Azonnal gyakoroltam az új hatalmamat! Amikor megértettem, hogy végre teljesen ura vagyok a sorsomnak, sőt mások sorsának, azonnal kipróbáltam, de előbb csak egy-két próbakört futottam.

Egyszer, régen volt egy testvérem is, akit megöltem, de nem igazán én tettem, ebben biztos vagyok, hanem az író hajtatta végre velem a szörnyű tettet. Az író, akinek én csak az egyik karaktere vagyok, ő szánta ezt nekünk. Talán még szenvedett is miatta, de mégis kinyíratta velem a tesómat! Addig nagyon izgalmasan hömpölygött, csak az utóbbi időben szelídült le a történet; leginkább szociodrámává laposodott akcióregényből. Amióta bezártak ide, az ideg-elme osztályra.

Ha az író a születésem óta jól-rosszul kézben tartotta a sorsomat, akkor miért kasztliztatott be ide? Itt gyógyszerosztástól gyógyszerosztásig tart egy nap és rohadt unalmas. Illetve unalmas volt, amíg meg nem világosodtam: valahogyan megértettem, hogy már én vagyok az író! Akár a mások életének a szerzője!

Próbakörözés alatt azt értem, hogy először csak távoli földrészek katasztrófáit festettem meg szavakkal, színesen, izgalmasan, ahogyan a mesterem is alkotott, még fénykorában. A közös helységben aztán kiosztottam néhány seggberúgást, hogy a tévén a CNN-t nézhessem, a visszaigazolást: a meteor becsapódását. A kataklizma a szökőárral együtt pont olyan jól teljesített a valóságban, mint az elbeszélésemben!

Akkor aztán nekiálltam a bosszúnak, megírtam, hogy az én idős íróm a sikeres szerzőséget paranoid bolondériákra cserélte és pont ide, az én kórházi osztályomba szállították! Még a dialógusokat is lefirkantottam, amiket a bolond öreg és a nővérke váltottak egymással.

A hetes kórteremben volt egy öreg csocsesz, rájöttem, hogy ő az én emberem! Hát nem ugyanazokat mondta, amiket én lejegyzeteltem? Na, őrá később is visszatérhetek, gondoltam, miután játszadozok egy kicsit az új hatalmammal!

Ideje volt, hogy ezúttal testközelből tanulmányozzak egy meteorbecsapódást! Mint a filmekben! Egy picit sem tartottam a rám leselkedő veszélyektől, egyrészt uraltam a történetet, másrészt pedig igazoltan dilinyós voltam!

Még sercegett a tűfilc a papíron, amikor megtörtént az armageddon! Az épület felső szintjeit hatalmas robajjal gyalulta le az űrből érkező szikla. Mi, bolondok a földszinten tartózkodtunk, de idelent is hamar elszabadult a tüzes pokol! Egy gázrobbanás majdnem megsüketített. Mire leírtam azt a sort, hogy egy sikítozó, lángoló ruhájú biztonsági őr szalad el a kórtermem kiszakadt ajtaja előtt, addigra kitisztult a hallásom annyira, hogy az ajtó előtt elszökdécselő, lángoló vagyonőr előadását hangról hangra élvezhessem. A személyzet többi tagja is randán festett. Naná, hiszen így írtam meg! A főnővért egy leszakadó vasbetonnal kényeztettem, szegényt szinte kettészelte az épületelem. A szobából kiváló rálátás nyílt rángatózó lábfejére, írás közben egy pillanatra felemeltem a tekintetem, hogy a táncoló fekete lakkcipőket nézzem.  Ekkor toppant be a hetes kórteremből az én öreg mentorom. Ez nem a helyes kifejezés, hogy mentor, mert én soha nem kértem a segítségét, inkább így helyes: önjelölt direktorom.

Gyorsan előkaptam a másik kupac papírt, amire az ő történetét vázoltam fel, amit a bosszú alapos megformázása miatt ezidáig félre tettem. Vetettem még egy pillantást a rozoga öregre, megcsodáltam a téglaporos pizsamájára sebtében felrángatott frotírköntösét, amin kifakult hímzéssel ez állt: Külvárosi Sport Klub. Mint a vízipólós öregfiúk korelnöke, gondoltam gúnyosan és tollamat a papírra helyeztem. Páholyból kívántam végignézni a halálát.

- Add vissza az irányítást, fiam! – mondta atyáskodva. Nem volt eléggé alázatos!

- Már késő – vicsorogtam.  – Most pedig revansot veszek a sok eljátszott lehetőségért és a balfaszkodásokért! Minden miattad történt!

Tollam szorgosan siklott:

A mennyezetről leszakadó betondarab nagy robajjal zuhant... a vénember meglepő gyorsasággal mögém kerülve egy szék lábával a kezemre csapott, mielőtt befejezhettem volna ezzel: az öreg fejére. Bénultságomat kihasználva vastag filctollával egyszerűen átírta a mondat végét , amely most így nézett ki:  A mennyezetről leszakadó betondarab nagy robajjal zuhant az öreg fiára.