A világban a vámpírok felemelkedését követően megjelentek a titokzatos bölcsek, akik védelmet biztosítottak az embereknek. Az egyik éjszakán a bölcsek egy ifjút akarnak maguk közé emelni, de a beavatás után nem az elvárások szerint alakulnak a dolgok.
Alex nem akármilyen óvodát keres kislányának, amikor az Időtlen Játszótérre érkezik. Itt magafajta szülők, felvigyázók és gyerekek között tapasztalhatja meg a Hold csoport különleges bánásmódját. Aki mind a kilenc "vendégemet" felismeri, az kívánhat egyet.
Ööö... régebben írta Andy, hogy írhatnék már lassan egy sci-fit is. Igazából akkor fogalmazódott meg az ötlet, de csak később raktam össze. Nem egészen olyan lett, mint amilyenre terveztem, de kis (vagy nagy?) jóindulattal akár sci-finek is minősíthető (olyasvalaki által, aki csak a nagybátyjától hallotta ezt a műfajmegnevezést, és lövése sincs, hogy mi az).
Drámai fohász, ha úgy tetszik ima az égi atyához. Kissé sértődött hangú, egy egyszerű ember hozzáállását tükröző felhorkanás, verses formában. Vigyázat: cinikus tartalom, csak nagyon nagykorúaknak. Na, több hülyeséget már nem hordok itt össze, kattints a műre, magára! :)
Átcuccoltunk
a Civil Rádióba! (Az első három adás felvétel- ről kerül bemu- tatásra, ezek- ben sok olyan anyag szerepel, ami a Fúzióban már elhangzott.)
A július 4-ei műsor. Két órás volt... A Fúzió Rádiós műsorok ismétlését (elavultságuk miatt) már kitöröltem, de ezt az egyet "emlékként" itt hagytam az oldalon.
Egy kis sci-fi, egy már megalkotott világhoz. Kíváncsi vagyok a véleményekre, építő kritikák előnyben. Jelentkezni itt lehet... ha élvezzük az ízeket! :D
A Titán-99 teherszállító hajó félgőzzel haladt megszokott útvonalán. A Zeusz fémbányáitól tartott a külső aszteroida övezet második legnagyobb hajógyára felé. A rendszer tizedik planétájához közeledett, amely egy négyes típusú gázóriás volt, kilenc holddal. A látvány ebből a szögből lenyűgöző volt, de jelen pillanatban ez a Titán-99-en sajnos senkit sem érdekelt.
Pár ezer kilométerrel odébb – a legnagyobb hold takarásában – Johhny, a mocsok elgondolkodva figyelte az óriásbolygón tomboló viharokat. Kisvártatva a főmonitor felé fordult – ami a kémműhold felvételét sugározta –, és kiadta a támadási parancsot.
Az LFG.hu idei "Őrség idején" című pályázatán közönségszavazásra bocsátott másik novella.Most, hogy már lejárt a pályázat, feltehetem máshová is. Hehe.
Nem tudom, maguk hogy vannak vele, de én személy szerint szeretek élni. Márpedig, ha az embert a teljes galaxiánus titkosszolgálat üldözi, erre nem túl jók az esélyek.