- Segíthetek?

A lány kinézett a felnyitott gépháztető alól.

- Képes rá?

- Amíg nem néztem meg mi a baj, nem tudom - mondta Joe. - Valamit biztosan kitalálok, amivel kihúzom a bajból.

- Honnan tudja, hogy bajban vagyok?

- Még nem halottam arról, hogy egy lány felnyitotta volna a motortér ajtaját valamilyen kellemetlen kényszerítő ok nélkül.

Joe már két napot is eltöltött a városban, és még senkivel sem állt szóba a szálloda személyzetén kívül. Szinte örömét lelte abban, hogy az út szélén álló autó vezetője segítségre szorul. Pár kilométert autózott csak az úton, amikor meglátta a padkán veszteglő gépkocsit. Akkor is felajánlotta volna a szolgálatait, ha nem egy csinos fiatal nő matatott volna a motorháztető alatt.

- Rég látott szerelőt ez a masina - szabadkozott a lány. - Talán többször kellene megmutatnom egy szakembernek.

- Mindenkinek az - helyeselt a férfi. - Joe vagyok - mutatkozott be. - Joe Ingham. Üljön be a volán mögé, és amikor szólok, próbáljon meg indítani!

- Clara Parker a nevem - mondta a lány, és elfoglalta a vezetőülést. - Indíthatok?

- Próbáljuk meg!

Clara megtekerte a kulcsot, de az önindítóból egy pisszenésnyi zaj sem jött elő.

- A rádiója szól? - kérdezte Joe.

- Miért kellene szólnia? - nézett rá ártatlan szemeivel a lány.

- Szerintem nincs az akkumulátorban egy szikrányi áram sem. Próbálkozzék a fényszóróval vagy a rádióval.

A lány bekapcsolta a rádiót, ami hörögve megszólalt, de a fényszóró már csak alig pislákolt.

- Meghalt az akksi - állapította meg Joe. - Ha akarja, beviszem a városba, és ott vehet másikat.

Clara kétségbeesetten elfintorodott.

- Igazán nagyon kedves, de sürgősebb a dolgom annál, hogy most az akkumulátor cseréjére fecsérelhetném az időmet.

Joe egy odakészített rongyba letörölte a kezéről a motorból ráragadt koszt, aztán lecsukta a gépháztetőt.

- Hová siet annyira?

A lány kiszállt a kocsiból, és nem minden indulat nélkül becsukta az ajtót.

- Esküvőre.

Joe elismerően füttyentett egyet.

- Ki a szerencsés?

Clara értetlenül nézett rá.

- Ki az, aki rá tudta venni magát arra, hogy hozzámenjen?

A lány arca végre felderült, és elnevette magát.

- Nem én vagyok a menyasszony - mondta. - Anyám lesz a boldog ara.

- Ha olyan csinos, mint maga, akkor az ő jövendőbelije is szerencsésnek mondhatja magát.

Clara még mindig nevetett.

- Anyám ötvenkét éves, és közel sem olyan fiatalos külsejű, mint én vagyok.

- Hol lesz az esküvő?

- Fresnoban. Délután háromra ott kellene lennem. Ha most elkezdek szerelő után futkosni, szemernyi esélyem sem marad arra, hogy időben odaérjek a nagy eseményre. Ha bevinne a buszhoz, talán még találok olyan járatot, amelyik odaér velem addigra. Az is lehet, hogy inkább bérelnem kellene egy autót.

Joenak tetszett a lány, ezért így szólt: - Elviszem magát Fresnoba, ha kapok egy szeletet a lakodalmas tortából - ajánlotta.

- Magának is arrafelé van dolga?

- Dolgom éppen sehol sincs - vallotta be a férfi.

- Jó lehet így szabadon, utazgatva élni - álmélkodott a lány. - Tényleg elvinne?

Joe bólogatott.

- Bőröndje van? Vagy eben a ruhában akart megjelenni az esküvőn?

Clara kinyitotta a csomagtartót, és cibálni kezdte a táskáját. Joe előzékenyen elkapta a csomagot, áthelyezte a saját kocsijába.

- Mindig szerettem volna kipróbálni, milyen az, amikor az ember bármit megtehet, mert nincs semmiféle kötelezettsége, ugyanakkor pénze azért van bőven arra, hogy azt csináljon, amit akar - ábrándozott Clara, és beült a férfi mellé, aki elindította a kocsit, és visszakanyarodott az útra.

- Nem annyira jó, mint amennyire annak látszik - felelte a férfi. - Én éppen a dologtalanság elől futok.

- Dologtalanul él? - hitetlenkedett a lány.

Joe a fejét ingatta.

- Tudja a dologtalanul élni többféleképp lehet. Egy milliomos is dolgozik, csak nem egy büfé pultja mögött ácsorog, miközben kiszolgálja az éhes vevőket, vagy nem egy bányában vakoskodik fuldokolva a szénportól. Ő fehér ingben dolgozik, munkaebédeken vesz részt, pénzügyi befektetőkkel tárgyal, meg ehhez hasonlókat tesz. A munkaideje sem olyan kötött, mint a könyvelőknek vagy gépírónőknek. Egy vasutasnak úgy tűnhet, ez nem is munka, de azért ez akkor sem dologtalanság, ha nem izzad bele az ember.

- Maga ilyenfajta munkát végez?

Joe azon töprengett, vajon meglepődne-e a lány, ha elárulná neki, hogy miből él.

- Én sem szakadok meg a magam munkájától - kerülte meg a választ. - Maga mit csinál?

- Könyvtáros vagyok.

Zavarban volt a lány. Összekente a kezét az autójával, és nem tartotta elégnek a tisztálkodáshoz azt a darab rongyot, amit a szerelő a gépházban hagyott.

- Ott egy benzinkút! Álljon meg, legyen szíves!

Beálltak a parkolóba. Joe finom ujjai sem voltak teljesen tiszták, és ez őt is zavarta. Munkája közben soha sem engedhette meg magának, hogy piszkos legyen a keze. Örömmel kapott a lehetőségen, hogy végre kezet moshasson.

Természetesen hamarébb végzett a mosdóban, mint Clara. Míg a lányra várt egy hideg ital mellett, az jutott az eszébe, hogy életének előre megírt történetéből ez a fejezet hiányzik. A sorsszerűen elrendelt események között nem volt ott a találkozás Clarával, soha sem tervezett látogatást Fresnoba, és ez talán lehetőséget ad neki arra, hogy a drámai véget, amikor a könyvelő majd szétlövi a fejét, megváltoztassa. Talán most olyan úton jár, amelyik nem szerepel az eddigi forgatókönyvekben.

Sokat foglalkoztatta ez az előre elrendelt sors. Tegnapig nem is tisztázta magában a tennivalókat, de tegnap végre döntött.

Előtte nem emlékezett arra, hogy bármikor terhet jelentett volna a számára a mások életének tönkretétele, de tegnapra ráunt korábbi életére. Újfajta gondolatok motoszkáltak az agyában, és bármilyen kényszeresen kötelezőnek érezte egész életében az addigi jól jövedelmező tetteit, egyre sűrűbben ötlött fel benne az, abba kellene hagynia a megszokott pénzszerzést.

Nemcsak sejtés volt benne a végről, amely egyenletes biztonsággal közeledett felé, hanem határozott tudás. Pontosan tudta, nem képzelgés az, hogy egy kisember szétlövi az agyát, hanem előre elrendelt sors.

El akarta kerülni az előre elrendelt sorsot.

Ezek a gondolatok indították útra tegnap, és most megelégedéssel nézte a lányt, amint lehuppant mellé a székre, és mohón inni kezdte a kólát. Ez már egy másik élet volt. Ebben az életben talán nem lesz ott a kishivatalnok, aki kiloccsantja az agyát egy harmincnyolcassal.

- Hányadik férjet fogyasztja az édesanyja? - érdeklődött.

- A negyediket - felelte fintorogva Clara. - Nem lelkesedem anyám újabbnál újabb házasságaiért, de az ő életét hála az égnek, nem nekem kell leélnem.

- Legalább gazdag pasasok által engedi felcsípni magát?

- Ördögöt - nevetett a lány. - Mindegyiket ő tartja el. Még szerencse, hogy a válás után legalább tartásdíjat nem ad nekik. 

Keveset beszélgettek az úton.

Még volt vagy két tucat kilométer a városig, amikor az utat keresztben elálló rendőrautók késztették megállásra a forgalom résztvevőit. Messziről lehetett látni az útzárat, így nem érte őket túlságosan nagy meglepetés, amikor egy rendőr széles karlendítéssel az út szélére tessékelte őket.

- Gondolom, a papírjai rendben vannak - Joe a kesztyűtartóban kutatott a sajátjai után.

- Ne aggódjék! - felelte le a lány. -  Nagykorú vagyok, és szabadon mozoghatok az ország útjain.

- Szóval nem fognak lecsukni azért, mert átutaztattam az államhatáron.

A rendőr tisztelgett, és elvette az irataikat. Nem szállította ki őket az autóból, nem is maradt mellettük, nyugodtan beszélgethettek tovább. Az egyenruhás elsétált az igazolványokkal a rendőrségi autóhoz, és beszélni kezdett a rádióján. Jó hosszan csevegett. Joenak úgy tűnt, talán nem is velük foglalkozik. Elképzelhetetlen volt, hogy ennyi ideig eltartana, néhány adatot megszerezni a hivatali adatbázisból.

- Vajon kit kereshetnek ezek - morfondírozott Clara.

Joe csak a vállát vonogatta. Nyugodtnak látszott, de átfutott az agyán, hogy talán éppen ő utána kutatnak. Talán valamelyik áldozata rájött valamelyik trükkjére, és most a rendőrség bevonásával szeretné visszaszerezni a veszteségét. Ezt nem tartotta túlzottan valószínűnek, hiszen határozottan tudta, hogy életének egy revolverlövés vet majd véget, ezzel pedig nem vág egybe az, hogy valamelyik városi rendőrség cellájában raboskodjék.

Dobolni kezdett ujjaival a kormányon.

- Maga ideges - gyanakodott a lány. - Még az is lehet, hogy magát keresik - mondta félig tréfásan.

- Engem sincs miért keresni - felelte Joe. - Én is nagykorú vagyok, és nem csábítottam el egyetlen gyermeklányt sem.

- Asszonyt sem? - incselkedett Clara.

- Azt nem bünteti a törvény.

- Akkor talán bankot rabolt? - viccelődött tovább a lány.

- Ne találgasson - lett mogorva Joe.

Szótlanul ültek az első ülésen, és várták, hogy végre útjukra engedje őket a hatóság. Negyedórába is beletelt, mire végre visszakapták az igazolványaikat.

- Maga nagyon ismerős volt nekem - közölte fakó hangon a rendőr. - Átkozottul ismerősnek találtam, de az adatbázisban nem találtuk nyomát annak, hogy vaj lenne a fején.

- Vegyem úgy, hogy gyanúsított vagyok? - nézett rá szúrós tekintettel Joe.

- Nem uram - felelte a rendőr mesterkélt udvariassággal. - Szó sincs róla. Szabadon távozhatnak mind a ketten. Csupán megjegyeztem, lehet, hogy hasonlít valakire, akit nekem üldöznöm kellene.

Hanyag mozdulattal szalutált, és félreállt a kocsijuk mellől.

- Jó utat! Uram!

- Viszlát! - köszönt el tőle Joe mogorván.

Fresno előtt megint bementek egy benzinkúthoz, ahol a lány átöltözött abba a ruhájába, amiben az esküvőn akart jelen lenni. Amikor előkerült a mosdóból, Joe elismeréssel füttyentett egyet.

- Jó ez a kosztüm magán - állapította meg. - Talán nem is lenne helyes, ha tényleg igényt tartanék arra a tortaszeletre. Túl ágrólszakadt leszek a násznépben a farmeremmel.

- Ne aggódjék! Nem maga lesz az egyetlen, aki nem vesz magára szmokingot. Örülni fogok, ha velem lesz, és nem kell egyedül állnom a templomban az anyám háta mögött.

Joe még sosem járt Fresnoban. Rengeteg helyen nem járt még, szinte alig volt hely az Államokban, ahol eddigi élete során megfordult. Most pár nap alatt több várost járt be, mint előzőleg egész életében. Úgy érezte, kitágul körülötte a tér, mintha új meg új lapok kerülnének a térképre, amíg bejárja a nyugati part városait. Hízik, dagad a világ attól, hogy ő megismeri, de tisztában volt vele, ez csak érzékeinek csalódása. A világ méretei nem függhetnek attól, hogy ő mennyit ismert meg belőle eddig.

Most visszaemlékezett arra a pillanatra, mikor elszánta magát erre a rebellis utazásra - Itt kellene hagyni a francba  az egészet - gondolta akkor.

Küzdenie kellett magával, a beírt programmal, amely arra akarta kényszeríteni, hogy ne menjen sehová, várja meg az estét, és tovább gyarapítsa vagyonát, de elszánása kemény volt, és megnyerte a csatát a titkos kényszerrel szemben.

Nem kell annyi öltöny, szmoking, nyakkendő és több tucat ing. Farmerben akar járni, mint a korabeli férfiak zöme, kockás inget visel, és horgászbottal a kezében üldögél majd valami tó partján.

Tényleg otthagyta a ruháit a drága szállodai szobában. Csak a legszükségesebbeket vette magához, aztán kiszórta a golfütőit az ágyra a zsákjukból, a helyére begyűrt némi tiszta fehérneműt, pár zoknit, inget. Változtatnia kell. Ha most nem változtat, akkor vár rá a revolvergolyó, de ha új útra tér, akkor megválhat elegáns ruhatárától.

Egy csendes motelre vágyott, egyszerű étteremmel a közelben, és olyan emberekkel, akik dolgoznak.

Elege volt a milliomosokból, a gazdagokból.

A hétköznapokkal akart találkozni. Régen volt, amikor úgy zajlott az élete, ahogy az emberekkel általában szokott zajlani. Középiskolásként a szülei arra késztették, hogy érettségizzen, aztán menjen egyetemre. Az egyetem elől szökött meg, amikor úgy döntött, mágikus ujjainak szolgáltatásából fog megélni.

Most vissza akart térni abba az életébe, amelyikben még voltak hétköznapok, a vasárnap különbözött a többi naptól, és a vakáció nem tartott egész évben. Nem kért többé a vége nélküli munkaszünetből.

- Jóképű fiúd van - Joe cuppanós puszit kapott Clara anyjától, amikor a szertartás végeztével már a gratulációkon is túl voltak, és szabadon lődörögtek egymás mellett az emberek a bérelt étterem asztalai között.

- Nem a fiúm - mérgelődött a lánya.

- Nem? - Clara is kapott puszit az anyjától. - Pedig éppen ideje lenne annak, hogy valaki oltárhoz vezessen téged is. A te korodban én ilyenkor már kezdtem a sírba hisztériázni az első férjemet.

- Nem akarom a példádat követni! - a lány hangjában cseppnyi szeretet sem volt az anyja életmódja iránt.

- Csak ne szóld le az első házasságomat. Ha nem kötöm össze a sorsom Huntingtonnal, akkor ma is koldusszegényen élnék, és nem válogathatnék a férfiak között, melyiket is tegyem meg férjemmé.

Az ifjúnak nem mondható ara tovább libegett más vendégek felé.

- Huntington volt az egyetlen a férjek közül, akik pénzhez juttatták anyámat ahelyett, hogy elvettek volna tőle - magyarázta Joenak Clara.

A férfinak kezdett szimpatikussá válni az idős hölgy. A kalandorság lelki rokonsága húzott közöttük láthatatlan köteléket. Lehet, hogy az asszony is a mások pénzéből akart egykor megélni, aztán ez sikerült is neki, és talán ő is kilépett a szigorúan megírt szerepből, mint ahogyan ő is el akarja hagyni az előre felrajzolt pályát.

Este még más kötelékek is megfeszültek Joe körül.

Clarával egyetértésben úgy vélték, nem szükséges vacakolniuk a szálloda külön szobáival, mind a ketten azt érezték, szükségük van a másikra ezen az éjszakán.

Másnap, San Ardoba visszaérkezve nem búcsúztak egymástól könnyek között. Joe ugyan elgondolkodott azon, mi lenne, ha ebben a kellemes kisvárosban váltaná valóra az utóbbi napokban feltámadt álmát, és emellett az egyszerű, ám nem hétköznapi könyvtáros lány mellett élné le az életét, mégsem tervezte azt, hogy lerohanja őt a kívánsággal, legyen a felesége. Ehhez egy éjszaka meg két együtt töltött nap kevés.

- Tovább utazol valahová? - érdeklődött Clara.

- Még nem - óvatoskodott Joe. - Megtetszett nekem ez a kisváros, meg a lakói sem ellenszenvesek.

A szállodába érve Joe végigheveredett az ágyán, és azon járatta az agyát, milyen kellemessé tudják tenni újfajta gondolatai az életét. Egy ideje a semmiből előjönnek ezek az új ötletek, amikor egy kicsit szabadjára ereszti az elméjét.

Mindig tudta, milyen úton kell járnia, de azt is tudta, hogy nem szereti a rá osztott szerep szerinti utat. Kifogástalanul működtek a kezei között a varázslatok, fialták a dollárokat a csodálatos trükkök, mégsem volt teljesen elégedett soha. Nem tetszett neki az élet, amelyben előre elrendelt akarat szerint kopasztott meg naponta másokat.

Nem voltak kétségei a szerepjáték végén reá váró befejezés felől sem. Egy kifosztott kishivatalnok indulatoktól reszkető kezében revolvert szorongatva rátör egy szállodai szobában, és szétloccsantja a fejét.

Joe nem akart szétloccsant fejjel feküdni valami ismeretlen motel vagy bungaló ágyán. Joe élni akart. Keresni kell egy nőt, aki nem csacsogó milliomos lány. Találni egy egyszerű lányt, és elvonulni vele egy barátságos villába valahol egy kisvárosban, talán a vén Európában. Pénznek nem volt híján, az eddigiekben eleget szerzett már.

Két nappal korábban próbálta először komolyan megfejteni, vajon hogyan érhetné ezt el. Akkor is este volt, már félálomban futott át az agyán az elképzelés, talán az is elég, ha akarja, hogy letérhessen az előre elrendelt útról.

Ezért vágott neki reggel az ismeretlennek, ami olyan titkosan borzongató volt, mintha tilosban járna.

Vicces! Tilosban jár, pedig nem is csal.

További két nap múlva már azt szerette volna, ha nem búcsúzik olyan hányaveti módon a lánytól, de szerencséjére nem kellett komoly akadályokat leküzdenie, hogy megtalálja Clarát. Kicsi volt a város, csak egy könyvtár kínálta olvasnivalóit a látogatóknak, így aztán hamar rálelt a főtértől nem messze álló régi épületben működő intézményre.

- Könyvet keresel unaloműzőnek? - kérdezte a lány.

- A könyvtárost keresem - felelte Joe. - Nem hiszem, hogy van olyan olvasmányod, amelyik izgalmasabb nálad.

- Hízelegsz - Clara keskeny csíkban megvillanó fehér fogai szépen mutattak mosoly közben.

- Ezt tartom a legjobb módszernek arra, hogy egy magadfajta lány közelébe jussak.

Joe megállt a pultnál, a lánnyal szemközt.

- Voltunk már közel egymáshoz - Clara a férfira szegezte a pillantását.

- Az sem volt rossz - ismerte el Joe, - de talán mást is szeretnél kapni, nemcsak egyéjszakás kalandot.

- Mire gondolsz?

- Nyakunkon a hét vége. Tegyünk egy kirándulást a környéken. Megmutathatnád a környező érdekességeket, vagy lemehetnénk akár a tengerhez is, és fürödnénk egyet.