- Akarsz zenét hallgatni? - kérdezte Nelly, a számítógép.
Adamnak nevethetnékje támadt. Feledve keserves állapotát, fintorogva mosolyra húzta az arcát, de amikor megérezte a fájdalmat, abbahagyta a próbálkozást.
- Mennyi időm van hátra? - kérdezte Nellytől.
- Nehéz megmondani. Ember vagy, és a szervezeted viselkedését nem számíthatom ki pontosan. Az biztos, hogy az oxigéned harminchat perc múlva elfogy.
A nap magasról tűzött lefelé, és a barnás sivatagi homok sötét színe komoran terült szét körülötte a felhőtlen ég alatt.
- Mennyi a külső hőmérséklet?
- Negyvenhárom Celsius fok - világosította fel a számítógép az űrhajó rommá lett testéből sugárzott rádiójeleivel.
- Az jó! - sóhajtott halkan az űrhajós.
A szkafander belsejében elviselhető hőfokot tartott fenn a klímaberendezés, ami a zuhanás perceiben és utána sem engedte meg, hogy átforrósodjon a testét védő űrruha.
Úgy érezte elájul. Erőt vett magán, és körbebámult a bolygó felszínén, amit annyira meg akart ismerni. A bolygón, amelynek a látványáért fényévek tucatjait megtette.
- A levegő belélegezhető?
Nelly, ha ember lett volna, bizonyára morog valamit értetlensége felett, de csak egy lélektelen számítógép volt, így morgás nélkül válaszolt.
- Harmincöt perc múlva elfogy a levegőd. Ha leveszed a sisakodat, azonnal meghalsz a mérgező légkörben.
- Remek! - mormogta Adam. Átfutott az agyán, hogy talán jobban tenné, ha ledobná a fejéről ezt az átkozott plexiburát befejezve az utazást a bolygóra, de tudta, hogy erre képtelen. Életösztöne nem engedné.
- Akarsz zenét hallgatni?
- Ne nyaggass! - károgta mérgesen.
Átszelte a kozmoszt, hogy megnézze a bolygót, amelyikről a csillagászok feltételezték, életet hordoz a felszínén. Mielőtt lezuhant látta a hatalmas városokat, látta a buja erdőket, amelyeknek a színe a legkevésbé sem emlékeztette őt a Föld dzsungeljeinek színére, de amelyről a számítógép nélkül is megállapíthatta, hogy élő bioszféra részei.
A magasból mindezt felmérte, megörökítette a számítógép memóriájában, aztán hülye módon a talajhoz csapta az űrhajót. Talán valami műszaki hiba is közrejátszhatott a balesetben, de ennek elbírálására már nincs lehetősége. A jármű széttörve hever a közelben a sivatag homokjában, őt a katapult kirepítette a biztosnak ítélt távolba, hogy akkor is túlélhesse a zuhanást, ha az egész hóbelevanc felrobban.
Ostoba katapult. Az ő utazásának attól függetlenül vége, hogy felrobban-e az űrhajó vagy sem. A legközelebbi lakottnak vélt település félkontinensnyi távolságra van valahol a szárazföld túlsó peremén. Talán akkor sem tudnák őt megmenteni, ha számítanának az érkezésére, de teljesen valószínűtlen, hogy a számára mérgező levegőjű égitesten bárki egy feltöltött oxigénpalackkal várná.
- Akarsz zenét hallgatni? - makacskodott Nelly.
- Idióta - Adam szinte némán motyogott.
- Nem értem. Ismételd meg!
- Mid van? - adta meg magát a férfi a számítógépnek ahelyett, hogy újra a hiábavaló sértegetéshez menekülne.
- A sors. Jó lesz?
Adamnak megint nevethetnékje támadt, de óvakodott attól, hogy erre megint tegyen egy kísérletet.
Másra sincs szükségem - gondolta. - Mintha nem érezném Beethoven nélkül is eléggé a súlyát. - Le akarta hurrogni a gépet, de aztán mégsem szállt szembe azzal az egy kapcsolatával, amelyet még el tudott érni.
- Lökjed! - nyugodott bele Nelly akaratába.
Behunyta a szemét, hogy ne bántsa a kékeszöld égboltot bevilágító nap fénye.
Kis csend után szólalt meg a zene.
- Papapa paaam - a hangok kitöltötték a szkafander sisakját.
- Papapa paaam.
Jó lett volna Nellytől megkérdezni, ki vezényel, de most már késő. Ha nem akarja zene helyett a számítógép szövegelését hallgatni, akkor nem kíváncsiskodik.
Mindegy is, hogy ki dirigál. Talán Karajan valami kétszáz évvel régebbi felvételről.
A sors a lényeg. A sors, ami kegyetlen pontossággal dübörög a parányi plazmahangszórókból, a különböző színben és megvilágításban előtörő motívumban.
- Papapa paaam.
- Papapa paaam.
Gyorsan követték egymást a bevezető hangok. Túlságosan gyorsan. Jó lett volna valahogy lelassítani, de nem lehetett. A nagy Direktor nem engedte lanyhulni a tempót.
Ki vezényel? Karajan?
Nem...a Direktor minden bizonnyal nagyobb Karajannál is. Nagyobb, talán ő a leghatalmasabb.
Már az Andante lágy hangjait hallgatta, amikor eszébe jutott, a két tétel közötti szünetben megtudhatta volna, mennyi időre maradt még oxigénje, de a Karajannál is nagyobb dirigens előadásába nem szabad belebeszélni. Hét-nyolc perc telt el a szünetig, ezt tudta.
Rivalgó, ünnepélyes hangok áradtak felé. Mintha azt kérdezné tőle a díszes szövésű melódián keresztül valaki: mit keresel itt ember?
- Egy másik embert kerestem, de nem jutottam el hozzá - mondta némán mozgó ajkakkal, csak magában.
A kérdés pedig ismétlődött és ismétlődött - halkabban, hangosabban, lágyabban, keményebben - keresve minden módon a kontaktust vele, aztán egy mélyből feltörő, nagy ívű sóhaj szállt hozzá egyre csak ismétlődve, de nem sikerült újabb választ kiagyalnia, nem tudott mit mondani.
A sóhaj és a kérdés újra és újra elhangzott, és mert nem tudta a választ kemény kalapácsütések figyelmeztették arra, nincs menekvés. Ha tudja is valaki helyette azt, amit mondania kellene, senki sincs, aki kimondaná.
Pár pillanatra elvesztette az eszméletét, de a kürtökön újra megszólaló osztinátó felébresztette. Már a harmadik tétel szólt.
- Papapa paaam.
- Papapa paaam.
Valahol, mintha valamiféle halk választ is zümmögött volna a kérdésre a zenekar, de a felelet minden újra sulykolt faggatózás után eloszlott, csak felcsillanó apró fényeket látott meg félbe maradt és újrakezdett mondatokat.
Bolyongott egy hatalmas oszlopcsarnokban. A mérhetetlenül magas pillérek magát a csillagos eget tartották, beláthatatlan magasságokban feszült rajtuk a világ teteje. Körülötte sejtelmes homályba burkolózott a mindenség, amelyet még az űrhajójából sem látott ennyire közelinek, ennyire titokzatosnak, ennyire hatalmasnak. A halkan pengetett hegedűhúrok szökellve mutatták az utat a félhomályos oszlopok között, ahol a távolban gyorsulva erősödő fényt látott. Véget vetett tétova lépteinek, kiegyenesedve, bátran ment előre a lábai elé vetülő gyönyörű fénysugáron. Nem a csodálatos sárga köves úton haladt, nem Óz birodalmának főutcáján, ez nem a mese volt.
A valóságos hatalom fényeit látta az erdőszerűen sűrű oszlopok mögül kilépve.
Egyre hatalmasabb fényforrások emelkedtek fel. Mindegyik után azt gondolta, nagyobb, erősebb már semmi sem lehet, de mindig jött egy újabb és egyik sem a sivatag kíméletlen, szembántó orgiáját hozta, hanem egy barátságos hatalom kisugárzását. Egy olyan hatalomét, amelyik a legkisebb fenyegetés nélkül hívta magához, inkább szeretettel csalogatta magába.
Elragadta a forgás, a tánc.
Soha sem gondolta volna, hogy a földöntúli hatalom tánccal, tánczenével fogja várni, amikor először meglátja. Belevetette magát a táncba.
A kavargás kivitte őt az oszlopcsarnokból a mindenség peremére, ahonnan lágy hangon hívta őt a Mindennél Hatalmasabb.
Nem akart ellenállni, de nem is volt hozzá ereje. Engedte, hogy az örvénylő boldogság magához húzza, magába fogadja; és a béke, a fény békéje feloldozta fájdalmai alól. Súlytalan lélekkel adta át magát neki, és felszabadult.
Amikor elhallgatott a zene, a lelkét megülte a béke, a nyugalom. Nem fájtak a zuhanáskor kapott sebek, nem fájt a rövid idő, amire még elegendő a palackban tárolt levegő, nem bántotta semmi. Boldogságot, határtalan nyugalmat és örömet érzett.
Egy nagyot, mélyet lélegzett az acélpalack utolsó tartalékából, és körbehordozta tekintetét az idegen sivatagban.
Kereste Istent, aki az előbb karnyújtásnyira volt tőle, aki az imént magához ölelte, akiben feloldódhatott.
Nem találta.
Csak barna homokot, és néhány követ látott maga körül a vakító, hétköznapi fényzuhatagban.
Forrás:
Csoport:
Remete |
Hozzáadta:
Remete
(2011-08-30)
|
Szerző: EW
Megtekintések
száma: 2039
|
Hozzászólások:
60
|
Tag-ek(kulcsszavak):
|
Annak, aki kíváncsi rá, hogyan kell linket csatolni: Katt a http:// menüpontra:->felugró ablakba bemásolni a teljes WEB címet -> következő ablakban elnevezem, ahogy tetszik (pl: Kedvencke). OK után frankó. Köszönjük Andy!
Én most beléptem Chrome-on keresztül, és ugyanazt látom, amit délelőtt leírtam. Talán a jogosultságaid mások (adminként ez érthető) és ez lehet az oka. Nekem a Sea Monkey ugrik fel, amikor értesítést kapok az újabb hozzászólásról, de ott is csak ez van. Én most elhúzok szundítani. Jó éjt!
Nem tudom, mi lehet, mert megnéztem Google Chrome böngészővel is, ugyanazt látom (ugyanott van a "http:// gomb), mint azzal, amit használok (Mozilla alapú).
A zene tetszik, de a film valahogy kimaradt. Azt hiszem, hogy olyan csatornán sugározták, ami nálam nem jön. A másikat még nem hallgatom, mert most az Őrtorony megy, és nincs kedvem félbevágni. A link befűzése viszont nem megy. Ez semmiség.
Na, hogy az Őrtoronynál maradjunk, az Affinity-s verzió is eszméletlen, nem is tudok erre jobb szót, de hogy a sci-finél is maradjunk, láttátok a Battelstar Galacticát, mármint a modern feldolgozását, annak is ez volt a betétdala, az is iszonyúan tetszett, ehol ni: http://www.youtube.com/watch?v=Ka_sHy9cVH0 Másik sci-fi sorozatom kedvenc betétdala Shirley Manson előadásában: http://www.youtube.com/watch?v=5B1LHrshGAA&feature=related
Látod, erre nem is gondoltam, hogy másik böngészőben máshogyan jelenik meg a hozzászólás ablak... Csinálj egy beillesztést próbából, lássuk, működik-e?
A list lenne a megfelelője? Valószínű a böngészőn múlik. Én kedvelem a Mozillát, ha muszáj használom a chrome-ot, de kerülöm az IE akármelyik változatát. Nálam Mozillából a fenti sor látszik.
Köszönöm szépen! Amit illusztráltál valószínűleg az alkotások feltöltésénél megtalálható, ha szükség lesz rá használni fogom, de itt hozzászóláskor nem érem el. Ha mégis, akkor bénáskodom (ami megesik)
Tök jó ez a pezsgés, dehogyis bánom, ellenkezőleg: örülök! A HTML szerkesztő ablakában van egy pici jel, egy háromszemű lánc, ha kijelölöd a linket és erre rákattintasz, akkor be lehet illeszteni (http:// nélkül) abban a kis ablakban a kívánt hivatkozást, leokézni, és így egy odavezető hiperhivatkozás lesz belőle!
Azt kifelejtettem, hogy az általam ajánlott David Clayton Thomas felvétel eredetileg 1970-ben került lemezre a Blood Sweat & Tears előadásában, akkor ugyancsak David C. Thomas volt a szólóénekes. A szerzők: Winwood-Capaldi (Spencer Davis Group, Traffic) Azt most meg nem mondom, hogy a Bartók feldolgozást Winvoodék csempészték bele, vagy a BS&T. De az már tényleg túlzás, hogy ilyen részletesen kitárgyaljuk ezt itt. Az a gáz, hogy több mint egy éve nem rádiózom, és ritkán van alkalmam zenéről beszélni. Az egyik kedvencem ez a korszak a rockzenéből. Hú! Andy bocsánat! Ennyi offra még én sem adhatnék engedélyt magamnak, pedig a topic gazdája én volnék.
Bob Dylan a legfurább fazon a pop szakmában. Temérdek sikert készített másoknak Manfred Mann-tól a mai előadókig tenger sok ember énekelte, énekli a dalait. Ha rákeresel az All Along the Watchtowerre az All Music Guide-n 665 találtatot kapsz, de ott sem tartanak nyilván minden felvételt. Abból persze ötven maga a szerző, ötven Hendrix, és van még vagy száz ismétlődés, de így is rengeteg. Ez hogy tetszik? http://www.youtube.com/watch?v=lZyS_vbscWo (1970) A rockzene legszebb éveiből. Azt írod, zenei oldal lesz ebből. Hát még ha szeretnénk is a zenét
Azt a mindenit, micsoda erőteljes kifejezés! Ez a dal 60-as évekből van, ha jól tudom, fantasztikus feldolgozás! Nagyon tetszett! Hú, annyira, de annyira a hatása alatt vagyok! Most megmutatom mi az én kedvencem: All Along the Watchtower, ezt még a saját diákjaimnak is szoktam bevinni órára. Sokan azt hiszik, Jimi Hendrix nevéhez fűződik pedig nem úgy van, Bob Dylan-é az érdem, itt az eredeti verzió: http://www.youtube.com/watch?v=swbcFnkeMwE&feature=related Viszont jobban szeretem Neil Young gitárjával hallgatni http://www.youtube.com/watch?v=3goJ6YUjE70&feature=related Hú, Andy, zenei oldal lesz itt ebből!
Kedves Borika! Maxima köszi! Az egy őrület, ahogy Perlman milyen könnyedén, látszólag nehézségek nélkül játssza ezt a kutya nehéz darabot. De Jon Schmidt és társai dolgok is nagyon tetszettek. Szuper ez a két (három?) mókus! Különösen a Viva La Vida tetszett. Nem tudom, hogy a Mozart felvételen is a Nelson volt-e a partner. Cserébe ezt ajánlom: http://www.youtube.com/watch?v=nPoXu4BUmM8
Szerintem ne birizgáljuk Andyt! Köszönjük meg azt, hogy van ez a jó kis hely. (Igaz, én is telhetetlen vagyok: Egy kicsit még jobb az még jobb!) Utóvégre ez az írás zenével foglalkozik... Az ajánlott zenéket meg majd végignézem.
Andy, kéne ide valami fórum, vagy előszoba beszélgetésre, mert így szétoffoljuk az írásokat. Hehe, ha bírjátok még, itt egy másik gyöngyszem: http://www.youtube.com/watch?v=rR94NDIfGmA&feature=relmfu Ja, és a hozzászólásos kódokat nem lehetne kiiktatni, mert folyton elgépelem, és idegeskedek miatta...
Hm, te azt mondod, Shostakovich, én meg inkább ezt: http://www.youtube.com/watch?v=pAKA3rLENGU Jaj, meg ezt: http://www.youtube.com/watch?v=pR8ABKpwm7w :D
Remete, mit stresszeled magad, hát én imádom Santanát is, egy csomó modern cuccot is szeretek, nem is lehetne ideírni annyi mindent, nekem Santanatól még mindig a Smooth viszi a prímet. Mostanában ráálltam a komolyzenére, elég nagy gyűjteményem van, meg rengeteg világzene, ha jönnél skype-ra vagy valami más megoldással tonnányi anyagot tudnék neked küldeni, ritkaságokat is... Imádom Mókust és a Fabula Rasat, Havasi-t, Paganini összes concertóját Schlomo Mintz előadásában. Ha megnézed a youtube csatornámat (http://www.youtube.com/user/bokosborbala?feature=mhee), a feliratkozásaimat, láthatod, hogy csupa komolyzene van közöttük. Amit most újonnan felfedeztem, és nagy kedvencem az ez: http://www.youtube.com/watch?v=xXtVBJDPs6k Aardvark, az én, és sok más szerző zenével, illetve hangszerekkel kapcsolatos írásokat édesapám weboldalán olvashatsz, itt: http://bokoslaszlo.blogspot.com/search/label/Egy%C3%A9b%2FOther
Közben felidegesített a kutyaütő hangzás és a közepes előadás. Szívesen megosztanám Veletek azt, ami nekem lemezen megvan. Christina Ortizzal, A Royal Philharmoniccal, és Ashkenazival. No! Az szól.