Pótkerék

  – Bocsesz, tudnál nekem segíteni? – A fiatal nő arca kétségbeesést tükröz, hangjában pánik játszik, így Kovács Géza, parkolóőr, kelletlenül kimászik számítógépe mögül.

Utóbbi mellett dönt, de magában átkozódik, mert jól tudja, megint csak kihasználják a piszkos melóra. Felmarkolja a nagyteljesítményű zseblámpát, hogy jobban lásson a kocsi alatt a koszban. „Valami picsa autót keresünk...” – ez jár a fejében, miközben a hamvadó cigarettavég lehull a félhomályos parkoló betonjára. Az öngyújtóval babrálva halad a nő mellett, aki egy szót sem szól.

Végül befordulnak egy sarkon, ahol ott áll a férfi álmainak netovábbja: egy dögös, fekete Nissan Skyline. Kovács agyát elönti a vér. Képtelen felfogni, az ilyen nőcik, miként jutnak ehhez hasonló autóhoz. Illetve van egy tippje...

 – Melyik kerék eresztett le? – kérdi barátságtalanul. Arra sem veszi a fáradságot, hogy kivegye a cigit a szájából. Az efféle nők nem érdemlik meg az udvariaskodást.

 – Igazából nincs pótkerék a kocsiban – szögezi le a nő, csábos pillantást küldve a férfi felé.

Kovács elveszti az kontrollt. Ilyen csak az álmaiban szokott előfordulni, na meg a pornókban.

„Ez a nő baszni akar” – gondolja nemes egyszerűséggel, és elhatározza, ha már így hozta az élet, nem kéreti magát. Megadja a ribancnak, amit akar, ezek úgyis mindig mindent megkapnak. Mi másért hívhatta ide, erre a félreeső részre, amely a gyér világításnak köszönhetően sötét tettek színhelyéül szolgálhat?

A csaj kihívóan nézi, teljesen egyértelmű, az abroncsnak semmi baja, Kovács csábítás áldozatává vált.

A nő nekidől a motorháztetőnek, felhúzza egyik térdét, így szabad belátás nyílik rövidke, sálnak is beillő szoknyája alá. Persze bugyinak se híre, se hamva.

Kovács nagyot nyel, a látványtól valami mocorogni kezd a nadrágjában, gondolatai fénysebességgel cikáznak.

Egyrészt nem mer hinni a szemének, káprázatnak tűnik az egész. Másrészt ez egy hús-vér nő, aki ennél egyértelműbben nem kínálhatná fel magát.

Határozott léptekkel áthidalja a kettejük közötti távolságot, egyik kezével megragadja a nő tarkóját, másikkal megmarkolja a fenekét.

A következő pillanatban hatalmas ütés zúdul a tarkójára, de az esést már nem érzi...

 Amikor legközelebb kinyitja szemét, tekintetét sárgás folyadék homályosítja el. Értetlenül próbál körbenézni, de nem érzi a nyakát, ami pedig ehhez a művelethez okvetlenül szükséges. Igazából semmit nem érez a testéből, fejtől lefelé. A szobában, mint megállapítja, kétség kívül függőleges helyzetben tartózkodik, és orvosi műszerek és formalinban úszó szervek veszik körül. Riadtan pislog körbe, hova került, aztán lassan ráébred: itt ma már nem lesz kufirc.

Kinyílik az ajtó. Egy csápos, kétfejű lény lép a helyiségbe. Fehér orvosi köpenyt visel, és egy nő kíséri. Kovács megszeppenve látja, itt a plázacica, a délutáni potyanumerája.

 – Nos, kedves Xybo'hoggyer, hogy sikerült a legújabb humánt becserkésznie? - kérdezi a kétcsápos fickó.

 – Semmi különös doki, a szokásos trükk. Ezek a hímpéldányok mind egyformák. Egy kis káprázat, meg a párosodás lehetőségének felvillantása, és képesek lennének egy toronyházról is önként leugrani – legyint a nő. A doktor egész közel hajol Kovácshoz, akit mind jobban zavar, hogy nem tud megmozdulni. Na meg az, hogy mindent sárgásan lát. A csápos alak feljegyez valamit egy papírra, és mindketten távoznak.

Ahogy becsukódik az ajtó, felpattan az egyik szempár a szemben lévő polcon álló formalinos üvegben.

 - Pszt! Hé, újfiú! - pisszeg a test nélkül lebegő fej. Kovács kis híján szívrohamot kap a borzasztó látványtól.

 - Figyu már, nincs egy szál cigid? Dobhatnál nekem egyet, mert kivagyok már ettől a fejetlenségtől. Most mé' nézel rám így?! Azt hiszed te jobban festesz?! Beképzelt bunkó...!