Tündérrózsa hercegnő kalandjai - Második történet: Új barátok
Hercegno3
- 1 -
Előbb csak lassult alattuk a fák rohanása, aztán közelebb is kerültek az erdőhöz, végül a madár teljesen leereszkedett, és két-három kellemetlen lépés után biztos lábakon megállt a királyi kastély udvarában.
– Itthon vagyunk – mondta nagy örömmel Kornél herceg Tündérrózsának, és a madár földre fektetett fejéből, a fogak közül előlépve rohant az édesanyja, a királynő felé.
– Szép jó napot kívánok felséges anyám! – köszöntötte illő tisztelettel a királynőt, aki csak kinézett a zsebkendője mögül a köszöntésre, de nagyon gyorsan vissza is tette a szeme elé a fehér gyolcskendőt, és sírva fakadt.
Megrémült a látványtól Kornél, a herceg. Azt gondolta, talán valami baj érte a birodalmat, talán háborúba keveredtek valakivel, vagy járvány támadta meg az alattvalókat.
– Mi a baj? Édesanyám? – érdeklődött.
– Ellopták a hangomat! – hüppögte keserves könnyei között a királynő.
– De hát beszélsz hozzánk felséges királynő, hallom, hogy van hangod – mondta Rózsa ámulva.
– Óh, ez csak a beszédhangom – legyintett a királynő. – Az énekhangomat rabolták el – megint begyűjtött két gyémánt könnycseppet a zsebkendőjébe – nem tudok esténként énekelni a virágoknak, a madaraknak, a felhőknek és a Holdnak, így most senki sem tudja, mikor van este. A madarak a sötétben is repülni akarnak, nekiütköznek a villanyvezetékeknek, és összetörik magukat. A virágok éjszaka nyílnak, amikor a méhecskék nem látják a porzójukat, ezért nem tudják beporozni azokat, így aztán nem lesz termés, és hamarosan éhínség támad a birodalomban. A felhők sem arra mennek, amerre esőt kell vinniük, hanem csak bolyonganak az égen össze-vissza, aztán, ha már nem tudják tovább cipelni a terhüket, elhullajtják ott, ahol éppen járnak. Az egyik helyen árvizet okoznak, a másikon pedig szárazság pusztít. Rövidesen éhezni fognak az emberek az egész birodalomban, aztán elkergetnek minket, pedig jó királyok voltunk.
Az udvaroncok lehajtott fejjel hallgatták a felséges asszony beszámolóját. Örültek annak, hogy a királyfi hazajött vakációra, de nagyon szomorúak voltak, mert a királyság sorsát a szívükön viselték.
– Nem tudjátok ki a tolvaj? – faggatózott a királyfi, de a királynő csak a fejét rázta.
– Már ott tartunk, hogy helyettest keresünk, aki képes lesz a dalával engem kisegíteni addig, amíg megtalálja valaki az én hangomat – sóhajtott nagyot a királyné. – Az egész országból versengenek a dalnokok a televízióban, de hiába igyekeznek, még egyik sem tudta megszólítani a madarakat vagy megfékezni a nekivadult felhőket – a királynő megint keserves sírásra fakadt.
Rózsa megköszörülte a torkát, aztán vett egy mély lélegzetet, nekidurálta magát és felidézte azt, amit az énekórán tanult.
Azt mondta neki a tanító néni, igyekezz szépen énekelni, mindig a szívedből szóljon a dal, és ne legyenek hamisak se a hangjaid, se a gondolataid.
Halkan énekelni kezdett.
Kis madár a fák között Repülj fel a felhőkhöz Súgd meg nekik, merre van Szomjas virág a falvakban!
Estefelé csendesen Pihenjetek rendesen Rosszalkodni nem szabad, Ne zavarjátok álmunkat.
A magasabb hangoknál egy kicsit megbicsaklott a hangja, itt-ott talán még hamisra is sikeredett az ének, de mert a gondolatai tiszták voltak, a dal továbbra is szépen szólt. Arra gondolt, szeretné, hogy ennek az országnak a földjét akkor öntözze az eső, amikor arra szükség van, a méhek újra találják meg a virágokat, gyűljék a méz a lépben, érjen a fákon a barack, hogy lehessen belőle barackos gombócot főzni ebédre, amikor a kisgyerekek éhesek lesznek. Újra lélegzetet vett, és tovább énekelt.
Bogarak a virágon Végezzétek dolgotok Kaptárokba gyűjtsétek Virágokról a jó mézet!
Estefelé csendesen Pihenjetek rendesen Rosszalkodni nem szabad, Ne zavarjátok álmunkat.
Eleinte senki sem gondolta, hogy valami fontos dolog történik, csak hallgatták Rózsa hercegnő szépen csengő énekét. Aztán az addig össze-visszarepkedő felhők sorokba rendeződtek, a madarak a fészkük felé szálltak, a méhek és darazsak hazataláltak a kaptárhoz, és az udvarban már mindenki sejtette, csoda látogatott a királyságba. Rózsa hercegnő visszahozta a dalt a birodalomba; a madarak és a felhők, a fák és a bogarak, a halak a vízben és a búza a földben újra tudják a dolgukat, és nem szalad szerteszét a kincstárból a pénz, mert nem kell idegen földről vásárolni a tejet meg a kenyeret az alattvalóknak.
– Hol tanultad ezt a szép éneket? – faggatta a királynő felderülő arccal a királykisasszonyt. – Nézd, megreguláztad az elszabadult felhőket, újra visszatérhetnek a folyók a medrükbe, nem öntözik bolond módon azt a földet, amelyiknek nincs szüksége a vízre. A hó nem olvad majd el télen a sípályákon, és nem zuhog nyáron a strandolók nyakába, rend lesz a birodalomban.
– Megmentetted az országunkat! – lelkendezett most végre a király is.
– Honnan jöttél mihozzánk? – kérdezték.
– A Nagy Király udvarából –húzta ki magát Rózsa büszkén.
– De hát most is ott vagy – mondta az egyik udvaronc. – A mi királyunk a Nagy Király.
Rózsa csak lehajtotta a fejét, mert eszébe jutott, hogy már két napja nem látta az anyukáját, meg a kisöcsikéjét, és ettől szomorú lett.
– Az én apukám egy másik Nagy Király – mondta halkan. – több Nagy Király is lehet a földön, nem?
Megsajnálta őt a királyné.
– Merre van a királyságotok? – kérdezte, és hosszú, kecses ujjaival megigazította Rózsa hercegnő haját, amit kicsit szétfútt a megzabolázott szél.
– Nem tudom felséges királynő – válaszolt még mindig szomorúan Rózsa, mert a bánata éppen amiatt volt a nagy, hogy fogalma sem volt arról, mikor és merre juthat majd haza. – Még csak elsős voltam a tavasszal, és még nem tanultunk földrajzot.
A királynő megsimogatta a hercegkisasszony szőke buksiját, és kedvesen rámosolygott.
– Ne búsulj kishercegnő! Megkeressük a hazádat, és hazajuttatunk – mondta, de aztán hirtelen elkomorodott. – Csak azt nem tudom, mi lesz akkor a madarakkal, a felhőkkel, a méhekkel, meg az egész világunkkal itt körülöttünk. Amíg nem találjuk meg a hangomat, addig nagy baj támadhat az országban.
Elkomorult erre Rózsa hercegnő is, de rövid idő után felderült az arca.
– Addig itt maradok felséges királynő, amíg megtalálják a hangodat. Itt van velünk Vadulugatótóbiás, és ő a finom szaglásával majd segít kideríteni, ki volt az a galád, aki ellopta az énekedet.
Felmordult erre a kutya.
– Ne ígérgess helyettem semmit kishercegnő! Szívesen jöttem veletek, és maradnék is még tovább, de nekem vissza kell térnem a saját udvaromba, mert dolgom van ott. Őriznem kell a kastély bejáratát a csalók, a gonosz mágusok és a pernahajderek elől – megcsóválta a farkát a kutya, és nem lehetett tudni, sajnálkozását fejezte-e ki ezzel vagy haragját.
– Különben is adtatok nekem egy feladatot, amit el kell végeznem – folytatta a morgást. – Ha nem érek vissza estig, reggelre elveszti a láthatatlanságát a Fényes herceg biciklije, és bárki megláthatja őrizetlenül a drótszamarat. Nem szeretném ám, ha a felséges királynő hangja után, még a Fényes herceg biciklijét is ellopná valaki.
Látták, hogy a villanószaurusz, amelyen idáig utaztak fészkelődni kezd, feláll rövid, esetlen lábaira, és pöffent néhányat – ott, ahol általában füstpamacsok gomolyognak a madár körül. Elől, a pofájánál, meg… hm. – hogy is mondjuk? – hátul a lábai között.
– Mennem kell felséges királyom, felséges királynőm! – mordult még egyet a kutya, és kicsit bánatosan elsomfordált a griffmadár felé.
A madár ugyanúgy lefektette a fejét a földre, mint akkor, amikor először beszálltak bele, aztán amikor a kutya eltűnt a pofájában, lassan kiegyenesítette a nyakát, kibontotta a szárnyait, amelyek addig összecsomagolva pihentek a háta felett a kis kupolában, megcsattogtatta őket, lépett kettőt-hármat, és lassan, berregve a levegőbe emelkedett.
A hercegnő berendezkedett a szobában, amit a királynő kiutalt neki. Kirámolta a batyuját, helyére tette a kincseit, amelyek vele voltak a hosszú úton.
Helyet keresett a polcon a kedvenc kifestő könyvének.
Betette az íróasztal fiókjába a színes ceruzáit meg a radírt.
Lefektette a párnájára Samut, a bohócot és Barbiet, a babáját.
Szépen betette az ágya alá, a szőnyeg szélére a kedvenc papucsát, és lassan a helyére került minden – a pizsamája, a fogkeféje, a fogmosó pohara, a fésűje, a tartalék cipellő, a három zokni – amiből kettőt majd ki kell mosni – és akkor reggel, ha kimegy az udvarra, és a harmatban elázik a lábán lévő, akkor nem lesz kénytelen tovább menni a nedves ruhában.
Kitette a polcra a kedvenc meséjét, amit DVD lemezen hozott magával.
Kitette az éjjeliszekrényre az anyu fényképét, az apu fényképét, – és a kistesó, Gyuszkó képét is, amit magával hozott annak ellenére, hogy haragudott rá, amikor útnak indult, de azért nagyon szereti.
A zsák oldalzsebéből elővette az elemózsiát is: a két – most már nagyon száraz zsemlét, a fél doboz sajtot, a maradék almát – mert már csak egy volt, kettőt megevett útközben. Előkerült a fej hagyma, a marék rizs, amit majd a szakács megfőzhet, a marék rozs, amit majd a dalával újra rendre szoktatott madaraknak adhat, és a kis tábla csoki.
- 2 -
Telt múlt az idő a királyi kastélyban meg a körülötte elterülő hatalmas parkban. A kishercegnő minden reggel és minden este énekelt a madaraknak, a felhőknek, a bogaraknak és az egész természetnek, így a világ rendesen viselte magát a királyságban. Nem zavarta a nyári napsütést hóesés, az emberek fürödhettek a patakokban, nem kezdték váratlanul, nyár derekán levelüket hullatni az idő múlását eltévesztő fák, így nyugodtan hintázhattak a ligetben, és a gyerekek nagyon jól érezték magukat a vakáció alatt.
Amikor a langyos nyári eső a kerteket, szántókat locsolta, Kornél herceg és Tündérrózsa behúzódtak a királyi vár termeibe, és hallgatták a meséket, amiket a királynő olvasott fel nekik, vagy társasjátékot játszottak a hoppmester gyerekeivel. Esténként mesét néztek az Egyik Televízió műsorában, hétvégéken pedig a dalnokversenyt követték figyelemmel, amiben az Egyik Televízió versenyzői között keresték azt az énekest, aki a királynőt helyettesíteni tudja addig, amíg meg nem találják a felséges asszony hangját.
Minden nagyon kellemes lett volna, ha nem jut eszébe a kishercegnőnek naponta többször is az anyukája, az apukája meg a kistestvére, akiket már nagyon régóta nem látott, és akikkel már nagyon szeretett volna újra együtt lenni.
Lassan véget ért a nyár, és az Egyik Televízióban is a befejezéséhez közeledett a verseny, amelyikben a királyné dalos helyettesét keresték, de senki sem bizonyult méltónak a helyettesi címre. Marcona Márton martalóc kapitány követelte, hogy nyiszálják el a nyakát azoknak a versenyzőknek, akik egymás után kiestek a viadalból. A királyné azonban nem szerette a nyaknyiszát, ezért mindegyik versenyzőt megjutalmazta bátorságáért, segíteni akarásáért, és békében hazaküldte őket. Sajnos, a leggyönyörűbben daloló lány sem énekelt elég szépen ahhoz, hogy a fák és a virágok, a felhők és a madarak meg a természet minden résztvevője engedelmeskedjék neki, így aztán úgy ért véget a verseny, hogy a nyertes nem vállalhatta Tündérrózsa hercegnő helyett azt, hogy amikor hazarepítik őt, akkor ellássa a helyettesi tennivalókat a királynő mellett.
Véget ért a nyár, elérkezett a szeptember, és kezdetét vette az iskola.
A Fényes herceg néhány nappal a tanítás megkezdése előtt búcsút vett a szüleitől meg Rózsa hercegnőtől, és útnak indult messzire, a királyképzőbe, hogy a tanév kezdetén az évnyitón időben megjelenhessék.
Kicsit komplikált volt az utazás, mert a Fényes herceg csillogó biciklije még Vadulugatótóbiás őrizetében volt, és valahogyan el kellett jutni odáig, de a királyi légierő itt is kész volt megoldani a feladatot. Griffmadarak errefelé nem voltak honosak, de a mezőkön szép számmal legelésztek táltos paripák. Ezek közül szoktak befogni néhányat a király vadászai a légierő számára. A táltos paripák repülni is tudtak, és a hámjukhoz kötött hintókban repítették a Fényes herceget vissza, a biciklijéhez.
Amikor a hintó, már magasan szállt benne Kornéllal, akkor kérdezte csak meg a királynőtől Rózsa hercegnő, hogy miért kell olyan messzire utazni iskolába a hercegnek.
A királynő készségesen válaszolt.
– Itt is van királyképző iskola, oda fogsz majd te is járni második osztályba, de a mi gyerekeinket néha elküldjük más országba tanulni, mert ott olyan dolgokat tanulhatnak meg, amivel itthon nem találkozhatnának. A Fényes herceg tengerész kadét lesz, azért utazik olyan messzire.
– A királyságnak tengere is van? – Csodálkozott Rózsa hercegnő.
– Nincs egy pohárnyi tengerünk sem – felelte a királynő. – Nem is azért jár tengerész királyképzőbe a Fényes herceg, hogy itthon vezesse majd a flottát, hanem azért, mert még a megszületése előtt megállapodtunk a Nagy Víz Országának királyával arról, a Fényes herceg feleségül veszi majd az ottani királylányt, és ő lesz a király abban az országban.
- 3 -
A királyképző iskola második osztályába, ahová Tündérrózsa hercegnőt beíratták, nemcsak a királyi család gyermekei jártak. Az egész udvarból ott tanultak a nebulók. Ott voltak a miniszterek gyerekei, ott voltak a személyzet ivadékai, de jártak oda még a kastélykörüli utcákból is fiúk és lányok.
Nemcsak az ábécét kellett megtanulniuk, az írást, az olvasást meg a számolást, de tanultak ott mindenféle hasznos dolgot is. Királyi etikettet meg háztartási ismereteket is. Elvégre a királynő is kerülhetett olyan helyzetbe – mondjuk akkor, amikor kempingezni megy – hogy saját fenséges kezeivel kell kibontania a szardíniásdobozt reggel a sátor elé kitett kemping asztalkánál. Turmixot keverni meg palacsintát sütni is kell tudnia. Néha, amikor a cselédek szabadnaposak, minden rendes királynő elkészíthet egy egyszerű borsófőzeléket vagy zöldbablevest a királyi asztalra.
Rózsa hercegnő megkapta a felszerelését, amiben voltak füzetek, könyvek, ceruzák, tollak, vízfestékek, ecsetek és egy atlasz – amin az egész földrész minden országa szerepelt. A felséges királynő megmutatta az egyik lapon, hová utazott el iskolába Kornél, a Fényes herceg.
A kishercegnő a napi lecke megírása után érdeklődéssel forgatta a térképet, azon tűnődve, melyik lapon is találhatná meg a saját hazáját, ahol az édesanyja, az édesapja, meg Izgőmozgó Gyuszkó, a kistesó bizonyára már le is mondott arról, hogy valaha is megtalálják őt. – Talán már nem is gondolnak rám – jutott eszébe, és ettől aztán elpityeredett egy kicsit. Amikor belépett hozzá a felséges királynő, kikérdezni a számtan leckét, látta is, hogy könnyes a szeme.
– Mi a baj kishercegnő? – faggatta őt barátságosan, és megcirógatta a fejét.
– Az anyura gondoltam meg az apura meg a kistesómra – felelte, és ölébe hajtotta a fejét a királynőnek.
– Szeretnél hazajutni?
Rózsa nem felelt, csak bólogatott egy kicsit szipogva.
– Megtaláljuk az otthonodat, egyet se félj! – bíztatta őt a királynő. – Ide is találunk előbb-utóbb valakit, aki helyetted meg helyettem elringatja esténként a madarakat, a felhőket és a bogarakat meg az egész országot, és akkor aztán semmi akadálya sem lesz annak, hogy hazautazz.
Rózsa hercegnő csak módjával engedte át magát a bánatnak, mert tudta, a királynő be fogja tartani a szavát, segít majd abban, hogy hazajusson, neki pedig addig kell segítenie abban, hogy az országban minden rendben legyen a mezőkön, a szántókon és a hegyvidéken. Esténként ezért szokás szerint elénekelte azt az éneket, ami rendet tett a napi munka végeztével néha rendetlenné vált földeken meg a felhők között és a vizekben.
Az iskolában mindjárt az első napon összebarátkozott a padtársával, Dobozos Pannával.
A kislányt azért nevezték Dobozos Pannának, mert a táskájában nem úgy dugta be a füzeteit, a könyveit meg a tízóraiját, mint bárki, hanem mindennek külön dobozban adott helyet, azokban rakta el a tanszereit. Emiatt aztán kétszer akkora batyuval járt iskolába, mint más.
– Miért használod ezt a sok dobozt? – kérdezte tőle egy ízben Rózsa hercegnő.
Panna széttárta a kezét, és úgy nézett rá.
– Te miért nem használsz soha dobozokat?
Most Tündérrózsa tárta szét a kezét.
– Nem is tudom – felelte. – Nekem így tetszik.
– Látod, nekem pedig így tetszik. A nagyi azt mondta nekem erről, néha megengedheti magának az ember, hogy saját bolondériái legyenek, csak ne vigye túlzásba ezeket a bolondériákat.
– Az hol van? – kérdezte Rózsa.
– Mi hol van? – nézett rá kicsit értetlenül Panna.
– Hát… - Rózsa észrevette, butaságot kérdezett és elakadt, de azért mégis kinyögte -… hát a túlzás.
– Nincs az sehol – felelte Panna. – Illetve mindenhol ott lehet, ha többet rosszalkodsz, mint amennyit elnézhetnek neked.
– Persze, persze – szabadkozott Rózsa – én is tudtam, csak kíváncsi voltam, te tudod-e.
Még beszélgettek volna tovább, de kezdődött a számtan óra, ezért nem folytatták tovább a fecsegést. Nem akarták túlzásba vinni a rosszalkodást.
Az első felelő Elvarázsolt Kiskatona lett. Mielőtt elvarázsolták ő volt a legaranyosabb kisfiú az osztályban, és Kovács Albert volt a neve, de amióta egy gonosz, ám ügyetlen varázsló átváltoztatta, azóta úgy hívták: Elvarázsolt Kiskatona.
Senki sem emlékezett pontosan arra a varázslóra, aki egyszer megszállt a királyi vár mellett a fogadóban, és merő rosszindulatból elvarázsolta Kovács Albertet, amiért véletlenül meglökte őt az utcán, és bocsánatot is kért tőle emiatt. Csakhogy a varázsló, rosszindulatú volt, és úgy gondolta, aki őt akárcsak véletlenül is, de meglöki, annak bűnhődnie kell, nem elég az, hogy bocsánatot kér. Elővette a varázspálcáját, és mormolni kezdett. Béka királyfit akart csinálni a fiúból, de elfuserált valamit, és a varázslat félbe maradt, - talán nem tanulta meg rendesen a varázsigét a varázslótanfolyamon, vagy valami más hibát vétett. Másnap reggel a kisfiú félig elvarázsolva ébredt. Karjai, lábszára megrövidültek, a bőre elzöldült, és az orra is megnyúlt egy kicsit. A szemei felszaladtak a homlokára vagy azon is túl, de nem alakult teljesen békává. Jobban hasonlított Shrekre a mesehősre, mint egy igazi levelibékára. Sajnos kisfiúra sem hasonlított, ez nagy baj volt, de senki sem akadt, aki vissza tudta volna őt varázsolni. A gonosz varázsló, aki rút bűbájával elváltoztatta, addigra már nem tartózkodott a városban.
Azt nem tudta megmondani senki, miért lett belőle Kiskatona. Az világos, hogy azért nevezték Elváltoztatottnak, mert a varázsló elváltoztatta. Az viszont már a múlt ködébe veszett, hogy mitől kapta a Kiskatona nevet.
- 4 -
Már lehullott minden levél a fákról, összeszedték a földről a gesztenyét, a diót, már a naspolyát is leszüretelték a bokrokról, a vándormadarak is elköltöztek délre, amikor az iskolában sort kerítettek arra, hogy egy vidám műsoros délutánt rendezzenek az anyukáknak meg az apukáknak. Tündérrózsa hercegkisasszony számára kézenfekvő lett volna, ha valami szép énekkel készül, de mert ez tényleg mindennapos esemény volt az ő életében, inkább egy ügyesen kifestett képpel szerette volna meglepni az őt vendégül látó királyi párt.
Rózsa kért is a kastély nagyterme feletti irodából egy nagy árkusív papírt, szerzett még festéket meg ceruzákat a szokásos készleten felül is, és egész héten át rajzolgatta, színezgette, festegette a képet. Azt a pillanatot ábrázolta a festmény, amikor Kornél herceg mellett kilép a griffmadár szájából, megérkezve a királyi udvarba.
A Griffmadár pilótája kicsit hasonlított a képen Elváltoztatott Kiskatonára, új barátjára, a királynő és a király pedig a saját szüleire. Nem tudott parancsolni az ujjainak, azok maguktól rajzolták és festették a képet olyanra, amilyenre sikeredett.
A műsoros est előtt csak a tanító néninek mutatta meg a képet, aki elmagyarázta neki, hogy egy festmény az nem fénykép, mutathat mást is, mint amit egy fényképen látna az ember. Megmutathatja azt is, mire gondol a festő, amíg a képen dolgozik. Ha nem így lenne, akkor minden festőművész fényképezőgéppel a nyakában járna, mert az sokkal jobban felveszi a valóságos képet, de akkor nem lenne az is a képen, amit a szem nem láthat, csak a képzelet.
A műsorban nem akart énekelni a kishercegnő, de azért a barátai énekének betanításából kivette a részét. Sokat segített, mert ő – mint már bebizonyosodott – tényleg szépen tud énekelni. Dobozos Pannával volt a legtöbb gondja, mert szegénynek nagyon rossz volt hallgatni az énekét. Sírva is fakadt egyszer, amikor sehogyan sem sikerült csilingelő kislány hangon elénekelnie a Tavaszi szél vizet áraszt dallamát. Olyan hamis volt az éneke, hogy a kastély tornyában az óra összevissza kezdett járni rémületében.
– Nem tudok énekelni! – panaszkodott Panna a barátnőjének, Tündérrózsa hercegnőnek.
– Nem olyan nagy baj az – vigasztalta őt a hercegnő. – Nem kell mindenkinek mindenhez érteni.
– Nem is akarok mindenhez érteni, csak énekelni szeretnék egy kicsivel szebben – panaszkodott tovább Dobozos Panna.
– Mondj inkább verset! – javasolta Rózsa. – Ahhoz a te hangod is megfelelő.
– Rajtam nem múlna – hüppögött még mindig Panna –, de anyu mindenáron dalénekest akar faragni belőlem. Azt akarja, jövőre én is induljak a Másik Televízió énekversenyén, pedig én tényleg nem tudok énekelni.
– Nem mondtad neki, hogy nem akarsz énekesnővé lenni, meg talán nem is sikerülne?
Panna bólogatott. – De már százszor is mondtam, de nem enged az óhajából – Panna kicsit közelebb hajolt a barátnőjéhez, úgy adta elő a továbbiakat. – Anya egy kicsit ért a bűbájhoz, és azt ígérte, varázslattal könnyíti meg a dolgomat, de nekem is akarni kell az éneklést, máskülönben nem sikerül a varázslat.
– Anyukád varázslóasszony? v nézett nagyot Rózsa hercegnő.
Dobozos Panna bólogatott.
– Azt mondta, már el is kezdte a varázslást, csak ne számítsak gyors eredményre; de szerinte már most, a műsoros délutánon is szebben fogok énekelni, mint eddig.
- 5 -
Elérkezett a nagyon várt délután. Egymásután érkeztek az anyukák, apukák, nagyobb testvérek, nagymamák és nagypapák. Eljött a fenséges király és a királyné is. Mindannyian helyet foglaltak a kisszékeken, amelyeken a tanulók ülnek napközben, és amelyeket most a királyképző iskola tornatermében állítottak fel szépen sorban, hogy minden vendég ülve nézhesse végig a kisdiákok műsorát. A büfében sok-sok szendvics, málnaszörp és sütemény várta a vendégeket meg az előadás fáradalmaitól megviselt gyerekeket.
A folyosó falára kifüggesztett rajzok és festmények között Tündérrózsa hercegnőé volt a legsikeresebb. A királyi pár is ezelőtt a kép előtt álldogált a legtöbbet.
A műsor is szépen indult, és úgy látszott, mindenki sikert fog aratni. A nézőknek tetszettek a versek, a kis párbeszédes játékok, a körtáncok – amelyek egyikében Rózsa hercegnő is részt vett. Tetszettek a közösen előadott énekek is… csak egy énekes szereplő váltott ki hümmögést, és mosolyogva elnyomott ásítást. Dobozos Panna sikere maradt el.
Panna dala épp olyan hamis volt, mint gyakorlás közben bármikor. Épp olyan kellemetlen volt hallgatni, mint a próbákon. Anyukájának, a varázslóasszonynak vagy nem volt kedve bűbáját fitogtatni, vagy nem volt elég hatalma kislánya hangja felett.
Panna derekasan állta a megpróbáltatást; míg énekelt nem mutatta, hogy nem örül a sikertelenségnek, de a műsor végén, legszívesebben elbujdokolt volna szégyenében.
Tündérrózsa hercegnő vigasztalta őt.
– Ne sírj Panna! Anyukád talán belátja végre, hogy tényleg nem kell erőltetnie ezt az énekes dolgot.
Csakhogy Vajákos Vilmán, Panna anyukáján egyáltalán nem látszott az, a sikertelenség eltérítette volna szándékától, hogy leányából dalnokot faragjon.
- 6 -
Lassan télbefordult az idő, az őszi avart betakarta a hó, a királyi udvar útjairól szorgos szolgák takarították a puha leplet, de a királyképző iskola udvarán, ahol a diákok a szünetben szaladoztak, senki sem seperte el a havat. A gyerekek meghempergették egymást a frissen hullott fehérségben, aztán hógolyóval is megdobálták a társaikat, végül nagy gombócokat gyúrtak a pelyhekből, és addig görgették körbe az udvaron, amíg a magasba nyújtott karjuknál is magasabb hóember lett belőle.
Előhozták a létrát a portás bácsi szerszámoskamrájából, és arra másztak fel, amikor a nagy sárgarépát a fejébe tűzték, hogy legyen mivel szagolnia a konyhából szállongó illatokat.
Elérkezett a karácsony is, és a vakációra – táltos paripákon vontatott hintón – hazaérkezett Kornél, a Fényes herceg is.
– Végigrepültél a fél földrész felett – mondta neki Rózsa hercegnő. – Nem láttad-e valahol, hogy anyám, apám vagy a kistesóm kémleli az utakat, nem jövök-e hazafelé?
Kornél herceg szeretett volna jó hírt mondani a kishercegnőnek, de nem akart hazudni.
– Nagyon sajnálom Rózsa, de mindenhol a felhők felett szálltunk, és semmit sem láttam a behavazott tájból.
– Ne búsulj kishercegnő! – szólt közbe a királyné. – Nem fogjuk megengedni, hogy ne találj haza. Ígérem, hogy amint elolvad a hó, hírnököket küldünk a világ négy sarka felé, és megtudakoljuk, hol hiányzik egy királyi gyermek a kastélyból.
Tündérrózsa hercegnőre vigasztalóan hatottak a mondatok, de keserűsége nem változott vidámságra. Szomorúan gondolt az előző karácsonyra, amikor szülei kastélyában, a trónteremben felállított hatalmas karácsonyfa körül járt körtáncot a királyság többi gyermekével. A fa alatt ott voltak az új játékok, a képeskönyvek meg a kedvenc meséje, amit akkor kapott meg DVD lemezen.
Karácsony elmúltával Kornél herceget visszarepítették a táltosok a tenger mellé, az otthon maradottak pedig újra elfoglalták helyüket az iskolapadban.
Tavasz felé, amikor a hó a napos délelőttökön olvadozni kezdett, aztán éjszaka újra megfagyott, és a háztetők széleiről, az ereszekről meg a fák ágairól arasznyi hosszú jégcsapok lógtak szikrázva a napfényben, már nagy barátságban voltak hárman; Tündérrózsa hercegnő, Dobozos Panna és Elváltoztatott Kiskatona. Sokat szánkóztak Pannáék kertjében a hóborította domboldalon.
Nagyon nagy volt az a kert. A domb oldalában egy kisebb erdő méretével vetekedő fenyőcsoport nőtt, emellett volt egy meredek ösvény, amin telente nagyszerű szánkózó hely kínálkozott. Miután a hó belepte a tájat, gyalogosok már nem merték használni a dimbes-dombos utacskát, mert nyaktörő dolog volt végigmenni rajta. Ezért megengedték a gyerekeknek, hogy szánkójukkal fényesre csiholják a havat, és jegesre csúszkálják a gyalogjárót.
A korán sötétedő téli napokon napszálltáig kinn maradhattak a gyerekek a szánkópályán, ilyenkor vidám gyerekzsivaj zengett a fák között. Aztán, amikor már közeledett a sötét, a gyerekeket behívták a házba, kakaóval meg süteménnyel kínálták őket és végül, ha sötétedés után mentek haza, kerítettek egy szolgálót, aki hazakísérte őket.
Az egyik este a szokásosnál tovább elhúzódott az uzsonna, meg még társasjátékoztak is egyet a gyerekek a kellemesen fűtött nappaliban. Nagyokat kacagtak azon, ha valakinek hátra kellett menni hat mezőt a táblán, de nem veszekedtek akkor sem, ha valaki kétszer egymás után is hatost dobott, és így nagyon előrehaladt a játékban a társai elé.
Játék közben mindig forgott egy mese a DVD lejátszóban, de azt csak félszemmel nézték. Egy ízben Tündérrózsa hercegnő figyelmét felkeltette egy csodálatosan csilingelő dal. Vissza akarta pörgetni a filmet a lejátszóban, de a játék hevében ezt elmulasztotta. Csak otthon, lefekvés előtt jutott eszébe a szép melódia. Elalvás előtt dudorászva keresgélte a dallamot, de sehogyan sem jutottak eszébe a délután hallott hangok.
- 7 -
Már csak itt-ott volt egy-két hófolt a domb északi lejtőjén, szánkózni nem lehetett rajta, így egy idő után inkább csak szaladoztak a gyerekek a kora tavaszi csípős levegőn. Kipirulva kergették egymást, néha elbotlottak, ilyenkor nagyokat bukfenceztek a friss gyepen, aztán futottak tovább kacagva.
Ahogy közeledett a tavasz, egyre később tért nyugovóra a nap, egyre tovább maradt világos az ég. Esténként már nem kellett kíséret a hazafelé úton, mert Rózsa hercegnő egyáltalán nem félt az alkonyi erdő mellett járva. Különben is mellette sétált Elváltoztatott Kiskatona, aki rövid végtagjaival, zöld bőrével és hosszú orrával szépnek ugyan nem volt mondható, de nagyon kedves barátnak bizonyult.
Éppen elhaladtak az erdő mellett, amikor Rózsa megint meghallotta a csilingelő éneket, amit pár héttel korábban megismert. Felújongott örömében, és meg is állt a fenyőfák mellett, hogy gyönyörködjék a dalban. Úgy hangzott, mintha ezer csengettyű és harang zengett volna, és szép hangú lányok kórusa énekelne. Furcsának találta, hogy a múltkori meséhez kapcsolódó dallam most az erdő közepéből száll felé, de nem gondolkodott ezen sokat, inkább a muzsikára figyelt.
– Hallgasd csak! – emelte fel a mutatóujját úgy, ahogyan azt a Fényes hercegtől látta többször is, figyelmeztetve ezzel a barátját, a mellette lépkedő Elváltoztatott Kiskatonát a szép muzsikára.
Mind a ketten megálltak, és csendben gyönyörködtek a dalban egészen addig, amíg az el nem hallgatott.
– Ez csodálatos volt – állapították meg mind a ketten, amikor véget ért a muzsika.
– Hasonlított a királynő énekére abból az időből, amikor még nem lopták el a hangját – árulta el Albert, akinek mostanában Elváltoztatott Kiskatona volt a neve.
Tündérrózsa hercegnő örült, hogy végre meghallhatott valamit, ami hasonlít arra az énekre, amit neki kellene esténként elénekelni a királyi vár toronyszobájának ablakából.
– Én nem tudnék ilyen szépen énekelni – ismerte be kicsit pironkodva a hercegnő.
– Mégis rend van az országunkban – mondta Albert. – Talán nemcsak az számít, mennyire szép az ének, hanem az is, hogy mennyire jön szívből.
– Én nagyon szívből énekelek – felelte Rózsa. – Nagyon szeretném, hogy ezek a szép mezők, és a rajtuk élő barátságos madarak, mókusok és bárányok ne szenvedjenek a megbolondult felhőktől, a viharoktól, és a méhecskék is időben végezzék a dolgukat, ne akkor kísérletezzenek a munkával, amikor az lehetetlen.
A kisfiú szíve átmelegedett attól a sok jóságtól, ami Tündérrózsa hercegnő gondolataiból sugárzott. Szerette volna megsimogatni a kezét, a haját, puszit adni az arcára hálából azért, hogy óvja őket a bajoktól, de nem merte megtenni. Tisztában volt vele, hogy ő rút keveréke egy gyereknek és egy levelibékának. A külalakja egy elfuserált varázslat csúf terméke, ezért csak kitörölt a szeme sarkából két könnycseppet, ami egyrészt a hála jele volt, másrészt az elkeseredésé. Szomorú volt, mert tudta, soha sem puszilhat meg egyetlen lányt sem, mert azok talán sikítozva és irtózva futnának világgá az érintésétől.
- 8 -
Tündérrózsa este az ágyában elmélkedett tovább az erdőből feléjük hangzó zenéről. Az jutott az eszébe, talán először sem a meselemezről szólt, hanem már akkor is az erdőből hallotta, csak nem figyelt eléggé ahhoz, hogy ezt észrevegye.
Másnap, iskola után megkérdezte Elváltoztatott Kiskatonát, nem találta-e ő is a meséből ismerősnek a zenét, ami az erdő felől hangzott, amikor este hazafalé bandukoltak.
– Ne haragudj Tündérrózsa – kezdte röstelkedve a fiú – Ezekkel, amik a fülem helyén vannak nem hallok valami jól – rövid kezével a fejére bökött, ahol valóban nem is volt igazi fül, csak valami kis dudorodás ott, ahol más a hallószerveit hordja. – Különösen a zenére lettem nagyothalló – mondta panaszosan a kisfiú.
– Kár – mondta Rózsa hercegnő. – Pedig azt hittem, ha kicsi is, de elég jó a füled. Te figyelmeztettél arra, hogy a zene olyan, mint amit a királynő szokott énekelni akkor, amikor még megvolt a hangja.
– Közel voltunk az erdőhöz, így felismertem a dallamot – magyarázta Elváltoztatott Kiskatona – de amikor játszunk, nem tudom különválasztani a hangokat; mi szól a televízióból, mit énekel az anyukám a konyhában, vagy mit kiabál a fagylaltos kocsi vezetője az utcán. Igazán sajnálom, de ebben nem tudok a segítségedre lenni.
– Sose sajnáld – vigasztalta őt Rózsa hercegkisasszony. – Van nekem fülem kettőnk helyett is - mondta, és tovább gondolkodott hangosan. – Az jutott az eszembe, furcsa véletlen, hogy a királyné ellopott hangjából éppen ott kapunk egy kis ízelítőt, ahol egy énekelni egyáltalán nem tudó lány él.
– Dobozos Pannára gondolsz? – csodálkozott el Albert, az Elváltoztatott Kiskatona.
– Rá bizony! – helyeselt a kishercegnő. – Igen érdekes lenne, ha megtudhatnánk, miképpen akarja átvarázsolni Panna hangját a Vajákos Vilma, Panna anyukája.
Albert megvakarta a zöld, ráncos bőrt a fején, és eltöprengett Tündérrózsa gondolatain.
Egy darabig csak mentek egymás mellett hazafelé, aztán azt mondta.
– Igazán nem szeretnék rosszat mondani a barátnődről, de ha az édesanyja neki lopta el a királynő dalos hangját, akkor talán van összefüggés a dolgok között, és nem véletlen, hogy az ő erdejük mellett találkoztunk a fák között bóklászó dallamokkal.
– Menjünk gyorsan el az erdőhöz! – javasolta Tündérrózsa. – Derítsük ki, mi az igazság!
Már indult is az erdő felé, de Albert rövid, furcsa kezével utánakapott, és elkapva a csuklóját, megállította őt.
– Várj! – kiáltotta, aztán ijedten engedte el a királykisasszony csuklóját.
– Mi a baj? – kérdezte Rózsa, akit egyáltalán nem zavart a zöldbőrű kisfiú kezének hideg érintése.
– Ne haragudj, hogy megfogtam a csuklódat! – engesztelte őt Albert.
– Miért haragudnék? – kérdezte tágra nyílt szemekkel Tündérrózsa. - Biztosan, valami fontos dolog jutott az eszedbe.
– Igen, tényleg fontos gondolatom támadt, de nem gondoltam rá, hogy megijedhetsz, ha megérintelek ezzel a csúf kezemmel.
– Barátok vagyunk – mondta Tündérrózsa. – Nem hiszem, hogy bántanál, ezért nem is ijedek meg tőled.
– Pedig csúf zöld és nyirkos a kezem – szabadkozott az Elváltoztatott Kiskatona.
– Csakhogy a barátom bármennyire is csúf, és bármennyire is nyirkos a keze, akkor is a barátom. Te segíteni akarsz nekem ugye?
– Nagyon szeretnék segíteni – sütötte le a szemét Albert, de ez elég nehéz dolog volt, mert a szemei egészen magasan, majdnem a feje búbján voltak.
– Akkor hogyan ijedhetnék meg a kezedtől? – kérdezte a kishercegnő, és két kezébe fogta Albert csökevényes ujjait. – Mondd el végre, mi jutott az eszedbe.
– Arra gondoltam – kezdte Albert, és örömmel fogadta, hogy a kishercegnő a markában tartja az ő kezét – hogy Vajákos Vilma talán nem tudja teljesen az uralma alatt tartani a királynő hangját, és a dalok néha kiszöknek egy kicsit a közeli erdőbe, és ott kóborolnak a fák között, amíg a varázsló asszony újra vissza nem parancsolja őket oda, ahol fogva tartja őket.
– Lehetséges – helyeselt tétován Tündérrózsa. – Meg kellene lesnünk, mi történik az erdőben. Azt hiszem, tényleg abban a varázslásban akarja felhasználni a királyné hangját, amivel Dobozos Pannából énekesnőt faraghat.
– Nekem is eszembe jutott valami – kapta fel a fejét Albert. – Nem jó dolog az, hogy a bőröm zöld, de talán hasznunkra lehet az én balszerencsém a nyomozásban.
– Nem értem, mire gondolsz – állt Elváltoztatott Kiskatona elé Rózsa hercegnő.
– A bőröm színe hasonló a fenyőerdő fáinak színéhez. Teljesen észrevehetetlen tudok maradni a fenyőerdőben, ha akarok. Odalopózhatok bármikor, és ott is maradhatok akármeddig.
– Megtennéd? – Rózsa hercegnő fellelkesült és kipirult a jó ötlet hallatán.
– Bármit megtennék azért, hogy a felséges asszony visszakapja a hangját!
– Nagyszerű barát vagy – jelentette ki a királylány, aztán Alberthez hajolt, és megpuszilta az arcát. Albert meglepődött, aztán megsimította a bőrt a királylány ajkának helyén. Egy ideig csak állt némán, aztán végigmustrálta magát, és megállapította, ugyanaz a félresikerült ember-béka keverék maradt, ami volt. Mikor a szemrevételezéssel végzett, lassan legörbült szája két széle, és nagy fiúkra egyáltalán nem jellemző módon pityeregni kezdett.
– Most meg mi a baj? – kérdezte Rózsa hercegnő.
– Ugye, te igazi királylány vagy? – hüppögött a zöldbőrű kisfiú.
– A legeslegigazibb királylány vagyok – válaszolta Tündérrózsa.
– Hát ez az én bajom! – sírt még hangosabban Elváltoztatott Kiskatona. – A mesében ez úgy van, hogy a királylány megcsókolja a béka királyfit, és ettől az visszaváltozik daliás legénnyé. Ha most nem változtam vissza, az csak azt jelentheti, hogy soha többé nem leszek igazi gyerek.
Tündérrózsa átölelte a fiú vállait, és megcirógatta az arcát.
– Ha ezen múlna, adnék én neked annyi puszit, amennyi csak szükséges, de látod, semmi sem változott. Azért ne keseredj el! Ennek az országnak jó és igazságos uralkodói vannak, és ha visszaszerezzük a királyi hangot, akkor számíthatsz rá, hogy gondoskodnak arról, visszanyerhesd az eredeti alakod, és én is visszajuthassak a saját hazámba.
Albert megtörölgette a szemét, abbahagyta a sírást, és úgy szólalt meg.
– Lehetséges, hogy valaki egyszer majd segíthet rajtam, de én már nagyon szerettem volna visszakapni az eredeti alakomat.
– Majd csak sort kerítünk arra is.
– Menj haza a palotába – ajánlotta Albert, és kitörölte a szeméből a maradék könnycseppeket – én is megyek a dolgomra, és elbújok a kiserdőben, kilesem az ellopott hang titkát. Holnap találkozunk az iskolában.
– Igazi jó barát vagy – állapította meg ismét Tündérrózsa, és búcsúzóul még egyszer megcirógatta Albert arcát.
Forrás:
Csoport:
Remete |
Hozzáadta:
Remete
(2011-09-21)
|
Szerző: EW
Megtekintések
száma: 804
|
Hozzászólások:
10
|
Tag-ek(kulcsszavak):
|
Mások is várnak tőlem csodatételeket, de nem vagyok Harry Potter. Rám ne számítson senki varázslás ügyben! Ha szerencséje lesz a kisfiúnak, talán akad valaki a befejező részben, aki tud varázsolni.
Fordulatos, aranyos mese, éppen, mint az első rész! Valamelyik könyves fesztiválra simán lehetne belőle egy szépen illusztrált mesekönyvet csinálni, ezeknél az a nagy könnyedség a felnőtt kiadványokhoz képest, hogy bármilyen vékonka terjedelemben ki lehet hozni, ha szép kemény táblás, illusztrált. Nem olyan drága történet, ha a nyomda jó áron dolgozik. Csak ötletelgetek, azt nagyon szeretem csinálni... Pici észrevételek: "Véget ért a nyár...A fényes herceg pár nappal a tanítás megkezdése előtt... Újra kellett olvasnom, mert annyiszor hallottam már azt a szókapcsolatot, hogy hercegi pár, hogy az agyam ezt is így akarta értelmezni. Legyen: néhány nappal a tanítás előtt. "Rózsa hercegnő csak módjával engedte át magát a bánatnak..." kezdetű mondatban szóism. a "neki", helyette: ...a királynő be fogja tartani a szavát, haza fogja juttatni, neki pedig abban... "Senki sem emlékezett arra a varázslóra" kezdetűben pedig az "aki" a szóism. Helyette: ...elvarázsolta Albertet, mert az véletlenül meglökte...
Ezt a mesét nagyon élvezhette a gyermek, akinek felolvastad!
Mind a ketten megálltak, és csendben gyönyörködtek a dalban egészen addig, amíg az el nem hallgatott.
