Amikor megnyerte a lottón a főnyereményt, Salamon már menthetetlen volt. Emésztette a sikertelen élete miatti harag és bosszúvágy, egyetlen percre sem lankadó gyűlölettel figyelte a többieket, akik mindig csak ártottak neki. Ha sok pénzhez jutna, úgy gondolta mindet a bosszúra költené, személyes feketelistája pedig sűrűn tele volt írva nevekkel. Azután, később, kiüresedett hónapokkal és évekkel később már ez sem érdekelte, csak nézte az öreg televízión a CNN híreit. Egy mukkot sem értett a szövegből, de azon mutatták a legtöbb háborút, és természeti csapást, ezek pedig legalább egy kis szórakozást nyújtottak. Havonta egyszer ajtót nyitott a postásnak, és átvette a nyugdíját. A lakásától néhány saroknyira eltávolodott néha, hogy az alapvető élelmiszereket megvásárolja. Szombatonként lement lottószelvényt feladni, azt is inkább csak megszokásból. Az újságos üzlet, ahol sorsjegyeket is lehetett vásárolni, pont a szemközti házból az utcára nyílt. A szelvényeket is csak úgy ellenőrizte, hogy három-négy hetente odaadta az újságosnak; futtassa át a gépen, talán van valami kisebb nyeremény valamelyiken. Azon a szombaton is lekínlódta magát a lépcsőházon át az utcára, a mindenkitől elidegenedett emberek szögletes mozgásával, miközben az önsajnálat betegsége, a köszvény fájdította lépteit. Átment a kis forgalmú utcán, és csilingelve benyitott a boltba. A csengettyű szólt vidáman, mégis a férfi sötét hangulata szinte ráborult az üzletre. Az eladó minden alkalommal igyekezett átnézni rajta, mintha ezzel semlegesíthetné a kellemtelen vevő által okozott rossz érzést. A kövérkés, máskülönben jókedvű újságos régebben azzal szórakozott, hogy könnyed, vidámnak tűnő köszöntéssel provokálta, de mivel ezzel sem tudta felvirágozni kapcsolatukat, már nem tette. - Nyolc mező gépit! - Mindig ennyit kért karcos hangján. Pitty-pitty, ütötte a terminált az eladó, és adta a papírt. Az ösztövér, szürke arcú vevő kiszámolta az összeget, aztán zsebéből kihajtogatva letette a régebbi szelvényeket a pénzes tálkába. "Húzzál már innen - mormogta magában az eladó." Maga sem értette, miért ilyen dühös, miért teszi személyessé az ügyet? Az ő baja, hogy ilyen mogorva vénember, az eszével tudnia kellett volna, de ehelyett ismét hagyta magát felidegesíteni. Megetette a lottógépet sorban a szelvényekkel, mindegyiknél növekvő elégedettséggel olvasta a kis kijelzőn: nem nyert. Elégtételt is érzett. "Pont egy ilyen nyerne! - Gondolatai duzzogva áradtak. - Én itt vagyok, közel a tűzhöz, pozitívan szemlélem a világot, és az ötös lottón legfeljebb ketteseim vannak." Az utolsó szelvénynél a terminál kijelzőjén ezt olvasta: Nagy nyeremény! A kisebb pénzjutalmak általában a képernyő jobb alsó sarkában elfértek, ez az összeg viszont a kijelző alsó sorát teljesen elborította számokkal. - Az ötös találatra az esély egy a negyvenhárommillió kilencszáznegyvenkilencezerhez - motyogta a sovány ember, mert ő is látta a kijelzőt. Ennyit még sohasem beszélt. Az újságos gépiesen mondta el a tennivalókat, úgy, ahogyan a terminálkezelői tanfolyamon megtanulta. Még akkor is állt a pult másik oldalán, tudván, hogy valami legbelül megszakadt benne, amikor az ajtó feletti csengettyű elbúcsúztatta a nyertest.
***
Kalmár Béla területi igazgató egy kis irodában várta a kiemelten nagy összegű nyeremény tulajdonosát. Barban, a magas, nyolc szemű (mindegyikkel mosolygós tekintetű) idegen elbújt a számára átalakított iratszekrényben. Béla megigazította a fülébe dugott ellenszintetizátort, a Barban által kibocsájtott, kábító hanghullámokat semlegesítő készüléket. Az idegen lény csak akkor kezdhet bele a hangok szintetizálásába, amikor az ügyfél már biztonságban érzi magát, addig egy piciny holomonitoron, a szekrényből követi figyelemmel a beszélgetést. Az igazgató telve rutinos önbizalommal, míg a porpotáni Barban boldog izgalommal várakoztak. Salamon Pál kopogtatás nélkül lépett a helységbe. Béla mozdulatát viszonozva lassan kezet nyújtott, csak annyit mondott: Salamon. A beszélgetés nem volt igazi párbeszéd. Béla az asztalon álló laptopon rögzítette a személyes adatokat, a bankszámlaszámot. Szeretett volna megérkezni ahhoz a lelkesedő részhez, amikor Barban végre bekapcsolhatja az eszközt, és szokás szerint megkezdi az egyed érzelmi szivattyúzását, de Salamon nem volt olyan, mint a többi lottónyertes. Ült görnyedten a székben, az arca mint a halotti maszk, még az orvosi váróban is lehangoló látvány lett volna, de itt, ahol a nyertesek pezsgőt bontanak, és boldogan tervezgetnek, ez maga a megszentségtelenítés - Béla legalábbis így gondolta. Barban pedig a szekrényben mindenekfelett szenvedett. Barban, akinek fajtája azért jött a mi bolygónkra, hogy világszerte felkutassa a boldog embereket, és mentális tartályokba gyűjtse az ő boldogság energiájukat, aki minden lottónyertessel találkozott már, még ha azok kábultak is voltak olyankor, ez a hiperérzékeny idegen lény most lesújtva kuporgott a szekrényben. Minden percben nőttek a lelki fájdalmai, minden pillanatban, amit Salamon Pál közelében el kellett töltenie. Nem volt felkészülve erre, pont ő, aki a boldogsággyűjtést jutalmul kapta Porpot Nagytanácsától, aki annyira élvezte a munkáját! Salamon Pál közömbösen válaszolgatott Kalmár kérdéseire. - Milyen befektetésben gondolkodik? - érdeklődött jobb híján Béla, mert még mindig nem uralta a helyzetet. - El fogom falaztatni a folyosót a lépcsőháztól - mondta Salamon -, hogy a büdös kölykök többet ne jöjjenek arra. És a macskák miatt veszek egy infrahangos riasztót. - És mondja uram - próbálkozott Kalmár Béla miközben becsukta a hordozható számítógépet -, mit érez most, hogy öné ez a rengeteg pénz? - Fáj a fejem - mondta rezignáltan Salamon. Ebben a pillanatban Barban Ord, az ötszáz gyermekes porpotáni családapa, nem mellékesen pedig a fajtájára jellemzően hiperszenzibilisen érzékeny egyed holtan esett ki az iratszekrényből. Élettelen nyolc szemében a rövid, de intenzív szenvedés hatására kék smaragd cseppekké száradt könnykavicsok csillogtak. Az idősebb ember meg sem lepődött, viszont mintha egy pillanatra felébredt volna valami érdeklődés, amíg ezt az emberre alig hasonlító, gumiszerű testet nézte. Egy kis ideig csöndben ültek, Kalmár a döbbenettől levegőt sem kapott, Salamon pedig elvesztette azt az érdeklődő pillanatot, és újra magába fordult.. - Így jár, aki hallgatózik! - mondta végül Salamon Pál, miközben nehézkesen felállt. - Készen vagyunk? - Készen - rebegte elhaló hangon az igazgató, aki le sem bírta venni a szemét a porpotáni holttestéről. Salamon szó nélkül csukta be maga után az ajtót.
Oksa, megváltoztattam még két (Bori javaslata szerinti) ponton: A CNN-et megmagyaráztam. A végén betettem egy kis közjátékot, az idegen halála, és Salamon távozása között.
Húha, Damien mindent elmondott, amit kellett, nekem csak a CNN tűnt fel, nehogy már, a bácsi angolul nyomassa a csatornát, amikor valószínűleg egy kukkot sem ért belőle. Inkább írtál volna valami nyálas magyar sorozatot. Az ötlet tényleg penge, nekem a vége picit összecsapott, az a rész viszont jó, ahol az idegen kiesik a szekrényből, én Mickey-vel ellentétben úgy gondolom, hogy éppen az adja meg a humort, hogy ott egy idegen lény, és a fapofa bácsi meg se rezdül, meg sem ijed, hanem ilyen közömbösen bedob egy poént, de akkor ezt ki kellett volna kicsit élezni, mert így tényleg nem jön a kívánt hatás. Pl. kiesik összes csápjával, nyálkás testével, Salamon Pál egy pillanatig undorodva rámered, aztán vállat von, nehézkesen feláll, és akkor mondja, hogy így jár az... De ne is törődj vele, lehet csak az én ízlésem kéri ezt így, mert különben nagyon jó az egész, és grat!
Az öreg azt mondja, amikor az idegen kiesik, hogy: úgy kell neki, minek hallgatózik? Amikor írtam, akkor kuncogtam, annyira viccesnek találtam. Ha azt mondod, hogy ez sok ide, akkor elgondolkozok rajta...
Én a végén megcserélném a sorrendet: Salamon kimenne és utána esne ki a szekrényből az izé. Nekem így, hogy az öreg ügyet sem vet a szekrényből kihulló alien holttestre, egy kicsit hiteltelen. Pedig egészen addig jó volt a karakter, mindenki ismer ilyen vénembereket. " - Milyen befektetésben gondolkodik? - érdeklődött jobb híján Béla, mert még mindig nem uralta a helyzetet. - El fogom falaztatni a folyosót a lépcsőháztól - mondta Salamon -, hogy a büdös kölykök többet ne jöjjenek arra." Ez nagyon jó!
Hülyeséget beszéltem, nem Bestia a címe, hanem Préda, az Új Vénusz Kiadó adta ki 1994-ben. És utána néztem (a könyvespolcomon) J.Herbert további magyar nyelvű könyveinek, az Alexandra szép, keményfedeles kiadásában megjelent a "48" c. sci-fi is.
Nem is hallottam róla. Most éppen két könyvet olvasok párhuzamosan. Lem:Találkozás a Rámával (huh, most hirtelen beugrott a Nibiru) a másik meg Kingtől a Mobil
...nem, a Bestia, az nem horror, hanem egy ember kutyatestbe való reinkarnációjáról szól, csakhogy a főszereplő emlékszik az ember életére, és nem tudja megértetni a többiekkel, így kutyaként kell felkutatnia a gyilkosát.
Igen, ezek a mellékszálak jók voltak, csak így a főszálra maradt kevés idő Nem olvastam a bestiát. Nálam az abszolút No1 horror a Peter Straub által írt Torok.
Nekem meg pont azért tetszett, mert nem is volt igazi horror. Olyan kis önálló történetekben mutatta be a szereplőket, akik az adott fejezetben meghaltak, és azok a mini életpálya-történetek tök jók voltak. Ne feledjük, hogy évtizedekkel ezelőtt írta, akkor még ez nagyon modern megoldás lehetett. A "Bestia" regényét (nem is tudom, hogy van-e ezeken kívül más magyarul) olvastad?
De ide jön, mert pont ebből az apropóból olvastam el én is egy hónapja. Tulajdonképpen meg kell mondanom, nekem nem nagyon tetszett. Ahhoz képest, hogy milyen beharangozás van az előlapon, egy átlagos horrornak mondanám, ami ráadásul a regényterjedelem mellett egy csomó fontos kérdésre nem derít fényt. Én pont ezekre mentem rá az írásomban. Szóval nekem nagy csalódás volt - bár nem mondom, hogy az enyém jobb lett
Örülök, hogy segíthettem. Ezért vagyunk itt egymásnak. Amikor tudok, próbálok hozzászólni, de mostanában eléggé leköt a munkám, meg persze a család, és a napokban fejeztem be néhány hosszabb lélegzetvételű művet. Az egyiket kb. fél éve kezdtem el. És a címe: Patkány evolúció
Ezekkel nem kell vitázni, örülni kell ezeknek! Főleg, hogy ma írtam dél körül, még senki nem szólt hozzá, Te először, és mindjárt olyan jókat mondtál, hogy ha e szerint kijavítom, minden további kiigazítás okafogyottá válik
Huh, ismét egy nem semmi írás tőled. Komolyan elgondolkodok néha, hogyan pattannak ki ezek a fejedből! Alapvetően jó a sztori, a végigolvasás közben az alábbiak ütötték meg a szememet. Kéretik érvelni, cáfolni és megmagyarázni!
"Azután, később, kiüresedett hónapokkal és évekkel később már ez sem érdekelte, csak nézte az öreg televízión a CNN híreit, amikor annak a napja volt, akkor pedig ajtót nyitott a postásnak, és átvette a nyugdíját." - a mondat második felét csak többszöri olvasásra értettem meg. Talán ment volna egyszerűbben is. Így kicsit bonyolultnak tűnik, ráadásul szórendi hibákat is látok. "A szelvényeket nem ellenőrizte, három-négy hetente odaadta az újságosnak, hogy mielőtt kidobja, futtassa át a gépen, talán van kisebb nyeremény valamelyiken." - egy kis "alany" probléma. Ki is dobja ki? Ő, vagy az újságos? "Régebben azzal szórakozott, hogy könnyed, vidámnak tűnő köszöntéssel provokálta, de mivel ezzel sem tudta felvirágozni kapcsolatukat, már nem tette. " - a régebben azzal szórakozott - részt talán beillesztettem volna gondolatjellel az előző mondatba, mert nekem itt az alany megint csak lóg a levegőben. "Még akkor is állt a pult másik oldalán, tudván azt, hogy valami megszakadt benne, valami legbelül, amikor az ajtó feletti csengettyű elbúcsúztatta a nyertest." - a valami megszakadt, valami legbelül - részt lehetett volna egybe fogalmazni, így megszakad az amúgy is igen hosszú mondat lendülete.
Asszem, ennyi.
Szólj
hozzá, ha tetszett! Ha nem tetszett,
akkor pedig azért...
Az ötlet tényleg penge, nekem a vége picit összecsapott, az a rész viszont jó, ahol az idegen kiesik a szekrényből, én Mickey-vel ellentétben úgy gondolom, hogy éppen az adja meg a humort, hogy ott egy idegen lény, és a fapofa bácsi meg se rezdül, meg sem ijed, hanem ilyen közömbösen bedob egy poént, de akkor ezt ki kellett volna kicsit élezni, mert így tényleg nem jön a kívánt hatás. Pl. kiesik összes csápjával, nyálkás testével, Salamon Pál egy pillanatig undorodva rámered, aztán vállat von, nehézkesen feláll, és akkor mondja, hogy így jár az... De ne is törődj vele, lehet csak az én ízlésem kéri ezt így, mert különben nagyon jó az egész, és grat!
