan kiollózott hangoskönyveket?
Összes válasz: 31
      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


      REGISZTRÁCIÓS
      LEHETŐSÉG


Belépési neved: Vendég · Felhasználói csoportod: "Vendégek"  Jó szórakozást, Vendég! · RSS 2017-12-18, 03:18:43
NYITÓLAP » ALKOTÁSOK TARTALMI LEÍRÁSSAL » » Remete [ Alkotás hozzáadása ]

A "Másik világ" című készülő regény további részlete

Mariann nem először találkozott a Folthoz hasonló jelenséggel. Kicsiny gyermekkora óta többet is látott, de általában mind elérhetetlen távolságban sötétlett előtte. A mostani az első, amelyik a közvetlen közelében jelent meg. A korábbiakat általában vagy a távolban pillantotta meg, és nagyon aprónak tetszettek, vagy a közelben ugyan, de ott meg elérhetetlenek maradtak. Látta már vonatablakból a mezőn, autóból a szalagkorlát túloldalán, máskor a távoli hegyoldalban vagy a közelben, de több méter magasban. Tudott egy helyről a Balatonnál is, a víz felett, a parthoz közel, méteres magasságban. Úszkált is alatta, de akárhogy erőlködött, a hullámokból elérhetetlen maradt. Persze inkább kerülte a lehetőségét annak, hogy a közelébe jusson.

Amikor előző nap megérkeztek az új lakásba, megdöbbenve tapasztalta a lehetőséget, életében először megérinthet egy ilyen sötét pacát. Sőt! Nemcsak megérintheti, de akár át is léphet rajta. Ettől azonban valami bizonytalan érzés eltántorította.

Annyit már tudott, hogy rajta kívül senki sem látja a jelenséget. Ötéves korában érdeklődött először az édesanyjától a szomszédos panelház erkélye előtt sötétlő Foltról. Az anyja akkor kerülte a tisztességes választ. Ugyanúgy mellébeszélt, mint amikor arról faggatta, hogyan lesz a gyerek. Egy darabig nem ismételte meg a tudakolódást, de egy újabb fura helyen megjelenő Folt megint felkeltette a kíváncsiságát, ám ettől az anyja már kétségbe esett.

– Bolondokat beszélsz lányom – válaszolta akkor. – Nincs ott semmi, azt csak te látod úgy, mintha lenne ott valami.

Egy ideig ismét nem kérdezősködött, aztán utoljára akkor firtatta a dolgot, amikor a Balaton vize felett másfél méterrel meglátta a jelenséget. Akkor az anyja nagyon rosszkedvű lett.

– Az apád is ilyen volt – mondta. – Ő is beszélt badarságot egy ilyen foltról, meg arról, hogy odaátról érkezett, a Kapu túloldaláról, aztán egyszer eltűnt az átjáró túlsó felén, és azóta nem láttuk. Te is olyan leszel? Te is elhagysz, mint az a gazember?

– Ő is sokat emlegette ezeket a foltokat? – kérdezte még bátortalanul az anyjától.

– Sokat? – szipogott Vera az édesanyja – Dehogy! Csak ritkán motyogott valamit róla, de ahhoz azért eleget, hogy megjegyezzem. Gyakran elment napokra, és azzal védekezett, hogy dolga van. Aztán egyszer láttam, ahogy eltűnik a semmiben, és három nap múlva a visszatértekor kifaggattam. Rövid, kitérő választ akart adni, de nem tagadhatta le azt, amit a saját szememmel láttam. Veszekedtünk egy keveset, majd azt kérte, hogy ezzel többé ne nyaggassam. Mariann megrettent ettől a választól, és többé nem ostromolta az anyját a kérdéssel, pedig sokat foglalkoztatta a múlt rejtélye, miért nem tudhat semmit az apjáról, miért tűnt el nyomtalanul.

Most viszont érezte, hogy nehéz lesz megkerülni a titkot. A Folt ott meredezett előtte a szobája falánál. Jó nagynak tetszett. Nagyobbnak egy ajtónál, és tényleg, akár át is léphetne rajta, de a gyávaság visszatartotta a kísérlettől. Korábban sohasem félt semmi furcsaságtól. Nem riasztották a sötét zugok, a homályos ösvények a parkokon keresztül, nyugodtan nézte a villámokat a nyári égen, és hidegen hagyták a viharok miatt beálló rövid áramszünetek, egyáltalán nem zavarta a sötét. Ez a Folt azonban más volt. Különös vonzást gyakorolt rá, noha egyben taszította is. Az első estén körbejárta, megnézegette, beledugta a ceruzáját, aztán a vonalzóját, és különös dolgot tapasztalt. A vonalzónak öt-hat centi után el kellet volna érnie a mögötte álló szilárd felületet, de nem ez történt. A harminc centis léc teljesen besüllyedt a foltba, pedig mögötte félarasznyira ott állt a fehérre meszelt fal. Ez ellentmondott az addig tanult vagy megtapasztalt ismeretek zömének.

Most, a barátnője távozása után visszatért a szobájába, és újból megállt az ablak mellett, körbevizsgálta a jelenséget. Oldalról nézve nem látott egyebet, csak vékony, alig észrevehető fekete vonalat. A Foltnak nem volt vastagsága. Az jutott az eszébe, hogy a pár centis helyen, ami a fal és a Folt között van, éppen elfér a kézitükör kamerája. Egészen elfordította a kis tükör felvevőjét, így az nem a szemből látható képet mutatta, hanem oldalra nézett. Óvatosan betolta a keretet a Folt mögé. Érdekes dolgot tapasztalt. A kamera nem a sötétséget közvetítette, hanem a szobája belsejét. Ez elgondolkoztatta. – A tükör kamerája nem ugyanazt mutatja, amit látok – állapította meg magában. – Ez lehetetlen.

Korábban nem gondolt arra, hogy bárkivel is megbeszélhetné a tapasztalatok fizikai hátterét, de most a kíváncsiság jobban felzaklatta annál, hogy lebeszélje magát egy konzultáció lehetőségéről.

Bekopogtatott az öccse szobájába.

– Erik!

– Mi van? – mordult rá a fiú, de a szokásos barátságtalan hanghordozás mellett most is készségesen kinézett hozzá. Az ajtónyílás mögött hatalmas káoszt látszott. Erik nyilvánvalóan nem ugyanazt tartotta fontosnak, mint a nővére, ezért a beköltözés utáni rendrakás mást jelentett neki, mint Mariannak. A kamasz fiú lustaságán nyilván hamarébb lett úrrá a régi lakásból magával hozott elektronikus cucc megszólaltatásának vágya, mint az összevissza ledobált cipők és ruhák látványa. A falon a szokásos élénkséggel villogott a képernyő, alatta, a szőnyegre terített lepedőn kupacban hevert a korcsolyázáshoz használható téli ruházat.

– Anya dühös lesz, ha meglátja a földön a ruhát – korholta a fiút a nővére.

– Ezért zörögtél rám?

Mariann kis szégyent érzett. Segítséget akart kérni az öccsétől, és helyette zsörtölődik vele.

– Nem, dehogy – szabadkozott.

– Mikor jön meg anya?

Mariann tanácstalanul széttárta a kezét.

– Nem tudom. Még csak ma állt munkába. Ha mindjárt végigdolgozza a napot, akkor nagyjából kilenc után vagy tíz után, nem tudom. Most délutános.

Erik kijött az előszobába, talán nem akarta, hogy a nővére tovább méltatlankodhasson a rendetlenség miatt.

– Mit akarsz? – kérdezte.

– Felakasztottam a kedvenc képemet az ablak mellé, szeretném, ha megnéznéd.

– Mit nézzek rajta? – kelletlenül elindult Mariann szobája felé.

– Nézd meg, hogy jól raktam-e fel!

Erik felnézett a falra, vizsgálgatta a képet.

– Mi bajod van vele? Kicseréljem benne az elemet?

Mariann ebből leszűrte, hogy az öccse semmit sem lát a Foltból. Ha látná, bizonyára azt tenné szóvá.

– Nem – hebegte – csak úgy kérdeztem… mintha ferdén lógna.

Erik újra felpillantott a képre, aztán megrázta a fejét.

– Szerintem tök jó, de az elem, alighanem tényleg cserére szorul. Mintha csökkenne a három dé hatás.

– Tényleg?

– Nézz rá! A lapát nyele alig áll ki a kép síkjából, és a háttér sem olyan mély, mint kellene. A mézeskalács ház sem türemkedik elő az erdő lombjai mögül.

Mariannt alig érdekelték ezek a technikai trükkök.

– Nem vettem észre. Másra figyeltem. – Bátortalanul a fal, kép alatti részére mutatott. – Ott nem látsz semmi különöset?

– Mit kellene látnom?

– Valamit. Bármit.

– Hülyéskedsz – állapította meg Erik. – Nincs ott semmi. Arra számítasz, hogy a gonosz banya majd lelép a képről, és téged is a sütőlapátra tesz? – elvigyorodott. – Megvédjelek tőle?

– Menj a fenébe! – dühödött meg Mariann. – Nem lehet veled normálisan beszélni.

Erikben láthatóan felébredt a kíváncsiság.

– Miért? Szerinted kellene ott látnom valamit?

– Nem érdekelsz – duzzogott a lány. – Menj, hallgasd a kedvenc zenéidet!

Erik ellenállt a lökdösésnek, nem lépett át az ajtón.

– Várj! Várj! Emlékszem, hogy pici gyerekkoromban valami sötét maszatok nyugtalanítottak.

Mariann készült rácsapni az ajtót az öccsére, de attól, amit hallott, lehanyatlott a keze.

– Emlékszel ilyesmire? Évek óta senkinek sem emlegettem azokat a foltokat.

– Hogyne emlékeznék. Nagy hisztit vágott le akkor anyánk.

– Azt hittem, észre sem veszed. Még kicsi lehettél akkor.

– Öt vagy hat éves voltam, tisztán emlékszem mindenre.

– Mi mindenre?

– Az egész civakodásra. Azt mondtad, hogy sötét pacákat látsz a levegőben, és szeretnéd tudni, mik azok. Anyánk ettől majdnem sírógörcsöt kapott.

Erik visszanyomakodott a szobába, becsukta maga mögött az ajtót.

– Most is erről van szó? A szobádban látsz valahol egy foltot?

Mariann némán, szinte szégyenkezve bólintott.

– Ha el mered mondani anyunak, letagadom, és másnap kitépem a hajad.

– Ne félj! Néma leszek, mint a hal.

A fiú lassan körül nézett a helyiségben.

– Hol van?

Mariann egy ideig várt, mintha töprengene még rajta, hogy csakugyan megmutassa-e az öccsének a helyet, amelyik foglalkoztatja.

– Ott – mutatott az ablak mellé.

Erik megcsóválta a fejét.

– Nincs ott semmi.

– Ott van! – toppantott egyet a lány. – Nem bolondultam meg!

– Jó, jó, nyugi! Nem tartalak bolondnak. Csak azt közöltem, hogy én nem látok semmi különöset.

– Pedig ott van – Mariann a szája szélét harapdálta, majdnem elsírta magát mérgében.

– Itt? – kérdezte Erik, és megállt a kép alatt.

– Igen – nyöszörögte a nővére. – Majdnem benne állsz.

Erik lassan előrecsúsztatta sportcipős lábát.

– Nem ér a földig. A széle most éppen a bokádat verdesi.

A fiú óvatosan előrenyújtotta a kezét, tett vele egy kört, mint amikor valaki azt nézi, elég langyos-e a víz a medencében.

– Semmit sem érzek – fordult egyet, és hátával a falnak támaszkodott.

– Most léptél át rajta – mondta a lány, és rémülten a szája elé kapta a kezét. – Éppen áthalad a vállad mögött, a hátadon. Nem fáj?

– Semmi bajom – nyugtatta meg Erik, de azért óvatosan elhagyta a veszélyesnek ítélt zónát. – Te is kipróbálhatnád.

– Nem! Nem hiszem – ellenkezett Mariann.

– Félsz tőle? – Erik hangjában cseppnyi gúnyt sem lehetett felfedezni. Inkább a testvéri szeretet aggodalma csengett ki belőle.

– Nem félek, de egyelőre nem akarok érintkezésbe kerülni vele.

A fiúból ismét kibújt a tizenöt éves kamasz. Nyeglén megvonta a vállát.

– Rendben van, húgi. – Gyakran szólította három évvel idősebb nővérét húginak. – Majd szólj, ha összeszedted a bátorságodat!

Mariann bólintott.

– OK. Majd szólok.

 

 

Percekig eltartott, míg az ügyetlenül dolgozó segéd újra összekovácsolta a láncot. Lagin lebiggyesztett ajakkal figyelte a hitvány munkát.

– Kihajítanának abból a műhelyből, ahol én a kovácsmesterséget tanultam – makogta elgyötört szájjal. A botozás előtt kapott néhány pofont is, csak úgy kedvtelésből.

– Ne törődj vele – mordult rá a börtönőr. – És ne társalogj! A foglyoknak tilos a beszéd.

Lagin fáradtan emelte rá a tekintetét. Bár egyelőre jól tartotta magát, takarékoskodott az erejével. Tudatában volt annak, hogy feleslegesen hívná ki maga ellen a porkoláb haragját, hát inkább hallgatott. Lefoglalta az energiáját a fájdalommal való viaskodás. Felkészült a gyötrésre, az ütlegekre és az éhezésre, szomjazásra. Jó erőben érkezett a börtönbe, azonban az eltelt három nap megviselte. Készen állt arra is, hogy még jobban megviselik majd a hátralévő kínok. Arra nem szívesen gondolt, mi vár rá a fogság vége felé, amikor elszáll belőle az erő. Kétségtelennek látta a keserű véget, ami abból következett, hogy a hercegnő kémei igazat beszéltek. Valóban új tudományokra tett szert kalandozásai közben, és az új tudományok egyformán szükségesek a fáraónak, de az ő népének, a büszke Szkander bég leszármazottainak is. Ha sikerülne két vagy háromszáz lázadót felfegyverezni olyan puskával, amilyet elképzelt, több ezres megszálló hadsereggel felvehetnék a harcot, és szabaddá tehetnék Sztopérát.

– Árulók vagytok mind – motyogta a mellette munkálkodó kovácsnak. – Ezer éve, amikor őseink elfoglalták a Hegykaréjt, nem számoltak az olyan alávaló utódokkal, mint ti vagytok.

Az ajtó előtt ácsorgó silbak vagy nem hallotta a mondatot, vagy nem érdekelte a fogoly véleménye.

– Ha győz a forradalom, számíthattok az elszámoltatásra, amiért az idegeneket szolgáltátok.

– Bolond vagy, Lagin – felelte kalapálás közben a lihegő kovács. – Nem lesz semmiféle forradalom, és Kulikov fáraó meg a leszármazottai örökké a nyakunkon maradnak.

– Higgy, amit akarsz – nyögte fáradtan a fogoly. – Végezd a dolgod, és tűnj innen minél előbb! A lelkeddel meg majd elszámolhatsz, amikor annak eljön az ideje.

Pár kalapácsütés után végre zörögve csapódott a lécekből ácsolt rácsos ajtó, és Lagin magára maradt a hideg és büdös pincebörtönben a fájdalmával. A kirótt tucatnyi botütés az ígéretnek megfelelően a több volt az előző napinak, de a kínokat nem lehetett számszerűsíteni, az ütlegek nyomán maradt foltok bár jobban fájtak, mint egy nappal korábban, de a mértéket bizonytalanul becsülhette meg. Azon töprengett, vajon meddig bírja még, mielőtt a hóhér beleüti az alfelébe a kihegyezett karót, amin aztán napokon keresztül vergődhet, míg végre rátalál a jótékony halál.   

 

 

Mariann befejezte a szobájában a rendrakást, aztán megszemlélte a konyhát. Kevés tennivalója maradt, az anyja, meg az iparos, akivel átépítette a konyhaszekrényeket, sokat dolgozott délelőtt. Tulajdonképpen minden bútor a helyére került, a szekrények a falon lógtak, az ajtók pontosan illeszkedtek a helyükre, és halk kattanással cuppantak a kerethez. A polcok még üresen ásítoztak, az edények, poharak és tányérok még azokban a kartondobozokban pihentek, amiben ideszállították őket Pestről, a Jókai utcából.

– Csinálsz vacsorát? – nyitott be az előszobából Erik.

– Segítesz?

– Csak nem arra gondolsz, hogy én fogom megfőzni a levest?

– Nézz már szét! – mutatott körbe a felforduláson Mariann. – Itt akarsz kajálni?

A fiú megvonta a vállát.

– Akár a szobámban is.

Mariann fintorogva csóválta meg a fejét.

– Feladogatod a tányérokat, meg a poharakat, azután elkészítem a kaját. Rendics?

Erik sóhajtva egyezett bele.

– Rendics.

Másfél órányi munka után láthattak neki a vacsorának. A rakodáshoz képest semmiségnek számított az étel elkészítése. Tulajdonképpen csak melegíteni kellett az egészet, mindent megtaláltak a hűtőben készen, ahogy az anyjuk elhozta délben a konyháról. A papírtálkákat berakták a mikróba, és lehetett is tálalni. Egyikük sem szeretett a vékony, és bizonytalan csomagolóanyagból enni, inkább vállalták a mosogatást. Gusztustalannak tartották a barna papírtálkát ahhoz, hogy jó étvággyal egyenek belőle.

A fáradság elvette a szavukat, de amíg a sült átmelegedett, váltottak pár szót egymással. Megbeszélték az iskolai élményeket, az új ismerősök dolgait, aztán Erik kis szünet után rátért arra a kérdésre, amelyik mind a kettőjüket izgatta. Mariannt az aggodalom tartotta fogva, Eriket pedig a kíváncsiság.

– Még ott van? – kérdezte.

– Micsoda? – játszotta meg magát a nővére. – Hol?

– Tudod jól, miről beszélek! A Folt.

Mariann tányérra szedte a sültet és a köretet, húzta az időt a válasszal.

– Ott van? – ismételte meg a kérdést az öccse.

– Ott – felelte Mariann. – Vigyázz, kicsit forró lett! – a nővére igyekezett másra terelni a szót, és a húsra mutatott a villával. – Meg ne égesd a szád!

Erik türelmetlenkedett, fújkálni kezdte a húst. Ínycsiklandó illatok szálltak fel a tányérjából.

– Nem mozdult? Nem halványodott?

– Nem – Mariann szinte mérgesen válaszolt, és beledöfte a villáját a húsba. – Nem is számítok rá. Akárhol láttam idáig ehhez hasonló foltot, az sosem mozdult onnan. Csak eddig egyszer sem kerültem a közelébe.

Erik óvatosan bekapott egy darab húst, aztán köretet és salátát kotort a villájára.

– Valamit pedig muszáj leszel csinálni vele.

– Miért lenne muszáj?

– Nem járkálhatsz előtte évekig úgy, hogy nem mersz a falnak támaszkodni, mert ott van valami, amit nem ismersz.

Mariann megvonta a vállát.

– Még csak a második napnál tartok.

 

 

Elmosogatott, aztán bement a szobájába. Késő estébe hajlott az idő, már teljessé lett a sötétség a szobájában. Nem kapcsolta be a világítást, inkább nyitva hagyta az ajtót, úgy vetette meg az ágyát.

Mire az anyja hazaért megfürdött, és lefeküdt. Mint kiderült, Vera munkaideje tízig tart, és esténként tizenegyre érhet haza.

Vera halkan nyitott be a szobába. Látta a lélegzés ütemére lassan emelkedő, süllyedő takarót, hallotta az egyenletes szuszogást vissza is csukta az ajtót.

Pedig Mariann nem aludt, de most nem tudott volna úgy beszélgetni az anyjával, mint más napokon. Nyugtalanította őt a Folt. Sokkal jobban, mint egy nappal korábban. Most ugyanis zajokat észlelt a Folt irányából.

Vacsora előtt hallotta meg az első hangokat. Először azt hitte, hogy az utcáról szűrődik be valami indulatos veszekedés lármája, de tett pár lépés az ablak felé, és máris kiderült, a halk, alig hallható hangok az ablak mellett sötétlő folt felől érkeznek, és ettől megrémült. A korábbiakban hozzászokott ahhoz, hogy aggodalommal, de félelem nélkül nézzen a különös jelenségre, de a zajok komolyan elgondolkoztatták. Rémülete azonban nem annyira a hangok miatt cseperedett fel benne, hanem azért, mert tartott a következményektől. Ismét megfogalmazódott benne a kezdődő elmebaj lehetősége, aztán elhessegette magától a rémképet. Semmi egyéb jelét nem észlelte magán az őrületnek. A tanulás eddig is ragyogóan ment, minden tárgyból jeles eredményt ért el, az eltelt két nap alapján most sem számított egyébre. Másban kereste a váratlanul érkezett különös élmények okát, és végül megbarátkozott a gondolattal, hogy valóságot lát, és Erik javaslata alapján előbb utóbb tennie kell valamit. Nem élhet úgy évekig egy természeti jelenség mellett, mintha semmi különös sem lenne a szobájában.

A Folttól lényegében nem félt. Eddig is inkább attól tartott, mi történik, ha mások tudomást szereznek az ő különleges látomásáról. Most eggyel szaporodott gondjainak száma, már hangokat is hall, de azoktól sem félt, pedig ami a fülébe szűrődött, lehetett volna akár félelmetes is. – Mint valami hülye zombifilm – gondolta. Láncok csörögtek, és fájdalomról tanúskodó nyöszörgés, sikoltások jutottak el hozzá. Arról már letett, hogy a féltestvérét hívja igazolásképpen a józan esze mellett. Erik a sötét pacából sem észlelt semmi, miért pont az onnan átsejlő hangokat hallaná.

Mariann két órán keresztül hallgatta a zajokat. Eleinte erősebben jött a lárma, később halkabban, de ez nem arról tanúskodott, hogy romlanak a terjedési viszonyok, inkább arról, hogy valahol, ahonnan a zaj érkezett, nyugvópontra jutottak a dolgok. A lánccsörgés meg a civakodás egy erősebb döndülés szerű hang után alábbhagyott. Olyan hatást ébresztett benne a dörrenés, mint egy vastag ajtó becsapódása.

A horrorfilmekben ilyenkor sötét tónusokban fényképezve a sírkamrák fénytelen világát mutogatják, de érthetetlen okból Mariannra nem tört rá a rémület. Számára a kísértetek és a túlvilág hatástalan ostobaságnak tűntek.

Éledezett benne a kíváncsiság.

– Nem járkálhatsz előtte évekig úgy… – emlékezett Erik szavaira.

Amikor az anyja becsukta a szoba ajtaját, Mariann már alig hallotta a zörejeket, de bizonyos volt benne, hogy a zajok léteznek. Valaki halkan nyögdécselt, mintha fájdalmai lennének, és a vas zördülése is megjelent néha a hangképben.

Akár megláncolt csontvázaktól is érkezhetne a zaj, akik csak az éjfelet várják, hogy kikelhessenek sírjukból – gondolta a lány, és majdnem hangosan felnevetett. Cseppet sem félt a kísértetektől. Még a zajok megjelenése után sem.

Leszállt az ágyról, és elindult az ablak felé. A sötétítő függöny alig engedte be a sápadt holdfényt, de így is látta a Foltot, meg aztán behunyt szemmel is odatalált volna. Tudta hol van.

Most a ceruzája vagy vonalzója helyett, az ujjával bökte meg a feketének látszó felszínt.

Enyhe bizsergést érzett, de a zsongító érintés nem hozott kellemetlenséget. Éppen csak annyira érezte, mint amikor az autóbusz felberregeti a motorját, és az ablakok megrezdülnek a megkeményedett gumikeretben.

A Folt belsejében hűvös volt. Nem jeges hideg, csak hűvös. Közel hajolt hozzá, aztán amikor az orrával megérintette a sötétséget, ott is megérezte a hűvös zsibbadást, de még mindig nem volt kellemetlen az érzés.

Lassan előredőlt, szemét becsukta, és az egész arca belemerült a fekete pacába. Dohos szagot érzett, aztán széttekintett, és az előbbinél is feketébb sötétséget tapasztalt.

Óvatosan lépett egyet előre, aztán még egyet. A Folt helyzetét ismerve már bele kellett volna ütköznie a mögötte álló falba, de semmi akadály nem került elé.

Hátranézett, és nem látta a szobáját.

Most komolyan megrémült, attól tartott, hogy frissen birtokba vett otthonából kiszakadt valahová a végtelenbe, és valami idegen, hideg, sötét helyen kell leélnie az életét. Gyorsan hátrált két lépést, és megint otthon találta magát, a saját szobájában.

Megnyugodott. Az előbb átjutott valahová, de az átjáró kétirányú, oda és visszafelé is közlekedhet benne.

Óvatosan megint átlépett a túlsó oldalra.

Ugyanaz az érzés fogadta. Ha látna, bizonyára a kép is ugyanaz lenne, hiszen miért vándorolna ezen az oldalon a Folt, ha otthon teljesen mozdulatlan.

Nyöszörgést hallott.

– Van itt valaki? – kérdezte egy férfihang.

– Igen – felelte önkéntelenül. Látni szeretett volna, de a rendkívüli fénytelenségben hiába pislogott vakond módjára. Aztán hirtelen ötlettől eszébe jutott a telefonja. Válasz nélkül hátralépett, és újra a szobájában találta magát. Felkapta az asztalról a készüléket, és visszament a Folt túloldalára. Bekapcsolta a telót, és körbevilágította vele a helyiséget.

– Ne világíts a szemembe! – mordult rá az előbbi hang.

– Muszáj megnéznem hol vagyok, és azt is, hogy te ki vagy.

– Nem tudod hová jöttél?

Mariann arra gondolt, tán nem érdemes részletezni az igazságot, miért nincs fogalma arról, hol jár. Meglehet, hogy a Folt innenső oldalán ugyanúgy nem látja senki az átjárót, mint ahogy odaát Erik vagy bárki más előtt rejtve marad.

– Hol vagyok? – kérdezte ismét.

– A börtönben. Kulikov fáraó tömlöcének legsötétebb cellájában.

– Kulikov fáraó? – Mariann felkiáltott meglepetésében.

– Ide akarod csődíteni az őrséget? – rótta meg nyöszörögve a férfi. – Ma már elég bajom volt velük.

– Fogoly vagy?

– Mit gondoltál? Máskülönben engedném, hogy a falhoz láncoljanak?

Mariann lassan ismét a férfi felé fordította a zseblámpának használt telefont.

A barátságtalan, dohos és penészes sziklafalhoz több helyen is acélgyűrűket kovácsoltak, a legtöbbről fémkarika lógott. Olyasmi, mint amiket a régi történeteket mutató filmeken, a rabszolgáknak raktak a nyakába, bokájára, csuklójára.

A foglyot az egyik karikánál láncolták a falhoz, és a hideg padlóra szórt szalmán hevert kényszeredett testtartásban.

Mariann megrázkódott a látványtól, hirtelen ő maga is fázni kezdett. Mezitláb és egy szál vékony hálóingben érkezett ide. Az is átfutott a gondolatain, visszamehetne felöltözni, nem való egyetlen göncben mászkálnia egy idegen előtt valami börtönben.

Habozott. Érdekelte az idegen, úgy döntött vár még a hazamenéssel. Bármikor hazajut, csak két lépést kell tennie. Hátranézve változatlanul látta maga mögött a Foltot, tehát semmi kockázatot nem vállal, ha marad még.

– Ki vagy? – kérdezte a férfitől. – Mi a neved?

– Lagin. Taror Lagin vagyok. Te ki vagy? Boszorkány nem lehetsz, ahhoz túl fiatalnak látlak. Angyal, vagy tündér volnál?

– Egyik sem. Ember vagyok, mint te.

– Jobban örülnék, ha boszorkány lennél, mert akkor számíthatnék rá, hogy megszabadítasz a láncaimtól. Hogy kerültél ide, a semmiből?

A férfi fészkelődött a bilincseiben, de ettől függetlenül kényelmetlen és hideg lehetett neki az agyagos padló.

– Miért zártak ide? Ha gonosztevő vagy, akkor nem is akarnálak megszabadítani.

Lagin keservesen felnevetett, de a borostás arc fájdalmas fintorra húzódott. Mariann a félhomályban csak most vette észre, hogy a fiatalember testét kék foltok borítják, és az arcára is jutott a verés nyomából kettő.

– Gonosztevő? Nem – sziszegte dühösen a fiú. – Az a gonosztevő, aki ide záratott.

– Szerintem nincs olyan fogoly, aki mást mondana magáról.

– Higgy, amit akarsz! – mondta letörten a férfi.

Mariann szánakozva nézte a nehézkesen mocorgó foglyot.

– Alaposan ellátták a bajod – állapította meg.

– Ahhoz valóban értenek – felelte Lagin. – Áruld már el, honnan kerültél ide! Azt látom, hogy nem az utcáról jutottál be a rácsok mögé valamilyen furfanggal, odakint nem császkálhatnál ebben a vékony öltözékben.

Mariannt valóban kezdte zavarni a lenge ruha, de a férfiról meg a Folton túli világról is meg akart tudni mindent, így elhatározta, visszamegy a szobájába, felöltözik, és visszajön.

– Fázom is benne – árulta el. – Hazamegyek, átöltözöm, és újra jövök.

Az átjáróra nézett, és megnyugvással észlelte, hogy az ott maradt, ahol akkor volt, amikor megérkezett. Gyorsan átlépett rajta, és csak a szoba melegében érezte igazán, hogy tényleg hűvös helyen járt az imént. Azt furcsállotta, hogy míg a hangok átszűrődtek a Folton, addig a büdös levegő, és a hideg nem szivárgott be a szobájába.

A telefonját visszatette a töltőre, és megkereste a zseblámpáját, elvégre azt világításra tervezték, nem beszélgetésre mint a telefont, sokkal több fényt ad majd a teló képernyőjénél. Indulófélben eszébe jutott a fogoly számtalan sebe. Egy szatyorba bedobált néhány elsősegélynyújtásra alkalmas eszközt, egy flakon ásványvizet meg egy levél fájdalomcsillapítót, és visszatért a sötét cellába.

– Nem tudom, hogy okkal csuktak-e ide vagy sem, de a verés mifelénk nem tartozik a fogva tartás normál viszonyai közé. Fel tudsz állni?

– Hogyne! – felelte Lagin. – Azért fogták ilyen rövidre a láncot, hogy akár valami vidám táncot is eljárhassak itt a fal mellett.

– És miért láncoltak meg. Ennyire veszélyes vagy?

– Félnek tőlem. Azért kaptam kurtavasat, mert nem akarok a fáraónak fegyvert készíteni.

Mariann beszéd közben kicsomagolta a sebellátáshoz szükséges eszközöket.

– Mit csinálsz? – kérdezte a fogoly.

– Kitisztítom a sebeidet – kiszedett egy szem Trixant a gyógyszeres levélkéből, és lecsavarta a vizes flakon kupakját. – Ezt vedd be, és pár perc múltán enyhülnek a fájdalmaid.

– Megmérgezel? – gyanakodott Lagin. – Bár az sem lenne nagy baj. Itt valamilyen módszerrel előbb vagy utóbb úgyis megölnek, és az bizonyos, hogy addig még sok ütleget kell elszenvednem.

– Vedd be nyugodtan. Jót akarok.

Mariann maga sem értette, miért viseli gondját az ismeretlennek. Valószínűleg a szenvedések iránti ellenérzése szólalt meg benne, és azért vette pártfogásába Lagint. Arról még nem győződött meg, hogy tényleg ártatlan lenne, de ahogy a fájdalmas mozdulatokat hősiesen viselő embert nézte, egyre több részvétet érzett iránta.

Lagin a kezébe fogta a kinyitott palackot, alaposan megszorította, mire a képébe fröccsent vagy két deci a vízből.

– Mégis csak boszorkány vagy, az ördög vigyen a tanyájára! – káromkodott a férfi. – Nagyon alattomos edényed van.

Mariann elnevette magát.

– Nem árt, ha hozzászoksz, mert csupán ilyenben tudok neked ivóvizet hozni. Igyál csak!

Lagin kicsivel óvatosabban, de ismét eléggé gyanútlanul meghúzta a flaskát. A szénsav csíphette a szájpadlását, mert köpködve, prüszkölve fújta ki maga mellé a földre az ásványvizet.

– Mondom, hogy meg akarsz mérgezni!

– Nyugalom! – intette némi röstelkedéssel a hangjában Mariann. – Szólhattam volna, de nekünk természetes a szénsavas víz.

– Savas?

– Ártalmatlan – nyugtatta meg újra a lány. – Kicsit felélénkít. Kóstold meg újra, és ha óvatos leszel, megtapasztalhatod, hogy nagyon üdítő.

Lagin lassan, óvatosan belekortyolt a vízbe, aztán hozzászokva a szokatlan italhoz, nagyokat nyelt belőle.

– Alaposan megszomjaztál – mondta Mariann. – A fogva tartóid nem adnak inni?

A férfi megrázta a fejét.

– Naponta egyszer, délben.

– Ha itt hagyom, el tudod rejteni? Bajod lenne belőle, ha megtalálnák nálad. Még a végén tényleg azt hinnék, hogy az ördöggel cimborálsz.

– Még én sem vagyok benne biztos, hogy nem azt teszem, amikor szóba állok veled.

– Nyugodt lehetsz. Ember vagyok.

Lagin gyanakodva méregette őt a zseblámpa gyér fényében.

– Itt teremsz a semmiből, aztán eltűnsz, majd visszajössz. Nem hiszem, hogy ugyanolyan ember vagy, mint én.

Mariann ezen elgondolkodott, és nem válaszolt mindjárt. Folytatta a sérülések kitisztítását úgy, ahogyan azt az anyjától tanulta, a fogoly pedig megadóan tűrte. Az alkoholos lemosás kicsit csíphette, mert amikor véletlenül a nyílt sebhez ért a vattával, olyankor sziszegett.

– Mutasd a hátad! – Lagin előrehajolt, Mariann felhúzta a hátán az inget, és elszörnyedve látta, az addig szemrevételezett sérüléseknél jóval nagyobb kék zúzódásokat. – Ezt nem kézzel csinálták – állapította meg.

– Persze, hogy nem. Husángokkal vertek. Azt hiszem, valamelyik bordámat is eltörték.

– Azzal semmit sem tudok csinálni. Teszek rá egy tapaszt, abban helyi érzéstelenítő van, de az minden, amit tehetek. Lassan majd begyógyul.

– Nem érdekes – mondta Lagin. – Nem vagyok anyám asszony katonája.

– Látom. Ha az lennél, akkor ápolás közben jajgatnál.

A férfi összeszorított foggal tűrte a kezeléssel járó kellemetlenségeket. Valóban nagy fájdalmai lehettek, mert minden óvatlan érintésre megrándult a válla. Mariann végigsimította a hátán a gyógytapaszt, és közben érezte, hogy a fájdalom elleni önkéntelen védelemtől miként feszülnek meg Lagin hátán az izmok. Furcsa gondolatai támadtak, el is pirult miattuk, de a félhomályban ennek nem volt jelentősége.

Összeszedte a holmiját, nem akart nyomot hagyni maga után. Ha felfedezik a látogatás nyomait, neki semmi bántódása sem lehet, de a foglyot kemény vallatásnak vethetik alá, azt pedig további ütlegeket és fájdalmat hozna a férfinak.

– Enni kapsz?

– Kevesebbet, mint vizet.

– Várj itt! – feltápászkodott, és a farmeréről leporolta a rárakódott agyagot.

A fogoly elnevette magát.

– Mit nevetsz?

Lagin a fájdalmak ellenére is tovább nevetett.

– Várjalak meg? – megemelte lazán egymáshoz bilincselt kezét. – Mi egyebet tehetnék?

Mariann is elnevette magát.

– Ne haragudj! Gondolhattam volna.

Körbevilágított a lámpással a cellában, a lécekből készült rácsos ajtóval szemben, a faltól fél méterre megpillantotta a Foltot.

– Hozok valami harapnivalót.

– Abban sem lesz méreg? – incselkedett vele a férfi.

– Látom, jó kedved lett. Enyhül a fájdalom?

Lagin bólintott.

– Kapsz még fájdalomcsillapítót, amikor ennek elmúlik a hatása, de először hozok kaját.

– Mit? – nézett rá értetlenül a fogoly.

– Ennivalót – sóhajtott Mariann, és átlépett a szobájába.

 



Forrás:

Csoport: Remete | Hozzáadta: Remete (2014-03-01) | Szerző: E W

Megtekintések száma: 510 | Hozzászólások: 7 | Tag-ek(kulcsszavak): |
Összes hozzászólás: 7
+1   Spam
7 menma   (2014-03-09 02:22:45)
Igyekszünk smile

0   Spam
6 AndyBaron   (2014-03-08 23:39:33)
Itt komoly diskurzus folyik, tanulságos!
Egy könyves szakember azt mondta, hogy a szöveget olyan korrektornak kell kiadni javításra, aki nem ismeri a tartalmát!
Gondolom, hogy olvasás közben megismeri, de, hogy előtte ne tudjon róla semmit, így csak a nyelvtannal foglalkozik, semmi más nem befolyásolhatja!

0   Spam
5 Remete   (2014-03-08 11:59:20)
Kedves menma! A hibajegyzéket köszönöm, tanulságos. Az elvi kifogásaid is érdekesek, el fogok rajtuk gondolkodni, és mielőtt kiadom a kezemből az írást, mindenképpen javítok.
Az elírások, és apró helyesírási hibák megtalálása sajnos sosem egyszerű. Ezért keres mindenki tesztolvasót, mert a saját szövegünkben sosem veszünk észre minden hibát. Még egyetlen oldalon sem, nemhogy egy egész regényben. Az író erősen figyel a tartalomra, ezért felületes a vesszőhibákkal meg a többi aprósággal. Néha még a nagyobb hibák is elsikkadnak. Például gyorsan gépelek, a dupla mássalhangzókat nem mindig érzékeli a billentyűzet. Ha pechemre így is értelmes a szó, a Word nem húzza alá, és bizony benne marad a hiba. Azt viszont megértem, hogy kedvtelésből olvasol és nem munkából. Azért így is köszönöm a segítségedet! Egy részletet még valószínűleg feltöltök, bár az a cselekménynek egészen másik helyéről kerül majd ide, tehát ismét lesznek benne logikai lukak.
Akkor is várlak az írás alatt!
Üdv!
Attila

+1   Spam
4 menma   (2014-03-08 10:10:12)
Nem kell széltől borzos szőke fürtökről írni, de egy vázlatos ismertető nem volna rossz a lányról, főleg azért, mert egy regényről van szó, ami hosszú, igényli a főbb karakterek ismertetését. Tegyük fel, kész a regény, kiadták, sokan elolvasták és mindenki másmilyennek képzeli el. Utána forgatnak belőle egy filmet és bumm! Jön a csalódás, mondva, ez nem az én Mariannom. Én például alacsony, sovány, barna szemű és göndör hajú lánynak képzelem el, kissé hosszúkás arccal. kíváncsi volnék, te milyennek látod. Figyelj, néhány súlyos hibára képes vagyok rámutatni, de nem vagyok szerkesztő, és tapasztalatom sincs akkora, hogy mélyebben megbabráljam a mondatok szerkezetét. 
Bolondokat beszélsz lányom speciel én a lányom szó előtt tennék egy vesszőt, és felkiáltójelet a végére.
Ő is beszélt badarságot egy ilyen foltról, meg arról, hogy odaátról érkezett, a Kapu túloldaláról, aztán egyszer eltűnt az átjáró túlsó felén, engem ez a mondat zavar. Először hitetlenkedve, lekezelően beszél a régmúlt eseményeiről,utána szakzsargonra vált. Eltűnt az átjáró túsó felén. "valamiféle átjáró" túlsó felén eltűnt, amiről korábban beszélt, esetleg nem is kéne említeni az átjárót, egyszerűen csak simán eltűnt. Különben sem kéne egy gyereknek ilyesmivel tömni a fejét, és még több kérdést hagyni maga után. Ha az én gyerekem volna, teljes mértékben támogatnám, és megpróbálnám megfejteni a látomását, vagy szóba se hoznám az apja múltjának ezen részét. Főleg nem azt mondanám, hogy az apját egy ilyen lyuk nyelte el, meg egy másik dimenzióból érkezett. A nő következő mondata alapján látom, hogy kissé labilis, de azt jó lenne jobban láthatóvá tenni. Bemutatni valamilyen külső reakciót. A hangja remegett, tördelte  a kezét vagy valami. Azután a magyarázat: túl hivatalos, amit a lányának ad. Olyan regényes. Egy anya nem így beszél a lányához. Ez egy néhány soros tömény, hivatalos összefoglaló.
Mariann megrettent ettől a választól már új bekezdés.  hamarébb lett úrrá szerintem a hamarabb jobban hangzana. Bátortalanul a fal, kép alatti részére mutatott ide nem kell vessző. A fiú lassan körül nézett a helyiségben. körülnézett, egy szó.
Ennyit kihámozgattam, de komolyan vannak további helyesírási bakik. A lemaradt betűket szerintem te is észre tudod venni. Figyelj, nem ígérhetem meg, hogy javítgatni fogom a regényed. kevés is vagyok hozzá. Amellett olvasni kedvtelésből szoktam, nem munka gyanánt. Amire ki akarok lyukadni: Ha feljövök az oldalra és lesz új rész, szívesen elolvasom, néhány mondatos megjegyzést fűzök hozzá, de korrektor nem tudok lenni.

0   Spam
3 Remete   (2014-03-08 09:04:52)
Kedves menma! Én is visszajöttem, és most rendesen válaszolok. A vesszőhibák és megmaradt helyesírási hibák zavarnak, örülnék, ha megemlítenél közülük néhányat, mert ami az ember figyelmét egyszer elkerülte, az úgy marad csaknem örökre, tehát már nem fogom meglátni. Erre a kellemetlenségre vannak módszerek, de bevallom, hogy ehhez kell némi önfeláldozás. Ez a módszer a bétaolvasás, vagy tesztolvasás. Felajánlom neked, hogy te leszel a regény első olvasója, ha segítesz a bennmaradt hibák javításában. Ha megteszed, nagy köszönetet kapsz tőlem érte.
A tartalmi hiányosságokra a következőt felelem.
A két, ide feltöltött epizód között tucatnyi oldal cselekmény van, azokon az oldalakon megismerheted a "sztoperek" történelmét, és megismerhetsz az itteni világ szereplőivel, meg az őket körülvevő zűrökkel. Később részletesebben leírom a helyszínt is, meg kalandok is bonyolódnak a "másik" világban, de itt a miénkben is. Ezeket nem fogom ide mind feltölteni két okból. Az egyik az, hogy azt akarom, hogy, aki olvassa, az epizódokat, élvezni tudja a regényt - már, ha élvezhető - a másik ok: a regény ide feltöltött részletei úgy, ahogy megállnak a lábukon, a környezetből kiragadva, de ez nem minden mozzanatára igaz a regénynek. Azt hiszem, már említettem, hogy az itteni olvasók a rövidebb írásokhoz, novellákhoz szoktak. ezért csak olyan részleteket töltök fel, amelyek szerkezetileg valamelyest hasonlítanak a rövidebb elbeszélésekre.
A részlet beharangozójában egyébként a legfontosabb adatokat ismertettem, ott elmondtam, hogy Mariann 18 éves, és új lakásba költöztek, ezért került a közelébe egy átjárónak. Annyira persze nem vagyok részletes egy rövid felvezetőben, hogy minden fontos infót megadjak. A regény más pontjain elmondom, hogy korábban is látott ilyen foltokat, amelyek eddig olyan helyeken álltak, amelyek számára elérhetetlenek, például a Balaton vize felett másfél méterrel. Kimaradt az epizód, amelyben Mariann először lép át a "másik" világba. Ott valóban izgul, meglepődik, értetlenkedik. Ez a rész maradjon meg akkorra, amikor az egész regényt olvassa valaki!  tongue  
Szerelem egyébként lesz benne. Számomra ez fontos dolog. Az élet velejárója, a cselekmények mozgatórugója, a legfontosabb dolgok egyike. Ha belegondolsz, ez a valóság része is. Ha nincs szerelem és szexualitás, száz év alatt kihal az emberiség, tehát nem hanyagolom el. az ember annyiban mindenképpen különbözik a többi élőlénytől, hogy kiemelkedő érzelmi szerepe van a szerelemnek, emlett egyetlen írásomban sem megyek el szó nélkül. Mariann bár sok egyéb dologban tökéletes, itt mégis konfliktusba kerül. Nem lehet mindenben tökéletes még akkor sem, ha kiemelt szerepet és ehhez méltó jellemet kapott a sortól, illetve a sors egyszemélyű felelősétől, tőlem.
A kommunikáció kérdése szintén egy kimaradt fejezet része. Nagyon zavarna, ha úgy tennék, mint a Csillagkapu szereplői, akik angolul járnak végig két idegen galaxist. Van megoldás a kérdésre, nem nyelem le a problémát smile
A narrátor és a teló. ezen még gondolkodom. A fejezeteket a szereplők nézőpontjából írom, ha sikerül "közeli E/3"-ban, tehát a narrátor a szereplő agyával gondolkodik. Ez egyébként korlátozza a külalak bemutatásának lehetőségét, mégis lehet, hogy szót fogadok, és megkeresem a módját annak, hogy Mariannt lássa maga előtt az olvasó. Ebben az a nehézség, hogy ő a főszereplő, tehát az ő nézőpontjában lakunk a legtöbbet. Az önjellemzés eléggé gusztustalan, tehát leginkább más szereplők nézőpontjából mutatható be a legkönnyebben. Pl. Lagint Mariann szemszögéből látva írom le, Eriket a barátnője, Ismet jellemzi, Ismetet (török származású leány) Erik nézőpontjából ismeri meg az olvasó. Persze az én dolgom a technika felett uralkodni, szerét ejtem, mert tényleg szükség van a külalak plasztikussá tételére.
Összegezve: Ismételten köszönöm a figyelmed, kérlek fontold meg, hogy jó-e az ajánlatom, amit a tesztolvasásra tettem! Két-három hónap talán elég lesz a befejezésre. A fejemben már megvannak a történet lényeges sarokpontjai, csak ki kell dolgoznom a részleteket, azután leírnom. Ha vállalod, hogy megjegyzéseket fűzöl hozzá tartalmilag és formailag, helyesírásilag, akkor te leszel az első, aki elolvashatod elejétől a végéig. A véleményed már így is a segítségemre volt.
Üdv!
Attila

0   Spam
2 Remete   (2014-03-07 23:15:33)
Kedves menma!
Köszönöm, hogy elolvastad. Ma este már csak rövid választ tudok adni, holnap majd jövök bővebben. Addig csak röviden. Ez részlet, közben a leíró részek kimaradtak. A lány tizennyolc, és oka van annak, hogy különleges, majdnem tökéletes. Egyelőre: - spoilerezés nélkül - ő az egyetlen, akiről tudjuk, hogy látja ezeket az átjárókat. Nyilván különleges, ezzel lehet a személyisége is különleges. Az érdekes világ is sorra kerül, de ahhoz más jelenetek kellenek. A külseje...hm. Az nem lesz túl részletes, általában rábízom az olvasóim fantáziájára a külsőt. Én leírom a jellemét, megismertetlek a gondolatival, és alkosd meg te a külsejét. Nem korlátozlak. Elhiszem, hogy vannak írók és kiadók, akik ettől a falnak rohannának, de én olvasóként is átlapoztam az efféle leírásokat: "... hosszú szőke haja dús hullámokban omlott gömbölyű vállára..." Az olvasók fele velem tart. A másik felét igyekszem a cselekménnyel magamhoz láncolni. Elismerem, hogy szemelvényekkel ez eléggé nehéz, de még így is hasznos az észrevételek begyűjtése. Lehet, hogy az észrevételeid nyomán azért - ha nem is az idézőjelek közötti, kissé nyálas módon - ábrázolom az alakját, hogy könnyebben elképzelhessétek a személyt.
Bocsáss meg, most mennem kell, holnap folytatom.
Addig is nagyon köszönöm, hogy időt szenteltél rám és a munkámra!
Üdv!
Attila

0   Spam
1 menma   (2014-03-07 22:50:04)
Jelentem, itt vagyok, minden sort figyelmesen elolvastam. Mielőtt elfelejtem, maradt néhány helyesírási hiba, vessző gond, lemaradt betűk, azokat jó lenne kigyomlálni. 
A történet nem rossz, de bevallom, kissé csalódott vagyok. Azt hittem, elkalauzolsz egy ismeretlen, érdekes világba, kapok szép leírásokat, pici történelmet már az elején, erre itt van egy lány, akinek a korát sem tudom pontosan, a külsejéről pedig halvány lila gőzöm sincs. Ha már nála tartunk, nekem kissé zavaró a személyisége. Egyáltalán nem olyan, mint egy fiatalkorú csaj, a viselkedése, gondolatai, motivációja nekem irreális, már-már túl sablonos, ha a régi Bianca és Romana szerelmes kötetekre emlékszek vissza. Kapunk egy tökéletes, bérgyilkosokat megszégyenítő nyugodtsággal rendelkező lányt, aki mellesleg tökéletes tanuló, példás gyerek, ahogy eddig elnézem, és mellette még tökéletes jótét lélek is. Miért hagyja ennyire hidegen az, h évek hosszú sora alatt foltokat lát? Nem próbál utána járni az okának? Én nagyobb pánikba esem, ha berepül egy darázs az ablakomon. Amikor meg átlép a másik világba, kábé akkora izgalommal éli meg, mint egy plázás kiruccanást. Alig kérdezősködik, szalad gyógyszerért meg vízért. A férfi legalább gyanakszik egy kicsit. Ő miért nem? És mellesleg, hogy tudnak kommunikálni? Ha jól emlékszem az előzőleg feltöltött részből, oroszok uralják a térséget, de a csávó mégis tud magyarul? A csajt pedig a legkevésbé sem foglalkoztatja? Ja, a narrátor ne mondja már azt, hogy TELÓ, légyszi. 
Úgy nagyjából ennyi volna az észrevételem. Remélem, nem bántottalak meg, csak leírtam azt, ami első olvasásra beugrott. Ha lesz folytatása, szívesen elolvasom, mert amúgy érdekel, mi fog ebből kisülni.





Szólj hozzá, ha tetszett! Ha nem tetszett, akkor pedig azért...