Írói
szabadság(vesztés)
-
Uram! Az ítélőszék önt
stílus és fantáziabeli hiányosságai miatt bűnösnek
találta! Kíván-e felhozni valamit a védelmére?
-
Maguk miféle hatóság?!
-
Mi az írás íratlan szabályait megszegők
ellen felállított ítélőbizottság
vagyunk.
-
Ez nevetséges! Mégis mi a büntetésem?
-
Penna használati jogosítvány határozatlan időre történő
bevonása, valamint lehetősége
nyílik a szakmai öngyilkosságra is. Utóbbi opcionális, ám
tekintve sajnálatos helyzetét, mindenképpen erősen
javallott.
-
Nem fogadom el a döntést! Én alkotni akarok! Nincs joguk ezt tenni
velem!
-
Már hogyne volna jogunk? Nekünk mindenhez jogunk van. Ha egy író
nem követi az íratlan szabályokat, azért felelnie kell.
-
Én újító vagyok! Nem érdekelnek a szabályok!
-
Nem, maga csak egy szabotőr.
Szabotálja a régóta bevett módszereket, és a jól működő
szabványainkat. Értelmezhetetlen mondatokat, és viccesnek
egyáltalán nem mondható történeteket
fabrikál, noha megesküdött rá, hogy ez tréfa. Továbbá
képes arra vetemedni, hogy elír szavakat! Az ilyen író nem
érdemel nyilvánosságot! Menjen inkább a gyárba, ott nagyobb
hasznát veszik.
-
De az emberek szeretnek! Értékelnek!
-
Lényegtelen. Itt csak a mi véleményünk számít,
az olvasó egy senki. Ő
nem ért hozzá. Maga itt, ha megfeszül sem ér el semmit. Vigye
innen a sületlen irományit, és keressen magának másik szakmát! - Rendben, ha nincs más... - Ki
volt ez a marha?
- Valami
Mikszáth... sose hallottam róla...
Forrás: |
Minden nap ítéletek születnek, kicsik, nagyok, mindenfélék. Ha akartam is valami tanulságot belesűríteni ebbe a szösszenetbe, az mindenképpen az lett volna, hogy nem mindig szabad elfogadni azoknak az ítéletét, akik azt állítják magukról, hogy ők a világ esze, mert ők csak egyféle nézőpontot képviselnek. Vagy csak egyszerűen nagydumások, és jobban érvényesülnek a többi ítélethozó között. 
Eszembe jut néha, hogy akik megítélik mások értékeit, vajon elfelejtették e már, milyen volt, amikor őket ítélték meg? Vagy az is lehet, hogy csak simán sz*rnak rá! Mindenesetre köszi, ez is jó volt! 
Minden meg nem értett újítóé. Eredetileg a tavalyi Mikszáth pályázatra készültem, és szerkesztettük Dórival a Régmúlt nyarakról álmodom-ot, és olvasgattam Mikszáth életéről szóló doksikat. Nyomorult csórit annyira nem fogadták be a pestiek, hogy még a feleségét is vissza kellett küldeni a szüleihez, ne nyomorogjon ott vele. Aztán, hogy éhen ne haljon, leköltözött Szegedre, ahol viszont megcsókolták a lába nyomát, és befutott író lett. Na akkor visszajött Pestre, és nem tudták többé szerencsétlenné tenni.
