Az űrhajó veszedelmesen imbolygott. Egyre nehezebb volt tartani a normális sikló-sebességet, egyre nagyobb volt az esélye annak, hogy lezuhannak és szétzúzódnak az alattuk vágtató talajon, ahol tengerek váltakoztak a szárazfölddel, hegyek magasodtak, folyók kanyarogtak, és néhol hatalmas erdők váltakoztak sivatagokkal.

- Nem fogod tudni megtartani - mondta Frdan a társának, aki a kézi vezérlésű leszállóprogramot irányította.

- Menni fog - ellenkezett Yolla. - Szálltam már le nagyobb sérüléssel is, mint amit most elszenvedtünk.

A kis hajó a Peralga rendszerből volt hazatérőben, amikor kalózok támadtak rájuk. Yollának esze ágában sem volt a hajóra engedni őket, amikor erre felszólítást kaptak. Megpróbált előlük kitérni. Egy ideig bújócskáztak az aszteroidák között, de az egyik szökellés számításába hiba csúszott, és a hajó fara beleakadt valami szikladarabba.

Szerencsére a hiperhajtómű nem sérült meg, csak éppen nem láthatták hová veti őket az űrt kettéhasító féreglyuk.

- Fogalmam sincs, hol lehetünk - állapította meg Yolla, amikor végre abbamaradt a hipertérben való utazásra jellemző kavargás körülöttük, és valahol, egy nap körüli pályán találták magukat.

- Kár, hogy tönkrement a szkóp - sajnálkozott Frdan.

- Remélem nem akarod azt mondani, hogy erről én tehetek? - nézett rá indulatosan a másik, nagy szemeit dacosan előreszegezve.

- Nem, nem - szabadkozott a barátja. - Az a hülye szikla épp az utunkba került.

Yolla nem volt benne teljesen bizonyos, hogy a barátja nem akar-e belőle gúnyt űzni ezzel a megjegyzéssel, de jobbnak látta, ha nem feszegeti a dolgot.

- Nézd meg a szkópot, van-e hozzá megfelelő tartalék alkatrész - mondta inkább ahelyett, hogy veszekedni kezdett volna.

Frdan szó nélkül elkotródott a raktárba, de hamarosan visszaérkezett. Egyébként kifejezéstelen arcáról most kétségbeesés sugárzott.

- Összetört - árulta el. - Volt egy, ahogyan azt a szabályzat előírja, de az ütközéskor elrepedt, most teljesen használhatatlan. Az összes áramkör megszakadt benne, és teljesen tönkrement.

- Nem lehet megjavítani?

- A mikro áramköröket? - nézett rá értetlenül Frdan. - A gyárban is csak az automata tudja beforrasztani az érintkezőket.

Yolla káromkodott egyet halkan.

- Mit csinálunk most? - nézett a barátjára tehetetlenül.

A másik széttárta a kezét.

- Fogalmam sincs. Ha szerencsénk van, akkor van a közelben egy lakott bolygó, és legalább az alapanyagot be tudjuk ott szerezni, aztán a robot majd ráhúzza a táblára az áramköri mátrixot. Akkor talán lelket tudunk belé lehelni. Így kettétörve a robot sem tudja megjavítani.

Yolla nagyot sóhajtott, és visszafordult a kézi navigációs berendezéshez. - Rendben - mondta. - Nézzünk szét ebben a rendszerben.

A bolygó kicsit ellenségesen fogadta őket.

- Maszk nélkül nem lélegezhetünk - mondta Frdan, a műszereit vizsgálva.

- Szkafanderre is szükségünk lesz? - érdeklődött tőle Yolla, aki tovább birkózott a nehezen engedelmeskedő vezérlőszerkezettel.

Alattuk suhant a táj. Erdők, hegyek, vízmosások.

- Nem kell szkafander. Elég a légzőkészülék.

Lassítottak, alacsonyabbra ereszkedtek. Szűnőben volt a rázkódás, simábbnak tűnt a repülés, mint a légkörbeérés utáni percekben.

- Azt ott! - kiáltott fel Yolla - Azt nézd! - mutatott egy nagy kiterjedésű épületegyüttesre.

- Civilizáció.

- Remélem használnak olyan anyagokat, amiből megjavíthatjuk a szkópot, meg a többi sérült egységet.

- A szkóp a legfontosabb - mondta Frdan - Anélkül mozdulni sem tudunk, a többi munkához van alapanyagunk.

Egyre több város suhant el alattuk. Percek óta repültek a kontinens felett. Beléptek a bolygó árnyékos területére, de a városok világítása így is látatóvá tette, merre vannak a lakott területek.

- Le tudsz tenni bennünket anélkül, hogy jobban összetörne a hajónk, mint ahogy már amúgy összetört?

- Menni fog - felelte a barátja. - Már kezdem érezni a kézi vezérlés technikáját, és irányítani tudom a repülést. Simán le fogunk szállni, csak olyan helyre van szükségem, ahol láthatóan van ipari termelés, és mégis van egy tenyérnyi sík hely, ami elég a leszálláshoz.

Óvatosan bánva a fékező motorokkal, egyre jobban csökkentette a sebességet, míg egy nagyobb síkság közepe felett sikerült annyira megfékezni a száguldást, hogy már érdemes volt leszálláshoz alkalmas helyet keresni.

Nem tudott a hagyományos módon megállni, fékezés nélkül megmerevedve lebegésre váltani a cél felett, ehhez meg kell majd még javítani a girót is, de lassú siklórepülés után leereszkedni a talajra, azért sikerülhetett.

Talált egy hosszabb egyenes szakaszt, ahol az építmények között nagyjából egyenes út vezetett egy tér felé. Ezt a helyet szemelte ki a leszállásra. Imádkozott azért, hogy ne legyenek járókelők és járművek a környéken. Nem akart nagy feltűnést kelteni. Úgy tudta, a fajtájukból még senki sem járt ezen a világon, tehát alighanem nagy riadalmat okoznának a lakosságban, ha csak úgy a semmiből megjelennének kissé imbolygó űrhajójukkal a házak között, és talán még kárt is tennének egyik másik járműben, amelyik nem számítva a közeledésükre óvatlanul közlekedik az utakon.

Már benne járhattak az éjszakában, mert az utak teljesen néptelenek voltak.

- Óvatosan! - aggodalmaskodott a másodpilóta székéből Frdan.

- Átveszed?

- Dehogy! - egy pillanatra megdermedt közöttük a levegő. - Mindig ez a sértődősködés - szabadkozott Frdan. - Csak kicsúszott a számon.

Yolla nem válaszolt, minden idegszálát igénybe vette a leszállás. Végre a tér közepén sikerült befejezni a siklást, és megállapodott az egyik épület előtt.

- Kapcsold be az álcázást! - mondta Yolla, mert a hajó biztonságos földre tétele mellett nem ért rá azzal foglalkozni, hogy ki látja meg őket, és ki nem.

- Máris! - engedelmeskedett Frdan.

A környezet elemzését már régen elvégezték az automata műszerek. Amikor megálltak, gyorsan elővették légzőkészülékeiket, és tétovázás nélkül siettek a zsiliphez. Nem akarták megkockáztatni, hogy a virradat itt találja őket. Azt tervezték, gyorsan szétnéznek a keresett anyagokat kutatva, aztán a nappal idejére félrehúzódnak valahová a környéken, és a következő éjszaka megoldják a szükséges anyagok beszerzését.

A zsilip kiszellőztetése után kiléptek az ismeretlen bolygó városának a főterére. A simára burkolt területet házak övezték, itt-ott fák bólogattak, néhol más, számukra értelmezhetetlen tereptárgyak álltak.  Az mindjárt látszott, hogy a szkóp anyagául szolgáló szilícium készítmények itt meglehetősen hétköznapi anyagnak minősültek, mert a környező épületek falait sok helyütt ezzel helyettesítették.

Yolla megvizsgált egy ilyen táblát, amely a talajig érő fémkeretbe ágyazva álldogált a falba vágott nyílásban.

- Ez valamiféle bejárat lehet - mondta, amikor végzett a szemrevételezéssel meg fényképezéssel. Nem volt ugyan előírás, hogy az ismeretlen bolygókra tett első útjaikon mindent rögzítsenek, de jobbnak látták, ha a központi adattár számára annyi képet vesznek fel, amennyit csak tudnak.

Frdan megpróbált benyitni az ajtón, de az nem engedett.

- Védi valami zár ezeket a bejáratokat.

- Különös - álmélkodott Yolla. - Miért kell az ajtókat zárni? Így senki sem tud átmenni rajta.

- Talán néha kinyitják - vélekedett a másik.

- Ostoba szokásaik vannak az itt lakóknak - Yolla elővette a kis számítógépet, és körbevizsgálta vele az üvegtáblát tartó keretet. - Ezt könnyű lesz kinyitni - mondta, amikor egy helyen felvillant a kis készülék kijelzője.

A kis szerkezetből kinyúltak a csápok, és a keret között behatolva, félretolták a reteszt a zárból. Már majdnem átléptek az ajtón, amikor ismét felvillant a monitoron egy fény.

- Elektromos áramkörök is védik ezt az ajtót - mondta, és körbeforgatta a készülék csápjait az ajtó túloldalán.

- Tényleg ostoba szokásaik vannak ezeknek. Nem tudom, hogy érdemes lesz-e tőlük anyagot kunyerálni - mondta Frdan.

- Mi bajunk lehetne. Nézz szét, annyi itt az üveg, hogy egy egész flottát el lehetne látni szkóppal ennek az egy háznak a nyílászáróiból.

- Mégis féltik a tulajdonukat. Különben nem védekeznének mindenféle zárakkal, meg áramkörökkel.

A monitoron végre kialudtak a figyelmeztető fények, szabad volt előttük az út. A mechanikus zárak kinyitása után az elektromos riasztót is elnémította az ügyes kis automata, amit Yolla magával hozott a hajóból.

- Talán észre se vennék, ha valahol fenn az épületben kiemelnénk egy üvegtáblát a helyéből - mondta Frdan felé fordulva.

- Tudod jól, nem tehetjük. Ha ezek zárják a házaikat, akkor ennek jelentőséget tulajdonítanak. Semmi kedvem otthon hadbíróság elé állni azért, mert az idegenek vagyonában a szükségesnél nagyobb kárt okozunk.

Az ajtó mögötti helyiségben kis csalódás várt rájuk. Odabent csak eléggé egyhangú berendezési tárgyak vártak rájuk. Székek, asztalok, pultok, elektromos szerkezetek szép számmal, de üvegtáblák sehol. Látszott, hogy az üveget főleg az építészeik használták.

- Ott egy lépcső - mutatott Frdan a terem közepére. Menjünk fel az emeltre, és ha minden kötél szakad, ott szedünk ki a tokjából egy üvegtáblát.

- Csak lassan! - intette őt Yolla. - Tudod, hogy nem mindegy a vastagsága és a mérete. Vágni még csak tudunk belőle, de megvastagítani nem lehetséges ezeket a táblákat, ahhoz nincs szerszámunk. Az különleges technikát igényelne.

Felsétáltak a széles lépcsőn. A biztonsági berendezések mindenhol engedelmeskedtek ügyes kis manipulátoruknak, így sehol sem szólalt meg vészcsengő az idegenek látogatása miatt.

A lépcső tetején, egy galériaszerű folyosón találták magukat, ahonnan egy hosszú üvegfalon át végig lehetett látni a földszintet.

- Ez igen - ujjongtak. - Ebből a falból már kivehetünk egy táblát úgy, hogy ne szenvedjenek különösebben nagyobb kárt. Ez láthatóan, csak dekoráció, vagy valami egyéb szükségtelen kellék. Emiatt nem kell hadbíróságra mennünk, ezzel nem csorbítjuk a bennszülöttek érdekeit.

Yolla végighúzta az ujját az egyik üveglapon.

- Ez túl vékony - mondta. Végszükség esetén kettőt egymásra helyezve használhatjuk, de keressünk tovább.

Benyitottak egy ajtón, amin kivételesen nem volt semmilyen védelem. Ha ismerték volna a földi írást, akkor leolvashatták volna a feliratról, hogy az igazgató irodájában járnak.

A pazarlóan hatalmas ablaktáblák mögött szinte erdőnyi növény volt beültetve mindenféle ládákba meg edényekbe. Az ablaknak háttal egy hatalmas asztal állt, mögötte egy kényelmes szék. Még az idegen szem is láthatta, hogy ez a hely, egy fontos ember helye.

A szoba oldalfala mellett egy alacsonyabb asztalka állt, körülötte ülőhelyek. Az asztal a jelentéktelenül alacsony mérete ellenére sem volt kicsi. Mintha társalgáshoz használták volna.

Yolla közel ment az asztalhoz, és a meglepetéstől felkiáltott.

- Odanézz! - hívta fel a társa figyelmét - Az asztal lapja vastag üvegből van. Éppen olyan vastag, amilyen a szkóphoz kell. Egyszerűen csak levisszük a hajóba, és ráhúzzuk a mátrixmezőt.

- Ezt tényleg, mintha arra tervezték volna, hogy nekünk helyettesítse a vésztartalékot.

Félre tolták a foteleket, az asztalról áttették a bőrkanapéra a kis abroszt meg a naptárt és az újságokat, aztán megemelték az üvegtáblát. A hatalmas tábla akadály nélkül mozdult akaratuk szerint.

- Csak óvatosan - mondták egymásnak. Nem akarták, hogy tovább kelljen kutatniuk a megfelelő anyag után. Nem remélhették, hogy rövid időn belül találnak még egy ugyanilyen hatalmas tábla vastag üveget, ami a pótolhatatlan szkópot helyettesítheti majd a hazafelé tartó úton.

Az igazgató irodájában ott maradt a láb üresen, üveglap nélkül.

A hajóban biztonságba helyezték a szerzeményüket, aztán tanakodni kezdtek. Az világos volt, hogy nem hagyhatják üresen a lábakat, valamivel pótolniuk kell az elhozott asztallapot. A kérdés az volt, a rendelkezésükre álló szegényes készletből, mit használjanak fel erre a célra.

- Nem lehet értéktelenebb az általunk átadott anyag, mint amit elhoztunk tőlük. Ha így lenne, az vizsgálatot vonna maga után, és még megrónának bennünket.

- Mit javasolsz, miből készítsünk megfelelő táblát az ottmaradt lábazatra? - kérdezte Frdan.

Yolla tétovázott.

- Az üveg egy nemes anyag. A bolygónak eléggé agresszív légköre van, ha valami silány műanyagból, vagy egyszerű fémből pótolnánk az üvegtáblát, az hamar megrongálódhatna az oxidáció következtében. Nem csaphatjuk be őket.

Mind a ketten lementem a raktárszintre, körülnézni, mivel kárpótolhatnák a bennszülötteket az elcsent üvegtábláért. Végül egy hatalmas, sima felületű fémtáblát szemeltek ki erre a célra.

Nagyon nehéz volt az új asztallap, nem is bírták el ketten, az egyik robotra kellett rábízni, hogy vigye át a hajóból az irodába.

A robot nem nyafogott, elvégre azért volt robot. Hóna alá kapta a hatalmas táblát, és egykedvű léptekkel felvitte a lépcsőn az igazgatói szentélybe.

Mire felkelt a Nap, a hajó már bolygó körüli pályán keringett, két utasa pedig erejét megfeszítve dolgozott a helyreállításon. Meg volt rá a reményük, hogy rövid időn belül távozhatnak a rendszerből, ahol nem biztos, hogy szívesen látott vendégek lennének. Mégiscsak elemeltek egy értékes üvegtáblát egy magára hagyott épületből.

A bank igazgatója a szokásos nyugalommal lépkedett felfelé a lépcső puha szőnyegén. Minden nap ilyenkor szokott érkezni, és az emeleti folyosó ablaktáblái mögül nézi végig, a nyitás rituáléját. Nélküle is lezajlana a bank megnyitásának procedúrája, de ezt mégsem mulasztott el soha.

A lépcső tetején balra fordult, és a titkárságon keresztül lépett be a saját irodájába.

- Klárika, kérem a kávémat - mondta a titkárnőjének, és belépett a szobájába.

Lassú léptekkel az íróasztalához lépkedett, táskáját ledobta a helyére, aztán az ablakhoz ment, és a hatalmas üvegtáblákon keresztül kitekintett a városra, a város főterén álló szarvast mintázó szoborra. A város büszke volt erre az állatra, amelyről a nevét kapta egykor.

Visszafordult az asztala felé, lehuppant a székére, és szétnézett a birodalmában.

Azt hitte, káprázat játszik vele.

- Klárika! - kiáltott át a titkárnőnek.

- Hozom igazgató úr - nyitott be Klárika az irodába, de ahogy a kávéval a kezében beóvatoskodott, a nagyszőnyeg szélénél földbe gyökerezett a lába. A kezében reszketni kezdett a tálca, zörögve csúszkált rajta a kiskanál; a kávécsésze meg a cukortartó lassan szánkázni kezdett lefelé a kis tálca pereme felé.

Klárika idejében erőt vett magán, és vízszintesbe igazította a tálcát a rajtalévő kávéval és a kellékekkel egyetemben. Az egészet le kellett volna tennie a dohányzóasztal üveglapjára, de ez lehetetlen volt. A megszokott, néha kicsit maszatos üveglap nem nyugodott a megszokott helyén. Helyette egy vastag, szikrázóan sárga fémlap trónolt a falábakon.

- Ezt mi… mikor… - dadogta a főnöke felé fordulva.

Sallai a megszólítástól felocsúdva megrázkódott, és kérdően nézett vissza Klárikára.

- Én is éppen erre lennék kíváncsi. Tudni szeretném, ki cserélte ki az üveglapot.

Hívatták a rendészt, az meg az épület fenntartásért felelős mérnököt. Kikérdeztek mindenkit, kifaggatták a tisztviselőket, kihívták a rendőrséget, de senki sem tudott választ adni arra, hogy ki és mikor cserélte ki a bank igazgatói irodájában az üveglapot egy két centi vastag, színaranyból készült táblára.

A Földkörüli pályán keringő hajóban lassan elkészültek a javítással, és a két utas indulófélben volt hazafelé.

- Remélem, ha később erre vetődik valami hivatalos küldöttség, senki se panaszkodik majd ránk, hogy elcsórtunk egy üveglapot az egyik hivatalból - aggodalmaskodott Frdan.

- Ne csinálj belőle gondot - nyugtatta őt Yolla. - Amíg nem panaszkodnak, hogy megloptuk őket, addig nem lehet bajunk abból, hogy valami értéktelen kacattal szúrtuk ki a szemüket ezért a nagydarab üvegért cserébe.

Bekötözték magukat az ülésbe, és készülődni kezdtek a starthoz.