Egyes nagyképű íjászok azt hangoztatják, hogy az ő vesszejük a gondolatnál is gyorsabban tud szállni. Ez persze csak mintapéldája a felelőtlen elbizakodottságnak, és az önfényezési mániának, hiszen az állítás valótlan. Legalábbis ami az emberek, elfek, törpék, és tulajdonképpen az összes értelmes fajt illeti. Kivéve a trollokat.
Dragomert de Warchow – a Mocsárrét földbirtok kizárólagos uralkodója, a központi nyilvántartásba hivatalosan is bejegyzett fekete mágus – magányosan, mondhatni egyedül tengette életét a hatalmas kastélyban. Azaz ezt mondhatnánk, ha nem számítanánk a várban dolgozó csontvázakat, élőhalottakat és a tényleg társtalan Badremet, az inasként szolgáló egyetlenegy zombit.
Volt ott egy lány. Mindig egyedül állt, a többiektől távol. Olyan tizenöt-tizenhat éves lehetett. Gyerekesen fésült, hátközépig érő csigás, fekete hajú. Ruhája nem vallott gazdag szülőkre: szolid volt, enyhén kopott, de csikorgósan tiszta. Érződött rajta a rengeteg mosás. Vékonyka, de már nőies tini. Egzotikusan barna arca a klasszikus szépségeket idézte.
Greg fáradtan huppant le a szürke porba. Szerette volna levetni a kabátját, de tudta, hogy a kettős nap azonnal pecsenyére égetné a bőrét. Izzadsága beszivárgott még a védőszemüveg alá is, és a felkavart finom homok megköhögtette. Jobb híján az olajos munkakesztyűvel törölte meg homlokát. Hunyorogva nézett a fölé magasodó űrhajó szembántó, ezüstös csillogására.
Szeretnék ordítani, segítségért kiáltani, kiugrani a
járműből, ám teljesen tehetetlen vagyok: torkomat artikulálatlan, nyüszítő hang
hagyja el, testem teljesen béna: nem tudok mozdulni. Az autó előbb rázkódik,
majd lassan elemelkedik a talajtól, lebegni kezd, végül „elindul” fel, a
hatalmas, acélszürke objektum felé.
Mindig is szerettem másokkal összedolgozni. Ezt a novellát eredetileg egyik ismerősömnek írtam, mint példát, arra, hogyan képzelem el egy közös novella megírását. Persze nem sikerült nem elhülyéskednem.
Ezt most írtam, direkt a Nyakonöntött Próbagoblinba, Craz felkérésére. Mármint arra kért, hogy adjak valami novit, én meg direkt írtam egy újat, vicceset...
Felsejlett a hajnal, vörösen izzott az égbolt. A
vadász felültette Illangót a lóra, maga pedig gyalogszerrel vezette a
paripát. Azon a lápos vidéken, ahol most voltak, mindenképpen vezetni
kellett a lovat, nehogy belelépjen olyan zsombékba, ami hirtelen a
mélybe rántaná. De még így is megtörténhet a baj.
Valahol a Kaukázusban, a Kazár Birodalom határától délre...
„Hej, rege rejtem...”
Csak Csaba királyfi csillagösvényének sejtelmes fénye világította meg a
végtelennek tűnő erdőket. Nem messze a hegy csúcsától, dobpergés hangja
úszott a fák között. Egy rejtett tisztáson tűz lobbant, kellemes
fenyőillat terjengett a levegőben. Táltosok ülték körül a meleget adó
lángokat.
"– Aztán mifaszt keresel a helyemen, haverom? – kérdezte egy reszelős, sörben pácolt hang.
Kicsit megszeppentem, mert – bár nem voltam reszketős fajta – mégiscsak strigó terület volt ez, és hamar be lehetett nyelni egy bicskát, ha túlzottan királykodott az ember.
Felnéztem, de nem volt gond. Lehet hogy ez a faszi volt valamikor a stricik királya, de ez nem tegnap volt és nem is a közelmúltban. Ez az ürge egyértelműen maradék volt az élet nagy vályújában. Savanyúan büdös, dögszagú maradék. Gondolom, ötven körül lehetett, bár hetvennek látszott, löttyedt kihízott teste, véreres arca se volt egy malborómené. Egyszóval nem kellett rinyálnom."
Még ki sem javítottam a legutóbb ide feltöltött novellámat, és máris újabbal jelentkezem, de most valami igazi újdonságról van szó. Ezt a novellát ketten írtuk. Megtetszettek nekem pintyő munkái, és felkerestem őt egy mailben, hogy van-e kedve játszani velem, írhatunk-e közös novellát. Pintyő beleegyezett, és megtisztelt azzal, hogy egy elbeszélés erejéig társult velem az írásban. Ezt a közösen alkotott novellát töltöm most fel a saját nevem alá, noha ez nem jogos, de csak az egyikünk nevét engedi bejegyezni a szerveren futó program. Kérlek tehát benneteket, hogy úgy nézzétek az írást, mint közös munkát! Vegyétek úgy, hogy ami tetszik benne, azt pintyő írta, a kevésbé tetszetős részeket pedig én. Jó szórakozást kívánunk mind a ketten.
Ingaárusok, auragyógyítók, gyanús kinézetű teák, és még gyanúsabb szagú füstölők, kristályok, gyógyító izék, és mindenféle hasonló dolog tarka egyvelege zsongította az ép eszét. Alig várta, hogy továbbinduljanak végre. Próbált közel maradni a bejárathoz, távolabb a tömegtől. Még csak az hiányzik, hogy valami szektás kiszemelje.
Egy versike
Ez a maró humorú szösszenet 
Egy ifjúkoromban, kazettás 
Hogyan lehetne ráébreszteni az emberiséget arra, 
Felolvastam Nektek a novellámat.
Ezt most írtam, direkt a 
Sci-fi novella. Már legalább két hónapja