- 1 -

Másnap reggel az iskolaudvaron a kicsit kialvatlan Albert félrevonta a királykisasszonyt.

- Nem hiába álldogáltam egész éjszaka a fenyőerdőben - suttogta Elváltoztatott Kiskatona.

- Mi láttál? - érdeklődött ugyancsak suttogva Tündérrózsa.

- Látni nem sokat láttam, mert a hangok nem láthatóak, de hallani bizony sokat hallottam.

- Mit hallottál? - Türelmetlenkedett Rózsa hercegnő.

Albert óvatoskodva körültekintett, nem fülel-e valaki a közelben, aztán a biztonság kedviért még egy kicsit közelebb is hajolt a hercegnőhöz, úgy suttogott tovább.

- Nem szökdösnek a hangok Vajákos Vilma házából sehová. Ő maga engedi ki azokat néha egy kicsit a szabad levegőre, de valamilyen módon azért ilyenkor is fogva tartja őket, máskülönben már régen hazatértek volna a királynőhöz. Abban bízik a varázslónő, hogy cserébe ezért a kis szabadságért, megtanítják Pannát énekelni.

- Ez borzasztó! - szörnyülködött Tündérrózsa. - Vajon Panna tud erről?

- Alig hiszem - felelte ásítva Albert, mert nagyon álmos volt az erdőben állva eltöltött éjszaka után. - Amíg kinn voltak a hangok, állandóan könyörögtek, engedje őket haza a varázslóasszony, mert hiába tartja őket fogva, soha sem tudnak énekesnőt faragni a lányából. Vajákos Vilma pedig csak azt hajtogatta makacsul, hogy majd akkor, ha a kislánya megnyeri a Másik Televízió énekversenyét. Erre a királynő hangja azt mondta, hogy Panna nem is akar énekesnő lenni, mire Vajákos Vilma szomorúan azt felelte, akkor majd elvarázsolja a lányát, hogy akarja azt, amit ő szeretne.

- Gonosz banya! - mérgelődött Rózsa.

- Nem olyan gonosz - vélekedett Albert. - Talán csak jót akar a lányának, de nem tudja, hogy nem változtathat egy gyereket jó hangú dalos madárrá, ha azt a gyerek nem akarja.

- Mit tegyünk most? - töprengett Tündérrózsa.

- Beszéljük meg ezt a dolgot Pannával! - javasolta Elváltoztatott Kiskatona. Indult volna a barátnőjük keresésére, de megszólalt a nagy csengő az épület falán, kezdődött a tanítás, be kellett menni a tantermekbe.

A nagyszünetben, amikor a szakács nénitől megkapták a tízórait, a három gyerek félrehúzódott a napfényben fürdő iskolaudvar egyik sarkába, a nagy eperfa rügyező ágai alá. Rózsa és Albert egymás szavába vágva mesélte el Pannának az esti tapasztalatokat. Panna először meglepődött, kicsit hitetlenkedett, de amikor látta, hogy Albert nemcsak kitalálta az egészet, hanem igaz lehet a történet, keserves sírásra fakadt.

- Nem tudtam, hogy az én anyukám lopta el a királynő hangját - törölgette a szemeit Panna, aki annyira megfeledkezett magáról, hogy először a zsemléjéből ejtette ki a párizsit, aztán amikor utána kapott a felvágottnak, a zsemle is kipottyant a kezéből, és leesett a porba.

- Rá tudod venni anyukádat arra, hogy visszajuttassa a királynőhöz a hangját? - kérdezte Rózsa.

- Higgyétek el, az én anyukám nem rosszakarója az országnak meg a királynénak, csak nagyon szerette volna, ha belőlem énekesnő lesz. Délután elmondjuk neki, hogy nem szeretnénk, hogy miatta az országra rátörjön az éhínség, vagy te ne mehess haza, és biztosan belegyezik, hogy a királyné hangja hazatérhessen a kastélyba.

- 2 -

 Tanítás után együtt mentek el Dobozos Panna házába Vajákos Vilmát meggyőzni arról, adja vissza a hangot jogos tulajdonosának.

A varázslónő meglepődött, amikor látta, hogy kislánya kisírt szemmel jön haza.

- Mi a baj kislányom? - kérdezte aggódva. - Rossz jegyet kaptál, vagy intőt adott a tanító néni? - átölelte Pannát.

- Sem ez, sem az - felelte Panna, és kibontakozott anyukája karjai közül. - Azt akarjuk, add vissza a királynőnek a hangját, hogy Tündérrózsának ne kelljen őt a továbbiakban helyettesíteni reggelente és esténként az énekléssel.

Vajákos Vilma meglepődve nézett a gyerekekre.

- Honnan tudjátok, hogy itt van a királynő hangja?

- Hallottuk énekelni, és Albert észrevette azt is, hogy néha a domboldalon, a fenyőerdőben levegőzik a hang - felelte Tündérrózsa.

- Tegnap este is hallottam, amint könyörögtek, hogy engedje haza őt - mondta indulatosan Elváltoztatott Kiskatona.

Nagyon meglepődve nézett rájuk a varázslóasszony.

- Most aztán, ha akar, elvarázsolhat akármivé, nekem már úgy is mindegy - folytatta Albert keserűen. - Nekem már semmi sem számít, de legalább a mi országunkban legyen végre a helyén minden, és Rózsa mehessen haza a saját országába!

Albert hangja kicsit duzzogós volt, mert még mindig neheztelt a sorsáért is, meg általában minden varázslóra haragudott a félresikerült hókusz-pókusz miatt, amit vele művelt a gonosz ismeretlen, és amiből a szokásos mesebeli megoldással, a királylány csókjával sem tudott szabadulni.

Elszégyellte magát Vajákos Vilma.

- Ne félj kisfiam! Nem varázsollak el semmivé, sőt ha tudnám, hogyan kell, vissza is változtatnálak gyerekké, de ebben nem én vagyok a ludas, így aztán nem tudom, miként lehetne levetni rólad ezt a szerencsétlen formát.

- A hangot is visszaküldi a királynéhoz? - nézett rá Tündérrózsa.

Nagyot sóhajtott Vajákos Vilma.

- Nem tehetek másként - mondta. - Panna sem akarja a varázslatot, én sem tudok csodát tenni a hanggal, mindenkinek az lesz a legjobb, ha visszaadom a királynénak a hangját. Elővett a kötényéből egy nagy kulcsot, meg egy varázspálcát.

- Várjatok itt! - mondta, és bement a házba, majd rövid idő múlva csilingelő kacagás kíséretében újra előjött.

- Itt jön a királyné hangja - jelentette be.

- Szabad? - kérdezte örömkönnyekkel a szemében Panna. - Vihetjük?

- Vihetnétek éppen - mondta az anyja - de azt hiszem, akkor teszek helyesen, ha én viszem vissza azt, amit én loptam el. Lehet, hogy megbüntet a királynő, alighanem tömlöcbe csukat, de vállalnom kell a következményeit annak, amit tettem. A fejemet csak nem ütteti le.

A hang csilingelve, dalolászva szaladt előttük a királyi palota felé vezető úton, de nagyon nem szaladt előre. Nem akarta megfosztani a gyerekeket az örömtől, hogy lássák, amikor találkozik a királynővel.

A királyi pár, messziről meghallotta a csilingelő dallamot, amire hiába vártak csaknem egy éve, és szaladva jöttek kifelé a kastélyból, megnézni a csodát.

- Hol találtátok meg a hangomat? - kérdezte a királyné örömtől ragyogó arccal.

Térdre borult előtte Vajákos Vilma a varázslónő. - Felséges királynő! Én vagyok a bűnös - vallotta be sírva. - Kérlek, bocsásd meg a bűnömet! Ígérem, soha többé nem okozok nektek semmi bosszússágot, és mindenben a szolgálatotokra leszek.

A királynő legszívesebben felállította volna az előtte térdelő asszonyt, annyira örült a megtalált hangnak, de tudta, nem teheti meg azt, hogy egy ekkora bűn mindenféle büntetés nélkül bocsánatot nyerjen.

- Vessük a legmélyebb tömlöc leghidegebb cellájának a legsötétebb zugába! - kiáltotta az időközben odaérkező Marcona Márton, a martalóc kapitány.

A királyné ránézett a csendesen sírdogáló Dobozos Pannára, és azon gondolkodott, mitévő legyen.

- Beszéljétek nekünk el, hogy is volt ez az egész! - indítványozta most a király. - Ahhoz, hogy ítélkezhessünk, mindent tudnunk kell erről a históriáról.

A három gyerek szép sorjában elmondott tehát mindent, a varázsló asszony pedig csak megtörten térdepelt a királyi pár előtt.

- Felséges királyom! - szólalt meg, amikor vége lett az elbeszélésnek. - Nagyon szégyellem, amit tettem, és tudom, büntetést érdemlek. Azt kérem csak tőletek, olyan módon büntessetek, hogy közben a szolgátok tudjak lenni, és helyrehozhassam a hibámat.

Megint elsírta magát a bűnbánó varázslónő.

- Szeretném a kislányomat néha látni közben - mondta könnyek között.

A király még gondolkodott egy cseppet, aztán beszélni kezdett.

- Nagyon nagy a vétked asszony! - hangzott a dörgedelem. - Sok pénzébe került az adófizetőknek az a rengeteg kár, amit a viharok és a megvadult időjárás okozott. Ez azért volt, mert nagyravágyó módon a más kárára akartál előnyöket biztosítani a lányodnak.

Mondta volna még tovább is, de a királynő megbökte egy kicsit a könyökével a királyt, aki erre elhallgatott.

- Szeretetből tette - súgta a férje fülébe a királynő. - Szereti a lányát, annak akarta egyengetni az útját.

A király nem volt engedékeny kedvében, mert még minidig eszében volt az a sok baj, amivel a varázsló asszony csínye járt.

- Börtönbe vele! - használta ki a beállott csendet újra Marcona Márton a martalócok kapitánya.

A király most a kapitány felé nézett villogó szemével, és halkan, hogy senki más ne hallja megkérdezte tőle - nem én volnék talán a király? - a martalócok kapitánya elröstellte magát, és fejet hajtott a felséges úr előtt.

- Bocsássa meg felséged az indulataimat! Csakis a tiéd az ítélkezés joga - ismerte el szégyenkezve a martalóc parancsnok.

A király nem válaszolt a kapitánynak, inkább a vétkes felé fordult megint.

- Varázsló asszony hírében állsz. A büntetésed az lesz, hogy az országot szolgáld a tudományoddal.

- Igenis felséges uram - fogadta el a döntést Vajákos Vilma még mindig lehajtott fejjel és térdelve. - Nem nagy az én hatalmam, néha nem is sikerülnek a varázslataim, de amit tudok, megteszek.

- A tömlöcöt sem kerülheted el, mert akkor az egész országban arra számítanának a pernahajderek, hogy mindenkivel úgy bánunk, mint veled.

Sírva fakadt a hírre a varázslónő, de nem tiltakozott, mert tudta, valóban nagy a bűne, nagy büntetés jár érte. Csak annyit kérdezett - mi lesz a kislányommal?

Megesett rajta a királynő szíve, de a király sem akart mértéktelenül büntetni, tovább folytatta az ítélethirdetést.

- Három évet kell a tömlöcben töltened, de közben állandóan azon kell munkálkodnod, hogy a földeken jobb legyen a termés, az alattvalók kigyógyuljanak a betegségeikből, és az egész ország gazdagodjék. Este hat után, véget ér a munkád, akkor a lányod meglátogathat, és beszámolhat arról, mi történt vele aznap az iskolában. Mivel a lányod nem vétkes, őt nem büntetjük. Amíg a tömlöcben élsz, addig magunkhoz vesszük a királyi udvarba, és itt él majd velünk. 

- Köszönöm a nagylelkűségedet felséges királyom - hálálkodott a varázslónő, aki megértette, a király annyi kegyet gyakorolt vele, amennyit csak lehetséges.

- Gyere csak ide fiam! - fordult most az uralkodó Elváltoztatott Kiskatonához. Kezét elcsúfított vállára tette, aztán megsimogatta a fejét is, bár ezzel óvatosnak kellett lennie, mert a magasra felcsúszott szemek ilyenkor veszélybe kerülhettek.

- Arról értesültem az imént - folytatta a király - sokat tettél azért, hogy megtaláljátok és hazahozhassátok a felséges asszony hangját.

Albert csendesen bólintott egyet, nem akart a király szavába vágni. Megtanulta, egyetlen felnőtt szavát sem illik félbeszakítani, de a királlyal tenni ezt, különösen nagy modortalanság.

- Tudsz-e valamit arról a gonosz varázslóról, aki elváltoztatott téged? - kérdezte a király Albertet.

- Nem emlékszem semmire felséges uram - válaszolt szomorúan Elváltoztatott Kiskatona. - Amikor véletlenül meglöktem, éppen másfelé néztem. Azért is mentem neki. Másnap pedig már nem találkoztam vele.

- Gondom lesz rá, hogy megtudjuk a módját annak, hogy újra a régi gyerek legyél.

Albert nagyon csodálkozott, hogy a király megérintette őt, és közben ő sem viszolygott zöld bőrétől, és alaktalan testétől.

- Köszönöm felségednek! - hálálkodott őszintén, és magában arra gondolt, lehet, hogy sohasem találják meg a varázslat ellenszerét, de legalább mindenki láthatta, hogy a király nem undorodik az érintésétől, és ezért talán másképp fognak ezentúl ránézni az emberek.

- Tündérrózsa hercegnő! - fordult most a királykisasszony felé az uralkodó. - Neked köszönhetjük a legtöbbet. Te gondoskodtál arról, hogy rend legyen az országban, amíg ez az örömteli pillanat el nem érkezik, de az is fontos volt, amit a hang visszaszerzése érdekében tettél a barátoddal. Azt parancsolom tehát Vajákos Vilmának, hogy az első két feladata, aminek holnap reggel neki kell látnia, az legyen, találja meg az országodat, és fedezze fel a módját Elváltoztatott Kiskatona visszavarázslásának.

- Köszönöm szépen felséges uram! - hálálkodott Tündérrózsa is, mert már nagyon vágyott haza, anyukájához, apukájához meg Izgőmozgó Gyuszkóhoz, a kistesójához.

Aznap este már nem kellett Tündérrózsának nyugalomba énekelni az ország természeti erőit, a királynő énekelt altatódalt a kastély toronyszobájának ablakából.

Egy álló héten át törte a fejét a tömlöcben Vajákos Vilma a két feladaton, aztán amikor letelt a hét, kihallgatást kért a királytól.

- Felséges királyom! - kezdte térdre borulva a trónus előtt. - Gyenge az én varázserőm, de talán végre tudom hajtani a két feladatot, amit rám bíztál. Kérlek, hívasd ide a két gyermeket, de a királykisasszony hozza magával az iskolai atlaszát is.

A hopmester már szaladt is, és mivel már vége volt a tanításnak, nem kellett sokat keresgélnie, hogy megtalálja Tündérrózsát meg Elváltoztatott Kiskatonát.

Nagy reménykedések közepette szaladt a két gyerek a trónterembe.

- Hallgassátok a varázslónőt! - parancsolta a király, s Vajákos Vilma beszélni kezdett.

- Nem sikerült megtalálnom a királykisasszony hazáját, de tudom a módját, hogyan találja meg ő maga a helyet, ahová annyira vágyik.

A király várakozva hallgatta.

- Nyisd ki lányom az atlaszt, és mondd el, miről tanultatok ma földrajz órán!

Rózsa hercegnő nem készült arra, hogy már aznap délután felelnie kell a leckéből, de azért el tudta mondani, mi történt földrajz órán.

- Azt mondta a tanító néni, egy kicsit eltérünk a tantervtől, és megmutatott nekünk a térképen egy erdőt, amin keresztül folyik egy patak.

- Nyisd ki a térképet ott, ahol az órán azt kinyitottátok!

A hercegnő fellapozta az atlaszt, és odatette Vajákos Vilma elé.

- Hallottál-e már a Dobosok Földjéről? - kérdezte a varázslónő.

- Hallottam - mondta Rózsa. - A velünk szomszédos királyságot hívják így.

- Ez a Dobosok Földje - mutatott a lap szélére Vilma asszony. - Hallottál-e már a Barackfák királyságáról? - kérdezett tovább az asszony.

- Az pedig a másik oldalon határos a mi királyságunkkal - kapott észbe Rózsa hercegnő.

- Nézd meg az atlaszt! Azon a lapon, ahol nyitva van, és amiről ma tanultatok földrajz órán, a két ország között megtalálod a saját hazádat. Te úgy mondod, az Erdőbenbúvó Királyság, de a térképen nem ez a neve, hanem az, hogy Szépföld. Egyik oldalról a Dobosok országával határos, a másik határa pedig a Barackfák királyságával közös.

Megörült erre a királykisasszony, végre hazamehet a saját országába.

Vajákos Vilma még nem fejezte be a beszámolót az elvégzett munkáról, kis szünet után újra beszélni kezdett.

- Sajnos Elváltoztatott Kiskatonát semmilyen varázslattal sem tudom újra gyerekké tenni, és azt a gonosz embert sem tudom megtalálni, aki ezt a bűbájt elkövette. Sokat töprengtem azonban azon, miként segíthetnék rajta.

A figyelem most Albert felé fordult, aki elszomorodott, mert bízott benne, hogy amint Rózsa hercegnő is hazatalálhat, belőle is igazi kisgyerek lehet megint.

- Hosszú töprengésem után csak egy dolog jutott az eszembe arról, hogyan lehetne jobbá tenni az életét.

- Mond el, mit tanácsolsz! - szólt közbe a király.

- Előbb egy kérdést engedj meg felséges uram! - folytatta Vajákos Vilma. - Egy gyermeketek van, akiről azt tudom, a Nagy Víz Országának a királya lesz, mert az ottani királylány kezét neki ígérték. Igazat mondok?

- Helyesen beszélsz - felelte a király.

- Más gyereketek nincs felséges királyom. Nem tudni lesz-e még újra fiatok, és ha nem, akkor bizony nem lesz örökösötök, aki az ország trónjára ülhetne, amikor eljön annak az ideje.

- Ez igaz - bólogatott a királyi pár meg az udvaroncok is.

A varázslóasszony nem hagyta magát félbeszakítani, tovább beszélt.

- Jönnek majd a távolabbi unokatestvérek meg más leszármazottak, és harc kezdődik az ország trónjáért, ami senkinek sem jó.

- Tudsz-e varázslatot, ami segíthet rajtunk? El tudod-e intézni, hogy legyen trónörökös utód, akinek a jogait az öröklésre nem lehet majd elvitatni? - kérdezte a király.

- Amint azt már mondtam felséges uram, az én varázslataim nem mindig hatékonyak. Ha eddig nem született más fiúgyermeketek, nem tudok segíteni azon, hogy újra szülessék egy. Ti magatok vagytok, akik segíthettek ezen az állapoton.

- Én nem tudok varázsolni - szólt közbe a királyné. - Mi mindent megtettünk, de úgy látszik, már nem születik több gyermekünk.

- Nincs más ötleted? - faggatta tovább Vajákos Vilmát a király.

- Más ötletem nincs, de erről az ötletről még nem mondtam el mindent.

- Beszélj tovább! - biztatta őt a király.

- Egy lehetőséggel még nem számoltatok - kezdte ajánlatát Vajákos Vilma, és Elváltoztatott Kiskatonára mutatott. - Itt van ez a gyermek, aki nagyon okos és jó szívű. A tulajdonságai olyanok, amelyek alkalmassá teszi arra, hogy örökötökbe lépjen. Az igaz, hogy a külseje nem királyi, de talán egyszer megtörik a varázs, és ha akkor visszaváltozik, olyan utódja lehet felségeteknek, mintha a saját fiatok lenne.

Vajákos Vilma ismét szünetet tartott, habozott, mielőtt kimondta volna a legfőbb gondolatot, amit tanácsolni akart a királynak és a királynénak.

- Mire akarod rávenni a felséges urat? - használta ki a pillanatnyi csendet Marcona Márton gyanakodva, de a király zord pillantása elhallgattatta.

- Fogadd fiaddá Elváltoztatott Kiskatonát, akit régebben Albertnek neveztek! Neki is könnyebbé válik az élete, és az országnak is jót teszel vele, ha megnevezed az utódodat, aki vita nélkül a helyedre ülhet, ha elfáradsz az uralkodói munkában, és nyugdíjba vonulsz.

Nagyot nézett erre a király meg a királyné.

- Ez volt a legjobb, amit ki tudtál találni? - kérdezte aggódva a király.

- Bízzál bennem felséges uram! - kérte Vilma. - Egyetlen rossz pillanatot kivéve, nem okoztam az országnak és lakóinak rosszat. Hidd el, ez a legjobb tanács, amit kaphatsz.

Támadt erre sugdolózás és mormogás a trónteremben. Az udvaroncok nem mindegyike akarta elfogadni, hogy az ország dicső királyainak sorában majd egyszer egy félig béka, félig ember uralkodjon a trónon; egy olyan valaki, akinek a varázslóval nem volt szerencséje, és akinek az elváltoztatását elfuserálták.

- Csendet! - kiáltotta el magát a király, amikor elunta a zsibongást.

- Én bízom Vajákos Vilmában - mondta halkan a királynő a felséges férjének. - Ez a fiú szerezte vissza a hangom, több jót tett a birodalmunkért, mint az a sok léhűtő, aki itt lebzsel körülöttünk.

- Igazad van felséges asszonyom - hagyta jóvá a király, bár őt nem győzte meg teljesen a varázslónő magyarázata, de a királyné tanácsát gyakran megfogadta. - Hozzátok ide a királyi írnokot, álljon elő az ország összes tisztségviselője, és az udvar minden alattvalója figyeljen arra, ami történik - mondta fennhangon.

Lett ám nagy sürgésforgás. Előkerítették a törvény embereit a palota minden hivatalából, felsorakoztak a szolgák és a tisztségviselők úgy, ahogyan az a fontosabb törvények kihirdetésekor szokásban volt. Aki csak tudott díszruhát húzott magára, mások csak megfésülködtek, letisztogatták a cipőjüket, csizmájukat - úgy álltak be az egyre dagadó sorba. Az lett a vége, hogy alig egy óra múlva az udvar készen állt a király szavának megörökítésére és törvénnyé nyilvánítására.

Díszes sorban álltak a trónterem két oldalán a magas rangú udvaroncok, a katonák, a hivatalnokok, a szolgálók, a szakácsok, kukták, kertészek, hajbodorítók, udvari szabók és mindenki, aki csak arra hivatott volt. A televíziós kamerákat kezelő emberek egymást lökdösték a legjobb helyért.

Elváltoztatott Kiskatonára is díszruhát adtak. Albert zavartan álldogált a trónnal szemben, és nem tudta mit kellene tennie. Sejtette, most nem változik vissza igazi gyerekké, de attól, hogy őt nevezik meg a király utódjának, megváltozik majd a sora, és attól kezdve legalább nem mer senki gyanakodva, furcsálkodva nézni rá. Bőre nyálkás és zöld marad ugyan, de ezt senki sem meri majd naponta a tudtára adni mindenféle fintorral, és undorodó pillantással. - Elég lesz az is, ha néha a tükörbe pillantok - gondolta, és ettől megint elment a jókedve.

Tétován állt tehát a terem majdnem legfontosabb pontján, szemben a legfontosabb hellyel, ahol a király és a királyné ültek.

Amikor már látható volt, hogy a sorok elrendeződtek, mindenki a helyén van, a főhopmester hármat koppantott a botjával, és csendet parancsolt.

- Írnok figyelj és jegyezz le minden szót! - kiáltotta el magát. - A király törvényt hoz, örökítsd meg a mondatait, és a szava legyen megmásíthatatlan a birodalomban!

Elcsendesedett a terem, az udvaroncok mind a királyra néztek, és még mindig gyanakodtak egy kicsit, vajon jó lesz-e az országnak, ha egy félig béka, félig ember uralkodik majd egyszer a trónon.

- Mint azt mindenki tudja - kezdte a király a törvény kihirdetését - csak egyetlen gyermekünk van, és az ő sorsát még pólyás korában eldöntöttük, amikor még nem volt tudomásunk arról, hogy nem lesz más utódunk, aki a trónt és az ország vezetését majd egyszer, ha visszavonulunk az uralkodástól, vagy hirtelen elhalálozunk, megörökölhetné. A felséges királynővel közösen úgy döntöttünk, Elváltoztatott Kiskatonát örökbe fogadjuk, és minden tekintetben utódunkká tesszük.

A teremben egy pisszenés sem hallatszott. A király szava törvény volt, vitának nincs helye azután, hogy a dolgot megtanácskozták az arra illetékesek.

- Lépj közelebb Elváltoztatott Kiskatona! - hívta magához Albertet a király.

A kisfiú rövid lábain közelebb lépett a trónhoz, és le akart borulni a felséges úr előtt, de a királynő elkapta a kezét, és nem engedte őt letérdelni.

- A király utódának nem szabad térdelni előttünk - mondta neki.

Albert zavarában nem tudta mit csináljon, csak állt a királyi pár előtt némán, szemlesütve.

- Ettől a pillanattól kezdve senki sem nevezhet téged Elváltoztatott Kiskatonának, mert te a trón örököse vagy országunkban. Albert, ezennel a fiúnkká fogadunk! Ezentúl fenséges bátyáddal, Kornéllal együtt a hercegi cím illet meg téged, és követni fogsz minket a trónon, amikor annak eljön az ideje.

Az udvaroncok bátortalanul tapsolni kezdtek, mert tisztában voltak vele, egy ilyen fontos bejelentés után így illik, de történt ám más is.

Tündérrózsa hercegnő örömében megint arcon csókolta a királyfivá lett Elvarázsolt Kiskatonát, és akkor hirtelen valami felragyogott a teremben. A fény ragyogása közben Elváltoztatott Kiskatona, aki most már hivatalosan is a trón örököse lett, és akit ezentúl már nem volt szabad ezen a néven szólítani, egy szemvillanásnyi idő alatt visszaváltozott szép, jó formájú rendes embergyerekké.

Most tört csak ki az igazi tapsvihar a trónteremben. Az udvaroncok ámulva nézték a csodát, de még a király és a királyné is meglepődtek. A legeslegjobban persze maga Albert herceg lepődött meg, aki először nem is vette észre azt, ami vele történt. Csak véletlenül esett a pillantása a lábára, amelyik újra rendes méretűvé nőtt, meg a kezeire, amelyek nem voltak többé egy korcs kezei, hanem igazi, ember formájú karok lettek.

- Egy tükröt a hercegnek! - kiáltott a hopmester, aki azonnal látta, erre most nagy szükség van.

Négy szolga hozta a hatalmas talpas tükröt a trónterem előtti várakozócsarnokból.

Letették a herceg elé a hatalmas kristálytükröt, aki végre megnézhette magát benne.

Elcsodálkozott Albert herceg attól, amit a látott. Ugyanaz a kisfiú nézett vissza a tükörből, aki ő volt, mielőtt a gonosz varázsló elváltoztatta. A nemrég magára húzott hercegi gúnya úgy állt rajta, mintha rá öntötték volna. Szőke haja kicsit kócosan bodorodott, ahogy általában szokott, fülei visszakerültek a helyükre, szemei kéken fénylettek éppen ott, ahol azoknak lenniük kellett.

- Ez hogy lehet? - kérdezte önkéntelenül. - Te varázsoltál vissza? - nézett Vajákos Vilmára

A varázsló asszony szólni akart, de megvárta, míg elül a csodálkozás okozta zaj a teremben.

- Nem sikerült téged visszavarázsolni, bárhogyan is próbálkoztam - mondta az asszony. - Csak annyit tudtam a legendákból, hogyha a békává változtatott királyfit önzetlenül, szeretetből megcsókolja egy királylány, annak vissza kell változnia királyfivá. Te hercegem hiába vártad ezt akkor, amikor korábban kaptál egy puszit Tündérrózsa királykisasszonytól, mert még nem voltál királyfi. Abban reménykedtem azonban, amint felséges királyunk a fiává fogad, királyfivá leszel. A varázslat pedig ezután be is teljesedett. Nem én voltam tehát, aki visszaváltoztatott, hanem maga a felséges úr, és a felséges asszony meg a királylány.

A főhopmester intézkedett, csapjanak nagy, nagy ünnepséget a szerencsés esemény végén, de Tündérrózsa hercegnőnek és a királyi párnak dolga volt, nem lehettek ott az ünnepség kezdetén.

A királynő első dolga - most, hogy már tudták merre keressék Tündérrózsa otthonát - az volt, hogy kikeresse a telefonkönyvből Szépföld királyi palotájának a telefonszámát, és felhívja a kastélyt.

- Tessék! - szólt bele szomorú hangon Tündérrózsa édesanyja, a királyné a telefonba.

- Én vagyok az édesanyám, Tündérrózsa a lányod - mondta a királykisasszony.

Hallatszott a telefonból, hogy örvendezőre változik a királynő hangja.

- Hol vagy kislányom? - kérdezte kicsit sírós hangon a királyné. - Rendben van az egészséged?

- Rendben van minden édesanyám - felelte a királylány. - Buta voltam, elkóboroltam, de sokat tanultam itt, ebben a királyi udvarban, és az itteni varázsló segített megtalálni a helyet, ahonnan eljöttem. A király rövidesen hazajuttat.

Teljes volt végre az öröm mind a két országban. Az iskolában másnap kezdődött a tavaszi szünet, Tündérrózsát beültették a légierő táltosai által vontatott hintóba, és hazarepítették a saját országába. A kishercegnő egy kicsit sajnálta, hogy ezúttal nem találkozhat a Fényes herceggel, aki a vakációra megint hazajön a Nagy Víz Országából, de mindenekfelett nagyon örült, hogy végre ismét láthatja anyukáját, apukáját és Izgőmozgó Gyuszkót, a kistesóját.

Hazatérte alkalmából feldíszítették a királyi kastélyt, úgy várta őt az egész udvar.

Rózsa hercegnő és a kistesója megfogadták, soha többé nem veszekszenek komolyan, legfeljebb csak egy picit, de ha nem értik meg egymást, akkor nem kezdenek haraggal toporzékolni, kiabálni, hanem lehiggadnak, és csendesen megbeszélik a vita okát.

A húsvéti vakáció végén Tündérrózsa még visszatért a Fényes herceg udvarába, hogy ott fejezze be a tanévet, de aztán a tanítás végeztével újra hazatért, és otthon is maradt. Fogadalmukat, amelyet Gyuszkóval tettek nem volt könnyű megtartani, mert az egymás mellett élő emberek nem mindig akarják ugyanazt, amit a másik, de emlékeztek arra, milyen nagy baj lett abból, amikor egy évvel korábban nagyon összevesztek, és ezért egy rövid idő után mindig megbékéltek egymással, bármiről is vitatkoztak korábban.

A Fényes herceg udvarát azóta gyakran felhívják telefonon, látogatóba is eljárnak egymáshoz. Néha közös szalonnasütést is rendeznek valamelyik udvarban, a Királyi Nagyréten, de ez már egy másik mese része lehetne.

Máig boldogan élnek, ha meg nem haltak.

- vége -