Kor Og, a galaxiánus erők 0418-as szektorának operatív parancsnoka meglehetősen elégedett volt magával és a Sol-hadművelet eredményeivel. Az expedíciós erők hadműveleti bázist hoztak létre azon a holdon, amit a földiek nyelvén Európának hívnak. Feltöltötték fúziós hajtóműveiket, szerviz bázist hoztak létre, mert az galaxis fia még az ilyen primitív fajokkal szemben sem lehet eléggé elővigyázatos, majd megszállták a föld holdját is, felállították a nagy tűzerejű atomágyúkat, a partraszálló erők a hajókban várták az indulási parancsot… Hát nem szép ez az eredmény, alig egy hét alatt?

Természetesen, a galaxiánus hadsereg nem rablóbanda, az egyetemes jognak megfelelően a támadás előtt üzenetet küldtek a bolygó uralkodóinak és polgárainak, hogy önként váljanak a galaktikus birodalom részeivé. Előzékenyen, a bolygó három tengelyfordulásnyi idejét adták meg a válaszadásra. Igaz, az üzenetet a jog ősi andromediánus nyelvén küldték, amit már ők maguk sem beszéltek, így nem nagyon számítottak válaszra, de egy kis pihenő nem árt a csapatoknak.

Kor Og, kicsit sajnálta is ezt a bolygót és a lakóit; megpróbálnak majd ellenállni, erre ők bevetik az atomágyúkat, egy tengelyforgásnyi idő alatt mindent elpusztítanak, aztán megszállják a bolygót, megkezdik az erőforrások kibányászását, kolóniát alapítanak és pár galaktikus időegységen belül olyan lesz ez a bolygó is, mint a birodalom bármelyik másik tartománya.

Mivel ő volt az operatív parancsnok, a csápjaival ő maga nyomta meg az üzenet elküldését, ünnepélyes keretek között, az újságírók kocsányszemei láttára. Mivel nem árt jóban lenni a sajtó képviselőivel, ezt követően kis fogadást tartottak, ahol barátságosan elbeszélgetnek a gazdasági és katonai kérdésekről.

Alig fogyasztott el egy-két gyíkot, amikor a híradós tiszt izgatottan kereste:

- Uram! Válasz jött a földről!

- Ez példátlan! És mit írnak?

- Kijelölték a landolási pontot, ahol fogadják az inváziós erőket. És egy furcsa záradékot is írtak, amit bevallom, még nem tudtunk dekódolni…

- Egy ilyen primitív nyelvet nem tudunk lefordítani?

- Hát…- Vakarta meg három csápjával is a fejét a híradós. – Ami azt illeti, lefordítani tudtuk, csak az értelmét nem látjuk. Kérik, hogy az ügyet tartsuk titokban és ne értesítsük róla az utóbb felsorolt államokat…

- Vajon ez csapda? Ennyire nem lehetnek ostobák… Szóljanak a jogászoknak, hogy készítsenek össze egy tárgyalódelegációt, majd a fogadás után beszélek velük.

Kicsit bosszús volt. Ha nem lennének itt a firkászok, akkor egy-kettőre elintézné a bolygót, minden lakójával, de így, hogy hajlandók megadni magukat, nagyon rossz visszhangja lenne az ügynek. Visszament a fogadásra, s rövid szónoklatban tudatta a megjelentekkel, hogy a bolygó önként és békésen kíván csatlakozni a birodalomhoz, de – emelte fel figyelmeztetőleg a csápjait – még a katonai megoldás sem kizárható.

A szobájába visszatérve a vezérkari és a híradós tisztje várta.

- Uram, probléma lépett fel.- Már megint mi? – mordult rájuk.

- Újabb üzenetek jött…

- Mégsem adják meg magukat!? – csillant fel Kor Og mindhárom szeme. Egy kis csetepaténál nagyobb ajándékot nem adhat a sors a magafajta vén hadfinak.

- Nem. Újabb üzenetek jöttek, hogy megadják magukat.

- Féltek, hogy nem kaptuk meg?

- Nem, ezek mindegyike azon országokból jött, amelyekről az első üzenet azt írta, hogy velük ne vegyük fel a kapcsolatot. Összesen hat üzenetet kaptunk…

Kor Og a homlokredőit ráncolta:

- Ezek szerint nem csak ellenállásra nem kell számítanunk, hanem egymást versengve kérik, hogy őket gyarmatosítsuk először? Ez példátlan a galaktika történetében…

- Valóban Uram. Ilyesmire még nem volt precedens.

A parancsnok bizonytalan volt, de nem mutathatta ki az alárendeltjei előtt, hogy fogalma sincs, hogy mi ilyenkor a teendő. De, ahogy a tisztképzőn azt tanították neki, ha nem tudod, mit kell tenni, kiabálj, fenyegess és írass jelentést. Mivel Kor Og úgymond a tettek lénye volt, nem szeretett olvasni, ezért csak az előbbi kettőt alkalmazta:

- Lusta banda! A csapatoknak pihenő, a tüzéreknek készenlét, a kódfejtők és a hírszerzők két tengelyforgásnyi ideig figyeljék meg a lehallgatott adásokat és utána kérem a jelentést a medencémbe! Mostantól kezdve harcállapotban vagyunk, a legkisebb fegyelmezetlenséget is megtorlom, felkoncolok mindenkit!

- És… - próbálkozott a vezérkari tiszt, e a parancsnok letorkolta:

- Mi van? Nem értette?

- Mi legyen az újságírókkal? Mit mondjunk nekik?

Kor Og egy pillanatra elábrándozott arról, hogy mi lenne, ha az egész bagázst fegyverek és védőruha nélkül elküldené a földre tájékozódni, de aztán eszébe jutott, hogy ekkora büntetést még a földlakók se érdemelnek.

- A tiszti kaszinót kiüríteni, a firkászok rendelkezésére bocsátani korlátlan gyík és egyéb fogyasztással.

A jelentés két tengelyforgásnyi idő után valóban a medencéjében volt, de ettől sem lett sokkal okosabb. Nincs egységes nyelvük, egységes kormányzatuk, de még egységes pénzük sem. Ilyen bolygó nem is létezhetne…

Elveivel ellentétbe (először lőj, utána kérdezz és csak a végső esetben küldj feljegyzést a parancsnokságnak), hosszú jelentést írt a központnak, utasítást kérve, hogy mit tegyen.

A központ nem válaszolt, így példátlan eset fordult elő a birodalom történetében: a határidő lejárt és nem történt semmi…  Négy tengerfogásnyi ideig Kor Og egymás után hajtotta le a gyíkokat, lassan az egész periódusnyi adagját elfogyasztotta (a seregben szigorú kvóták voltak, amit mindenkinek be kellett tartani), mire végre megérkezett a kódolt üzenet:

„A földdel mintaszerű együttműködést kell kialakítani, így mindenkivel tárgyalni kell, mindenkivel megegyezni. A birodalom ” Mellékesen Kor Ogot kinevezték a birodalom földi helytartójának.

Az egész bázison hallani lehetett Kor Og folyamatos káromkodását. Ő, aki egész életében katona volt, most egy perifériális bolygón temesse el saját magát? De a parancs az parancs, elég kiszárítást látott már a seregben, nem kívánt okot adni a saját kivégzésére, így elindult tárgyalni a földre, saját parancsnoki kompján, sorba az össze országgal, akik üzenetet küldtek.

A bolygó kellemes meglepetést okozott. Minden városban ünnepi fogadtatásban volt része, mindenhol kényelmes luxusmedencéket biztosítottak a tárgyaláshoz, gyakorlatilag mindent megadtak, amit egy háborúval elérhettek volna: bányászati, vízkinyerési, telepalapítási jogot. Bár mindenhol kicsit csalódottan vették tudomásul, hogy mindenkivel tárgyalnak, egyszerűen lehatárolták az érdekszférákat. Sőt, mindegyik állam vállalta, hogy a legfelsőbb bolygóparancsnokságnak saját maga biztosít tengert, sőt még bejárásra is elvitték. Igaz, állandóan valami kereskedelmi egyezményt emlegettek, de Kor Og erre mindig azzal válaszolt, hogy kereskedelem nem lesz, elveszik, ami kell nekik és cserébe életben hagyják őket.

Utólag visszagondolva az volt az első gyanús jel, hogy mindezt mosolyogva tudomásul vették.

Nagyjából száz tengerforgásnyi idő (ahogy ők mondták, „nap”) alatt kialakították a bányákat, a víznyerőket, létrehozták a kolóniákat és a legfelsőbb bolygóparancsnokságot, a  csapatok nagy részét visszaküldték a központi állományba – és Kor Og, életében először megízlelte a semmittevés édes örömét. A földlakók mindent megoldottak, gyakorlatilag a birodalmi személyzet egész nap csak lustán lebegett a vízben. Kor Og reggelente aláírta a papírokat, elment vadászni a lagúnákba, este fogadásokra, néha megnyitott egy-egy szállodát… Ugyanis a bolygólakók engedélyt kértek arra, hogy a csapatok és a technikusok részére szállodákat építsenek, ahol kipihenhetik a szolgálat fáradalmait. Kor Og kegyesen teljesítette a kérésüket. Mivel a szolgálatnak semmi fáradtsága sem volt, ez azt jelentette, hogy az összes telepes egész nap ezekben szállodákban lebzselt: napozott, vadászgatott, habzsolta a földi tudósok által kitenyésztett gyíkokat (amik páratlanul finomat voltak, mivel fogyasztás előtt egy „alkohol” nevű anyagba fojtották őket). Kor Og, egy ideig megpróbált fegyelmet tartani, aztán unottan intett a csápjaival, hogy ugyan, minek, úgyis megy minden a maga útján.

Időnként persze jöttek a szektorális parancsnokságról ellenőrizni a kolóniát, az első alkalommal még a kiszárítás is szóba került az egész bandának, mert ez gyíkól, nem katonai bázis, de aztán Kor Og megfogadta a földiek tanácsát és fogadást tartott a részükre, körútra vitte őket, hogy megmutassa a kolóniákat (ezekre az alkalmakra kivételesen behívatott mindenkit és kitakaríttatott előtte a földi segédcsapatokkal). Pár tengelyforgásnyi idő után az ellenőrök elégedetten távoztak, a hajóikat megrakták gyíkpálinkával, marihuánás vízipipával (egy újabb nagyszerű földi találmány), néhány mélyfagyasztott tengeri trófeával. Aztán a legközelebbi ellenőrzésnél már nem kérték se a grafikonokat, se a kimutatásokat, csak a szállodák után érdeklődtek feltűnően.

Lassan az egész galaxisban elterjedt a híre, hogy nincs kellemesebb állomáshely, mint a föld és kedvesebb népek, mint az emberek. Ehhez képest igazán bagatell, hogy a víz, amit szállítottak szennyezett, sokkal többe kerül a tisztítása, mintha az Európa-bázisról szállítanák, a nagy távolság miatt a nehézfémek szállítása gazdaságtalan… Ellenben a szállodák és a koktélok a legjobban az egész ismert világegyetemben. A kolóniák minden gazdasági ésszerűség ellenére viszont szépen fejlődtek. Míg az eredeti tervekben csak mintegy tízezer telepessel számoltak, tíz forgásciklus (a helyi kifejezéssel élve: „év”) alatt, már több millióra duzzadt a létszámuk.

Kor Og szinte minden évben új egyenruhát csináltatott magának, mivel a tavalyiakba szinte sohasem fért bele (nemhiába, a jó földi koszt megtette a hatását), de nem is baj, hogy hízott, hiszen minden delegáció, újabb és újabb kitüntetést tűzött az egyenruhájára. Még a feketelyuk-érdemrendet is megkapta, amit csak különösen nagy hőstettekért osztogattak eddig.

Közben érdekes módon a földlakók is egyre jobban gyarapodtak, bár Kor Og katonaesze sohasem értette meg, hogy miért és hogyan. Igaz, ha nagy néha mégiscsak elrendelt egy-egy ellenőrzést, a készletekből mindig hiányzott valami, de hát mit lehetne kezdeni egy-két mázsa arannyal, pár használt hiperhajtóművel? Az valóban kicsit gyanús volt, amikor egyszer egy űrhajógyár avatására hívták, de a gyíkkoktélok megtették a hatásukat, s a fogadás végére már nem is emlékezett arra, hogy tulajdonképpen miket is kérdezett még a gyárban.

Egyszóval minden nagyon szép volt, minden nagyon jó volt és Kor Og mindennel nagyon meg volt elégedve. Már-már arra gondolt, hogy tisztes hermafroditaként lassan ideje lenne petéket raknia, amikor beütött a katasztrófa.

Az öreg uralkodót egyik gyermeke, aki a militáns vonalat képviselte, megpuccsolta apját és hatalmas reformokba kezdett. Az első hullámban szárítókamrába küldte a teljes vezérkart, majd meghirdette a régi erényekhez való visszatérést, a puritanizmust. Amikor a galaktikus közvetítésben Kor Og meghallotta ezt a szót, először arra gondolt, hogy vajon a földi nyelvben van-e erre megfelelő kifejezést, de a tanácsadói megnyugtatták, hogy igen van, csak már századok óta avíttnak számít.

Kor Og minden csápjával remegve várta az uralkodó személyes megbízottját. Csapatait ráncba szedte, bár a legtöbben, amikor a „díszszemle” szót meghallották, harsány nevetésben törtek ki, igaz, a remek minőségű földi elektrosokkok megtették a hatásukat.

A megbízott kis késéssel érkezett, két földi gyártmányú űrhajó kíséretében. Unott képpel megtekintette a vízi, a légi és az űrcsapatok demonstrációját, az erre az alkalomra puritanizált laktanyákat (a földiek készségesen eltávolítottak minden luxusberendezést). Csak akkor mutatott valami lelkesedés-félét, amikor a földi városok felett repültek el és meglátta az uralkodó monumentális szobrait. Kor Og közben arra gondolt, mintha a városok egymással versenyeztek volna, hogy kié nagyobb.

Látszólag minden rendben folyt, de este hatszemközti (földi olvasóim kedvéért, ez bizalmast jelent) megbeszélésre a megbízott a medencéjébe invitálta.

Egy mélyet szívott a vízipipájából, Kor Og közben arra gondolt, hogy ugyan honnan szerezhette és beszélni kezdett:

- Mint bizonyára tudja, az Uralkodó meglehetősen elégedetlen a földi kolóniával. Nem elég, hogy alig van belőle haszon, ráadásul a teljes hadsereget demoralizálja. Aki egyszer itt szolgált már nem lehet komoly bevetésre küldeni, a közelben állomásozó csapatok pedig mind ide kérik magukat. Az Uralkodó arra utasított, hogy, ha szükséges, atomágyúk bevetésével is neutranizáljam a bolygót, minden lakójával és a telepesekkel együtt, hogy felszámoljuk ezt a gócot.

- Őszinte fájdalommal hallom… - válaszolt a bolygó ura, miközben arra gondolt, hogy milyen lesz a szárítókamrában…

- Tejhatalmat kaptam a szükséges intézkedésekre, de bevallom, hogy rosszul ítéltem meg a helyzetet.

Mi lehet rosszabb, mint a szárítókamra, gondolkozott Kor Og.

- A világűrben már a földi hajók fogadtak, és el kell ismernem, rosszul ítéltem meg ezt a fajt. Szorgosak, becsületesek, remek találmányaik vannak, – szívott egyet a pipájából – mondhatni már-már olyanok, mint mi.

Megúszom a szárítókamrát! Örvendezett magában Kor Og.

- De mit kellett látnom? Mi kihasználjuk ezt a szerencsétlen fajt! A bányatelepeken ők dolgoznak, kiszolgálnak minket és még a laktanyákban a fegyvereket is ők tartják rendben, miközben az Uralkodó iránt olyan hűséget tanúsítanak, amit még a saját fajunknál se igen tapasztaltam. No ezért, ma az Uralkodónak az alábbi javaslatot küldtem: a bolygó katonai megszállását egy éven belül megszüntetjük, az adókat ezentúl saját hatáskörben fizethetik be, a bányászatot felszámoljuk, ez a szennyezett tengervíz amúgy sem nagy üzlet. Ráadásul, elismerésképpen eddigi hűségükért és szolgálataikért, valamint, hogy az egész galaktikának megmutassuk, hogy vége van az előző Uralkodó zsarnokságának, megkapják a kereskedelmi és hajózási jogokat is.

- És velem mi lesz? – Kor Ognak feltűnt, hogy a megbízott „évet”, ezt a földi kifejezést használta.

- Természetesen az elkövetett bűneiért statáriális katonai bíróság elé állítjuk. A tárgyalás holnap lesz, a kivégzés holnapután, ünnepélyes díszszemle keretében.

Kor Og tudta, hogy a szolgálati szabályzat szerint alázatos csápolással és az Uralkodót éltetve kellene tudomásul vennie az ítéletet, de elég régóta élt már a földlakók között, hogy azon gondolkozzon, mit lehetne most tenni.

Pár másodpercnyi megfeszített gondolkodás után alázatosan csápolni kezdett, éltette az uralkodót („minden csillaga fényesedjék meg!”), majd kenetteljesen így szólt:

- Az ítélet az Uralkodó kivételes és nagy bölcsességéről árulkodik, azonban, ha megengedi, lenne egy alázatos folyamodványom.

- Nincs kegyelet, egy galaxiánus tiszthez méltatlan, hogy az életéért könyörögjön! – Torkolta le megvetéssel a megbízott.

- Dehogyis akarnám megváltoztatni a magasságos ítéletet. Egyedül arra gondoltam, hogy az elmúlt években olyan szép vízipipa és gyíkkoktél gyűjteményt halmoztam fel, fája azzal a tudattal a szárítókamrába lépnem, hogy ez a gyíkok martalékául jut… Így ha megengedné Méltóságod, még a tárgyalás előtt, ahol minden bizonnyal teljes vagyonelkobzást is kimondanak, Önre bíznám, mint a földi kultúra nagy ismerőjére.

- Hm. A kérést kegyesen teljesítjük, további intézkedésig ne hagyja el a medencéjét.

Kor Og visszavonult a szállására, a bejárat előtt már őrség állt.

Másnap a bíróság példátlanul enyhe ítéletet hozott: mindössze leszerelték és kegyesen megengedték, hogy civilként a bolygón maradhasson.

Hamarosan a civil életben is megtalálta a helyét; a megbízott nyaralójának, amit a hálás földiektől kapott ajándékba, a gondnoka lehetett. Nem volt nehéz állás; még annyit sem kellett dolgoznia, mint kormányzóként, a fizetése meg még magasabb is lett.

Közben a megszálló csapatok távoztak, s a Föld, 0402-es számmal a birodalom egyenjogú tagja lett.

Néha, amikor esténként Kor Og kitempózott a nyaraló elé, hogy a lenyugvó nap fényét csodálja, amint a víz hullámain ezer darabra tör, elgondolkozott azon, hogy vajon mi lehetett a földiek csodafegyvere, amivel képesek voltak a galaxist uraló, hihetetlenül fegyelmezett és kemény haderőt meghátrálásra bírni, egyetlen atomlövedék nélkül…

De a választ sohasem találta, így inkább felszippantott egy-két alkoholba fullasztott gyíkot.